Ha nem akarsz lemaradni:

Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!

BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Legfrissebb történetek:
Delia már a széles kőoltárra volt kötözve. Cobus szobra fenyegető közönnyel nézett le rá....
Windshear-Szélnyírás
A második balforduló
Bevezető
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiú, akit egy gyönyörű, fehér páva vett a szárnyai...
Friss hozzászólások
91esfiu: Drága vinzso! Ismét izgalmas d...
2021-11-28 22:05
eliksz13: Nagyon, nagyon, nagyon jó ! In...
2021-11-28 21:49
BURGONYA: TE AKKORA BAROM LEHETSZ, MINT...
2021-11-28 08:30
BURGONYA: NAGYON JÓ! ISMÉT ELSZíVTÁL VAL...
2021-11-28 08:29
Szergejecske: Nem értünk egyet. Vannak olyan...
2021-11-26 15:10
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves!<br /> A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Legnépszerűbb szerzők:

Ártatlan bárányok - 2. fejezet: Az előkelő bárány

A gróf megvárta, míg a két szolgáló elaludt, Benjámin az ablak melletti székben, Elizabeth az ágyban, utána kilépett a folyosóra. Elképzelése sem volt, hogy képes bárki aludni ebben a helyzetben, és mint az kiderült, nem volt ezzel egyedül.
Leérve a lépcsőn összefutott Mr. és Mrs. Lake-kel, akik hasonló stílusban szidták a kapitányt, mint nem sokkal korábban a báró is tette.
– Ha engem kérdeznek, Mr. Langdon ostoba gyermekeknek néz minket! Egyértelmű, hogy semmiféle segítség nem fog értünk jönni! – háborgott a fiatal asszony.
– Nem kell aggódnia Mrs. Lake – mosolyodott el a gróf. – Jobb volna inkább előbb, mint utóbb, de észreveszik, hogy a hajó nem érkezett meg a kikötőbe.
– Akkor hol vannak már? Rég haza kellett volna érnünk!
A gróf nem tudott mit felelni. Be kellett látnia, hogy a hölgynek igaza volt. Mostanra már történnie kellett volna valaminek.
– Ráadásul a frász jön rám ezektől a kísértethistóriáktól! – folytatta Mrs. Lake, mire a férje ajkai egy pillanatra megrándultak. Átkarolta a nőt, és megsimogatta a vállát.
– Nyugodj meg, drágám. Ha Várady Richárd gróf azt mondja, nincs miért aggódni, akkor bizonyosan nincs miért aggódni.
– Ön valamiféle híresség, gróf úr? – kérdezett vissza a hölgy, mire a gróf akaratlanul is elpirult.
– Nem emlékszel, kedvesem? Pedig a Timesban is megemlítették a nevét. Pont te olvastad fel.
– Ó! Persze! Az az értékes, drágakövekkel berakott aranykarperec! És a diadém! Ki gondolta volna, hogy az egyik virágtartóba rejtették, ráadásul épp az egyik ott dolgozó! Majd becsempészte a párnájába!
– Alaposan kigondolt terv volt, asszonyom – felelte Richárd szűkszavúan, de azért udvariasan, nehogy megsértse Mrs. Lake-et.
– Nem mesélne még az eseteiről? Csuda jó lenne beszélgetni magával! Bizonyára ön is észrevette, hogy a többiek társasága nem túl kifizetődő.
„Felsőbbrendűnek érzi magát másoknál” – mérte végig a hölgyet a gróf. – „Nincs kedvem társalogni vele. Egyébként is, kizárt, hogy ő írta volna az üzenetet. Bár azok a betűk egy férfi keze munkája. Esetleg a férje megkockáztathatta. Talán mégis maradnom kéne.”
Várady végigtekintett Mr. Lake-en. A férfi kedvesen mosolygott, de egy kissé bugyutának látszott.
„Lehet, elhamarkodott a következtetésem, de kis esélyét látom annak, hogy ez a gyámoltalan, visszafogott férfi, aki társaságban is csak a falat bámulja, egyszerűen kihallgatta a beszélgetésünket Benjáminnal és Lizivel, majd olyan erőteljesen lekörmölt egy üzenetet, hogy szinte átszakította a papírt, aztán a cetlit, mint a villám, becsúsztatta az ajtó alatt, és eltűnt az éjszakában.”
– Drágám, én úgy látom, a gróf úr egy kis egyedüllétre vágyik – mondta a férj óvatosan, látva Várady tanácstalan és türelmetlen arckifejezését.
– Nem téged kérdeztelek, William, hanem a grófot!
– Hogyne, kedvesem.
– Szívesen magukkal tartanék egy kis csevelyre… - utasította vissza finoman a gróf. Úgy érezte, ha még két percet el kell töltenie ezzel a borzalmas házaspárral, valaki tényleg meg fog halni. - De a helyzet az, hogy elviselhetetlen fejfájás gyötör, épp azért is jöttem ki a szobából, hogy szívjak egy kevés friss levegőt.
Mr. Lake megértően bólogatott, Mrs. Lake vállat vont. A gróf sietve továbbállt.
 
Közel a kijárathoz leült az egyik ablakpárkányra. Ijesztő volt, ahogy a szél erősen nekinyomult az üvegnek, de a vihar ereje lenyűgözte a grófot. Lehunyta a szemeit. Elképzelte, ahogy a fák odakint ellenálltak a szél tombolásának és az eső pusztításának, melynek kellemes illata beszivárgott az épületbe, az apró réseken keresztül.
A gróf ellazította a testét, és hagyta, hogy minden porcikája a hideg kőfalhoz simuljon. Az ölébe helyezte cilinderét és úgy érezte, szinte egyé válik a természettel.
Félálomba merült. Ujjai a nyakába akasztott aranykeresztet simogatták, amit egy hozzá közel álló személytől kapott még sok-sok éve. Egy személytől, aki úgy döntött, kilép az életéből. Aki helyett kénytelen udvarolni egy gyermekkori jóbarátjának. A szüleik évekkel ezelőtt eljegyezték Angélával, a gróf édesapja pedig másról sem beszélt, csak a házasságról, amiként Ármin is. Várady tudta, ha a bátyja szeptember végén elveszi Ivócs gróf legidősebb lányát, azt követően neki is el kell venni a szomszédos család egyetlen leánygyermekét, azt a gyermekkori jóbarátot.
 
Halk, közeledő lépteket hallva a gróf szemhéjai megremegtek. Drága, férfi parfüm illata csapta meg az orrát, kissé hasonlított arra a fajtára, amit ő is használt. Erőt vett magán, és kinyitotta a szemeit. A vihar elcsendesedett, a folyosó némaságba burkolódzott, és a hold fénye sem világított meg senki mást a grófon kívül. Persze a sötét sarkokban bárki megbújhatott, de bármennyire figyelt is a gróf, nem vett észre mozgást. Felsóhajtott, majd felállt, elhatározván, hogy visszamegy Lizihez és Benjáminhoz. Nem is kellett volna magukra hagynia őket.
 
Elmerengve haladt visszafelé, mikor érzékelni kezdte a hőmérséklet rohamos csökkenését. Megállt a lépcső tetején. Látszott a lehelete, a hozzá legközelebb eső ablaküveg pedig bepárásodott. Megborzongott, mert érezte, hogy nincs egyedül.
Halk zihálás hallatszódott a lépcső alja felől, ahonnan feljött, és lassú, fölfelé haladó léptek. A gróf fülének inkább tűnt sántikálásnak, de szíve így is gyorsabban kezdett verni. Még a ruháján keresztül is utat tört magának a hűvös levegő, teste minden porcikáját borzongásra késztetve.
Értelmetlen szavakat morgó, rekedtes férfihang ütötte meg a fülét, megpördült, és rámeredt a lépcsőkre. A hang nem csitult el, mégsem látott senkit. Sem egy árnyékot, sem élő emberi alakot.
Figyelme a bepárásodott ablakra tévedt. Aztán a lépések abbamaradtak, mintha valaki pont ott állt volna meg. Az üvegen egy szó kezdett kirajzolódni. Lassan, olyasfajta körkörös mozdulatokkal, hogy az ember azt hihetné, egy láthatatlan ujj szórakozott. Kérdés: vajon tartozott ehhez az ujjhoz négy másik? És a négy másikhoz egy kézfej, majd ahhoz egy csukló, végül egy kar, hogy aztán azt feltételezzük, mindez egy bebizonyíthatatlan, kísértetnek nevezett lényhez tartozott, aki ölni jött vagy figyelmeztetni?
„Óvakodj!"
A gróf bambán meredt előre, és próbálta földolgozni ezt az ésszel felfoghatatlan jelenséget. Közelebb lépett az ablakhoz. Tenyerét a párás üveghez érintette. Egy darabig figyelt és figyelt, míg nem kívülről egy másik kéz odacsapott az ablakra. A gróf felkiáltott, és hátraugrott. Idegesen dörzsölgetni kezdte a tenyerét. Bár megesküdött volna, hogy az ütés valóban kintről jött, úgy érezte, valaki a bőréhez ért.
Ekkor újabb üzenet jelent meg, kisebb betűkkel, közvetlen az előző alatt:
„Távozz!"
Szünet. Néhány percig semmi nem történt. Mintha az élet is megállt volna. Kint elcsendesedett a szél, míg a kastély temetőket megszégyenítő némaságba burkolózott.
„Ne…"
A gróf visszafojtotta lélegzetét, mikor az előző üzenetek eltűntek, és az ablak újfent bepárásodott, csak azért, hogy még több betű jelenhessen meg rajta.
„…próbáld…"
„…megtalálni a…"
„…GYILKOST!"
A grófnak még pont volt ideje egy mély lélegzetet venni, mielőtt az ablakon megjelent egy törésvonal. Alig tett egy lépést hátra, mire az üveg apró kis szilánkokra tört. Túlzás volna azt állítani, hogy megrémült, de nagyot dobbant a szíve.
 
Nehezen hitte el a látottakat, még évekkel később is. Soha nem beszélt róla senkinek. Ekkor is úgy tett, mintha semmi sem történt volna. Igaz, remegtek a kezei, miközben lenyomta a kilincset, de megrázta a fejét, és azt ismételgette, hogy csak képzelődött. Csak képzelődött…
De tökéletesen tisztában volt vele, hogy a szavak az üvegen igenis megjelentek, az ablak pedig meghasadt. A rejtélyes üzenet írója úgy fogalmazott, „emberek fognak meghalni”, erre a semmiből megjelent egy felirat, ami felszólította, hogy „óvakodjon” és „ne próbálja megtalálni a gyilkost”.
Ez elgondolkodtatta, és a gróf töprengett is volna rajta, ha Drózdik báró felesége nem rohant volna az ajtóhoz, és kezd el dörömbölni, segítségért kiabálva.
Benjámin hirtelen felriadt, majdnem ki is esett a székből, amiként Elizabeth is fölébredt, és kipattant az ágyból.
– Mi történt…? – kérdezte volna a gróf, mikor kitárta az ajtót, de a nő ijedt arcát és véres ruháját látva a torkán akadtak a szavak.
– Segítenie kell, gróf úr! A férjem…
Nem kellett befejeznie. A gróf nagyon jól tudta, mi történt, de ugyanennyire szeretett volna tévedni. Átrohant a másik helyiségbe, félretolta a két, megrémült gyermeket az ajtóból, majd az ágyhoz sietett. Ott a szája elé kapta egyik kezét, közben a másikkal nekitámaszkodott az ágytámlának. Eddig igyekezett kerülni a gyilkossági ügyeket, és pontosan azért, mert nem bírta elviselni a vér látványát és szagát. És most minden tiszta vér volt. Az ágytakaró, a párnahuzat, a báró teste, a falon pedig egy hatalmas, vörös pipajel...
„Közelebb kell mennem megvizsgálni a holttestet” – parancsolt magára gondolatban. Mire odabotorkált, Elizabeth és Benjámin is átértek. A szolgálólány alig, hogy belépett, vissza is szédelgett a folyosóra. A fiú közelebb ment, de csak annyira közel, hogy meghallja, ha netán a gróf mondani akart volna valamit.
– Benjámin… - kezdte Várady kissé rekedten. – Hívd ide kérlek a kapitányt!
A grófnak muszáj volt elfordulni, úgy érezte, ha még egy pillantást kell vetnie a testre, összeesik. De még igenis rá fog nézni. Lehet, hogy sokszor. És lehet, hogy nem a báró holtteste lesz az egyetlen, amire, ha tetszik, ha nem, rá kell néznie.
 
– Gyors halál volt. Nem vagyok orvos, de mivel a feleség nem ébredt fel, úgy vélem, már a legelső vágástól meghalt. Kilenc szúrásnyomot számoltam a testén, valamint elmetszették a torkát – magyarázott, és közben mutogatott a gróf a kapitánynak.
– Ha jól értem, ön szerint az utóbbiban halt meg – szögezte le Mr. Langdon.
„Mily éles és tiszta elme!” – morgott magában a gróf gúnyosan.
– Ahogy azt már mondtam, nem vagyok orvos, de teljesen biztos vagyok benne, hogy ez a halál oka.
– És az a… jel a falon?
– Nem tudom. Mr. Langdon, el kellene dönteni, hogy mihez kezdjünk, és lehetőleg minél hamarabb.
– Igaza van. Gróf úr, olvastam önről az újságokban. Megtenné nekem, hogy…?
– Nincs rá hatásköröm. Még ha nyomozásba is kezdenék, ki kellene kérdeznem mindenkit a kastélyban, és átkutatni a náluk levő holmit. Egyikhez sincs jogom.
– Kérem, gróf úr – lépett be hozzájuk a feleség. Úgy tűnt, elmúlt a sokkhatás, ám még ezzel együtt is a gróf ki akarta küldeni, de a hölgy leintette. – Higgye el, elég szörnyűséget láttam már ahhoz, hogy ne törjön meg egy holttest látványa.
– De ő a férje.
– Egy pillanatig sem állítottam, hogy kellemes. És pontosan azért, mert az a halott ember ott az ágyon a férjem, kérem önt, hogy derítse ki, ki tette ezt. Találja meg a gyilkost!
– Méltóságos báróné, nekem erre tényleg nincs…
– Nagyon kérem!
A gróf felsóhajtott. Nem volt benne biztos, hogy mindenki készséges lesz és együttműködő, de úgy döntött, megteszi, ami lehetséges, ha kell, a gyanúsítottak tudatlanságát kihasználva.
– Ám legyen.
– Köszönöm, gróf úr – mondta Mr. Langdon. – Sokat segít ezzel.
 
Várady betereltetett mindenkit az egyik társalgóba, így nyugodt körülmények között átnézhette a szobákat. Elsősorban a gyilkos fegyvert kereste, mivel azt nem találta a tett helyszínén.
A Law-testvérek átmeneti körletében rábukkant egy nagyobb fajta ollóra egy kisebb táskában, ami feltehetőleg a hölgyé volt. Az alkalmas lett volna a gyilkosság elkövetésére, de a testvérek biztosították egymás alibijét. Ez mindegy is lett volna, mert akkor is vallhatták a másikat ártatlannak, ha biztosan tudták, hogy bűnös, de itt nem ez volt a probléma. A grófot a vér hiánya zavarta. No, jó, igazság szerint azt hiányolta a legkevésbé, de végsősoron a tettesnek sietnie kellett. Végül is nem tudhatta, mikor ébred fel a feleség, azon kívül meg brutális gyilkosságot követett el. Senkinél nincs váltóruha, és nincs is hol megfürödni. Vagyis van a kastélyhoz közel egy kispatak, de úgy tűnt, a bárót nem ölhették meg olyan régen, hogy a gyilkosnak lett volna ideje kirohanni, és megmosdani, arról nem is beszélve, hogy a vér nem jött volna ki sima vízzel olyan könnyen a ruhából.
A testet beborította a vér, szétfröcskölődött, még a feleség ruhája is kapott belőle, ráadásul a tettes volt olyan vakmerő, hogy bele is nyúlt a vérbe, és fölrajzolt egy, ezesetben értelmetlennek tűnő, jelet a falra.
A feleség… Ez volna a legnyilvánvalóbb. Neki nem kellett kimosni a ruháját, hisz ő nem csinált semmit. De valahogy a gondolat, hogy a báróné eljött Magyarországról, hogy végezzen a férjével egy öreg kastélyban, értelmetlennek tűnt. Egyébként is, honnan tudhatta volna, hogy lerobban a hajó? Összedolgozott a kapitánnyal? Lefizette? Talán a hajónak nem is volt semmi baja?
És az a pipa… Vajon miért? Az üzenet szerint több gyilkosság is készülőben volt, lehetséges, hogy a tettes ezt akarta a csoport tudtára hozni? „Megvan az első, pipa, jöhet a második… pipa!”
„Ez elég nagy ostobaságnak hangzik” – morgott magában a gróf.
Mr. Langdon továbbra is gyanús volt a számára, de neki mi oka lett volna megölni egy számára teljesen ismeretlen embert?
„Elképzelhető, hogy a kapitány korábban találkozott a bárónéval, egymásba szerettek, elhatározták, hogy megölik a bárót, a hölgy örököl egy csomó pénzt, majd a két szerelmes boldogan él, míg meg nem hal, idővel meg kirakják a gyerekeket az erdőbe” – vezette le a következtetést a gróf. – „De ehhez minek ekkora felhajtás? Az, hogy az asszony nem roskadt teljesen magába a férje halála miatt, még nem azt jelenti, hogy holtan is kívánta látni. Egyébként meg elméletileg a báróné csak kicsit beszél angolul, a kapitány nem beszél magyarul. Ez útját állja az igaz szerelemnek. És ha beszélnének is, miért követnének el egy ilyen össze-vissza gyilkosságot? Túl egyértelmű lenne a magyarázat. Előfordulhat persze, hogy az egész hirtelen felindulásból történt, de… Nem. Ennek így nincs értelme.”
 
Azt követően, hogy a gróf átvizsgálta a szobákat és a folyosókat, egyesével kihívogatta az embereket a társalgóból. Meglepően készségesen választ kapott a kérdéseire, ami Várady szemében két dolgot jelenthetett: nincs titkolnivalójuk, vagy túl sok titkolnivalójuk van.
Állítólag mindenki bent volt az általa választott körletben, és próbált aludni. Senki nem hallott semmit, és nem is látott senki semmit, valamint senki nem ismerte az áldozatot. Mármint, a családján, meg a gróf két szolgálóján kívül persze.
– Van gyanúsított? – érdeklődött a kapitány, miután a bárónét leszámítva mindenkit kikérdeztek.
„Van. Maga” – gondolta a gróf, de hangosan csak ennyit mondott:
– Nincs, de árulja el, Mr. Langdon, nem találkoztunk mi már? Vagy éppenséggel pont, hogy soha nem találkoztunk?
– Bocsánat, de hogyan?
– Elnézését kérem, kissé máshol járnak a gondolataim.
– Érthető.
A gróf megeresztett egy félmosolyt, majd elindult, hogy megkeresse a bárónét.
Előző részek
222
Várady gróf Angliába utazik két szolgálójával, Benjáminnal és Elizabeth-tel, annak reményében, hogy végre kikapcsolódhatnak és elfelejthetik az otthoni nyomasztó légkört. Hogy nyaralásukat kellemesebbé tegyék, még egy hajókirándulásra is befizetnek, ám a Loreley sosem éri el úticélját, főszereplőnk pedig bizonytalan időre arra kényszerül, hogy az állítólag kísértetjárta Darrow-kastélyban töltse a vakációt és leleplezzen egy könyörtelen gyilkost...
Hasonló történetek
2525
A Kommandósokkal együtt érkezett a helyszínre. Az Ajtót betörték, berontottak, az egész házat átkutatták, de nem találtak senkit. Bill majd kidőlt, olyan ideges volt. A Kommandós egység pár perc múlva elviharzott, átadták a helyszínt az F.B.I. szakértőinek. Ekkor Bill az ajtóból hátrafordult, és szinte fejében érezte a szíve lüktetését, amikor a piros Ferrari beállt a kocsibehajtóra.
3992
- Tudja, Péter, Egy lányt talált ma a takarítónő a zuhanyzóban. Megfojtották. Még tegnap délután. Tudja, helybéli volt. A Kiss Laci lánya, a Móni.
- Szörnyű – kerekedett el Péter szeme.
- Várjuk a rendőröket, de azért maguk csak jöjjenek beljebb...
Hozzászólások
AmandaAdmin ·
Kedves Felhasználók! A tortenetek csapata új társkereső oldalt indított. Ismerkedés meleg férfiaknak: WWW.BOYSXX.SITE Ismerkedés heteroszexuálisoknak: WWW.TEENSFK.SITE Ezer erotikus történetet gyűjtenek össze ott, vannak ismeretségek és kommunikáció. Meghívjuk Önt, hogy csatlakozzon. Az ingyenes regisztráció továbbra is nyitva áll

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ha nem akarsz lemaradni: