B-vel a föld körül - Víztükör

A nyugalom szigete az osztrák hegyekben, a nyár első hűsítő napjaiban.

Megjegyzés: A történetben szerepet kap Lena (első felbukkanás: Túl az Óperencián) is.

FIGYELEM! A B-vel a föld körül történeteim, egy-két, a helyén jelzett, kivételtől eltekintve, nem előzményei és nem folytatásai egymásnak. Csupán egy adott témakör köré szövődő sorozat elemei.

FIGYELEM! A történet enyhe leszbikus utalásokat tartalmaz.

**********************************************************************

Lassú, megfontolt mozdulatokkal merítettem bele az evezőt a vízbe. A kajak úgy siklott a kristálytiszta tükrön, mintha csak magától mozdulna egyre tovább és tovább. Nekem pedig nem volt más dolgom, csak hallgatni az üdítő csendet.
Persze a csend azért túlzás. A természet sohasem csendes. De még mindig jobb a szellő zizegését hallgatni, ahogy beletúr a lombokba, a madarak csiripelését, az állatok motozását, mint a város zajait. Abból pedig itt nem volt hiány. Mármint az előbbiből.
Lehunytam a szemem és mélyen beszívtam az üdítően friss levegőt. Bár már bőven benne jártunk a nyárban, az idő errefelé mégis frissítően hűs volt. De hát ezt teszik a hegyek. Az embernek a magaslati levegő, a hideg hegyvidéki időjárás hallatán elsősorban a Himalája vagy az Andok jut eszébe, esetleg, netalántán, a Mount Blanc lejtői. De arra nem is számít, hogy Budapesttől alig pár órányi kocsikázásra is ilyesmit talál.
Persze, ha télen síelni akarunk, bepakoljuk a kocsit és irány a sógorokhoz a szomszédba. Az azonban kevés embernek jut eszébe, hogy nyáron is célba vegyük a határ túloldalát. Minek? Ott is ugyanaz van, mint nálunk. Ez a kis távolság nem számít.
Ismét beszívtam a friss levegőt és izmaim egy pillanatra megfeszültek a neoprén ruha alatt. A magyar főváros bizonyára most is döglődik a hőségben, idefent viszont, mintha épp csak véget ért volna a tél.
Földöntúli nyugalom szállt meg, ahogy lassan tovább evezve szemléltem a minket körülölelő tájat. A tó körül a magasba szökő lejtők, vagy innen nézve, inkább emelkedők, nem tűntek olyan meredeknek, sem különösebben magasra törőnek. Az ember könnyedén elfelejti, hogy már magán a víztükrön is magasabban van, mint a Kékes-tető, a csúcsok pedig nem ritkán akár kétszer olyan magasra is nyúlhatnak. Imitt-amott egyik-másik apró felhőpamacsok mögé bújt, másik pedig még azokat is túlszárnyalta, és az összesűrűsödött nedves légtömeg épp csak sziklás falait cirógatta. Hiába nézi még a pusztához szokott magyar szem is közepes kis hegyecskéknek őket, bizony, súlyos darabok mind egy szálig. Jó, nem a Mount Everesthez, a Chinborazohoz vagy a Kilimandzsáróhoz kell hasonlítani őket, de kis hazánk bármely csúcsát élből lepipálják.
Nem hiába jár ide az egyszeri magyar turista síelni. Most viszont, a néhol erdővel benőtt hegyoldalakat bámulva, amiken máshol, a zöldellő legelőkön, termetes eleven kövekként ballagtak a tehenek, friss legelni való után kutatva, nehezen tudja az ember elképzelni az errefelé száguldó téli sportolókat.
Az egész táj kivirult. Üdén, hűsítően és inkább tavasziasan, de mégiscsak nyári arcát mutatta. Igaz, néhány magasabb csúcson még most is fehérlett egy kis hó. Ha máshol nem is, a hegycsúcs közelébe mélyedt nyílásokban. Ezeken a helyeken az évek során összepréselődött a fagyott víz, úgynevezett firnt képezve.
Évezredekkel, évmilliókkal ezelőtt annyi firn gyűlt fel ezekben az üregekben, hogy túlcsordult és nem ritkán egészen a hegyek lábáig letorlódott, gleccser képében.
A jégkorszak persze azóta véget ért és a gleccserek jelentős része elolvadt, itt-ott azonban még mindig fehérlettek firnfoltok, színezve a tájat.
Néha az ember elgondolkozik, ha lenne egy kicsivel több pénze, nem itt venne-e inkább nyaralót a Balaton helyett. Vagy csak én vagyok ezzel így? Hogy a nyugalom, a frissesség és a természet közelsége sokkal többet megér?
- Gyönyörű, nemde? - mosolyodtam el önkéntelenül is.
Viszont, bár tudtam, hogy arckifejezésemre úgysem érkezik válasz, végül a szavaimra se jött.
- Lena? - fordultam hátra derékból, összevont szemöldökkel.
Szőke barátnőm továbbra is egy hajóhossznyira haladt mögöttem, ahogy eddig végig, mióta vízre szálltunk, esze azonban valahol egészen máshol járt.
- Lena! - szóltam rá ismét, és miután kellőképp visszafogtam mozgásom, hogy utolérjen, evezőmmel meglöktem kajakját.
- Mi? Mi az? - pillantott rám hirtelen. - Bocsi, elbambultam. Mit mondtál?
- Azt, hogy gyönyörű a táj. De te, úgy látom, inkább más szépségekre figyeltél - nevettem, miközben arra pillantottam, amerre az imént kísérőm tekintete elveszett.
A part mentén egy csapatnyi, nagyjából velünk egy idős lány lubickolt a vízben. Az ember azt hinné, ezek a tengerszemek csípősen hidegek, még nyáron is, főleg figyelembe véve, hogy az itteni nyár a hazaiaknak sokszor leginkább csak kora tavasz lenne. Azonban nem csak mi rendelkezünk odahaza meleg-vizes forrásokkal. Igaz, a karantán sógoroknak nem jutott annyi, hogy termálfürdőt csináljanak belőle, de az olyan kis tavacskákat, mint itt a Feldsee, vagy több mint ezer társa szerte a hegyek között, kellemesen felmelegíti. A fürdőzni és a fürdőzőkben gyönyörködni vágyók legnagyobb örömére.
Bár, persze, ízlések és pofonok. Én, személy szerint, előbb mennék egy disznóólban üzemeltetett peep show-ba, ahol, értelemszerűen, a kukkolás alanyai is oda valók, mint a német ajkú lányok gyűjtőhelyére. Az ember lánya álmodozik a magas, hosszú combú, tejfelszőke germán istennőkről, azonban a magazinok címlapjain túl Hannovertől Tirolig és Poroszországtól Svájcig csak szénbányászokat talál. Lemennek a bányába és rögtön feljön a szén.
Tisztelet a kivételnek, persze, de az errefelé nem igen akad. Lenát azonban, úgy tűnt, ez a legkevésbé sem zavarja. Vagy őt más ízléssel áldotta, vagy éppen verte meg a sors, attól függ, honnan nézzük. Ő azonban nagyon is élvezte a látványt.
Mosolyogva megcsóváltam a fejem és inkább arrébb kormányoztam.
- Nézelődj csak, ha gondolod! Őket meghagyom neked.
A csípős visszaszólást már meg sem vártam. Hamarosan már más kötötte le a figyelmemet, ami, kivételesen, jobban lenyűgözött, mint a fürdőző lányok viháncolása.
Éles sipítás vágott keresztül a levegőn, szaggatott hangon rezegtetve meg dobhártyámat. Tekintetem élénken hordoztam körbe a tóparton. Nem mintha bármit is láthattam volna. A hang tulajdonosa ugyanis alaposan elvackolta magát az aljnövényzetben, társai tudtára adva, hogy veszély közeleg. Bár az említett veszély jó eséllyel csak egy erdőt járó túracsoport volt, a mormoták azonban úgy érezték, jobb az elővigyázatosság. Ember, nem ember, turista, nem turista, inkább gyorsan elmenekültek és bevackolták magukat a növényzet nyújtotta biztonságba.
Biztonságba, feltéve persze, hogy nem favágók elől rejtőztek egy kőfenyő gyökerei közé. Erről a fáról ugyanis a helyiek ódákat zengenek, állítólagos gyógyító hatásaival együtt. Azt mondják, ha valaki kőfenyőből készült ágyon alszik, egy órával kevesebb idő alatt is kipihenheti magát. Bár, ha figyelembe vesszük, az osztrákok mennyit sanyargatják magukat napközben, a megtermelődő fáradtsággal ez is tekintélyes idő lehet.
Túrázás, kajakozás, más vízi sportok, vagy a helyiek egyik kedvenc wellness-szerűsége, amikor frissen kiolvasztott gleccservízben áztatják lábaikat. Ez utóbbi is nyilván, a testhőmérséklettel együtt, az erőből is jelentősen elvesz.
Nekem viszont már ez a kis kajakozás is elég volt. Némi testmozgás sosem árt, mellette pedig a gyönyörködés az üde tájban. Vagy épp, kinek miben.
- Na, eleget csorgattad már a nyálad? - kiáltottam hátra, megint hiába. - Lena! - Úgy tűnt, a mesésen szép germán tündérek helyett fürdőzni ide tévedt trollmenyecskék az egészségesnél jóval tovább foglalják le figyelmét.
- Lena! - fordultam hátra, most már morcosabb hanggal kísérve, legnagyobb meglepetésemre azonban őt nem találtam ott. A lányok még mindig ott fürdőztek, bár már hallótávolságon kívül, a kajak is ott lebegett mögöttem a vízen, utasa azonban sehol.
- Lena? - váltott hangom bizonytalanabbra, ahogy körbehordoztam tekintetem, hiába keresve barátnőm a korábban üdítőnek tartottan néptelen tavon.
Aztán hirtelen megmozdult alattam a kajak. Mire észbe kaptam, mi is folyik itt, már késő volt. Vízi utazásra rendszeresített alkalmatosságom menthetetlenül tótágast fordult, én pedig hangos csobbanással landoltam a vízben.
Prüszkölve érkeztem ismét a felszínre, megkeresve kiesett gumijaimat, hogy ismét hátra fogjam arcomra és vállamra tapadó fekete fürtjeimet. Amikor pedig megszabadultam a szemem elé lógó tincsektől, azonnal szembe is találtam magam a "bűne" tökéletes tudatában vigyorgó kék szempárral.
- Teee! - Fenyegetőnek szánt hangom pillanatokon belül nevetésbe fulladt.
Lena azonnal csatlakozott hozzám, miközben mellém rúgta magát a vízben és átölelte a derekam.
- Most már rám figyelsz a táj helyett? - kérdezte csintalanul.
- Ha te is a csajok helyett.
- Én csak egy csajt látok - nézett rám csillogó szemekkel.
Erre már nem válaszoltam. Pár pillanatig csak lebegtünk a vízen, hagyva a barna és a kék szembogarakat, hogy egymást fixírozzák, mielőtt ajkaink mohón egymásra tapadtak volna.