Ábrahám megkísértése - 20. Az utolsó kihallgatás

- Nos, kedves Avraam, sikerült beszélnie a feleségével? – kezdte Walhall a beszélgetést.
- Igen. Elmondott mindent. Honnan tudta?
- Kedves barátom, ha megengedi, hogy így szólítsam ez elmúlt hetek után, mi németek alapos emberek vagyunk. Mint mondtam, önök zsidók intuitívak, mi alaposak. Csak nem gondolja, hogy ide jöttem volna Izraelbe, ha nem tervezek el pontosan mindent?
- Precíz németek, ösztönös zsidók… Közhelyek – vonta meg a vállát Avraam.
- De olyan közhelyek, amik neveltetésünknél fogva, igazzá válnak. Igazak, mert hiszünk bennük. Talán eleve nem különbözünk egymástól, mi németek és maguk zsidók, de különbözni akarunk, így különbözővé is válunk. Szóval akkor tudja, hogy a felesége az én kísérleteimnek köszönhetően maradt életben.
- Igen, de ne várjon ezért köszönetet tőlem. Mert közben ezernyi más zsidót megölt.
- Nem is vártam köszönetet – mosolyodott el Walhall.
- Walhall úr, közölnöm kell önnel…
- Siegfried, ha szabad kérnem.
Avraam agyán átcikázott, hogy végül is igaza van az öregnek: megmentette a feleségét, legalább ennyi jár neki.
- Szóval, Siegfried, közölnöm kell önnel, hogy a kihallgatások a mai napon véget érnek, az aktákat átadjuk az ügyészségnek, mivel elegendő bizonyíték gyűlt össze a tárgyaláshoz. És, nem hivatalosan azt is közölnöm kell önnel, hogy szerintem önre a legsúlyosabb ítélet vár.
- Köszönöm, én is így gondolom. És akkor ennyi? Mindent megtudott, amit akart? – kérdezte az öreg.
- Mindent, ami a tárgyaláshoz kell.
- Nem maradt önben semmi kérdés? Most van az utolsó alkalom…
- Nincs több hivatalos kérdésem.
- És nem hivatalos? Mondjuk, hogy miért jöttem ide és adtam fel magam? – kérdezte alig rejtett fölénnyel Walhall.
- Erre valóban kíváncsi lennék… - bólintott a kihallgató.
- Akkor elárulom. Hogy igazolást nyerjek.
- Igazolást? Tőlünk?
- Igen. Ha egy zsidó mondja ki, hogy volt haszna annak, amit csinálok, hogy mi nácik, hajtottunk valami hasznot az emberiségnek, mert olyan kutatásokat végeztünk, olyan dolgokat fedeztünk fel, amiket senki más, boldogan halok meg – nyílt meg az öreg.
- Komolyan azt várta, hogy idejön, elmond mindent és mi megveregetjük a vállát?
- Igen. Talán rájött arra az elmúlt hetekben, hogy nem vagyok szörnyeteg. Csak ennyit kérek: ismerje el, hogy nem voltunk vadállatok, hogy valahol az emberiség javát szolgáltuk.
- Ez undorító, ne is haragudjon. Ha ilyet kimondanék, elárulnám azt a sokmillió zsidót és egyéb szerencsétlent, akit legyilkoltak.
- Mégis, ezért az egy mondatért jöttem ide. Hogy kimondja – erősködött az öreg.
- Ezt sohasem fogja tőlem hallani! – kiáltotta indulatosan Avraam.
- Ebben nem vagyok ennyire biztos.
- Nem tud olyat mondani, amitől megváltozna a véleményem. És azt hiszem, ezzel le is zárhatjuk a kihallgatást.
- Ha már vége a kihallgatásnak, akkor ki is kapcsolhatjuk a magnetofont. Lenne kedve egy kicsit beszélgetni?
- Ugyan miről? – kérdezett vissza cinikusan a kihallgató.
- Mondjuk az irodalomról, a modern gótikus regényekről.
- Tessék?
- Tudja, a háború után megjelent egy gótikus regény, a Gyűrűk ura. Olvasta?
- Igen – válaszolta Avraam bizonytalanul. Mire akarhat kilyukadni ez a náci?
- Tudja, öregszem… Nem emlékezik, hogy hogy hívták azt a hegyet Középföldén, ahol a törpék egy várost hoztak létre a barlangokban?
Mória, akarta kimondani Avraam, de elharapta a szót. Hirtelen úgy érezte mindent ért, vagy legalábbis majdnem mindent. Végtére is, ha mindent tud a feleségéről, a fiáról ne tudna? És Mória hegye nem csak a Gyűrűk urában, hanem a Tórában is szerepel.
Felállt és kikapcsolta a magnetofont.