Egy faluban cseperedtem fel, ahol az erkölcs és a hagyományok nagyot nyomtak a latba, ráadásul a nagyszüleim neveltek engem, így mintagyerekként kellett viselkednem. Ami számomra nem is volt túl nehéz, kerültem a bajt és szerettem otthon ücsörögni vagy a barátnőmmel bratyizni. Az unokatesóimmal átlagos kapcsolatot tartottam, mint általában mindenki, kivéve Őt . Jani valamiért mindig idegesített, ha találkoztunk valami feszültséget éreztem kettőn között, mintha nem is kedveltük volna valahogy egymást.
Volt egy fiúm egy ideje, iskolás szerelem féle, jól éreztem magam Tamással a szüzességem is neki ajándékoztam, elvoltunk együtt. A szex nálam akkoriban annyit jelentett, dugunk, mert néha kell, neki mindig jó volt, de én soha nem élveztem igazán, sokszor megsimogattam magam egy ilyen este után, de csak a szobám csendjében.
Egy pénteki napon mondta a nagyim, hogy az unokabátyámék jönnek haza Pestről, mert jön bemutatni az új párját és annak a fiát. Akkor nem is sejtettem, hogy mit fog ez a családi látogatás jelenteni nekem.
Megérkeztek, nagy volt az öröm, majd feldobták, hogy szombaton menjünk el szórakozni. Nem sok kedvem volt, de belementem, hogy ne legyek ünneprontó.
Másnap el is indult a nagy csapat a buli helyszínére, nagy bánatomra a barátnőm valami üres kifogással kihúzta magát a kötelesség alól.
A rokon fiú elég fura egy szerzet volt és sokat is ivott aznap este. Szomorúan nyugtáztam, hogy egy nem éppen kellemes este elé nézünk, lötyögtem a sráccal egy keveset, aztán arra hivatkoztam, hogy megfájdult a lábam és kimentettem magam a további táncos mutatványok alól.
Na, de akkor megjött Jankó, háttal ültem a bejáratnak, így csak akkor vettem észre, mikor melegen üdvözölte a rokonokat, talán még valami grimaszt is vágtam és motyogtam az orrom alatt.
-Istenem csak te hiányoztál a boldogsághoz!!
Valóban így is lett.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2026-05-31

Sci-fi
A bázison a szolgálat nem jelentett jelentős kihívást , és egy űrhajósnak a magányt is el...
2026-05-27

Merengő
Irodalmi felmérő szórakoztató regényíróknak.

1. Szükséges – e szórakoztató...
2026-05-25

Sci-fi
– Béla, mit tapasztalt?

– Éjjel mentem hazafelé a kocsmából és az út mellett láttam...
2026-05-22

Történetek
Olyan vadul kezdett rajtam ugrálni, hogy alig bírtam visszafogni magam, hogy ne üvöltsek a...
2026-05-07

Merengő
Gini becsukta az osztálynaplót, és kinézett az ablakon, úgy, ahogy csak a matektanárok tudnak....
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23

Egyéb
Barbara, Kedves!

A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló történetek
Hirtelen ágrecsegést hallottak. Felkapták íjaikat, hogy rögtön lőni tudjanak a medvére. De a bokrokból három ló tűnt elő. Az egyiken Nabaha, a másikon Jeny ült a harmadikat meg kötőféken vezették. A két lány teljesen ki volt pirulva. Ruhájuk rendezetlen volt...
A rózsaszín felleg viszont elkerülhetetlen, és manapság egyre több embert talál meg. Ez a rózsaszín felleg persze csak egy tünete a kóros szomorúságnak, vagy inkább kezdete. De ha ennek érzéseit sikerül leküzdeni, a kóros szomorúság már elkerülhető.
Legyőzni azonban nehéz, de vannak rá módszer...
Legyőzni azonban nehéz, de vannak rá módszer...
Hozzászólások