A patológián

Kezemben felszabdalt mindent a szike, kecsesen hajlongva, mint egy körző hűs ívének görbülete gondos árnyékot vet fehér gumikesztyűmre. Még egy, és még egy áldozatba vágva látom, hogy a sok tanulás nem volt hiába. Főnököm a szemközti fal egyik betegágyán pihen, lassan emelkedik fel-le mellkasa. Szendergése pillanatnyi illúzió, hanyatt vágódva bámulja a plafont négy csepel bicikli kerekére rögtönzött ágyon. Szokásos lakóját cipelő házi kedvenc, az üres teherre hallgató teherhordó.  Megteszi a hatását mikor egy pár mozdulatlanul lelógó cipőt látunk hátulról felcsúszott nadrágot, és a meggyűrődött zoknit ahogy kikandikál a nadrág szára alól. Egyik hosszabb, ráfeszül a csöves husángra, míg ikertestvére rárojtosodik a bokára,  mint az ücsörgő ember, két lábon guggolva erőlködik a vécén. Műszálas és bordó, nem mintás, fúj, undorodom magamtól, hogy egy ilyen inger képes foglalkoztatni műtét közben. Műtét!? Az idő elmúlása inkább, egy másik, megfoghatatlan nézőpontból, és közben a halál szolgája leszek a műszakom alatt, de nem látom, érzem magaménak ezt a bizonyos lenyomatot, kézjegyet.  Megállok, leteszem szerszámom a tálcára, és megvizsgálom környezetemet. Az öreg, pillantok rá megint, közelebb megyek hozzá, hokedlire lépek, hogy jobban rálássak.  Régi motoros, halhatatlan mentor, szemüvegét pihenteti, lebegve videózik az infúziót tartó rúd tetején, levegőzik kicsit. Fújtat egyet-kettőt a nagyítás művészete után. Tokája a teli infúziós zacskó segít visszaemlékezni a benne tekergő, számháborúzó fényeknek játékára. Boldog, szinte nevet rajtam alig ráncosodó arcával. Szemei, kibontott borsóhéjak, kigurultak már az idő elmúlásával a csipa gyöngyök, hiába ragaszkodó emlékeket őrizgettek.  Két darab fekete porcelán igazgyöngy, mindig oly keményen tekintett a világra, mint az állandó készenlétben várakozó puskagolyók.  Most fehérek, pajzsok mögött pihennek.  Homloka és orrnyerge közt egy ALFA tetoválása feketéllett, s mikor anno rákérdeztem miért tette ezt, azt válaszolta. ALFA, mondta. Mi valaminek a kezdetét jelentette számára, a kórboncnokság egy hivatás, fiam, valaminek a kezdete és vége. Így értettem meg mit jelenthetett az OMEGA piercing az orrában. Ilyen munka ez, folyamatosan hentelő, 0-24 óra... Szusszanhat a túlóra napló kemény gerinctáblája, uzsonnát osztanak a lassuló véráramba. Hangos éljenzésbe kezd, magán partit adva az állott gyomor tócsa.