Ha nem akarsz lemaradni:

Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!

BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Legfrissebb történetek:
Delia már a széles kőoltárra volt kötözve. Cobus szobra fenyegető közönnyel nézett le rá....
Windshear-Szélnyírás
A második balforduló
Bevezető
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiú, akit egy gyönyörű, fehér páva vett a szárnyai...
Friss hozzászólások
91esfiu: Drága vinzso! Ismét izgalmas d...
2021-11-28 22:05
eliksz13: Nagyon, nagyon, nagyon jó ! In...
2021-11-28 21:49
BURGONYA: TE AKKORA BAROM LEHETSZ, MINT...
2021-11-28 08:30
BURGONYA: NAGYON JÓ! ISMÉT ELSZíVTÁL VAL...
2021-11-28 08:29
Szergejecske: Nem értünk egyet. Vannak olyan...
2021-11-26 15:10
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves!<br /> A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Legnépszerűbb szerzők:

December - 4. fejezet: Nem kér a bajból

A St. Elizabeth Gimnázium mindig is nagy népszerűségnek örvendett, már 1991-ben is. Katolikus, bentlakásos iskola, nővérekkel, papokkal és híresen magasan képzett tanárokkal. Minden jó és gazdag családból származó tanuló álma ide bekerülni, de a St. Elizabeth a legjobbak közül is csak a legeslegjobbakat kereste.
Az iskola a rendre, a fegyelemre és a szabályokra épült. Senki és semmi sem szennyezhette be azt a jó hírnevet, amit a gimnázium igazgatói kiérdemeltek és megszereztek az intézménynek. A fiúk, akik itt végeznek, anyanyelvükön kívül legalább egy, de az esetek többségében két nyelvet is elsajátítanak. Majdnem mindannyian továbbtanulnak, és sikeres jövőképpel lépnek ki az életbe.
 
Azonban, mint Krisztus minden nyája között, itt, a St. Elizabethben is felbukkant egy fekete bárány. Davidnek hívták, és amiként a legtöbb gyerek, nem ő döntötte el, hova akar menni továbbtanulni. Az általános utolsó két évében mást sem hallott az anyjától, hogy az apja is itt tanult, a két fivére is itt tanult, így őt sem oktathatják máshol.
David utálta a fivéreit, utálta az anyját és az apját is. Elege volt abból, hogy mint legfiatalabbat folytonosan az idősebbekhez hasonlítják. Ő nem a fivérei és nem is az apja. Hagyta, hogy ide küldjék, távol a szülővárosától, mert nem kötötte oda semmi, és különösebb ötlete sem volt, mit akar kezdeni magával. De egyet azért tudott: Isten létezik, és segít neki megtalálni az útját.
David más volt, mint a többi fiú. Elzárkózott mindenkitől, és többnek tartotta magát másoknál. Úgy érezte, történni fog vele valami. Valami, ami majd megváltoztatja az életét.
Naplót kezdett vezetni, hogy a legapróbb változásokat is megörökítse, hogy aztán majd öreg és tapasztalt férfiként visszaemlékezhessen a szenvedésre, amit a nagyságért kellett kiállnia.
 
„1991. szeptember 12. (csütörtök)
Ez a második évem itt a St. Elizabethben. Szomorú vagyok, mert véget ért a nyár. Nem mintha anyáék vagy a két lökött bátyám hiányozna, de ugyanennyire nem vágyódom itt lenni. A többiek nem szeretnek. Sőt, gyűlölnek. Azt hiszik, más vagyok. Pedig nem velem van a baj, hanem velük!
Szerintük az imák, a misék és a hittanórák elegendők ahhoz, hogy azt mondhassák magukról, hívők, és közel állnak Istenhez. De csak álltatják magukat. Ha én nem tudok semmit az Úrról, ők miként tudnának?
Jobb vagyok náluk. Jobb vagyok mindenkinél. A többség baja csak az, hogy ezt nem képes elfogadni. Nem keresek válaszokat, nem érdekel, mi az élet értelme. Egy valami számít: Isten szeretete. És ő szeret engem. Vigyáz rám, tudom. Muszáj neki. Én vagyok a legtökéletesebb gyermeke, és csak természetes, ha azt szeretné, ha boldog lennék.
Istenem, a következő sorokat neked írom. Nem kérek tőled megbocsájtást, mert tudom, hogy nincsenek bűneim. Makulátlan vagyok. Nem magamért küldök feléd most fohászt, hanem egy fiúért. Jarednek hívják. Hát nem ez a leggyönyörűbb név? Valahol olvastam, hogy a jelentése leszállt, leereszkedett. Biztos vagyok benne, hogy Jared egy angyal, aki a mennyekből szállt le a Földre, de hagyta, hogy megrontsák az emberi bűnök. Nem volt olyan erős, mint én, de nem hagyhatom, hogy az én angyalom elbukjon.
Kegyelem forrása, kérlek segíts neki visszaszerezni a tisztaságát. Eddig csak a távolból, egy könyv rejtekében figyeltem őt. Már a tavalyi év elején észrevettem. Tudtam, hogy ha valaki, akkor ő megérdemli a megváltást, amiben nekem már nem kell részesülnöm.
Úgy döntöttem, én is mindent megteszek, hogy angyali mivoltát megőrizze, de a te segítséged nélkül nem tehetek sokat. Add neki a tisztánlátást. Add, hogy hallgasson rám.
Add, hogy...”
 
David fölemelte a tollát. Elgondolkodott, folytathatja-e így: „Add, hogy az enyém legyen.” Ilyesmire kérni az Urat! Nem kellene könyörögnie Jared lelkéért. Anélkül is megszerezheti, ha az ő angyala is úgy óhajtja. És miért óhajtaná másképpen?
David becsukta a naplót, betette a párnája alá, és kisietett a hálóteremből. Rajta kívül nem volt ott senki. Mindenki vagy a kertben beszélgetett vagy az iskola könyvtárában tanult.
A St. Elizabeth hatalmas udvarral büszkélkedhetett, kanyargós ösvénnyel, ami a kaputól elvezetett a bejáratig, akörül a legzöldebb gyep, amit emberi szem valaha látni vélt. Fiatal liliomfák alatt fapadok, hátrébb, az épület vonalát lekövetve kocka formára vágott bokrok igyekeztek nem csak széppé és rendezetté, de hangulatosabbá tenni a helyet. Mindazonáltal a legkevésbé sem tükrözte az iskola hangulatát. A szülők jó benyomása elég volt, míg a diákok véleménye sem itt, sem máshol nem számított.
A tanulók utálták az ott töltött idő alatt a St. Elizabethet, még ha az érettségit követően hálásak is voltak neki, a szigorú tanároknak és a kemény oktatásnak. A legtöbbjük később sikeres férfivá vált, abban az esetben, ha a megszerzett tudást jól kamatoztatták.
David, kilépve az udvarra, a főkapuhoz eső legközelebbi padon pillantotta meg Jaredet egy Bibliával a kezében. Nem lehetne azt mondani, hogy élvezettel forgatta, de kellőképpen lekötötte ahhoz, hogy ne vegye észre a háta mögé lopakodó Davidet.
Jared haja közepesen hosszú, bársonybarna volt, és kellőképpen dús ahhoz, hogy a hullámok kellemesen kirajzolódjanak, már csak ha a távolból nézi őt az ember. Szürke, de tiszta szemek próbálták kivenni az apró betűket, szép vonalú ajkak meg-megremegtek egy-egy különlegesebb szó láttán, de a sápadt, hibátlan arc mozdulatlan maradt.
Így ültében is látszott, hogy Jared magasabb a többi harmadikosnál, testalkata vékony és karcsú, de kevésbé olyan művészien megformált, mint Davidé.
 
David ezt másképpen látta. Számára Jared mennyeibb volt, mint az angyal, aki megjelent Józsefnek Rembrandt festményén és gyönyörűbb, mint amilyennek Zeusz tartotta Ganümédészt.
David finoman megérintette Jared vállát. A fiú kíváncsian felpillantott, de érdeklődése lelohadt, mikor rájött, ki állt mögötte. Nem csukta be a Bibliát. A lehető legudvariasabban, de egyértelműen akarta jelezni Davidnek, hogy nem igényli a társaságát.
– Rajtam kívül, ezen a förtelmes helyen, mindenki pokolra jut.
Jared megvetően összevonta a szemöldökét.
– Csakugyan?
– Csakugyan. De téged megmenthetlek.
– Milyen nagylelkű vagy.
– Az vagyok.
– Mivel érdemeltem ki?
David, elviselve Jared keserű pillantását, leült a padra, és bizalmasan az ő angyalához hajolt.
– A sok kárhozottnak kell „kiérdemelni”, akit megrontott a Sátán, és ők tudatosan engedtek a kísértésnek. Téged úgy rontanak meg, hogy észre sem veszed, így neked nem kiérdemelned kell, hanem szükséged van rá.
– Jézusom, David! Már így is mindenki azt hiszi, hogy nincs ki mind a négy kereked! És kezdek velük egyetérteni. Megbámulnak, amiért veled beszélgetek.
David arcáról lelohadt az eddig sejtelmes mosoly.
– Erre mit mondjak? Fölajánlottam a segítségemet. Többet nem tehetek.
David fölállt, és indulni készült. Csalódott volt. Jared hitetlen. Nem hajlandó meglátni Istent és engedni a szeretetének. David azt remélte, fölemelheti az angyalát. De mit számít már? Hisz elbukott. És nem lehet megmenteni.
 
Ám ekkor Jared utánakapott, és megfogta a csuklóját. Mikor David visszafordult, egy értetlen szempár és összeráncolt szemöldök fogadta. Ó, jaj, azok a gyönyörűséges szemek! David, egy pillanatra mintha meglátta volna azt a csillanást Jared szemeiben, amit az első pillanattól kezdve látni akart.
David visszaült a padra, és leplezve türelmetlenségét, kifejezéstelenül végigmérte Jaredet, majd várakozott.
– Igen? – elnyújtotta a hangját, és mint egy kismadár, kecsesen oldalra billentette a fejét.
– A segítséged... hogy ne jussak pokolra?
– Honnan tudhatnánk? Hisz nincs ki mind a négy kerekem, ugyebár?
– Nem én mondtam.
– Csak kezded elhinni.
– Nem teszem. De mégis miért jutnék pokolra? Nem vétkeztem.
– Ó, dehogynem. Ez a sok elkényeztetett kis fiúcska, aki bejutott ide anyuci meg apuci pénzén, hogy a miséken bűnös ajkukkal bemocskolják a zsoltárokat, csak rossz hatással vannak rád. És ami még rosszabb, engedtél a gonosz bűvöletnek.
Jared észre sem vette, hogy még mindig David csuklóját szorongatja. Csak akkor tért magához, amikor a Biblia kicsúszott az öléből, és a földre esett. David kihúzta a kezét az erős ujjak közül, és lehajolt érte, hogy visszaadhassa Jarednek.
– Köszönöm... Mondd, hogyan tudnál...?
– Hé, Jared, koptasd le azt a nyomi bogarast!
„Megjöttek a haverok” – gondolta David, bár nem érdekelte különösebben a dolog. Egyedül Jared. Kizárólag az ő véleménye számított, a barátok meg gondoljanak, amit akarnak!
A három fiú Jaredhez lépett, és megpróbálták fölállítani. Ezek négyen mindig egymás nyakán lógtak, és David már azt is megfigyelte, ki kivel van a legjobb viszonyban. Akármennyien legyenek is egy csapatban, mindig van egy irányítófél, akinek szerepét itt Thomas Collar tette ki, és barátkozás terén Jaredhez fűzte a legnagyobb reményeket, ezenfelül pedig talán ő utálta leginkább Davidet az iskolában.
Dominicot és Danielt pedig David a legszívesebben említésre sem méltatta volna. Meglátása szerint ez a két szerencsétlen még az Ördögnek sem fog kelleni, olyan ostobák. Nem is értette, hogy egy olyan okos fiú, mint Jared, miért lóg ilyen idétlen alakokkal. Thomast még talán, az erős csak uralkodjon a gyenge felett, de akkor miért kedvelte Jaredet? Pont nem az a típus, aki hagyja másoknak, hogy irányítsák.
 
– Gyere, menjünk a könyvtárba. Segíts felkészülni a kiselőadásra!
– Talán majd később, Tom. Most beszélgetek... – felelte Jared, majd kicsit halkabban hozzátette. – Ha nem látnád.
– A bogarassal?
Dominic és Daniel felnevettek. David állta Thomas megvető tekintetét, mígnem Jared felállt, és intett neki is, hogy kövesse a példáját.
– Ahogy mondtam, majd később, Thomas.
– Jared, ez a srác tiszta hülye! Ne égesd magadat!
– Este segítek a kiselőadásban.
Mikor Jared elfordult, Thomas a karjánál fogva visszarántotta. David egész testében megfeszült, és készen állt arra, hogy ha szükséges, belépjen Jared elé, és megvédje. Ha kell, még verekedni is fog!
De nem történt semmi. Thomas mondott valamit, amire Jared vállat vont. Aztán odébb lépett, és Daviddel a nyomában elment egészen a bokrokig, ahol jóformán senki nem tartózkodott rajtuk kívül.
David boldog volt. Búcsúzóul vetett egy gúnyos pillantást Thomasra és a másik kettőre, az öröme pedig csak fokozódott, mikor látta, milyen sértődötten vonulnak el Jared barátai.
Megállt az egyik ablak alatt, majd Jared a lehető legkomolyabban nézett Davidre, és csak azt követően mert megint megszólalni, hogy megbizonyosodott róla, senki nem hallja őket.
– Van benned valami furcsa – mondta.
– Istentől eredő?
– Talán.
– Ezt úgy veszem, hogy elfogadod a segítségemet.
– Nem értem, mit jelent a segítséged.
– Csak csináld azt, amit én.
– Miért, te mit csinálsz?
– Tarts velem, megmutatom. Nincs szükséged ilyen senkikre, mint Thomas Collar vagy az a két fafejű! Nem is értem, hogy nevezheted őket a barátaidnak!
– Hát kit kellene barátomnak neveznem? Téged?
David csipőre tette egy kezét, a másikat a bokrok fölött a vakolatnak támasztotta. Tetőtől talpig végignézett Jareden, aki érdeklődve követte tekintetét, mígnem David fagyosan kék szemei visszavándoroltak az arcára. Jared összerezzent, egy pillanatra úgy érezte, mozdulni sem bír, de aztán a szemek kissé felolvadtak, és David bűbájosan egy újabb mosolyra húzta ajkait, és bólintott:
– Igen. Azt hiszem, egyelőre ez is megteszi.
 
Nooa úgy ült a megszokott helyén, mint egy szobor, de még kevesebb élettel a testében. Tekintetével lekövette Carter minden mozdulatát, ahogy a férfi teát főzött, majd lerakta elé a bögrét az asztalra. A citrom és a méz illatát érezve, Nooa azt hitte, sírva fakad.
– Szóval... – kezdte, csak, hogy megtörje a csendet. A doktor türelmesen rápillantott, közben kényelmesen hátradőlt a kanapén. – Ön itt lakik?
– Igen. A mögöttem levő ajtó nyílik a konyhába. Ott van még két ajtó, az egyik a fürdőszobáé, a másik a hálóé. Tudom, furcsa az elrendezés, de éppen emiatt szerettem bele ebbe a lakásba.
– Borzasztó cuki.
– Nézze, Mr. Järvinen, az a helyzet, hogy muszáj lesz kibírnia engem, míg nem javul az állapota. Mi lenne, ha addig nem ellenkezne és lázadozna, hanem együttmőködne?
– Hogyne. És éppenséggel mit akar csinálni? Figyeli, miként válik az ereimben a vér teává?
– Nem. Éppenséggel arra gondoltam, rendelek két pizzát, miközben megesszük, nézünk valamit a TV-ben, este pedig elmegyünk vacsorázni ide a közeli étterembe.
Elsőre Nooa meg sem bírt szólalni, úgy meglepődött. Pizza, TV és étterem? Ezek a szavak furcsák Carter szájából. Ha azt mondja, sakk, marokkó, malom, az még egészen kiszámítható. De Nooa nehezen tudta elképzelni a doktort, ahogy ül a televízió előtt, miközben ketchupot nyom a pizzájára.
Végül döbbenetét egy nevetésbe fojtotta, amit Carter szelíd mosollyal az arcán fogadott, majd belekortyolt saját bögréjébe.
– Hű! Ön most...
– Elhívtam vacsorázni? Igen. Furcsa-e? Kicsit, de...
– Meglepett. Azt akartam mondani – vigyorgott Nooa és hogy kifejezze a doktornak, hogy
pozitívan hatottak rá az ötletek, ő is ivott a teából.
– Nos... Már más is mondta. De remélem, nem érzi magát kellemetlenül.
– Ön mellett? Újdonság lenne?
– Haha! Inkább azt mondja, milyen pizzát szeretne enni.
 
Nooa utoljára a nyáron érezte ilyen jól magát Niilóval. Ők is rendeltek már pizzát, hogy miközben Jack a vágytól elködösült tekintettel viszi fel Rose meztelen testét a papírra, a tragikus sorsáról még mit sem tudó Titanicon, Nooa megpróbáljon ellopni egy szeletet a bátyjától. Ennek az az előzménye, hogy valahányszor a testvérpár úgy döntött, evés közben néznek meg egy filmet, Nooa már azelőtt kivégezte a saját adagját, hogy a címet és a rendezőt kiírták volna.
Ezúttal a fiatalabb testvér tűrtőztette magát, nehogy rossz benyomást keltsen Carterben. Bár fogalma sem volt, eddig mit gondolhatott róla a doktor. A viselkedése miatt bizonyosan nem tartotta a társadalom mintapolgárának, de a közös tévézés és a vacsora azt az érzést keltette Nooaban, hogy Carter nem nézi le és nem is szeretné azt érzékeltetni, hogy az állítólagos skizofrénia miatt egy kicsit is különbözik a többi embertől, akik nyugodtan elmehetnek szórakozni, vásárolni, moziba, vagy csak a rokonaikat meglátogatni.
Az igazat megvallva, Nooa a vacsorát várta a legjobban. Meglátva az étterem nevét, amint az a bejárat fölött neon zölden világított (Boun appetito!), a gyomra éhesen és vágyakozva kordult meg.
Olasz étterem, olasz ételekkel. Ezt csak azért szükséges kihangsúlyozni, mert Nooa még sosem járt ilyen helyen és mikor az asztalhoz leülve kézbe vette az étlapot, kellemetlenül állapította meg, hogy egy csomó ételt nem ismer. Pontosabban, ismerte őket, de még sosem kóstolta, Carterrel ellentétben, aki már ki sem nyitotta az étlapot, anélkül is tudta, mit fog választani. Mindazonáltal, még ha Nooa ismeretei egy kissé hiányosak is voltak, el tudta képzelni, minek milyen íze lehet.
– A sajtos-tejszínes spagetti szinte könyörög, hogy ő legyen a választottam – mondta, mire Carter visszafogottan felnevetett és bólintott.
– Utána egy tiramisu?
– Nutellás?
– Kifogástalan az ízlése.
Nooa, miközben várták, hogy kihozzák az ételt, végignézett az éttermen és elszorult a torka. Ez a hely, az emberek és az illatok nagyon emlékeztették a Be my guest étteremre, ahol a nyáron dolgozott. Eric feltett neki egy kérdést, de nem kapott rá egyértelmű választ. Szelíden rámosolygott Ericre és kért tőle két percet.
Nooa fogta a tálcát, a vendégekhez ment és lepakolta a tányérokat az asztalokra. De aztán ránézett a rántotthúsra és a krumplipürére.
A rántotthús és a krumplipüré...
 
– Mr. Järvinen?
– Tessék?
– Elmerengett. Minden rendben?
– Persze. Csak eszembe jutott a Be my guest étterem. Az utolsónapomon feltettek nekem egy kérdést és azóta sem adtam választ – Carter Nooa arcát fürkészte, de nem látta jelét rosszullétnek vagy félelemnek. Nem lepődött volna meg egy pánikrohamon sem, ki tudja, mik törhetnek fel Nooaban egy olyan hely láttán, ami mindennek a kezdetére emlékezteti. Carter bele sem gondolt, hogy újabb hallucinációk idéződhetnek elő, de aztán azt is be kellett látnia, hogy bár Nooa beteg, mégsem élhet a szekrényben. Nem eshet ki a normális élet mindennapjaiból, csak mert azt képzeli, hogy valami óriási féreg a nyomában van. És az is egyértelmű volt, hogy Nooa társaságban jobban érzi magát, kisebb nagyobb kivételekkel.
– Mi volt a kérdés?
– „Eljössz velem vacsorázni?” – Nooa olyan derűs volt, amilyennek Carter még sosem látta.
Úgy tűnt, a fiút szórakoztatja a helyzet, még ha az emlékek kiábrándítóak is. A doktor azonban, a feszültségét leplezve, körmeivel kopogni kezdett az asztalon.
– Csakugyan? És mit akart felelni?
– Igent, azt hiszem. De pont Eric volt az, akihez rémületemben hozzávágtam egy tányér rántotthúst sült krumplival, így tartok tőle, már egyáltalán nem kíváncsi a válaszomra.
– Ó, Eric... – ismételte meg a nevet Carter és kicsit elgondolkodott. – Értem. Mondja, Mr. Järvinen, ha cinkelem kicsit, meg fog sértődni?
– Meglehet.
– Szerintem, az a tányér rántott hús és a sült krumpli felért Eric számára egy válasszal.
– Na, de dr. Carter! – Nooa egyszerre kezdett el kacagni és döbbent meg annyira, hogy a fogpiszkálók felé nyúljon, amivel jól megdobálhatja a doktort, de Carter nevetve leszorította a csuklóját a terítőre.
– Bocsásson meg nekem. Úgy éreztem, ezt nem hagyhatom ki.
 
Kihozták az ételt.
Carter, ahogy elnézte a jóízűen falatozó Nooát és ahogy a villára feltekert tisztát átügyeskedi a kanálra, rájött, hogy mennyire elszokott a társaságtól. Furcsa volt kettesben filmet nézni valakivel és kettesben vacsorázni egy étteremben, de nem negatív értelemben.
– Mr. Järvinen, eddig nem láttam önt másban, csak feketében – jegyezte meg a doktor a páciense sötét színű ingére sandítva, mikor már a Nooa által választott mogyoróvajas tiramisut majszolgatták. – Szerintem, az élénk színek pozitívan hatnának a kisugárzására.
– Az élénk színekben melegnek érzem magam.
– Ó! ezek szerint, nem az? – kérdezett vissza Carter óvatosan. Nooa néhány néma másodpercig csak rágott és figyelte a vacsorapartnerét, de aztán lenyelte a falatot és nevetésben tört ki.
– De igen! Jézusom! Nem is értem miért beszélek ilyesmiket! – kacarászott, közben vizet töltött magának, ügyelve arra, hogy a jókedv rángásaitól ne fröcsköljön ki túl sokat a kancsóból. Hirtelen észhez tért és a nevetése átfolyt zavarodott, kuncogásszerű nyöszörgésbe. – Elmondtam magának, hogy meleg vagyok. Fogalmam sincs, mi ütött belém!
– Nincs ezzel semmi baj, Mr. Järvinen. Tudja, mikor Eric nevét megemlítette...
– Igen, odafigyelhettem volna. De egy lány azért mégsem hívott volna el vacsorázni, hacsak nem magát akarja elvitetni.
– Ne legyen ebben annyira biztos.
– Nos, ön már csak tudja. Anglia leghíresebb és talán a leghelyesebb pszichiátere ül itt előttem, le merném fogadni, hogy tapadnak magára a nők.
– Előfordult. Egyszer-kétszer.
– És?
– Mr. Järvinen, részemről elfogadható, ha belemászok az életébe, de önnek nincs rá felhatalmazása – mondta Carter mosolyogva és átnyúlt az asztalon a vizes kancsóért.
– A cuccaim a házában vannak. A tusfürdőm a kádja szélén, a törülközőim pedig az ön törülközői mellett. Úgy véli, nem másztam még bele eléggé az életébe?
– Az biztos, hogy nem eléggé. No, de, nincsen semmiféle „és”. Sosem volt barátnőm és úgy vélekedem, ebben az életben nem is nagyon lesz.
– Hisz a reinkarnációban, vagy mi? – vetette fel Nooa, csak hogy terelje az előző témát.
– Egy kicsit. Ugyanakkor, azt kétségtelenül ki merem állítani, hogy ön meg teljes mértékben.
– Szeretném, ha így lenne. Szép is volna, ha mindenki újjászületne.
– Mindenki? Olyan kegyetlen emberekkel van tele e világ, akikkel a legnagyobb rémálmában sem akarna találkozni. Tán szülessenek ők is újjá?
Szemmel láthatóan dr. Carter egy kicsit felhúzta magát, így Nooa csak visszafogottan mert válaszolni.
– Talán egy új életben tiszta lappal indíthatnak még a legelfajzottabbak is.
– Nincs olyan, hogy tiszta lap, Mr. Järvinen. Vannak, akik nem érdemlik meg. Mint például az anyja gyilkosa.
Nooa kezéből kiesett a villa és hangos csörömpölés kíséretében landolt a tányéron. Carter, bár tudta, hogy nagy butaságot csinált, nem szakította meg a szemkontaktust a fiúval, akinek jobban remegtek az ujjai, mint egy veréb a fagyos télben.
– Mi az, hogy az anyám gyilkosa?
– Talán ezt beszéljük meg inkább nálam. Jöjjön.
 
Carter a számlát kérte, majd fizetett a vacsoráért. Finoman megérintette az egész testében reszkető Nooa vállát, de a páciens, karba fonva a kezeit, bezárkózott és elhúzódott tőle.
Fölérve a meleg, fűtött lakásba, Nooa csak annyira fordított figyelmet, hogy lerúgja a cipőjét a lábáról, aztán lehuppant a kanapéra és türelmetlenül várta, hogy Carter mondjon végre valamit. A doktor, ha nem is kényelmesen, de elhelyezkedett Nooával szemben. Kicsit feszengett. Nem volt kedve egy lopott beszélgetéshez. Hiszen végsősoron ellopta ezt a társalgást Niilotól, akinek már legalább három éve túl kellett volna esnie rajta.
De Carter nem ítélkezett. El tudta képzelni, milyen nehéz lehetett Niilo helyzete. Mert a báty tisztában volt vele, hogy saját magában és az öccsében is sebeket fog felszakítani, már csak azzal, ha ennyit mondd: „Üljünk le anyáról és apáról beszélgetni.”
Carter azt is tudta, ha Niilo rájön, hogy visszaélt az őszinteségével, nagyon dühös lesz, Nooa pedig már most dühös, és nem feltétlen a doktorra. Ahogy Carter beépítette közlendőjébe a gyilkos szót, Nooanak a magyarázaton kezdett kattogni az agya és azon, hogy miben hazudhatott neki a bátyja.
Bár a doktor tényleg tisztában volt vele, hogy nem cselekedett helyesen és minden feszültség ellenére sem bánta meg a döntését. Nem az igazság miatt érezte magát zavartnak és türelmetlennek. Úgy gondolta, Nooa megérdemli, hogy mindezt megtudja. Maga a beszélgetés feszélyezte. Nem ismerte az apró részleteket, annyi információval szolgálhatott, amennyibe Niilo beavatta.
 
– Nos? – sürgette Nooa. – Mi az, hogy az anyám gyilkosa?
– Mielőtt rátérnénk, tudnia kell, hogy a bátyja idén nyáron akart erről beszélni önnel. De rá nem sokkal történt az éttermes eset, így az állapota érdekében úgy vélte jónak, ha egyelőre nem szól semmit.
– Mi az, hogy az anyám gyilkosa?! – ismételte meg Nooa türelmetlenül és idegesen meg-megropogtatta a kezeit.
– Az édesanyja és az édesapja nem autóbalesetben haltak meg. És szeretném hangsúlyozni, csak annyit mondhatok, amennyit a bátyja a tudtomra hozott. Az édesanyját lelőtték a nyílt utcán. A gyilkos másra célzott, de a golyó célt tévesztett.
Nooa néhány másodpercig nem vett levegőt. Ráharapott alsó ajkára és tovább ropogtatta az ujjait, ami Cartert már kezdte kicsit zavarni. Megállt egy percre, hátha Nooa közbe akarna vetni valamit, de a fiú csak várt. Igen, meg akarta várni, míg a doktor befejezi. Egyébként is, úgy érezte, abból semmi jó nem sülne ki, ha dühtől elködösült fejjel nyilvánítaná ki a véleményét a doktornak.
– Az édesapja pedig belerokkant ebbe. Hagyott egy búcsúüzenetet és végzett magával.
Nooa megszakította a szemkontaktust. Azon gondolkodott, mit tegyen. Beszélnie kell Niilóval. Legszívesebben most azonnal fölállt volna és rohant volna be a kórházba. Az sem érdekelte volna, ha a bátyja épp egy műtét közepén van. Magyarázatot várt.
Elképzelte, ahogy kiabál vele, ahogy megmondja neki a véleményét… De lassacskán a harag átfolyt szomorúságba. Neki csak a bátyja van. És nem értette, miért tette ezt vele. Hogy titkolhatott el egy ilyen fontos dolgot?
Aztán ahogy a düh csitult, úgy növekedett a tisztánlátás. Érthető, ha egy nyolcéves fiút nem azzal akart fogadni, miután hazajött a nagyiéktól, hogy „Anyánkat lelőtték a kisbolt előtt, apa meg szétloccsantotta az agyát. De te legalább jól érezted magad?”.
Nooa, bár Carter nem mondta, biztos volt benne, hogy az apja azt a pisztolyt használta, amit a konyhaszekrény tetején tartottak. Nooanak nem szóltak róla, de amikor a fiú fölállt a pultra, hogy kivegyen egy sütit a kekszesdobozból, megtalálta.
Megijedt és gyorsan lemászott. Nem foglalkoztatták különösebben a fegyverek, mint a kortársait, de azt tudta, hogy az a valami, ott fönt, a szekrény tetején veszélyes.
Mindenesetre, soha többet nem mászott fel a pultra kekszet csenni. Kiderült, ha a bátyja otthon van, ő anélkül is levesz neki egyet, hogy szólna anyáéknak. Niilónak nem kellett engedélyt kérni, hogy sütit egyen és Nooa ezt imádta. Mert Niilo szívesen adott neki, igaz, csak egy keveset, mert azt mondta, nem egészséges, de azért adott.
 
– Jól van, Mr. Jarvinen? – kérdezte Carter, mikor Nooa már lassan öt perce bámult ki az ablakon, figyelve az éjszakai fényeket, de látszott, hogy föl sem fogta, mik azok. Teljesen elmerengett. Gondolatban otthon volt anyáékkal és Niilóval. Gondolatban most is szeretett volna Niilóval lenni.
– Nem. Vagyis... Nem tudom. Ha nem bánja, megmosnám a fogam, aztán lefekszem. Használhatom a fürdőszobát?
– Hogyne.
Nooa először a táskájához ment, de nem találta meg benne a fogkefét. Még a fürdőszobába is bepillantott, hátha már korábban odatette, de aztán rájött, hogy otthon felejtette. Nem is bánta. Úgy érezte, jót fog tenni egy kis séta a hidegben.
Carter először azt javasolta, ugorjanak le a kisboltba és vegyenek egy újat, de Nooa ragaszkodott a sajátjához. Utána a doktor szerette volna elkísérni, de a páciens csak a fejét rázta. Carter megértette, hogy Nooa egyedül akar lenni, még ha nem is helyeselte a dolgot. Nagyon vonakodott elengedni a fiút, de végsősoron, Nooa már nem volt gyerek. Carter még annyit kért tőle az ajtóban, hogy siessen, ne időzzön otthon sokáig.
– Szimplán fölugrom a fogkefémért és jövök is vissza. Egy óránál többet nem leszek távol – felelte Nooa nyersen és leballagott a lépcsőn, majd kilépett az utcára, ahol a hideg, amit ezelőtt még elviselhetetlennek talált, most lágyan megcirógatta az arcát és bizsergetni kezdte a bőrét. Zsebre vágta hát a kezét és a járdára szegezve tekintetét haladt előre. Sokan megbámulták a fiút, aki egy fehér sállal próbálta eltakarni a száját és egy fekete sapkával lenyomni a haját. A kabátja sem volt túl vastag, de most valahogy nem tudta érzékelni a novemberi szelet, mely finoman belekapott a sapka alól kibújó, sampontól selymes hajába, és bekúszott a vékony nadrág alá.
 
Annyira elmélyedt a gondolataiban, hogy majdnem elhaladt a jól ismert emeletesház bejárata előtt. Legszívesebben vissza sem ment volna a doktorhoz, hagyja csak mindenki békén, de ezt sem Carterrel nem akarta megcsinálni, sem magával, Niilóval pedig pláne nem. Bár még mindig volt a bátyjához egy-két keresetlen szava, de most a fogkeféért jött, nem felhúzni magát.
A lakásába belépve állott szag fogadta, mintha nem is egy napja, hanem egy teljes hete nem szellőztettek volna.
„Menj innen!”
Nooa megtorpant a küszöbön.
Ez aztán nagyon hiányzott! Hangok... A legjobbkor, mintha nem lenne így is elég feldúlt.
Nem csukta be maga után az ajtót, csak besietett a fürdőbe és magához vette a fogkeféjét. Épp a tartójába igyekezett beletuszkolni, mikor az ajtó egy erős csattanással bevágódott.
Nooa lemerevedett.
A francba!
A tartót markolászva megfordult és az előteret kezdte figyelni. Eldöntötte, hogy a legapróbb mozgás láttán is ordítva fog a kijárat felé rohanni. Ha nem tudna kijutni a lakásból, majd kiugrik az ablakon.
Várt és feszülten figyelt. Aztán mintha csak elment volna az áram, minden fény kialudt a lakásban.
 
Nooa azt hitte sírva fakad. Nem látott semmit. Ott állt a fürdőszoba közepén, teljes feketeségben, egy fogkefetartóval a kezében.
„Itt van! Itt van!”
Nooa sírni kezdett. Először csak szipogott, de nem bírta visszatartani a könnyeit. Ezerszeresen is megbánta, hogy nem engedte a doktornak, hogy vele jöjjön.
„Ne maradj a fürdőszobában!”
Megint az a férfi hang!
Bár Nooát pont nem érdekelte, ki ez és mit akar, megfogadta a tanácsot. Mint valami tébolyult, őrjöngve rohant ki a helyiségből, majdnem elbotolva megint a küszöbben, át a hálóba, ahol aztán bezárta az ajtót és hátrálni kezdett.
Itt legalább látott is valamit. A kintről beszűrődő fény megvilágította az ágyat és a szekrényt, igaz, csak homályosan, de Nooa hiába nyomogatta a villanykapcsolót, nem történt semmi. Összerezzent, mikor csörömpölést hallott kintről, valamint olyan hangokat, mintha valóban holttestet vonszolnának a padlón és ezúttal nem Mrs. Smith vitte ki a szemetet. Ez nagyon is a lakáson belülről jött.
Utána mintha csak egy horrorfilmbe csöppent volna, furcsa, másfajta hang érkezett az ajtó mögül. Mintha valaki, erőltetve, levegő nélkül akarna vontatott morgást kikényszeríteni a torkából. Közben valami a falat is kaparászni kezdte, és ezek a zajok már túltettek Nooa tűréshatárán.
Engedj be!
Ez az ezerlábú! Nooa biztos volt benne. Eszében nem volt elfordítani a zárat, inkább tett egy lépést hátra. A félelem lassacskán megbénította, de próbált neki ellenállni. Ostoba volt, hogy egyedül jött ide! Ő veszi a legkomolyabban a hangokat és ezt a szörnyet, mégis úgy elvakította a fivére iránti harag és ez a borzalom a szüleikkel kapcsolatban, hogy nem gondolkodott.
Engedj be és nem bántalak!
– A-akkor gyere be! Én nem foglak... beengedni! – Nooa bátorság látszatát akarta kelteni, de e szavakat kimondva csak még inkább megrémült. Haza akart menni! Niilóhoz! Az ölelésére vágyott és a szeretetére!
Halk kuncogás érkezett a túloldalról.
Engedj be!
– Arra várhatsz! – Nooanak eszébe jutott, mit javasolt Carter, ha újra látná a lényt és gyorsan gyakorlatba is vetette: - Takarodj! Nem vagy igazi! Csak a fejemben létezel!
Csak te vagy itt és én...
A tűzlépcső!
 
Nooa az ablak felé fordult. Halkan odalopakodott, abban bízva, hogy a lény nem hallja meg a lépteit. Amilyen óvatosan csak tudta, kinyitotta az üveget, aztán áthúzta magát a párkányon. Milyen jó, hogy a hálóba menekült be! A konyhában nem fért volna ki az ablakon.
Bántani foglak!
És Nooa kijutott a lakásból. A torkában dobogó szívvel mászott le, majd érkezett a földre. De ott már nem kellett aggódnia. A járókelők tovább bámulták, bár most nem a különc kisugárzása miatt, hanem a különc viselkedése miatt. (Hisz’ ki használja a tűzlépcsőt ajtó helyett, ha nincs is tűz?) De nem számított. Szemek előtt van. Most már nem árthatnak neki.
Valamelyest megnyugodott. Nem tudta eldönteni, szóljon-e erről Carternek. Talán Niilónak elmondja. Majd. Ha túllesznek egy roppant kellemetlen beszélgetésen.
De mindez mit számít most? Megvan a fogkefe.
Folytatások
151
Nooa Järvinen nem őrült meg. Erre akár mérget is venne, még ha a bátyja, a pszichiáter és mindenki más is az ellenkezőjét gondolja. A kérdés már csak az, hogy fogja bebizonyítani, hogy a gyógyszerek, amiket kötelezően szednie kell, hatástalanok? És ha ez sikerül, képes lesz minden szörnyűséggel és titokkal szembenézni, melyek akár tönkre is tehetik őt egy életre?
Előző részek
146
Nooa Järvinen nem őrült meg. Erre akár mérget is venne, még ha a bátyja, a pszichiáter és mindenki más is az ellenkezőjét gondolja. A kérdés már csak az, hogy fogja bebizonyítani, hogy a gyógyszerek, amiket kötelezően szednie kell, hatástalanok? És ha ez sikerül, képes lesz minden szörnyűséggel és titokkal szembenézni, melyek akár tönkre is tehetik őt egy életre?
235
Nooa Järvinen nem őrült meg. Erre akár mérget is venne, még ha a bátyja, a pszichiáter és mindenki más is az ellenkezőjét gondolja. A kérdés már csak az, hogy fogja bebizonyítani, hogy a gyógyszerek, amiket kötelezően szednie kell, hatástalanok? És ha ez sikerül, képes lesz minden szörnyűséggel és titokkal szembenézni, melyek akár tönkre is tehetik őt egy életre?
356
Nooa Järvinen nem őrült meg. Erre akár mérget is venne, még ha a bátyja, a pszichiáter és mindenki más is az ellenkezőjét gondolja. A kérdés már csak az, hogy fogja bebizonyítani, hogy a gyógyszerek, amiket kötelezően szednie kell, hatástalanok? És ha ez sikerül, képes lesz minden szörnyűséggel és titokkal szembenézni, melyek akár tönkre is tehetik őt egy életre?
Hasonló történetek
11923
A lány gyanakvó tekintettel nézte a férfit. Fehér bőrével, fekete hajával és szakadt ruhájával nem tűnt veszélyesnek. A lány átfonta a nyakát a karjaival és visszacsókolta. A férfi testéhez simult és beletúrt a hajába. Tamás kezeit a lány háta mögé tolta és belemarkolt a fenekébe...
5233
Ekkor megpillantott valami mélyen kavargó sötétséget érkezni a folyosó másik végéből. Elkezdett futni, lábai önkéntelenül mozogtak, előre a lámpakapcsoló irányába. Nem tudta, miért csak, hogy el kell érje a kapcsolót, hogy újra fény legyen...
Hozzászólások
AmandaAdmin ·
Kedves Felhasználók! A tortenetek csapata új társkereső oldalt indított. Ismerkedés meleg férfiaknak: WWW.BOYSXX.SITE Ismerkedés heteroszexuálisoknak: WWW.TEENSFK.SITE Ezer erotikus történetet gyűjtenek össze ott, vannak ismeretségek és kommunikáció. Meghívjuk Önt, hogy csatlakozzon. Az ingyenes regisztráció továbbra is nyitva áll

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ha nem akarsz lemaradni: