Ábrahám megkísértése - 15. Soáh

- Nos, Siegfried, ma szeretném tisztázni a zsidóirtásban játszott szerepét – kezdte a beszélgetést a kihallgató.
- Nos, kedves Avraam, úgy érzem, ezzel kapcsolatban már mindent elmondtam, de ha kívánja, szívesen válaszolok minden kérdésére – tárta szét a kezét az öregúr.
- Ön önként jelentkezett az SS-be.
- Igen, 1943-ban – bólintott Walhall.
- Ezek szerint annak tudatában lépett be az SS-be, hogy azok végrehajtói a szisztematikus zsidóirtásnak.
- Kérem, ezt az állítást én tagadom – tárta szét a kezét az öreg.
- Azt állítja, hogy nem volt tudomása a zsidók ellen elkövetett gaztettekről? Hogy úgy irtottak ki már akkor több millió embert, hogy maga észre sem vette?
- Kérem, én ezt sem állítom. Bizonyos atrocitásokról valóban tudomásom volt, de a zsidóirtás tényleges méretéről csak akkor szereztem tudomást, amikor már felvettem a szolgálatot a koncentrációs táborokban. Onnan meg már nem volt visszaút.
- Akkor is nemet mondhatott volna. Mint morális lénynek, ez lett volna a kötelessége – vetette ellen Avraam.
- Ugyan kérem – legyintett Walhall, - ez az öngyilkossággal lett volna egyenértékű. A nemzetiszocialista Németországban egy ilyen parancsot megtagadni a halálos ítéletet jelentette volna.
- Mégis – erősködött Avraam, - önnek ezt az utat kellett volna választania.
- Akkor is, ha tudom, hogy ezért főbe lőnek?
- Igen. Ön folyamatosan arra hivatkozik, hogy a tudomány, az emberiség érdekében dolgozott. Akkor ennek a nevében miért nem tudott nemet mondani a gyilkosságokra?
- Ezen az alapon mindenkit, akinek köze volt a megsemmisítésekhez, bíróság elé kellene állítani.
- Ez is a célom – nyugtázta a kihallgató tiszt.
- Akkor hadd tegyem fel úgy a kérdést: azokat a foglyokat is bíróság elé állítják, akik a sorstársaikat beterelték a gázkamrákba, vagy akik működtették a krematóriumokat?
- Az ő esetük más. Ők kényszerhelyzetben voltak.
- Ahogyan én is, bár elismerem, hogy a kiszolgáltatottságunk látszólag másfokú volt. De ahogy az önök vallása is kimondja, egy zsidónak három bűnt tilos elkövetnie, még ha az élete is függ tőle: a bálványimádás, a fajtalankodás és a gyilkosság. Kérdem én, ha őket nem tekintik bűnösnek, akkor engem milyen alapon ítélnek el? Engem, akinek bár idővel tudomása lett a népirtásról, de tevékenyen nem vett benne részt? – védekezett Walhall.
- Térjünk vissza ahhoz a ponthoz, hogy amikor az SS-be jelentkezett, mit tudott az Endlösungról?
- Nos… Valójában nagyon keveset. Természetesen tisztában voltam a Nürnbergi Törvényekkel, hogy a zsidók és a zsidónak minősülő személyek állampolgári és gazdasági jogait erőteljesen korlátozták, azonban, mint a németek döntő többsége, ezt elfogadtuk, hiszen tudtuk, hogy a zsidók valóban elfoglalták a társadalmi és üzleti élet kulcspozícióit, és ezt a nem zsidó többség érdekében korlátozni kell. Ahogyan ugyanezen években az USA-ban a négerek, a Szovjetunióban pedig az osztályidegenek jogait korlátozták. Ma a gyerekeknek a történelemkönyvekben mutogatják a fényképeket a berlini padokról, amiken rajta volt a felirat, hogy zsidók nem használhatják. De Amerikában csak most kezdik az ugyanilyen rendszabályokat feloldani. Őket miért nem ítélik el? Az USA az önök szövetségese, akkor miért nem működik az a híres erkölcsi érzékük, ami alapján most minket ítélnek el?
- De Amerikában nem irtják a négereket, ahogyan önök tették ezt például a keleti területeken – vetette ellen Avraam.
- Ezt elismerem. Az Einsatzgruppe*-k tevékenységéről természetesen volt tudomásom, ahogy mindenkinek. Szemérmetlenül gyilkolták a zsidókat a megszállt keleti területeken, de akkor úgy gondolkoztunk, hogy ez a háború velejárója. Nem vagyunk gyerekek, tudjuk, hogy a háború több, mint a harctéri tevékenység. Ezzel senki sem értett egyet, de bíztunk abba, hogy a pacifikálással véget érnek. Aztán egyre kevesebbet lehetett találkozni a zsidókkal. Eltűntek. A hivatalos változat szerint keletre telepítették őket.
- És maguk ezt elhitték?
- Igen… - gondolkozott el az öregember. – Elhittük, mert ez volt az egyszerűbb. Egyszerűbb volt, mint azt feltételezni, hogy egy egész népet meg akarnak semmisíteni. Ha a tájékozatlanság bűn, akkor bűnös vagyok. De azokban az években senki sem hittel el, hogy mi történik. Se mi, se a szövetségesek, akik egy lépést se tettek azért, hogy megmentsék a zsidókat. De még maguk a zsidók sem. El kell ismernie, egy tökéletes színházat csináltak a részükre. Focipálya, öltöző, ahol rájuk ordítottak, hogy jegyezzék meg, hova rakják le a ruhájukat. Emlékszem, a válogatásnál, egy idősebb hölgy megkérdezte, hogy milyen munkára fogják beosztani, mert neki azt ígérték, hogy könnyű fizikai munkát fog kapni… Egy fél óra múlva már halott volt.
- De ha tudták volna… Akkor maga szerint a németek nemet mondtak volna a zsidóirtásra?
- Nehéz kérdés. Ne vegye utólagos mentegetőzésnek, de azt hiszem, igen, társadalmi ellenállást szült volna. 1939 őszén, a Führer parancsban engedélyezte, hogy a gyógyíthatatlan betegeket, beleértve a szellemi fogyatékosokat is, a kegyes halálban részesítsék. Akkor használtak először gázkamrát és krematóriumokat. Bevallom, én is sokat tépelődtem, amikor erről tudomást szereztem, míg végül el tudtam ismerni, hogy az eljárás tudományos és társadalmi szempontból szükséges. Azonban a német nép még értetlen volt erre: a tömeges tiltakozások, beleértve az egyházak tiltakozását is, arra vezetett, hogy a programot le kellett zárni. Csak később tudtam meg, ’43-ban, hogy titokban újraindult. Ezért gondolom, hogy a német nép, bármennyire is megvetette a zsidókat, a Végső Megoldással nem értett volna egyet – gondolkodott el az öreg.
- De ha el is fogadom, hogy a német nép többsége számára ez elfogadhatatlan lett volna, akkor fel kell tennem a kérdést, hogy maga miért tudta mégis elfogadni?
- Mint említettem, erkölcsileg én sem tudtam elfogadni, ezért nem vállaltam tevékeny részt ebben. De felismertem a tudományos lehetőséget: ha már úgyis halálra szánták ezeket az embereket, akkor a tudomány érdekében haljanak meg. Azt mondja, hogy ez erkölcstelen, sőt bűncselekmény volt?
- Igen, azt állítom.


* az SS bevetési csoportjai, melyek a zsidók, cigányok és kommunista komisszárok megsemmisítését végezte Kelet-Európában és a Szovjetunóban.