A megalázott

Aznap az ősz utolsó elsárgult falleveleivel települt a deres, zúzmara csipkézte ágakra. Mintha a madarak, és az állatok is már jó előre arra készülődtek volna, hogy a tél átmenetinek ígérkező fogságát vagy átálmodják, vagy menedék után nézhessenek minél hamarabb. Azonban sajnos az emberek világában gyakorta megesett, hogy nem lehetett kiút semerre sem! 
Benedek éppen a technika órára készülődött, és mint szorgalmas, rendes, és amolyan házikedvencszerű eminens diák megpróbálta úgy kidolgozni műszaki rajzát, hogy abból később egy megvalósítható építmény születhessen meg. 
A grafitceruzáig szinte tűhegyesre hegyezte, és minden szükséges eszközt, és írószert gondosan elrendezett a műhelyszerű, satuval, és fűrészel ellátott asztalán, hogyha majd szüksége lesz valamire, minden a keze ügyében legyen. 
A kis csoportban legfeljebb csak kilencen lehettek; szigorúan csak fiúk, mert a lányoknak kötelező jelleggel főzés, és háztartás vezetési órán kellett részt venniük. Hát ami igaz, az igaz! Benedek is szívesebben részt vett volna egy főző tanfolyamon – elvégre a nagymamája konyhájában nevelkedett -, mint egy ilyen baljóslatú technika órán. De ha már így alakult elhatározta, hogy csak azért is megmutatja azoknak a gennyfrátereknek, akik állandóan cukkolták, heccelték, és megszégyenítő, gyilkos tréfákat űztek vele, hogy ő is ugyanúgy képes elkészíteni faanyagból a madáretetőt, és a kerekes kiskocsit. 
Nagyobb büszke volt, hogy saját zsebpénzéből vette meg a saját lomfűrészét, és kapott hozzá ajándékba öt, papírvékony, ám fűrészfogas betétet, melyet a kis rozsdamentes szerkezet közepére kellett helyezni, majd a két végénél egy-egy rögzítő fogóval óvatosan, hogy a lemezek el ne törjenek meghúzni, de csak finoman, és egyszerűen. 
A legtöbben ezen az órán is előszeretettel kekeckedtek, és ricsajoztak – főként azok, akik szinte minden tevékenységben az unalom, és a lustaság, és a semmittevés egyetemes állapotát vélték felfedezni. Éppen ezért szükségükké vált, olyan ügyeletes bűnbakok kipécézése, és felkutatása, akikkel el lehetett tölteni a fennmaradó, negyvenöt perces időt. 
Sokan gondolták úgy, hogy a szerencsétlen, mulya-mafla Benedek éppen jó lesz a mókához. Elvégre sohasem barátkozik senkivel, szinte alig vannak barátai, és ami a legfontosabb: egyetlen egyszer sem jutott még eszébe azzal a híg agyával, hogy vissza merjen ütni bárkinek is, nemhogy még megvédje saját magát! Ez volt a fő indok, hogy miért épen őt nézték ki gyilkos játszmáik céltáblájául. 
A kis raktár helységben – mely az órai foglalkozások ideje alatt nyitva állt bárki előtt -, rengeteg sok hasznos holmit találhattak azok, akiknek megjött a kedvük egy kis csínytevésre. Az egyik nyurga, kapafogú srác kitalálta, hogy lopjanak egy kis ragasztót, és kenjék be vele Benedek székét. Már csak arra kell vigyázni, hogy a tudatlan balek nm sejtsen meg semmit, mert másként azonnal szólhat a tanárnőnek. Így hát a nagyszünetet használták fel erre a kis csínyre. S mivel a következő óra is technika volt – és közel, és távol senki sem tartózkodott a helységben -, a kapafogú srác bátya egy nagyobbacska hurkapálcával kent egy jókora adag ragasztót Benedek széke alá, és gondoskodott róla, hogy nedvesen tartsák, és ne száradjon ki. Legalább is addig a percig, amíg a gyanútlan áldozatuk bele nem ül. 
Nem kellett sokat várniuk. Benedek szinte jókedvűen telepedett le saját székére, és sajnos elfelejtette megnézni, hogy mibe is ül bele, mert a nagyszünetben a technikatanárnő Marika néni az iskolai büfében csokis mignont vett neki azért, mert egész évben lelkesen, és szorgalmasan lepakolta a széket teljesen egyedül az egész ebédlőben kora reggelente. 
Benedek most sem vett volna észre semmit. Szinte élvezettel kezdett a fűrészelésbe, és megpróbálta a két kisebb kereket – melyek aztán, majd a kis kocsiját hajtják -, olyan ügyesen, precízen körbe vágni, hogy a megadott mintát ne lépje túl. Szinte minden flottul ment addig a percig, amíg az adott munkadarabot be nem kellett volna fogni a satu két vasnyelve közé, hogy az immár négy kisebb kereket egyenként rájuk szögelje. 
Amint kezdett volna felállni, előbb halkan, majd látványosan egy hatalmas szakadó hangot hallott feneke felül. A kilenc nebuló szinte egyszerre kezdett eget rengető röhögésbe.
– Nézzétek ezt az eszement, dagadt idiótát! Micsoda egy seggfej! – kezdték mindannyian kórusban gúnyolni, és kiélveztek minden maradék percet. 
– Osztály! Figyelmet kérek! Ha még egy pisszenést is hallok mindenki itt marad a hetedik óra után és kitakarítja tükörfényesre a hátsó műhelyt! 
A kis csoporttagokon általános elégedetlenség moraja hullámzott végig. 
– Osztály! Mit mondtam?! – emelte fel a hangját a tanárnő. 
Mindenki hallgatott, bár egy-két fenegyerek most sem állhatta meg, hogy porul járt Benedek farmernadrágján élcelődjön. 
– Benedek! Nem lesz semmi baj! Szeretnéd folytatni az órát, vagy inkább hazamennél?! – kérdezte közvetlenül, és kedvesen a tanárnő, aki – bár igyekezett határozottságot erőltetni magára, valósággal látszott rajta, hogy rendkívül megrendítette, és felháborította az eset. 
Benedek potyogtatni kezdte a könnyeit. No nem azért, mert gyáva volt, vagy éppen hitvány, szánalmas – sokkal inkább azért, mert belső lelkiismerete azt tanácsolta neki, hogy bármennyire is megalázták a gonosztevői muszáj kitartania, és tűrnie, még ha ez foggal-körömmel kínkeservesre sikerül!
– Nézzétek! Máris eltörött a mécses! A melák bőgőmasina! Fuss csak bátran haza anyucikádhoz! – kezdték ugratni a hátsó sorokban helyet foglalók. 
– Úgy tapasztalom, hogy egyeseknek még mindig nem jutott el a fegyelem szó jelentése! Gergő, és a barátai hetedik óra után lesznek szívesek jelentkezni a technika szertárnál. Most pedig azok, akik nem kíváncsiak az órai tananyagra kifáradhatnak az igazgatói irodába! 
Úgy tűnt ennek a felszólításnak senki sem mer ellenszegülni. Hirtelen néma csönd lett. Még a légy zümmögését is lehetett hallani, ha télen lettek volna legyek. A néma hópelyhek zizzenő, összetapadt vattapamacsokként verték az ablakokat. Mintha megfagyott, szomorú könnycseppek lennének…
– Ta-tanárnő! Sze-szeretnék… maradni… - motyogta Benedek, és miközben megszégyenülten, és nagyon elkeseredve elpirult. 
Miközben mindenki serénykedve, hangyaszorgalommal dolgozott a kis négykerekű kocsiján, mely sokkal inkább egy konflis, vagy egy modernebb fogat benyomását keltette Benedek egyszer csak azt vette észre, hogy az összes, vadonatúj fűrészlapját, - melyet tegnap még zsebpénzéből vásárolt -, most tönkre vannak téve, és lomfűrészének a két fogó részét is meghajlították gonosz kezek, hogy ne lehessen vele dolgozni. 
Marika néni sas, de barátságos szemei elől nem lehetett elbújni! Odament egyik kedvenc diákja asztalához, és látván, hogy vadonatúj piros nyelű fűrészét megrongálták zokszó nélkül bement a raktárba, és hozott egy működőképes fűrészt természetesen fűrészlapokkal. 
– Kerek Gergő az óra végén felfárad velem az igazgatónőhöz! Végeztem! 
Először persze senki sem akarta elhinni, legkevésbé maga a banda feje Gergő, hogy neki az igazgatónál kell jelentkeznie, mert jócskán rossz fát tett a tűzre. Aztán alighanem Marika néni veszélyes, villogó tekintete meggyőzte, hogy az ő torkán is záros határidőn belül szorulni fog a hurok.
Marika néni kedves helyet foglalt Benedek mellett, akinek gyakorlatilag az egész munkáját újra kellett kezdenie, és míg serénykedve kivágta a négy darab fakereket, addig Marika néni lemérte a kocsi tengelyét, és a téglalap-alapot, ami majd közrefogja a négy kereket. Nagy egyetértés, és kölcsönös tisztelet volt közöttük. 
Abban a pillanatban, hogy megszólalt az óra végét jelző csengő a kilenc csoporttag egyszerre iramodott neki a terem ajtajának, és már mentek volna a következő órájukra. Egyetlen ember posztolt még a műhelyben maga Benedek. Annyira megvolt rémülve attól, hogy elszakadt farmernadrágjának a hátsó része hiányzik, hogyha most veszi a bátorságot, és kimegy, akkor az egész iskola és jó néhány tanár rajta fog röhögni. 
– Benedek! Te maradj kérlek a műhelyben! Nemsokára jön egy másik osztály is ide! Felsősök, de te ne törődj velük! Én megyek szólok Béla bácsinak! 
Benedek úgy tett, ahogyan technika tanárnője tanácsolta neki. Nemsokára a felsősök diákok kezdek beszállingózni a műhelybe, és mindenki megvolt lepve, hogy vajon teljesen vadidegen diák mit keres éppen az ő órájukon. Nem szóltak hozzá, de mindenki elfoglalta megszokott helyét.
Alig tizenöt perc múltán megjelent az osztályterem ajtajában Béla bácsi a mindig bölcs, és határozott osztályfőnök.
A felsős osztály rajongásig imádta volt földrajzszakos tanárukat ezért vigyázzban állva köszöntötték. 
– Maradjatok csak ülve egészen nyugodtan! – közölte, majd Benedekhez ment. 
– Hát veled meg mi történt Benedek fiam?! – kérdezte kíváncsian, mert minden kis aljasságot, és megszégyenítést elmondott neki Marika néni. 
– Béla bácsi… sajnálom… a Gergőék bekenték ragasztóval a székemet, így kiszakadt a nadrágom, és hátul is látszik a repedés… - már fojtogatta a fel-feltörni készülő, robbanó sírás.  
– Micsoda szemtelenség ez édes fiam! – fortyant fel az igazságtalanság hallatán az idős, ám annál tekintélyesebb osztályfőnök. Egy pillantást vetett Benedek elszakadt farmernadrágjára: – Most haza tudsz menni? 
Benedek kicsit hüppögve, mint aki már ezerszer elátkozta ezt a kacifántos napot hevesen bólogatott. 
– Akkor most menj haza! A többit én elrendezem! – adott utasítást a szerencsétlenül járt diáknak. 
Benedek mindent hajszálpontosan úgy tett, ahogyan osztályfőnöke tanácsolta neki; összepakolta precíz rendezettséggel iskolai füzeteit, tankönyveit, és bár az iskolai folyosón kénytelen volt kis lépésekben haladni – nehogy még látványosabban kilátszódjék hófehér alsónadrágja a repedés mentén -, amilyen gyorsan csak tudott hazaszaladt. Még az volt a szerencse, hogy az iskola közvetlenül a lakótelepen helyezkedett el, így Benedeknek nem kellett több kilométert gyalogolnia hazafelé csupán egy-két métert. 
Még aznap elmesélte estefelé az egész szörnyűséges esetet az édesanyának akiben mindig is megbízott. Apjához nem mert segítséggel fordulni, hiszen minden egyes esetben az volt a válasz, hogy: Egy igazi férfi majd megtanul gondoskodni saját magáról! 
Így történt, hogy édesanyja meghallgatva szerencsétlenül járt történetét másnap azonnal kivett egy szabadnapot, és beviharzottan az igazgatói irodába kérvényezte, hogy egyetlen fia hadd lehessen magántanuló, hogy elejét vehessék a további gonoszkodásoknak!