Ha nem akarsz lemaradni:

Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!

BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Legfrissebb történetek:
Delia már a széles kőoltárra volt kötözve. Cobus szobra fenyegető közönnyel nézett le rá....
Windshear-Szélnyírás
A második balforduló
Bevezető
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiú, akit egy gyönyörű, fehér páva vett a szárnyai...
Friss hozzászólások
91esfiu: Drága vinzso! Ismét izgalmas d...
2021-11-28 22:05
eliksz13: Nagyon, nagyon, nagyon jó ! In...
2021-11-28 21:49
BURGONYA: TE AKKORA BAROM LEHETSZ, MINT...
2021-11-28 08:30
BURGONYA: NAGYON JÓ! ISMÉT ELSZíVTÁL VAL...
2021-11-28 08:29
Szergejecske: Nem értünk egyet. Vannak olyan...
2021-11-26 15:10
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves!<br /> A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Legnépszerűbb szerzők:

A páva szeretője - 6. fejezet: A bagolyisten ágyasa

(Ötezer évvel korábban)
 
A kezdetek kezdetén még nem létezett Platónia, és nem is állt semmiféle birodalom a területén. Emberek és állatok lakták ugyan, de még nem keveredtek, nem fűztek egymáshoz mély érzelmeket, az állat az állat volt, az ember pedig ember.
Akkoriban a földek csupán az istenek játékszerei voltak, mind azt akarták, hogy az emberek imádkozzanak hozzájuk és nekik áldozzanak, az ő tiszteletükre építsenek templomokat. Versengtek egymással, kinek van már saját birodalma, ahol az emberek őt imádják, kinek a birodalma szebb és hatalmasabb, kit szeretnek jobban a halandók.
 
Sok istent hidegen hagyott ez a fölösleges játszma, általában kényelemből adódóan, de az is előfordult, hogy az isten úgy gondolta, van neki elég hatalma, nincs szüksége egy birodalomra ahhoz, hogy ezt fitogtassa.
A bagolyisten mindkét csoportba beleillet, nem foglalkoztatták az emberek, kizárólag a saját és teremtményei jó sorának szentelt figyelmet. Fehér Jáde, kinek nevéről Platónia birodalma már réges-rég megfeledkezett, többet várt teremtőjétől. Világéletében tisztelte, hűségét és szeretetét soha semmi meg nem törhette, ám már nem találta olyan pompásnak istenét, mint egykor. Látni akarta, hogy tesz végre valamit, birodalmat alapít, és kiemelkedik a többi isten közül.
És hogy pontosan ki is volt Fehér Jáde? A bagolyisten szívének legkedvesebb teremtménye, akit emberi mintára alkotott meg annak a szépségideálnak megfelelően, amely máig él kisebb változásokkal Platóniában, és amely mindig is elvárás volt a segédek irányába. Más szavakkal nagyon hosszú és dús, koromfekete haj, hófehér, puha bőr, kidülledő szemek, melyek esetén a szemöldök csaknem egy vonalban húzódik a szemöldökcsonttal, tiszta tekintet, kerek fejforma, helyes, formás vállak, vékony testalkat és tüneményesen vékony ujjacskák. Tény, az évek alatt lazultak a szabályok, ahogy a segédek értéke csökkent, mégis rengeteg segéd beleőrült, hogy nem képes elérni a megkövetelt szintet, a társadalom pedig megvetően tekintett rá, mert valamivel magasabb, kevésbé törékeny volt vagy világosabb hajszínnel áldották meg őt, ami már egyáltalán nem illett egy segédhez.
 
Asztrát mester otthonától nem is olyan távol található egy szirt, amely igaz, gyönyörű, emberek és állatok egyaránt jártak e hely csodájára, hogy élvezzék a felcsapódó hullámok és az elérhetetlennek tetsző, kék ég energiáit. Különösképpen a varázslók körében volt népszerű, ám a szirt idővel elhagyatottá vált, ha valakinek mégis arra akadt dolga, némán és csendben intézte, azt követően, hogy a helyet elkeresztelték a Halál vörös szirtjének. Nevét onnan kapta, hogy a segédek, akik nem tudták elviselni a túl sok elvárást és a túl nagy nyomást, ide jöttek, és a habokba vetették magukat, de egyikük sem a vízbe csapódva halt meg. Itt-ott fennakadtak a sziklákon, végighorzsolták vagy átszúrták őket, innen a vörös jelző. Abban az időszakban ugyanis a szirt folyton folyvást vörös volt.
 
Ha Fehér Jáde tudta volna, hogy mindez bekövetkezhet a későbbiekben, megelégedett volna az akkori körülményekkel, és nem nyüstölte volna a bagolyistent egy ostoba birodalom miatt, ami meg sem érdemelte, hogy megalapuljon. De mivel nem láthatta előre, mi fog történni, minden éjjel, valahányszor a bagolyisten meglátogatta, és befeküdt az ágyába, ő a fehér tollak közé bújt, majd újra és újra felhozta neki a témát.
– Ugyan mihez kezdenék én egy birodalommal? Minek az nekem? – kérdezte a bagolyisten most először, eddig ugyanis egyszerűen figyelmen kívül hagyta Jáde javaslatát, és elterelte a beszélgetést más irányba. A szemét ugyan ekkor sem nyitotta ki, békésen pihentette fejét teremtménye ölében, csőrével játékosan csipkedve Jáde kezét, ahogy a másik simogatni próbálta. Ha felállt volna, sokkal magasabb lett volna, mint Jáde, hiába nézett ki úgy, mint egy egyszerű hóbagoly. Ő a bagolyisten, ha akarja, így néz ki és ekkora, de összemehet picibe is vagy akár emberi alakot is felvehet. Jádének különösebben nem számított, hogy néz ki a bagolyisten. Ő az isten, akit tisztel, az isten, aki megteremtette és életet adott neki, innentől más nem érdekelte.
 
– Úgy néz ki, a birodalmak és a királyságok, melyeknek van istenük, jobban fejlődnek. Tudok egy független területet, amivel meg lennél elégedve.
– Nem érdekelnek az emberek, számomra mit sem érnek. De ha érnének is, semmi kedvem azért lemászni, és ígéreteket tenni, mert lehet, hogy sikerül megnyernem magamnak az ottani embereket.
– Neked nem is kell tenned semmit. Majd én lemegyek, és megnyerem neked a halandókat.
– Még csak az kéne! – A bagolyisten olyan hirtelen kapta fel a fejét, hogy Jádének éppen csak sikerült elhajolni az útból. – Hogy az én legbecsesebb alkotásom holmi aljanéppel érintkezzen? Azt már nem!
– Drága isten, kedves isten – duruzsolta Jáde szelíden, és odabújt a bagolyhoz. Ajkait szenvedélyesen szárnya tollaihoz érintette, halkan suttogott neki, becézgette, cirógatta, mígnem az isten teste ellazult, és visszaborult a párnák közé. – Hát nem óhajtod segítségemet?
– Ne fáradozz értem!
– Ó, de én szívesen teszem! Ráadásul ez még csak nem is fáradság. Miért ne akarnának imádni az emberek egy olyan istent, mint te? Nem lenne nehéz dolgom. Szeretném, ha ragyognál a többi isten között. Hadd irigykedjenek, hogy e termékeny és pompás föld a tiéd.
– Nem bírnám ki a hiányodat.
– Úgy elröppen az idő, hogy észre sem vesszük. Addig is, majd Smaragd és Hóvirág a kedvedre tesznek. Az ő társaságuk kárpótolja az enyém hiányát.
 
Jáde meglepődött, mikor látta, szavai nem megnyugtatták a bagolyistent, sokkal inkább provokálták. A pihe-puha tollak kicsúsztak ujjai közül, az isten eltávolodott tőle, és feldúltan tollászkodni kezdett.
– Milyen beszéd ez? Hogy kárpótolnak? Mit törődöm én Smaragddal és Hóvirággal, ha veled vagyok? Vagy arról van szó, hogy nem is akarsz visszajönni? Szelíd szavakkal kiédesgeted magad innen, és összetöröd a szívemet? Azt hiszed, megtorlatlanul maradna?
– Miért bántasz ilyen kérdésekkel? – fordult el Jáde szomorúan. – Hisz fájdalmat okozol!
– Hát még te nekem! El akarsz hagyni, tudom. Elmész, és többet nem jössz vissza.
– Ennyire nem ismersz engem?
Jáde kérdését hallva a bagolyisten rájött, hogy valóban butaságokat beszél. Nem szokott ő így viselkedni a legszebb teremtményével. Nem is az ő hibája, hanem Jádéé. Minek hozta fel egyáltalán ezt a képtelen ötletet?
Ezúttal ő dörgölőzött Jádéhez, csőrével eltűrte a haját, és hátulról megcsipkedte a nyakát.
– Már hogyne ismernélek? Sosem hagynál el.
– Bizonyítsd be!
A bagolyistent meglepte Jáde erőszakossága.
– Hogy érted?
– Engedj az emberek közé! Ma holdtölte van, a következő holdtöltéig visszatérek. Szavamat adom.
– Ám legyen – egyezett bele végül az isten, de hangja olyan komor volt és nyers, hogy Jáde helyében más már talán visszatántorodott volna az ötlettől. – De ha nem térsz vissza időben, felfallak.
– Kötve hiszem, de részemről rendben van.
 
Ezzel Jáde felállt és a bagolyisten nem is kis meglepetésére kirángatta a szekrényből néhány ruháját, különösen azokat, melyeket kevésbé féltett, kevésbé voltak giccsesek (más szóval mondhatnánk azt is, amelyekben a bagolyisten kevésbé szerette látni Jádét) és ezzel készen is állt az indulásra. Mi egyéb kéne neki? Nem magát megy mutogatni az embereknek, hanem meg akarja győzni őket. Az istenek között számít, hogy néz ki, hiszen külsejével azt hangoztatja, milyen tehetséges alkotó a bagolyisten. Ezúttal viszont a halandókat kell megnyernie, olyan embereket, akik rendezetlenül élnek, szegények, nem tekintenek egymásra egy népként és nincs semmi, ami feldobná mindennapjaikat.
– Miben ajánlod fel a segítséged az embereknek?
– Még a segítségem is fel kell ajánlanom?
– Hogyne kéne! Honnan tudnák, miért érdemes téged válaszolni?
– Mondd meg te!
– A gyümölcsfáid termése pazar. Egyetlen isten kertjében sem ettem még olyan finomat, mint ami a te udvarodban terem.
– Megfelel. Ha az emberek engem választanak, bármit termesztenek is a földjükön, az pompás lesz, nem szenvednek majd élelemben hiányt.
 
Jádét máris elöntötte az a mély tisztelet és szeretet, ami évekkel ezelőtt lobogott benne az istene iránt. Büszke volt arra, hogy az ő szolgálatában állhat, boldogság öntötte el szívét a gondolattól, hogy megismertetheti a nevét és csodáit az emberekkel, akik ezáltal szintén szeretni és tisztelni fogják őt. Minden a lehető legjobban fog alakulni, ebben nem kételkedett.
Mielőtt Jáde elhagyta volna a bagolyisten palotáját, elbúcsúzott a többi teremtménytől. Ez csak afféle formaság, illetve álca volt a részéről, ugyanis nem érdekelték a többiek, kizárólag Smaragd, akire mindig is a legdrágább barátjaként tekintett. Pusztán egy lágy csókot akart az arcára lehelni, ehelyett a lány megkerülte őt, és alázatosan a bagolyisten elé borult. Természetellenesen almazöld fürtjei az arcába hullottak, eltakarva vékony, halovány ajkait, bájosan pici orrát, sugárzó tekintetét. Nőiesen szép kezeivel a bagolyisten tollazatába kapaszkodott, mit sem törődött azzal, hogy a földön térdelve talán épp tönkretette becses ruháját.
– Isten, hadd menjek Jádével én is! – kérte vágyakozón. – Segíteni szeretnék.
– Mit érdekel most már engem, ki megy, és ki marad? Eredj hát, és rángasd vissza, mire ismét felkel a telihold.
 
Smaragd a leggyönyörűbb mosolyát küldte Jáde felé, ahogy felállt, és leporolta a szoknyáját. Így történt, hogy ketten indultak kifelé a főkapun, ám alig jutottak tovább pár lépésnyire, Jáde gyengéden a lány karja után kapott, és megállította.
– Köszönöm, hogy velem tartasz, bár az illem megkövetelte volna, hogy én hívjalak magammal, és ne te ajánld fel a segítséged.
– Rá se ránts! Rá se ránts!
– Smaragd, te csodálatosan szép vagy, éppen ezért nehezemre esik kimondani, de az embereknek nincs zöld hajuk. Nagyon ki fogsz lógni, talán még démonnak néznek. Megengeded, hogy…?
– Hát persze, tégy, amit jónak látsz!
Jáde Smaragd tincsei közé csúsztatta ujjait. Bűntudata volt, amiért így bele kellett rontania a bagolyisten egy kiváló alkotásába, de nem tehetett mást. Mindenesetre ebben legalább jó volt. Saját ruhái színeit is előszeretettel váltogatta, volt, amelyiknek eredeti árnyalatára már nem is emlékezett. Mivel ezúttal nem volt nagy a választék, úgy képzelte, Smaragd arckarakteréhez a barna illett volna leginkább. Gesztenyebarna színre gondolt, így hunyta le a szemeit, és mire kinyitotta, a lány hajának színe már meg is változott.
Smaragd saját kis zsákjában kezdett kotorászni, mígnem előhalászott egy tükröt, és alaposan szemügyre vette magát. Elmosolyodott, egészen tetszett neki a látvány.
– Mit szólna a bagolyisten, ha így akarnám hagyni?
Jáde egy fejrázással jelezte, hogy Smaragdnak még csak viccből se jusson eszébe ilyesmi, majd a karját nyújtotta felé, amit a lány elfogadott. Tudták, a bagolyisten birodalmának legszélére kellett menniük, onnan leugrani, zuhanás közben pedig kizárólag arra a helyre gondolhattak, ahol érkezni szerettek volna. Egyikük számára sem ez volt az első alkalom, mégis izgultak. Egymásba kapaszkodtak, és elrugaszkodtak a talajtól. Jáde még vetett egy futó pillantást a bagolyisten káprázatos birodalmára, melyet a pompásabbnál pompásabb virágok, tiszta vízű patakok és tavak, megannyi fűz-, gesztenye-, dió- és tölgyfa, valamint élőnek tetsző szobrok tarkítottak, ami nem csak az ő, hanem a többi teremtmény munkáját is dicsérték. Meggyőződése volt, ha a bagolyistené lesz az a föld, ugyanilyen mesésen fog kinézni, mint a fönti birodalom. Ezzel a gondolattal tette lábát a talajra, egy erdei ösvényre. Döbbenetében szólni se tudott, mikor meglátta, milyen elhanyagolt volt ott minden. Szegény fák! Össze-vissza dőltek, némelyik kiszáradt, valamelyik meg csak hevert kidőlve az ösvény szélén.
 
Smaragd ugyanazt a bánatot érezte, amit Jáde. Odament az egyik száraz, de még élő fához, és hozzásimult. Kedves szavakat suttogott neki, ahogy otthon is tenni szokta, megígérte neki, hogy segítenek rajta és a társain is. Legszívesebben mindegyik fához odaszaladt volna, de ha valóban segíteni akartak, nem volt idejük ilyesmire. Smaragd az egyetértést kereste Jáde tekintetében, aki, megérezve magán a lány kétségbeesett pillantását, bólintott egyet. Ismét a karját nyújtotta felé, és közösen indultak tovább. Embereket kerestek, nem számított, hányszor kell megállniuk, ha minden órában meglátnak valakit, óránként fognak megállni és prédikációt tartani.
– Szenved az élővilág – mondta Smaragd halkan, ahogy felvett egy már majdnem kiszáradt földigilisztát, erejével pillanatok alatt elporlasztotta, megszabadítva minden szenvedésétől. – Talán az állatok és a növények nem úgy éreznek, ahogy az emberek, de igenis bántják őket! Itt van nem messze a Fekete Királyság, ahol a szarvasistent imádják, ott azelőtt sem volt ilyen förtelmes állapotban a természet, mielőtt imádkozni kezdtek hozzá. Mi bajuk az ittenieknek?!
– Nem csak az emberek hibája. Ennek a földnek kell egy isten, aki szabályozza az esőt, a napsütést, a hideget és a meleget. A Fekete Királyság éghajlata önmagában is kedvező, míg itt folytonosan csak a szél fúj, eső pedig nem esik. Nézd csak! – mutatott Jáde egy kisebb csoportra, akik a földön ülve hallgatták egy fiatal férfi beszédét. De milyen különös férfi is volt! Jáde szíve óriásit dobbant, Smaragd megtorpant egy pillanatra.
– Ez baj, nemde?
Jáde nem válaszolt Smaragdnak, előrement, és odalépett a kis csoporthoz. Mindenki fölkapta a fejét, a többség furcsán méregetni kezdte, de a középen álló férfi csak mosolygott, és a kezét nyújtotta felé.
– Jöjj, ülj le közénk!
A hangja kellemes volt és fiatalos, kedves és lágy, más esetben talán meg is babonázta volna Jádét, ekkor azonban az idegesség és a türelmetlenség minden más érzést elnyomott benne.
 
– Hófehér a hajad – mondta Jáde kelletlen, és távolabb állt a férfitól. Alaposan végigmérte, tetőtől talpig, kezdve a földig érő, fekete, drága anyagból varrt ruhájával, amit különféle fehér minták díszítettek, valamint egy aranyöv a derékrészen. Nyilván a Fekete Királyságban vásárolta, bár elképesztő önuralma lehetett, ha mozdulatlanul képes volt ácsorogni benne abban a hőségben. Az arca karakteres volt, olyan, amit nem felejt el egykönnyen az ember, szemei kékek, orra egyenes, haja pedig félhosszú és, ahogy az Smaragdnak és Jádének már messziről feltűnt, fehér.
– Valóban. De nyugodj meg, gyermekem, nem vagyok démon.
– Nem vagy – válaszolt Jáde nyersen. – Megérintett egy isten.
 
A jelenlevők mindegyike felmorajlott. Sokan furcsállották a kijelentést, nem értették, honnan tudhat ez az idegen ilyesmit úgy, hogy alig váltott pár szót a férfival, mások pedig egy bölcs átutazónak vélték, és abban reménykedtek, csatlakozik hozzájuk, segítve őket a tudásával.
– Ez így van – bólintott a férfi meglepetten. – Nem olyan rég érkeztem a Fekete Királyságon túlról, hogy meséljek róla azoknak az embereknek, akiknek még nincs istenük. A szülőfalumból, ahonnét jövök, mindenki hisz a létezésében, és imádkoznak hozzá.
– Csakugyan? – lépett közéjük Smaragd is, hangneme valamivel hűvösebb volt, mint Jádéé. – És melyik ez az isten?
– A hollóisten, természetesen. Neki ajánlom ezt a földet.
Folytatások
108
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiú, akit egy gyönyörű, fehér páva vett a szárnyai alá, ám a fiú boldogtalan volt, mert nem kapta meg a pávától, amire igazán vágyakozott... Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer tőr, ami beleszeretett a boldogság kicsi lámpájába, ám a lámpácska megvetette a tőrt, mert az bánatos volt és csak a saját érdekeit nézte... Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy férfi, aki meghalt... Ez a mese is úgy kezdődik, mint a többi: egyszer volt,...
151
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiú, akit egy gyönyörű, fehér páva vett a szárnyai alá, ám a fiú boldogtalan volt, mert nem kapta meg a pávától, amire igazán vágyakozott... Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer tőr, ami beleszeretett a boldogság kicsi lámpájába, ám a lámpácska megvetette a tőrt, mert az bánatos volt és csak a saját érdekeit nézte... Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy férfi, aki meghalt... Ez a mese is úgy kezdődik, mint a többi: egyszer volt,...
108
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiú, akit egy gyönyörű, fehér páva vett a szárnyai alá, ám a fiú boldogtalan volt, mert nem kapta meg a pávától, amire igazán vágyakozott... Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer tőr, ami beleszeretett a boldogság kicsi lámpájába, ám a lámpácska megvetette a tőrt, mert az bánatos volt és csak a saját érdekeit nézte... Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy férfi, aki meghalt... Ez a mese is úgy kezdődik, mint a többi: egyszer volt,...
137
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiú, akit egy gyönyörű, fehér páva vett a szárnyai alá, ám a fiú boldogtalan volt, mert nem kapta meg a pávától, amire igazán vágyakozott... Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer tőr, ami beleszeretett a boldogság kicsi lámpájába, ám a lámpácska megvetette a tőrt, mert az bánatos volt és csak a saját érdekeit nézte... Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy férfi, aki meghalt... Ez a mese is úgy kezdődik, mint a többi: egyszer volt,...
Előző részek
121
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiú, akit egy gyönyörű, fehér páva vett a szárnyai alá, ám a fiú boldogtalan volt, mert nem kapta meg a pávától, amire igazán vágyakozott... Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer tőr, ami beleszeretett a boldogság kicsi lámpájába, ám a lámpácska megvetette a tőrt, mert az bánatos volt és csak a saját érdekeit nézte... Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy férfi, aki meghalt... Ez a mese is úgy kezdődik, mint a többi: egyszer volt,...
140
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiú, akit egy gyönyörű, fehér páva vett a szárnyai alá, ám a fiú boldogtalan volt, mert nem kapta meg a pávától, amire igazán vágyakozott... Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer tőr, ami beleszeretett a boldogság kicsi lámpájába, ám a lámpácska megvetette a tőrt, mert az bánatos volt és csak a saját érdekeit nézte... Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy férfi, aki meghalt... Ez a mese is úgy kezdődik, mint a többi: egyszer volt,...
140
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiú, akit egy gyönyörű, fehér páva vett a szárnyai alá, ám a fiú boldogtalan volt, mert nem kapta meg a pávától, amire igazán vágyakozott... Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer tőr, ami beleszeretett a boldogság kicsi lámpájába, ám a lámpácska megvetette a tőrt, mert az bánatos volt és csak a saját érdekeit nézte... Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy férfi, aki meghalt... Ez a mese is úgy kezdődik, mint a többi: egyszer volt,...
146
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiú, akit egy gyönyörű, fehér páva vett a szárnyai alá, ám a fiú boldogtalan volt, mert nem kapta meg a pávától, amire igazán vágyakozott... Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer tőr, ami beleszeretett a boldogság kicsi lámpájába, ám a lámpácska megvetette a tőrt, mert az bánatos volt és csak a saját érdekeit nézte... Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy férfi, aki meghalt... Ez a mese is úgy kezdődik, mint a többi: egyszer volt,...
291
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiú, akit egy gyönyörű, fehér páva vett a szárnyai alá, ám a fiú boldogtalan volt, mert nem kapta meg a pávától, amire igazán vágyakozott...
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer tőr, ami beleszeretett a boldogság kicsi lámpájába, ám a lámpácska megvetette a tőrt, mert az bánatos volt
és csak a saját érdekeit nézte...
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy férfi, aki meghalt...
Ez a mese is úgy kezdődik, mint...
Hasonló történetek
3213
Már több mint háromezer éve vége az Istenek Háborújának. Orudzaburt elpusztították és újra megkezdődhetett a béke kora. Az élet virágzott, a kontinensen áldott béke honolt: felvirágzott ismét a kultúra, a művészetek, s a mindent átható mágia ismét új követőket talált.
Amikor már az élet kezdett visszatérni a mindennapi, megszokott medrébe, s a legöregebbek is csak alig-alig mesélgettek arról a háborúról, amit mindenki igyekezett mihamarabb elfelejteni, hirtelen megkezdődött a Káosz...
3141
- Mit tudsz a Pusztítás Torkáról? Halljam! - még az ajtónállók is összerezzentek a dühödt parancsra.
- Hatalmas varázsszer. - suttogta porszáraz torokkal a fogoly. Aki karjára húzza, képessé válik megnyitni valamiféle kaput, amin keresztül minden világok valamennyi fájdalma elpusztítja azt a lélekkel rendelkező lényt, aki a haszáló parancsol. De ennek a hatalomnak is ára van..
Hozzászólások
AmandaAdmin ·
Kedves Felhasználók! A tortenetek csapata új társkereső oldalt indított. Ismerkedés meleg férfiaknak: WWW.BOYSXX.SITE Ismerkedés heteroszexuálisoknak: WWW.TEENSFK.SITE Ezer erotikus történetet gyűjtenek össze ott, vannak ismeretségek és kommunikáció. Meghívjuk Önt, hogy csatlakozzon. Az ingyenes regisztráció továbbra is nyitva áll

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ha nem akarsz lemaradni: