FIGYELEM! A történetben több leszbikus karakter is szerepel (köztük a főszereplő, Johnetta Green is). A történetet át és átszövik a leszbikus szexuális utalások és nem ritkán leszbikus szexjelenetek is előfordulnak. Aki ezt nem tolerálja, azt ezúton kérném meg, hogy itt fejezze be, és ne olvassa tovább a történetet.
Írta: Tonya S. Coley
Fordította: Sinara
Beküldve: 2012. június 15.
*************************************************************
Michael Gardena kibámult a Central Park nyugati végében lévő tetőlakása ablakán. Alacsony, középkorú férfi volt. A legkevésbé sem volt vonzó jelenség, de a helyzete a családban biztosított számra mindent, amire csak vágyott. Gardena folyamatosan átkozódott, amiért nem sikerült kivonnia Johnnie-t a forgalomból, amíg az börtönben ült.
– Hogy a kénköves pokolban lehet még életben? – mormogta magában. – Az a tehetetlen idióta még arra is képtelen, hogy egy ilyen egyszerű munkára találjon valakit.
Dühöngését a prostituált szakította félbe, akit az előző este bérelt. A húszas évei elején járó ázsiai lány közelebb húzódott hozzá, és megérintette az arcát.
– A szolgálatodra lehetek még valamiben, uram?
A férfi elhúzódott tőle, mintha csak undorral töltené el partnere jelenléte.
– Semmit. Most pedig tűnj innen!
A lány ránézett és megrázta a fejét.
– Ez így nem lesz jó. Biztos vagy benne, hogy nem akarsz még egy menetet?
– Azt mondtam, takarodj! – csattant fel a férfi dühösen. – Mégis, mit képzelsz magadról? Azt hiszed, dugsz olyan jól, hogy megtartsalak, te rohadt szuka?
– Baszd meg, seggfej! – sziszegte a lány, miközben magára rángatta a ruháit. Még be sem fejezte, miközben elindult a nappali felé.
– Itt a pénzed – morogta a férfi. – Bár nem hiszem, hogy megérdemled. Ezer dollár kész pazarlás egy ilyen lagymatag baszásért. – Azzal a lány arcába vágta a bankjegyköteget, ami aztán halkan zuhant a padlóra.
A lány felvette a pénzt a földről.
– Ha majd egy kicsit nagyobb lesz a farkad, hívj fel! Nem könnyű orgazmust színlelni, ha csak egy ilyen kis kukac mozog benned.
– Takarodj, ribanc! – lökte el a férfi. A lány majdnem elesett, de végül sikerült megőriznie az egyensúlyát. Gardena már épp arra készült, hogy megüsse, amiért megsértette a férfiasságát, a telefon azonban félbeszakította. Lángoló tekintettel nézett a lányra, miközben felvette a kagylót.
– Halló!
– Mr. Gardena! Itt Jonas Peters – hallatszott a hang a vonal túlvégéről.
– Mi a kénköves pokolért hív itthon, Peters?
– Én csak – válaszolta idegesen Jonas – szerettem volna közölni magával, hogy vizsgálat alá vontak.
– És miért kéne, hogy ez érdekeljen engem? Nem az én problémám.
– Green nem nyugszik – válaszolta Jonas könyörgő hangon. – Olyan információkhoz jutott, ami gondot okozhat.
– Nézze, Peters! Ez engem nem érdekel. Az egyetlen ügy, ami engem Ballantine-hoz köt, az a kampányfinanszírozás. Ezt a szart maga keverte Ballantine-nal… Ne hívjon többet! Ha megpróbál belekeverni ebbe az egészbe, azt fogja kívánni, bárcsak meg se született volna.
***
Alma a számítógépén dolgozott, amikor Johnnie kosztümbe öltözve lépett be a szobába. A mexikói nő levette az olvasószemüvegét, és kíváncsian végigmérte a feleségét.
– Vissza mégy dolgozni?
Johnnie lehajolt, és megcsókolta.
– Igen, kicsim. Még rengeteg dolgom van, hogy tisztázhassam a nevemet.
Alma felállt, és átölelte.
– Szeretlek, Querida… Légy óvatos!
Johnnie a felesége derekára tette a kezét.
– Úgy lesz, kicsim. Ne aggódj miattam! Minden rendben lesz. – Azzal letérdelt Alma elé és a hasához kezdett beszélni. – Csak tedd, amit tenned kell! – mondta az odabent növekvő gyereknek, és megcsókolta a helyet, ahol a babát sejtette. – Szeretlek, te apróság.
– Mi az? Semmi fiús becenév? – mosolygott Alma csálén.
Johnnie felemelkedett, és szenvedélyesen megcsókolta.
– Mennem kell, drágám – húzódott el. – Ha ebbe belekezdünk, sosem tudok elindulni. Neked is lenne dolgod, nem?
– De – sóhajtott Alma. – Azt hiszem, jobb, ha hozzákezdek.
„Amilyen jó nyomozó vagy, olyan tuskó tudsz néha lenni” – gondolta, majd ismét azon merengett, milyen üres így a ház, Phillip nélkül. Nem akart egyedül maradni. Johnnie hirtelen észrevette a jeleket az arckifejezésén, hogy miért akarja a felesége itthon tartani.
– Ó, kicsim! Annyira sajnálom. Nem is gondoltam, hogy…
– Ne! – szakította félbe Alma. – Rendben leszek. Csak menj!
Johnnie gondolkodott egy percig, mélyen Alma szemébe nézett, míg végül támadt egy ötlete.
– Tölts le mindent a gépről, amire szükséged van! Gyere be velem az irodába! Van elég helyünk, ahol el tudsz lenni. Nem akarom, hogy itthon maradj egyedül.
– Szerelmem! Minden rendben lesz – próbálta Alma visszatartani a könnyeit. – Menj csak dolgozni!
Johnnie megfogta az arcát, és megcsókolta.
– Alma? – suttogta. – Nem fogadok el nemleges választ. Ha akarod, én elintézem a számítógépet. Csak öltözz át!
Alma elmosolyodott, és szó nélkül engedelmeskedett. Amikor visszatért, Johnnie már mindent összecsomagolt, és berakta az autóba.
***
Gardena elindult otthonról, hogy találkozzon a főnökével, Salvatore Romanóval. Romano volt az ország egyik leghatalmasabb családjának feje, úgyhogy a férfi nem akarta megvárakoztatni. Pontosan délben érkezett meg a Négy Évszak vendéglőbe. Tudta, hogy bánik a másik azokkal, akik nem pontosak.
– Szép napot, Don Romano! – üdvözölte ideges hangon. Mindig páni félelem fogta el ennek a férfinak a közelében. És jó oka is volt rá. Romano a saját unokaöccsét is félholtra verette, amiért elszúrt egy családi bizniszt. Ha a saját vérével is így bánik, Gardena nem akarta tudni, mit csinálna olyasvalakivel, aki még csak nem is családtag.
„Aki nem a család tagja, szinte bizonyosan meghal” – gondolta.
– Ülj le, Michael! – mondta Romano.
Gardena végigmérte a másik arcát, düh jelei után kutatva, de nem látott semmit.
– Van valami probléma, Don?
Romano belekortyolt a borába.
– Azt hallottam, van egy kis problémád az észak-karolinai befektetésekkel… Ballantine-t megölték, és most Peterst is vizsgálat alá helyezték. Miért nem tájékoztattál erről?
– Úgy gondoltam, tudom kezelni az ügyet, uram. Eszembe sem jutott, hogy tiszteletlen legyek önnel… Ez az egész egy egyszerű kis semmiség.
– Semmiség? Ne légy ostoba, Michael! – csikorgatta a fogait Romano, de tekintettel arra, hol is vannak, türtőztette magát. – Mesélj nekem erről a Green nevű nőről!
Gardena tudta, jobban jár, ha engedelmeskedik.
– Uram! Az a nő egy mocskos, undorító leszbikus. A rendőrségnél volt, de már visszavonult. Nem jelent ránk nézve semmilyen fenyegetést.
– Egy rohadt idióta vagy, akárcsak az a perverz Ballantine – sziszegte Romano. Gardena ledöbbent, hogy a másik tud Ballantine ügyeiről. – Ó, igen. Tudok a mi kis barátunk mocskos ügyeiről – mondta a férfi, mintha csak olvasna beszélgetőpartnere gondolataiban. – Jobban oda kellett volna figyelned rá. Ha híre megy, hogy a családunk közreműködött egy ilyen mocskos ügyben, elvesztjük a hitelünket.
– Don! – hadarta Michael. – Biztosíthatom, hogy…
Romano felemelte a kezét, hogy elhallgattassa.
– Miért érdekelt egy ilyen embert egy Greenhez hasonló nő.
– Ön is tud eleget arról a nőről, uram. Ha nem bánja kérdésem, kíváncsi lennék, ön mit gondol – hárította a kérdést Gardena.
– Amikor értesültem róla, mit művel Ballantine, ki akartam deríteni mindent erről az ügyről. Ha lenne egy csipetnyi eszed, te is ezt tetted volna – dőlt előre a don. – Ballantine tönkretette Green családját. De erről neked is tudnod kéne.
Gardena izzadni kezdett. A főnöke túl sokat tudott.
– Legközelebb alaposabb leszek, uram.
– Elbuktál, Michael. Ennek a családnak nagy múltú tekintélye volt Észak-Karolinában, amit te most tönkretettél. Te csak egy ostoba kis pondró vagy, Michael. Tudok róla, hogy el akartad tüntetni Greent, amikor börtönben ült. Ezeket a sorozatos baklövéseket már nem tudom tolerálni – köpte Romano. Ebben a pillanatban egy árnyék vetült az asztalra. – Vincenzo!
Vidd haza Michaelt! Azt hiszem, már nem éhes.
Gardena felpillantott a verőlegényre. Azonnal könyörögni kezdett az életéért, de Romano nem szólt egy szót sem. Még csak oda sem nézett, miközben két testőre elrángatta a másikat az asztaltól.
***
– Querida! Ez tényleg nem szükséges – tiltakozott Alma, miközben Johnnie lepakolta a holmiját az üres íróasztalhoz.
A másik nő felé fordult, és megérintette az arcát.
– Kicsim! Nincs semmi baj. Mindenkivel jól kijössz, és ők is kedvelnek téged. – Elhallgatott, és magához vonta Almát. – Azon kívül pedig, ha kimerülök, és szükségem van egy kis… feltöltődésre, elég csak ide csörögnöm, és te már át is tudsz jönni – kacsintott.
– Á! Értem már! Azért van ez az egész, hogy kiszolgáljalak, ha már túl kanos vagy – mímelt megrökönyödést Alma, Johnnie viszont csak kacagott.
– Nem, kicsim. Nem ezt akartam mondani – markolt Alma fenekébe. – De élveztem, amikor legutóbb az irodában csináltuk. Egyszerűen fergeteges volt.
– Azért vagyok itt, hogy dolgozzak, nem pedig szexrabszolgának. Jobb, ha kivered ezt a fejedből, Valentina – váltott komoly hangnemre Alma. – Most pedig tünés! Rengeteg dolgom van, ahogy neked is.
– Azt hittem, jó buli lesz, ha itt fogsz dolgozni – duzzogott Johnnie, Alma pedig nem tudta megállni, hogy a látványra fel ne nevessen. – Legalább egy csókot kaphatnék, hogy kibírjam, amíg haza érünk? – meresztett boci szemeket Almára.
– Jól van, jól van! Csak hagyd abba a könyörgést! – csókolta meg Alma.
Glenda épp ekkor lépett be, és alig tudta visszatartani a nevetését.
– Ti ketten! Ezt gyorsan hagyjátok abba! Ez egy iroda, nem pedig a hálószobátok.
Alma felnevetett, míg Johnnie a szemét forgatta.
– Én próbáltam megértetni vele, de túl makacs.
– Nem kell bemutatnod Johnnie-t – kuncogott Glenda. – Mind tudjuk, milyen, ha akar valamit.
– Ne beszéljetek úgy rólam, mintha nem is lennék itt! – morgott Johnnie, mire Alma békítőleg adott egy csókot az orra hegyére.
– Ha el tudsz szakadni egy pillanatra Almától, Mike vár az irodádban néhány infóval Petersről – mondta Glenda.
Johnnie még egyszer utoljára megcsókolta Almát.
– Később látlak, kicsim. Ha kellek, csak hívj! Oké?
– Ne aggódj! – mosolygott Alma. – Foglak.
***
– Miss Marshall! – szólalt meg Mrs. Franklin a vonal túlvégén. – Mr. Abbott szeretné látni önt. Beengedhetem?
Maddie kiérezte a hangjából a dühöt.
– Igen. Küldje be! – Azzal felállt a székéből és végigsimított a ruháján.
Abbott belépett az irodába.
– Szép napot, Miss Marshall! Jeffery Abbott vagyok a főügyész irodájától. Úgy hallottam, szeretne beszélni velem.
Abbott a negyvenes évei közepén járó magas és izmos férfi volt.
– Igen – nyújtotta a kezét Maddie. – Irodánk a rendelkezésére áll.
– Köszönöm – rázta meg a kezét a férfi. – A Ballantine-ügy aktáira lenne szükségem.
– Szüksége lesz egy irodára. Biztosíthatunk egyet.
– Nem szükséges. Van saját bérelt irodahelyiségünk… Megkaphatnám azokat az aktákat?
Szeretném magammal vinni őket.
– Már elő is készítettem. Itt vannak – bökött a nő az asztala felé. – Szeretnék felajánlkozni segítségnek. Már ismerem az ügyet.
– Nem szükséges – válaszolta a férfi türelmetlenül. – Ha átadja az aktákat, én már elboldogulok vele.
Maddie próbált uralkodni magán. „Úgy lekezel, mintha csak egy nyomorult ügyvédbojtár lennék.”
– Persze, Mr. Abbott – mondta ki végül, duzzogva emelve fel az aktákat az asztaláról. – Ha mégis szüksége lenne segítségre…
– Nem lesz – szakította félbe Abbott, és elvette az aktákat. – Legyen szép napja!
Azzal megfordult, és távozott.
Maddie dühösen ült le a székébe. „Szóval visszautasítottál azért a pondró Almáért, aztán meg a karrierem legjobb lehetőségétől is megfosztottál. Johnnie, te egy igazi ribanc vagy. De ezért még megfizetsz. Így, vagy úgy, de megfizetsz.” Azzal felvette a kabátját és kiviharzott az irodából.
***
– Ballantine és Peters megcsapolták a városi alapokat, a saját zsebüket tömve. Ballantine-nak nagy vagyona volt itthon és külföldön is. És jelentős életbiztosítása – sorolta Mike. – Peters ennyire nem volt kapzsi.
Johnnie szóhoz sem jutott.
– Szóval mindent, amivel az a mocsodék vádolt, ő követett el? – hápogta. – És mi van a városon kívüli támogatókkal?
– Gardena szervezete játszotta a fő szerepet. De nézd meg ezt! Gardena a Romano családnak dolgozik – dőlt hátra a székében Mike idegesen. – Johnnie! Ez kezd egyre komolyabb lenni. Biztos vagy benne, hogy folytatni akarod?
– Az sem érdekel, ha Romano maga is sáros az ügyben – köpte Johnnie. – Ballantine egy igazi seggdugasz volt. Csak azt kapta, amit megérdemelt. Ez az egész a fiam életébe került, és akár az enyémbe is. A feleségem terhes. Látni akarom, ahogy ez a gyerek felnő. Nem nyugszom, amíg nem bizonyítom be az ártatlanságomat, Mike.
– Én sem, Johnnie. Tisztázni fogjuk ezt az egészet.
***
– Oda nem mehet be, Miss Marshall – tiltakozott Laura.
Maddie ellépett mellette, és belökte az iroda ajtaját. Johnnie megrökönyödve nézett rá, Mike pedig úgy érezte, jobb, ha csendben eloldalog. Maddie bevágta az ajtót mögötte.
Johnnie felállt és megkerülte az asztalát.
– Mi a franc bajod van? Mit keresel itt?
– Mintha nem tudnád, Johnnie – sziszegte Maddie. – Kitúrtál ebből az ügyből. Hogy tehetted?
– Hogy tehettem? – gúnyolódott Johnnie. – Én csak fair játékot akarok. Nem pedig a te dühöngésedet, amiért visszautasítottalak.
– Egy arrogáns kurva vagy – ordította Maddie. – Azt hiszed, ezt az egészet kettőnk miatt csinálom? Csak a munkámat végzem, Johnnie.
– Ja. És igazán jó munkát végzel – gúnyolódott tovább a másik nő. – Te egy bosszúszomjas dög vagy. Én még emlékszem, miket mondtál nekem. – Érezte, hogy az egész kezd kicsúszni az irányítása alól. Nem tudta, meddig tud még uralkodni magán. – Maddie! Inkább menj el! Most a legkevésbé erre a szarságra van szükségem.
– Meg fogsz hallgatni engem – sziszegte Maddie parancsoló hangon. – Szeretlek. Ez az igazság. Újra akarom építeni az életünket. Együtt. De ez személyes ügy, és én képes vagyok elkülöníteni a munkámtól.
– Baromság! – csattant fel Johnnie. – Ahogy viselkedtél, amikor megmondtam, nem hagyom el Almát, az megmutatta, milyen objektív is tudsz lenni.
– Te nyomorult ribanc! – tombolt Maddie, és pofon vágta a másik nőt. Johnnie ellentámadásba lendült, és a padlóra lökte a szőke nőt. Maddie elkerekedett szemekkel nézett rá. Johnnie azelőtt sosem ütötte meg őt. A szemei könnyel teltek meg.
Johnnie lepillantott rá, és hirtelen rádöbbent, mit is tett.
– Maddie! Annyira sajnálom – suttogta, miközben felsegítette a nőt a padlóról.
Maddie még mindig sokkos állapotban volt, és könnycseppek folytak le az arcán.
– Hogy tehetted, Johnnie?
– Nem kellett volna ide jönnöd, Maddie – mondta Johnnie. – Most pedig kérlek, menj el!
– Tényleg nem érzel semmit irántam, ugye? – kérdezte a másik nő, könnyező szemekkel.
– Már megmondtam, hogy Almát szeretem – válaszolta Johnnie bűnbánó hangon, amiért megütötte őt.
Ebben a pillanatban Alma robbant be az ajtón, Laurával a nyomában.
– Mi folyik itt?
– Épp távozni készültem – fordult felé Maddie. – Nekem már nincs itt semmim.
Alma felfigyelt a vörös foltra az arcán. Johnnie felé fordult, és az ő arcán is felfedezte a vörösséget. „Ó, nem!”
Maddie a szája elé emelte a kezét, és megköszörülte a torkát.
– Tudod mit, Johnnie? Örömmel fogom végignézni, ahogy szétrúgják a seggedet – vigyorgott örömtelenül.
– Te rohadt kurva! – üvöltötte Johnnie, olyan vehemenciával, hogy Maddie önkéntelenül is tett egy lépést hátra.
Alma odalépett hozzá. Tudta, hogy csak így állíthatja le a dühöngését. Johnnie mellkasára tette az egyik kezét.
– Tűnj el az irodámból, és maradj távol az életemtől! – üvöltötte Johnnie.
Maddie elfordult, és elsietett Laura mellett, aki becsukta az ajtót, érezve, hogy Johnnie-nak és Almának most egy kis egyedüllétre van szükségük. Tudta, csak Alma nyugtathatja most le Johnnie-t.
Alma átkarolta a felesége haragtól remegő testét. Érezte a benne tomboló dühöt. „Kérlek, Querida! Nyugodj meg!”
Johnnie kezdett magához térni, és átölelte a feleségét. Alma nyugtató szavakat suttogott neki, és remélte, visszahozhatja Johnnie-t arról a sötét helyről, ahova hajszolta magát.
***
Maddie alig látta az utat a könny fátyolán át, miközben hazafelé vezetett. Felhívta a titkárnőjét a mobilján, és elmondta neki, hogy kivesz egy nap szabadságot, hogy pihenjen.
– Én segíthettem volna neked, Johnnie. Most viszont meg kell halnod. Ha én nem kaphatlak meg, akkor Alma sem.
Folytatása következik!
Vége a III. résznek.
Ui.: A képen Bar Refaeli alias Madelyn "Maddie" Marshall.
Én a szándékot is már nagyra értékelem. ;)