Átverések sorozata

Az egész az én hibámból kezdődött, nem kellett volna engednem a kísértésnek. Tudtam jól, hogy semmi jó nem származhat belőle, de szerettem.

Éppen városnap volt, összeugrottunk a bandával, ilyenkor mindig nagy buli van. Már készültünk az estére, megvettünk minden hozzávalót - vagyis a piát. Nyáron csak későn sötétedik, ezt mindenki tudja, nem bírtuk kivárni ezt, úgyhogy olyan 8 óra tájékában elkezdtünk inni. Az osztálytársaimmal voltam, de egy idő után unalmassá vált az ücsörgés, ők nem voltak olyan pörgősek. Ezért megkerestem a másik baráti körömet, akik akkor már majdnem teljesen "készen" voltak. Persze nem véletlen mentem oda. Ott volt a számomra Nagy Ö is. Akkor még nem tudtam, hogy 7 hónapja barátnője van. Bementünk a nagy sátorba, ahol koncert volt, persze jól kiugráltuk magunk. Mikor vége lett a partynak elmentünk haza, már aki. Én azzal a bizonyos fiúval - nevezzük Dávidnak - és az egyik barátjával elsétáltam a parkba. Én Dáviddal mentem, keze a csípőmön volt, a nadrágomban, de semmi komoly nem történt az nap. Csalódottan mentem haza, de mégis boldog voltam, hisz tudtam, ha eljön az alkalom, nem kell kétszer mondanom. Ráadásul minden hétvégén találkoztunk és alig vártam, hogy végre legyen valami. Ezekkel a gondolatokkal aludtam el aznap.

Egy hónapot kellett várnom arra, hogy végre esemény legyen;egy felkapott szórakozó helyen voltunk. A barátnőmnél aludtam, így addig voltam fenn, amíg akartam. Neki szokása volt, hogy sört ivott, és hogy mindig megkínált. Én mindig labelloztam a szám, meggyes labellom volt akkoriban. Leültünk egy asztalhoz és beszélgettünk. Egyszercsak láttam, hogy az ajakbalzsamom után nyúlt, és bekente vele az üveg száját. Megkért hogy nyaljam le, mert meggondolta magát és inkább nem szeretné megkóstolni.
Ilyen nagy tömegben nem vállalkozom erre a dologra. - mosolyogva feleltem.
Hirtelen felállt, megfogta a kezem, és bevitt a "biliárdterembe". Ott sokáig beszélgettünk, majd ittam az üvegből, így az én szám lett meggyes. Már forrón flörtöltünk, mikor végre megcsókoltuk egymást. Nem olyan volt, mint amilyenre számítottam, sokkal nehezebben jött, és nem volt megnyugtató. Ekkor már tudtam, hogy van barátnője, de az ital tett róla, hogy ez egyikünket se érdekelje. Olyan 3óra hosszat lehettünk benn, mikor végül is mennünk kellet.
- Most mi lesz? - kérdeztem, a lányra gondolva.
Azt mondta, hogy még át kell gondolnia a dolgot, de ö jól érezte magát. Mind a ketten tudtuk ez, mit jelent, mégis volt egy utolsó próbálkozása:
Buli lesz nálam két nap múlva, örülnék, ha eljönnél.
Szerelmes voltam, de nem hülye - legalábbis azt hittem:
Előbb szeretném, hogy egyedül légy. Aztán majd meglátjuk. - ezzel búcsúztunk.

Eljött a nap. A barátnőmmel ültünk a parkban, mikor megállt egy motor nem messze tőlünk -és én már tudtam Dávid az. Megörültem, hisz a barátnője ott ült az út másik szélén lévő parkban.
- Nos jössz? - kérdezte odaérve.
- Mehetek? - néztem rá sejtelmes, mégis nyugodt tekintettel.
Mondta, hogy ő megtett mindent azért, hogy mehessek.
Így mosolyogva feleltem: - Igen.
Ezután elment.

Beesteledett. Megint annál a lánynál "aludtam" :) , akinél a múltkor. Így boldogan indultunk el. Először, nem mehettünk be a házba-az okát csak később tudtam meg. De mi a csajokkal, meg persze még néhány fiúval a kertben is jól szórakoztunk. Mikor végre találkoztam Dáviddal, először megszeppenve néztünk egymásra, majd olyan félóra után megcsókoltuk egymást, de valahogy mindig mászkálni kellet a házban, mert mindig mindenki odajött ahol mi voltunk. Később mikor édesemnek volt egy kis dolga, észrevettem hogy egyik haverom feltűnően kiütötte magát, amit a pia egyedül nem ér el. Válasza igazolta feltevésem, sőt az is, hogy hőn áhított partnerem is benne volt a "buliban". Ezután szomorúan kerültem Ő-t és ezt elmondtam még ott az egyik nagyon jó haveromnak, akinek csak annyi jött le, hogy én mostmár nem akarok csókolózni szerelmemmel. A fáradságtól és a csalódottságtól lecsukódott a szemem, reggel pedig köszönés nélkül elmentem. Nem történt semmi a nagy éjszakán, sőt. . .

Másnap a kölyöktől, akivel tegnap is beszéltem, megtudtam, hogy Dávid visszaakar menni volt barátnőjéhez. Egy ismerősöm régi tanácsár-néma gyereknek anyja se hallja szavát -támaszkodva, próbáltam beszélni vele, hogy én ezt nem szeretném, de ö arra hivatkozva, amit tegnap halott közös barátunktól-már bántam, hogy megosztottam valakivel a fájdalmam-azt mondta, hogy ez rossz ötlet volt és hogy sajnálja. Mit kezdhettem volna, megvártam míg elmegy, és sírva én is hazamentem.

Egy hét elteltével kibékültek, és boldogan álltak egy hétvégén egymás mellett fenn a buliban. Illuminált állapotban elmondtam a lánynak, hogy nagyon sajnálom, ami történt. Nagy kerek szemekkel nézett rám, kiderült hogy akkor tudta meg ki miatt szakítottak vele. Azóta utál, és jogosan. Sőt nem csak ő. Én is utálom magam, hisz utána nem egyszer megcsalta még velem a fiú, persze ö ezt nem tudja. Az egyetlen, ami miatt mégis büszke vagyok magamra, az az, hogy nem feküdtem le vele, annak ellenére, hogy ez volt az egyetlen célja. Később megtudtam, hogy az is lehetett kettőnk ellenfele, hogy az a barátom, akivel beszéltem szerelmes volt belém, és ki tudja mennyit kavart. De mára ez mindegy. Buta voltam, és attól félek nem tanultam belőle. Fél éve történt meg az utolsó csókunk, azóta jól összevesztünk, mert ö nem egy dolgot elpofázott a bunkó haverjainak, és én megzsaroltam, hogy köpök a barátnőjének. De végül is ma mondhatni haverok vagyunk. Pedig ha meglátom most is elfog a vágy, és tudom soha nem fogok belőle teljesen kiábrándulni.

Ez kb. egy éve történt velem, a szövegben említett pár mára már több mint egy éve együtt van kisebb-nagyobb megszakításoktól eltekintve :-/ Remélem senki olyan nem olvassa majd ezt, aki benne volt, bár próbáltam minél hitelesebben leírni, de nem tudok teljesen jól visszaemlékezni. Azért írtam, hogy mások is tanulhassanak a hibáimból, és hogy tudják néha a szerelem nem elég.