Áldozathozatal

Egész napos rituálé vár ránk hogy megmentsük a falut a szárazságtól. Az öregek szerint a szertartás akkor a legeredményesebb, ha a lányok éppen napnyugta előtt távoznak.
Napkelte előtt egy órával kéz a kézben az oszlophoz sétáltunk. A hátunkat neki fordítottuk és egymás kezét fogtuk oldalt, amíg az idősebb nők gyengéden de biztosan összekötöztek minket. A bal csuklómat és karomat a te jobb csuklódhoz és karodhoz, a te bal csuklód és karod pedig az én jobbomhoz. Ezután az oszlophoz kötötték a bokáinkat, a combjainkat, a derekunkat és keresztbe átvetették a kötelet a kebleink között. A kötelékek elég szorosak voltak ahhoz, hogy megtartsanak minket. Nem kellett aggódni amiatt hogy összeesünk.
Végül a széles, beáztatott nyersbőr szíjat a nyakunkra tették. Átvezették egy hosszú, kifúrt fadarabon, hogy a fejünk ne érjen majd egymáshoz.
Amikor a nap felkelt, az öregek megcsókoltak minket és megköszönték a falu érdekében tett szolgálatunkat. Néztük ahogy a többiek elkezdik a napi teendőiket és közben néha megállva ránk pillantanak. Az ujjaink összefonódnak. Azóta vagyunk szerelmespár mióta érett nőnek számítunk. Örülök hogy kettőnket választottak. 
Érzem hogy lazul a szorításod. Először arra gondolok hogy máris elájultál, de azután meghallom a lágy, ütemes szuszogásodat és rájövök, hogy egyszerűen elszundítottál. Kimerítő volt az előző esti ünnepség. Én is elálmosodom. Becsukom a szemem és elalszok továbbra is fogva a kezedet.
A nap magasan jár és meglehetősen perzsel, amikor egy nő gyengéden felébreszt bennünket. Néhányan vizet hoztak. Elfogadjuk, mert szomjasak vagyunk. Egyúttal benedvesítik egy kicsit a bőrszíjat, mert a hőségben túl gyorsan kezd kiszáradni. Még könnyen kapok levegőt, de már minden nyelésnél érzem a szíjat.
A délutáni napsütés kellemetlenné válik a bőrünkön, bár a falu asszonyai és lányai gyakran jönnek hideg nedves rongyokkal megtörölni minket. Két barátnőnk kiemelt figyelmet fordít a kebleinkre és puncinkra. Ez nem része a rituálénak, de rendszerint minden évben megtörténik és az idősebb nőknek nincs ellene kifogása. Elmosolyodok amikor meghallom kéjes sóhajaidat és nyögéseidet és hamarosan én is követlek. Köszönetet mondunk barátainknak. Ők csókkal búcsúznak és hálájukat fejezik ki áldozatunk miatt.
Ahogy a nap a látóhatár felé közeledik a nyersbőr szíj határozottan szorítani kezd. Már nem csak akkor érzem a szívverésemet a fejemben lüktetni amikor megfeszítem nyaki izmaimat. Hallom reszelős sípoló lélegzeteidet és tudom hogy hasonlóan szenvedünk.
Csodálatosan élénknek és derűsnek érzem magam. Lassan haldoklunk és közben mégis eleven vagyok. A puncim megrándul és a remegésedből érzem hogy téged is hasonló vágy feszít. Arra gondolok hogy bárcsak visszajönnének a barátnőink. Az  idősebb nők látják a vágyat a szemünkben. Az egyik elmosolyodik és azt mondja hogy -ha bekövetkezik-  az utolsó elélvezésünknek egyedül a szenvedésből kell fakadnia. Mióta csak járni tudunk, minden évben láttuk a szertartást. A legtöbb alkalommal az áldozati lányok a vég küszöbén elélveztek. Azok az évek kiváló termést hoztak és remélem hogy mi is hasonló áldást hozunk a falura.
A hüvelykujjaddal gyengéden megsimogatod a tenyeremet. Elmosolyodok, mert mindig ezt csináltad amikor nyaltalak és az elélvezés küszöbén álltál. A kéjes érzésed tudata engem is a csúcsra röpít és hamarosan mindketten remegünk a gyönyör testünket újra meg újra átjáró hullámaitól. Utána kábák vagyunk és levegő után kapnánk, de a kiszáradó szíj már túl szoros.
Az alkonyatkor vörös és narancs égbolt mindig gyönyörű, de ma számomra -és remélem hogy számodra is- gyönyörűbb mint valaha. A színek élénkebbek mint egyébként és szikrázva táncolnak. Látom édesanyánk arcát, akiket még akkor áldoztak fel amikor fiatalabbak voltunk és látom a többi nőt is, akik elmúlása áldást hozott a falura. Hívnak és várnak kettőnket.
Egy utolsó sorozat, erős rándulás járja át a puncimat. Érzem a te gyönyörteli rándulásaidat is, mintha a lelkünk már egyesült volna. A testünk szorosan az oszlophoz van kötve, de mi már felettük lebegünk és kéz a kézben nézzük életünk utolsó közös pillanatát.
Azután anyáink és a többi nő átkarol bennünket. A ragyogó naplementébe emelkedünk és megszűnik az idő folytonossága. Látjuk a csendes esőket amik nyáron a földeket fogják öntözni és a zöldellő mezőket, amik a falu téli táplálékát adják majd.