Ha nem akarsz lemaradni:

Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!

BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Legfrissebb történetek:
Delia már a széles kőoltárra volt kötözve. Cobus szobra fenyegető közönnyel nézett le rá....
Windshear-Szélnyírás
A második balforduló
Bevezető
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiú, akit egy gyönyörű, fehér páva vett a szárnyai...
Friss hozzászólások
91esfiu: Drága vinzso! Ismét izgalmas d...
2021-11-28 22:05
eliksz13: Nagyon, nagyon, nagyon jó ! In...
2021-11-28 21:49
BURGONYA: TE AKKORA BAROM LEHETSZ, MINT...
2021-11-28 08:30
BURGONYA: NAGYON JÓ! ISMÉT ELSZíVTÁL VAL...
2021-11-28 08:29
Szergejecske: Nem értünk egyet. Vannak olyan...
2021-11-26 15:10
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves!<br /> A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Legnépszerűbb szerzők:

Az utolsó vonat Ungvárról - 23. 1944. november 13: telefonhívás

Egy alig felismerhető hang szólalt meg a telefonban:
- Holnap kihirdetik a parancsot, hogy minden magyar és német férfit deportálnak. De előtte még ma éjjel elindul egy vonat Magyarországra, aki akar, még azon el tud menekülni, ha akar.
Mielőtt István bármit is kérdezhetett volna, már meg is szakadt a vonal.
Ilona kérdőn nézett a férjére:
- Ki volt az?
- Nem tudom, csak annyit mondott, hogy a németeket és a magyarokat elviszik. De még indul egy vonat Magyarországra. Azon még el lehet menekülni. Talán… - gondolkozott el István.
- És ha csak egy provokatőr volt? Ha az a vonat nem Magyarországra megy, hanem Szibériába?
- Vállalnunk kell a kockázatot. Iván is mondta, hogy nagyon rossz előérzete van.
- Iván! Rendes ember, de mit tudhat a politikáról? – tamáskodott a felesége.
- És mi mit tudunk? Amióta bejöttek az oroszok, csak sodródtunk az eseményekkel, hagytuk, hogy azt tegyenek velünk, amit akarnak és majdnem kezet csókoltunk nekik, hogy életben maradhattunk.
- És most mi magunk megyünk el, attól való félelmünkben, hogy elvisznek? Nem érzed ennek az abszurditását? – István izgatottságában áttért a tegeződésre…
- Ez a világ abszurd. Mennünk kell. Nincs idő vitatkozni - próbálta meg lezárni a vitát.
- Te mondtad mindig, hogy ki kell tartanunk, ha egyszer ide rendelt minket az Úristen és a magyar haza.
- Hát, majd máshol fogunk kitartani. Talán még marad annyi Magyarországból, ahol megmaradhatunk. De értsd meg: most csomagolnod kell és indulnunk. Ha elmegy a vonat, akkor nem lesz még egy ilyen lehetőségünk.
- A megfutamodásra? – kérdezte alig érezhető megvetéssel Ilona.
- Nem. A túlélésre, hogy a gyerekeinknek ne egy munkatáborban kelljen élniük.
- Csomagoljak... Ez az asszony dolga, a férj parancsol és én engedelmeskedem, nem lehet beleszólásom a döntéseidbe. Nem érzed, hogy te ugyanúgy bánsz velem, mint a nyilasok vagy az oroszok? Megmondjátok, hogy hogyan legyek boldog, mit kell tennem, kérdezés nélkül.
- Egyszer a szemedben kérdés volt… Emlékszel? Amikor a frontra indultam, a szemed azt kérdezte, hogy szeretlek-e és azt válaszoltam, hogy igen. És ma is ezt válaszolom: szeretlek. És ennek a szeretetnek a nevében kérlek, hogy keltsd fel a gyerekeket és csomagolj.
A nő a férfi szemébe nézett és csak ennyit mondott: - Hiszek neked.
- Köszönöm. Én addig elmegyek, de legkésőbb egy óra múlva itt vagyok.
- Hová mész?
- Akit lehet, riadóztatok. A barátainkat, az alárendeltjeimet.
- Már nincs hadsereg, nincsenek alárendeltjeid. Nincs semmid, csak mi – szembesítette Ilona a tényekkel.
- Le kellett vennem az egyenruhát, de felelős vagyok értük. A becsület ezt kívánja.
- A becsület juttatott minket ide! – vágta rá dühösen az asszony.
- De a becsület is fog megmenteni. Isten áldja – szólt a férfi, magára terítette a kabátját és nekiindult a városnak, mielőtt a felesége válaszolhatott volna.

Először a pályaudvarra ment, hogy ellenőrizze, hogy valóban elindul-e a vonat. Először bosszankodva vette tudomásul, hogy sehol semmi jele nem volt a készülődésnek, senki nem tudott semmiről, mindenki csak a vállát vonogatta, de végül egy masiniszta, aki korábban alatta szolgált, a fülébe súgta:
- Alezredes úr, valóban indul egy vonat, de titkolnunk kell a muszka elől. Egy mellékvágányon már fűtik a mozdonyt, amint lehet, indulunk, siessen!
István örömében legszívesebben megölelte volna:
- Köszönöm! Legfeljebb egy óra és itt leszünk. És hogyan jutunk át a határon?
- Alezredes úr, már minden el van rendezve! Mindenki tudja, melyik váltót hova kell állítania ma éjjel.
- És az oroszok?
- Aki még nem részeg, azt lefizetjük. De csak egy lehetőségünk van. Ha nem sikerül, mindenki itt marad. És alezredes úr, akinek tud, még szóljon! Nem vagyunk sokan a régi világból, el fogunk férni rajta.

István megfogadta a tanácsot és végigrohant azt a kis titkos magyar világon, ami még megmaradt. A legtöbben nem hittek neki, hiszen ők nem tettek semmit sem, miért akarnák őket begyűjteni a kommunisták, míg a szökéssel pont a bűnösségüket támasztanák alá. A tisztjei, akik ismerték, ha nem is könnyű szívvel, de hittek neki, már megtapasztalták fronton, hogy a parancsai az életben maradást jelentik. István az előző csoportnak megpróbált érvelni, de tudta, minden egy perc, amit a hitetlenkedők meggyőzésükre szán, a többieknek az értesítésétől veszi el az időt.
Közben idegesen nézte az óráját: nem kellene már a családjáért indulnia, nem fogják lekésni az életet jelentő vonatot?
Végül csak hazafelé indult, erőt kellett vennie, nehogy loholjon, ne váljon gyanússá. Már csak egy saroknyira volt a házuktól, amikor egy erős férfihang ordított felé: - Sztoj!
Ebben a pillanatban megfagyott körülötte a világ…
Folytatások
2086
Még ma sem tudjuk pontosan, hogy hány magyar és német halt meg a kárpátaljai deportálásokban. Igaz, itt nem került sor olyan vérengzésekre, mint Erdélyben, vagy a Délvidéken, de az embertelen körülményekbe (élelmezés nélkül halálmenetek, ahol lelőtték, aki nem bírt továbbmenni, a téli hidegben szabadban töltött éjszakák, embertelen munka*) a deportáltaknak több mint a fele belehalt. Csak Szolyván (ahol összegyűjtötték a foglyokat, mielőtt továbbhajtották volna őket, 10-15 ezer teste nyugszik...
1969
Ezek lennénk mi, gondolta István. Egy csapat riadt szerencsétlen, akik tülekednek, hogy fel tudjanak szállni a vonatra. Minden civilizációs máz lekopott rólunk, hol van már a „kultúrfölény”, amiről annyit hallottunk régebben? Csak egyetlen ösztön, a túlélésé irányít minket. Engem is, gondolta őszintén. Ha már csak három hely lenne a vonaton, én is megölnék mindenkit, aki az utamba áll.
Pattanásig feszültek az idegek, amikor végre hozzákezdhettek a felszálláshoz. Egy kalauz nyugtatgatta...
Előző részek
2015
Mert Darwinnak és Hitler uraknak nincs igaza: az ember több, többnek kell lennie, mint egy ösztönvezérelt, túlélésre és szaporodásra játszó állat. Mindig ott van a jó és rossz közötti választás és mindig választani is kell. Talán nem is az a fontos, hogy mindig a jót válasszuk, hiszen gyengék vagyunk, tudatlan parasztok a történelem sakktábláján, hanem maga a választás, hogy ne hagyjuk magunkat sodorni az aktuális árral. Igen, küzdeni fog és megőrzi a családját és azt, ami emberré, morális...
1982
- Hát… - vakarta meg a fejét Iván. – Nagyon úgy tűnik, hogy itt se magyar, se cseh világ nem lesz, hanem csak orosz, bocsánat, ukrán.
- Mit tud?
- Tulajdonképpen én egyszerű ruszin paraszt vagyok, nem értek a politikához, hogy a nagyurak vagy elvtársak hogyan egyeztek meg egymással, de azt látom, hogy hiába vannak itt a cseh hivatalnokok, se a nép, se a katonák nem veszik őket semmibe se. Ha reggel bejön a faluba egy cseh és mond valamit, az orosz estére csak azért is az ellenkezőjét...
1765
Szívszaggató jelenetek zajlottak le az utcákon: a katonák, akiket nyugatra vezényeltek, de családjuk, földjük, otthonuk idekötött, búcsúztak szeretteiktől… Sejtették: aki megy, aki marad, mind a halál útjára lép.
István ezt a napot a lakásban töltötte, mint de facto katonaszökevény nem mert az utcán mutatkozni.
- Ronda temetése ez a magyar világnak – gondolta csendben.
1965
A haza, a Kormányzó azt akarta, hogy itt szolgáljak, itt álljak helyt. A legitim hatalom most akadályoztatva van, a nyilas csürhét nem fogadom el annak, így az utolsó parancs marad érvényben: maradni. Hogy bármi is jön, néggyel több magyar legyen Kárpátalján. És belefáradtam a retirálásba is. Ezer kilométert hátráltam a Dontól, de mindig azt mondtuk, hogy a magyar határon megállítjuk a ruszkikat. És most itt vagyunk, a honvédség kiüríti a területet. De én nem! Maradok, kitartok, még akkor...
1820
- ...már ő is temeti Magyarországot – bólintott beletörődően István.
- Engedje meg, alezredes úr, de én itt élek nemzedékek óta. A magyar világot már annyiszor temették, de valahogy mégiscsak megmaradt. Gondoltam, csak maradjon, aki ezt ki tudja várni, ezért jobb, ha életben maradok, így éltem az engedelemmel. És hazaindultam, az én drága Ungdarócomba, ahol minden zugot ismerek. Volt még egy kis hitlerszalonnám, becseréltem civil gúnyára, s olyan szabadnak érzem magam, mint a madár!
Hasonló történetek
5124
Kedves Olvasó! Ezt a regényemet 1999-ben írtam. Azóta Saddam Hussein hatalma megdolt. Sajnos nem olyan kevés vérrel, mint ahogy az ebben a regényben történt.

Kedves Olvasók!
Fogadjátok sok szeretettel Letíciától ezt a folytatásos regényt, mely 42 részes lesz!
Jó olvasást! Anita, anita@mellesleg.hu
4240
A fehér mezes New Yorki csapat védvonala mögül előretört ez a viszonylag magas kb. 180 cm magas leomló barna hajú lány. Arcán néhány piros folt volt. A meze karja felszakadt és a térdét is lehorzsolta egy esés következtében...
Hozzászólások
AmandaAdmin ·
Kedves Felhasználók! A tortenetek csapata új társkereső oldalt indított. Ismerkedés meleg férfiaknak: WWW.BOYSXX.SITE Ismerkedés heteroszexuálisoknak: WWW.TEENSFK.SITE Ezer erotikus történetet gyűjtenek össze ott, vannak ismeretségek és kommunikáció. Meghívjuk Önt, hogy csatlakozzon. Az ingyenes regisztráció továbbra is nyitva áll

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ha nem akarsz lemaradni: