A gyilkosnak két arca van III. rész 11. fejezet

FIGYELEM! A történetben több leszbikus karakter is szerepel (köztük a főszereplő, Johnetta Green is). A történetet át és átszövik a leszbikus szexuális utalások és nem ritkán leszbikus szexjelenetek is előfordulnak. Aki ezt nem tolerálja, azt ezúton kérném meg, hogy itt fejezze be, és ne olvassa tovább a történetet.
Írta: Tonya S. Coley
Fordította: Sinara
Beküldve: 2012. június 8.
**********************************************
Alma ébredt fel korábban. Elmosolyodott, ahogy figyelte az alvó Johnnie-t, ahogy a hasán fekszik, és kibontott haja befedi a vállait és az arcát. Alma gyengéden kisöpörte a fekete tincseket az arcából, és egy apró csókot lehelt a felesége arcára. Ezzel általában felébresztette, de most Johnnie túlságosan is ki volt merülve. Alma nyújtózott egyet, és ő is érezte a fáradtságot elgémberedett tagjaiban. Az, hogy terhesen vágott bele egy maratoni hosszúságú szexbe, teljesen lehasználta. Lassan átcsoszogott a fürdőszobába, hogy vegyen egy zuhanyt. Amikor végzett, felvett egy sortot és Johnnie egyik régi akadémiai pólóját, majd a konyha felé vette az irányt, hogy reggelit készítsen.




Erős kolumbiai kávé illata fogadta, ahogy átment a nappalin, és belépett a konyhába. Ceecee-t pillantotta meg félig elmerülve a hűtőben, amint a reggeli alapanyagai után kutat.
– Jó reggelt, Alma! – mosolygott rá a nő éneklő hangon, amikor észrevette. – Hogy vagy ma reggel?
Alma leült az asztalhoz, és álmosan felsóhajtott.
– Ilyen jól, he? – kacagott Ceecee. – Azt hiszem, igencsak stimuláló hatású éjszakátok volt – kacsintott a barátnőjére, és visszahajolt a hűtőbe, hogy kivegyen egy narancslevet Almának. – Tudod, amit műveltetek Johnnie-val az éjjel, az Torit is teljesen beindította. Mi sem töltöttünk sok időt alvással, de ezek után sem hiszem, hogy ennek a két mamlasznak valaha is elég lenne.
Alma elpirult.
– Nos… igazából én kezdeményeztem.
– Tényleg? – kacagott fel Ceecee. – Ne is mond! Én is teljesen be voltam indulva, amikor terhes voltam a fiúkkal… Jól gondolom, hogy Johnnie-t nem zavarja, hogy terhes vagy?
– Igen. Nagyon örül neki – szaladt fülig Alma szája. – Tegnap este a hasamra tette a fejét és a babával beszélgetett. Látnod kellett volna.
– Látod? A semmiért aggódtál annyit – mondta Ceecee, és átnyújtotta Almának a narancslevet. – Mitől féltél ennyire?
Alma belekortyolt az üdítőbe, aztán letette a poharat az asztalra és a barátnőjére nézett.
– Nem tudom. Azt gondoltam, dühös lesz… Phillippel annyira közel álltak egymáshoz. Néha egy kissé féltékeny is voltam a köztük lévő kötelékre. Azt hittem, túl korainak fogja gondolni.
– Alma! Tudom, hogy Johnnie sosem akarná, hogy elvetesd a gyereket, nem igaz?
– Igaz. Johnnie sosem kérne tőlem ilyesmit. De nem viselném el, ha neheztelne rám emiatt.
Ceecee a kezébe fogta Almáét.
– Johnnie szeret téged, Alma. Nem is képes rá, hogy mást érezzen irántad, mint a lehető legtisztább szerelmet. Szívem mélyéből hiszem, hogy soha nem volna képes haragudni rád.
– Hülyén érzem magam, amiért azt hittem, hátat fordítana nekem – pirult el Alma.
– Én örülök, hogy minden rendeződött. Biztos vagyok benne, hogy nagyon boldogok lesztek.
Beszélgetésüket a telefon csörgése szakította félbe.
– Halló? – vette fel Alma.
– Üdv! Beszélhetnék Johnnie-val? – kérdezte egy női hang. Alma nem tudta beazonosítani, de nagyon ismerősnek tűnt.
– Kivel beszélek? – ráncolta össze a szemöldökét.
– Madelyn Marshall vagyok. Ő ott van? – Maddie hangja türelmetlenül csengett.
„Mi a fenét képzel, hogy itthon hívja?” – dühöngött Alma, de végül csak ennyit mondott: – Még alszik. Mit akarsz tőle?
Maddie elvigyorodott. „Á! A kis chica féltékeny.”
– Te bizonyára Alma vagy, igaz?
– Igen. Én vagyok… Megismétlem. Mit akarsz tőle? – mondta dühösen.
– Csak aggódtam miatta. Szeretném tudni, hogy van.
Alma cinikusan elvigyorodott. Tudta, mire megy ki a játék.
– Még alszik. Nem aludtunk sokat az éjjel.
„Erre mit lépsz, te ribanc?” – tette hozzá gondolatban.
Maddie igyekezett még tovább húzni, de Alma nem vette fel az elé dobott kesztyűt.
– Igen. Nagyon is jól tudom, milyen szenvedélyes tud lenni Johnnie. Mindig teljesen lehasznált, amikor szeretkeztünk.
Alma felnevetett az erőtlen kísérlet hallatán.
– Azt hiszem, ez azt jelenti, több vagyok nálad. Igazából neki esik nehezére, hogy lépést tartson velem.
Maddie felfortyant, amiért a terve, hogy féltékennyé tegye Almát, fordítva sült el. Igazából most már ő volt féltékeny.
– Beszélt neked rólunk? – kérdezte dühtől remegő hangon.
– Igen. Bizonyára. Bár én nem tartom számon az ilyesmit. Most pedig, tégy nekünk egy szívességet, és hagyj minket békén! Nem vagy sem az ügyvédje, sem a felesége. Hagyd őt békén! – Már készült letenni, de, egy hirtelen ötlettől vezérelve, még hozzátette: – Legyen kellemes napod!
Ceecee mosolyogva a barátnőjére kacsintott, amikor észrevette az ajtófélfának támaszkodó Johnnie-t. A nőt teljesen lenyűgözte, hogyan kezelte Alma a helyzetet. Tudta, milyen manipulatív tud lenni Maddie, de azt nem hitte volna, hogy Alma tudja ezt kezelni, és megőrizni a hidegvérét.
– Azt hiszem, jobb ha nem kérdezem meg, ki volt az – ölelte át Almát, és megcsókolta a homlokát. – Jól csináltad, kicsim.
– Tudnia kell, hányadán állunk. Nincs szükségünk tőle semmiféle segítségre – bújt a feleségéhez Alma.
Johnnie gyengéden szájon csókolta őt, majd a fülét és a nyakát csókolta végig. Alma halkan felnyögött.
Ekkor Tori lépett be a konyhába álmosan, és üdvözletet intett a barátainak.
– A fenébe is, ti ketten! Tartsatok már egy kis szünetet, legyetek szívesek! Nem volt elég a múlt éjjel?
– Nem hallottam, hogy tiltakoztál volna – vigyorgott rá Ceecee. – Az igazat megvallva, még szurkoltál is nekik. Ilyen, amikor előbújik a sötétebb éned.
– Nos – pirult el Tori. – Nem tehetek róla. Az ágy nyikorgása, a sikolyok és a nyögések teljesen beindítanak.
Johnnie és Alma felnevettek, ahogy Ceecee oda lépett a feleségéhez és adott egy csókot az arcára.
– Semmi baj, kicsim. Mi is alaposan megmozgattuk az ágyat.
Tori elmosolyodott, majd felfújta az arcát. „Én is vagyok olyan jó, mint te, Johnnie” – gondolta.
Johnnie észrevette a kifejezést az arcát, ezért gyengéden vállon bokszolta.
***
– Az a nyomorult ringyó! – dühöngött Maddie, lecsapva a telefont. – Ki a fenének képzeli magát, hogy így beszél velem? Nos, ha így akar játszani, akkor én is felveszem a kesztyűt.
Hívta a titkárnőjét, és megkérte, hogy hozza be a Green-aktát. Egy pillanat múlva Mrs. Franklin vissza is tért a dossziéval.
– Itt van, Miss Marshall – mondta, miközben letette azt Maddie elé. – Van még valami?
Maddie kinyitotta a dossziét.
– Igen. Volna. Szeretném, ha felhívná Jonas Peterst a polgármesteri hivatalban, és megbeszélne vele egy találkozót. És hívja ide Fred Wilsont is!
***
– Hivattál, Maddie? – lépett be Fred Wilson az irodába.
– Igen – válaszolta a nő. – Mit szólnál, ha megkérnélek, dolgozz velem a Green-ügyön?
Fred meglepődött a felkérésen. Jó ügyvéd volt, de sosem hitte volna, hogy a politika malmai között őrlődve valaha is kaphat egy ilyen fontos feladatot.
– Megtiszteltetés lenne.
– Remek – mondta a nő. – Ülj le! Elmondok mindent, amit tudnod kell.
Ahogy átvették az ügyet, és végigbeszélték a stratégiájukat, egyszer csak megszólalt Maddie telefonjának belső vonala.
– Igen? – vette fel a nő.
– Mr. Peters délután háromra itt lesz – mondta a titkárnő.
– Csodás – válaszolta Maddie. – Johnetta Green megfizet azért, amit velem tett – nézett Fredre. „Szenvedni fog, amiért elutasított. Mindketten szenvedni fognak.”


­
***
– Hello, Bob! – lépett be Johnnie a férfi irodájába, és a kezét nyújtotta felé.
– Jó reggelt, Johnnie! – mosolyodott el az ügyvéd, megrázva a felajánlott jobbot. – Hogy van?
– Lehetnék jobban is – sóhajtott fel a nő.
– Tudom, Johnnie – mondta a férfi együttérzően. – Remélhetőleg tisztázni tudjuk a helyzetét.
Mielőtt Johnnie leült volna, átnyújtotta a Tori unokatestvérétől kapott iratokat.
– Ez az, amit fel tudtam volna használni, hogy tönkretegyem Ballantine-t. Azonban nem hiszem, hogy felhasználhatnánk.
A férfi bele nézett a borítékba, és kiemelt néhány papírt. Beleolvasott, aztán néhány fotó után nyúlt. Azonnal undorodó grimasz ült ki az arcára, és visszadugta a képeket a borítékba, majd az egészet az asztalra dobta.
– Ez egy igazi fartúró fattyú volt… Most nem használhatjuk fel, de talán később annak is eljöhet az ideje.
– Értem, Bob – bólintott Johnnie. – Most azonban nagyobb problémánk is van.
– Mi volna az? – dőlt hátra a férfi a székében.
– Az ügyész rám vadászik. Küldetésének tekinti, hogy rács mögé dugjon.
Bob szólásra nyitotta a száját, de Johnnie egy kézmozdulattal megállította.
– Nem csak azért, mert ez a munkája – folytatta. – De azért is, mert dühös rám.
– Nem értem, Johnnie.
A nő elmesélt neki mindent a kapcsolatukról és a szóváltásról, ami akkor zajlott le köztük Maddie-vel, amikor még őrizetben volt.
Bob azonnal a telefon után nyúlt.
– Ezt nem hagyhatjuk annyiban, igaz? – nézett a nőre, miközben tárcsázott, és hátradőlt a székében, hallgatva a tárcsahangot.
– Itt Bob Wooten – szólt bele végül a telefonba. – Van Benthuysen kormányzóval szeretnék beszélni, kérem… Igen, tartom. – Johnnie-ra emelte a tekintetét. – Ez el fog tartani pár percig… Andy? Hello! Itt Bob.
Johnnie meglepetten nézett rá. Ötlete sem volt, honnan ismerheti a férfi Andrew van Benthuysen kormányzót. Néma csendben hallgatta a beszélgetést.
– Igen. Megejtjük azt a pecázást még egyszer a szezon vége előtt – nevetett Bob. – Andy! Lenne itt egy kis probléma az ügyészséggel kapcsolatban. Hallottál már a Ballantine-gyilkosságról?... Igen. Szerencsétlen egy ügy. Én védem a gyanúsítottat, és azt mondja, elég hosszú múltjuk van az ügyésszel. – Elhallgatott, és a tollát forgatta az ujjai között. – Oké! Köszönöm, Andy. Csókolom Audrát és a gyerekeket. Szervusz! – Azzal letette a telefont, az asztalára könyökölt, és elvigyorodott.
– Nos? – vonta fel a szemöldökét Johnnie.
– Van Benthuysen kormányzó egy különleges ügyészt rendel ki az ügyhöz. Nem lesz több gondunk Miss Marshall-lal.
A Johnnie arcára kiülő vigyor a Napnál is világosabban árulkodott öröméről.
– Köszönöm. El sem tudom képzelni, hova fajult volna ez az egész, ha Maddie viszi az ügyet.
– Nos, amiatt legalább már nem kell aggódnunk, hogy személyesen viszi az ügyet.
Johnnie felállt, hogy távozzon, és a kezét nyújtotta.
– Jobb, ha haza megyek. Tori és Ceecee ma délután indulnak.
– Majd hívom és tájékoztatom, hogy ki veszi kézbe az ügyet, amint megtudom – szorította meg a kezét a férfi.
***
– Köszönet mindkettőtöknek, azért, amit értünk tettetek – ölelte át Johnnie Ceecee-t.
– Örülünk, hogy segíthettünk – válaszolta a nő kedvesen, majd Alma felé fordult, hogy tőle is elbúcsúzzon. Könny csillogott mindkettőjük szemében.
Tori és Johnnie egymás mellett állva szemlélte a meghatott pillanatot. Mindketten a szemüket forgatták feleségeik túláradó érzelmei láttán.
– Gondolod, hogy még ma elengedik egymást, Johnnie? – suttogta Tori.
– Fogalmam sincs – csóválta a fejét a másik nő.
Ceecee és Alma örömkönnyeket hullatva kacagtak fel, és mosolyogva néztek rájuk. Tori és Johnnie is velük nevettek, és Johnnie hátba veregette a barátját.
– Hívlak, amint kitűzték a tárgyalás időpontját – mondta Johnnie, Tori pedig elmosolyodott.
– Jó! Elintézek mindent az irodában, úgyhogy Ceecee-vel majd itt lehetünk veletek, amíg ez véget ér.
– Igazán nagyra értékeljük. Mindketten – ölelte át Johnnie Alma derekát.
Tori kinyitotta a kocsi ajtaját, és miközben Ceecee beült, ő is bezuttyant a kormány mögé.
– Hívjatok, ha bármire szükségetek van! – hajolt ki az ablakon.
– Ti is hívjatok, ha hazaértetek! – mosolygott Alma. – Vezess óvatosan, Tori!
– Oké! – mondták egyszerre, miközben az autó lassan legurult az útra.
***
Johnnie a tévét kapcsolgatta a nappaliban, amíg Alma vacsorát készített. Végül a Cartoon Network-ön állapodott meg, amikor meglátta, hogy a Pindur Pandúrok megy rajta. Könny marta a szemét.
***
– Mama! Ezek lányok! Ezek nem tudnak harcolni – fintorgott Phillip.
Johnnie vidáman felkacagott.
– Kisfiam! Ők is ugyanolyan jól tudnak harcolni, ahogy az összes többi szuperhős.
– De mama! Ezek lányok – nézett rá komolyan a kisfiú.
– Tudod mit mondok? Nézz csak meg egy részt, és ha azután sem tetszik, nem nézzük többet. Mit szólsz? – kérdeztem, reménykedve, hogy a fia meggondolja magát.
Phillip teátrálisan felsóhajtott, ahogy a gyerekek teszik, ha nincsenek meggyőzve valamiről.
– Okés, mama! – mászott fel végül Johnnie ölébe, és együtt nézték a műsort.
Amikor véget ért, Phillip felnézett az anyja szemébe.
– Mama! Ez nagyon jó volt. Ezek a lányok tényleg tudnak harcolni – mondta izgatott hangon.
– Én megmondtam – mosolygott Johnnie a fiára. – A lányok is meg tudnak csinálni mindent, amit a fiúk.
– Igen – mosolygott Phillip, mire Johnnie felnevetett, és összeborzolta a haját.
***
Alma hangja rántotta vissza a jelenbe, ahogy asztalhoz hívja őt. Letörölte a könnyeit, és kiment a konyhába. A felesége azonnal tudta, hogy sírt. Egy pillanat alatt elfelejtett mindent, és oda lépett Johnnie-hoz, hogy átölelje. A másik nő közelebb húzta őt magához, és csak álltak ott, engedve, hogy a könnycseppek végigfolyjanak az arcukon.
Folytatása következik!
Ui.: A képen Kayann Sunarth alias Victoria Krisp.