Abszint keringő

Beköszönt a kisvárosi poros fülledt nyár, leül a csend, levirágzanak a fák. A lassan máló vasútállomás restije elé kiül az ember a durván faragott padok egyikére és nézi, ahogy a ráérősen helyére döccenő vonat ablakain, mint megfeszült szappanbuborékon komótosan végighullámzik az állomás. Közben fröccsöt iszik, aminek a sajátságos íze a forgalomból kivont benzinpalackban tárolt bornak köszönhető. Van pikáns ízű sör is, de ha túl sokat iszik belőle az ember zöldesen világítani kezd a sötétben. Bent ravataloznak, egy törzsvendég, ősöreg cimbora búcsúzik az itt maradottaktól meleg kézfogással a pénznyelők villódzó fényei közt a tölgyfa koporsója előtt.

Mikor elfogyott a sor megkönnyebbült sóhajjal belefekszik, egy darabig mocorog, keresi a helyét. Addig is Cigány Bandi a szúrágta zongorához ül és szívszaggató blueos nigger hangját kiengedi. Néhány szentimentális csak bort rendel és a zene hatására pohárba potyogó könnyeikkel hígítják. Késve begurul a pap, pontosabban robot az utolsó kenettel. Megáll a koporsó előtt, int Bandinak, hogy hallgasson el és miután valaki bedobta az egy euróst szaggatott rituáléjába kezd. A robot nagy nehezen végez, többször lemerül, ilyenkor újabb eurót kell valakinek bedobnia. Amilyen lassan jött, olyan gyorsan tovagurul. Bandi újra a billentyűk közé csap és elkezdődik az abszint keringő. Kezd gyengülni a nap, de én még kint ülök.

Egy lány ül mellém, akinek olyan rövid a szoknyája, hogy kivillan az egész combja, még annál is több. Alapvetően barna bőrén fehér foltok, mint mondja ez annak köszönhető, hogy amikor nem olyan régen elaludt a kertben a cseresznyefa alatt. Néhány selymes szirmot rásodort a szél a combjára, amik ilyen fehér foltot hagytak maguk után. Szegfűszeggel ízesített cigijével megkínál, de én inkább az ajkáról ízlelem. Hamar kapcsol, mélyet szív a cigijéből és a számba fújja, mintha nem tudnék lélegezni. Megfogja a kezem, és a restibe vezet. A cigi doboz kint marad, hátulján én és az abszint keringőző vasútállomás.