BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Legfrissebb történetek:
Neked hagyom itt ezt emlékbe, amíg feledésbe nem merül, de mint tudjuk, mindketten, ezeket a...
1 férfi, 7 biszexuális nő, 1 sziget és végtelen gyönyörök.
1 férfi, 7 biszexuális nő, 1 sziget és végtelen gyönyörök.
1 férfi, 7 biszexuális nő, 1 sziget és végtelen gyönyörök.
Folytatódik az enyhén apa-komplexusos lány története,, ami egyre mocskosabb és mocskosabb lesz.
Friss hozzászólások
Deakjanika: Mozginak van igaza.
2017-11-22 13:19
Deakjanika: Démonka látszik hogy te még ne...
2017-11-21 11:24
szdavid: Nagyon jó lett, várható folyta...
2017-11-21 07:58
Deakjanika: Nagyon színvonalas írás szerín...
2017-11-19 15:42
Deakjanika: Én is megprütykőltem anyámat!
2017-11-19 00:45
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves! A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor határoztam el,...
Legnépszerűbb szerzők:

A démonfajzat - VII. rész

Az Emberevő úgy esett be a Gyógyítóhoz, hogy minden szabályát felrúgta, minden védelmi vonalát áttörte. Ahogy megjelent a valaha díszes tanácsteremben, egy női démonfajzattal találta szemben magát. Jellegzetes emberi külseje volt, vagyis nem volt teljes. Még annyira sem, amennyire ő maga, viszont így is veszettül erős volt. Az Emberevőt azonban a kétségbeesés hajtotta, ezért hagyta, hogy úgy érezze, övé a fölény, hogy igazán fájnak az ütései, a harapása, még azt is előadta néhány pillanatra, hogy elveszti az eszméletét, amikor a falhoz vágta. Ám aztán a nő legóvatlanabb pillanatában, amikor már azt hitte, végzett vele, hirtelen megindult, és a másodperc törtrésze alatt a földre teperte. A hátába térdelt, lenyomta a fejét, a torkát pedig olyan erővel szorította, hogy a fulladás határán egyensúlyozzon. És bár csupán rövid ideig tartó elektromos sokkot tudott okozni, az bőven elégnek bizonyult arra, hogy az ellenfele ne tudjon szabadulni a kezei közül. Összességében hamarabb leszerelte a nőt, mint amire bármelyikük is számított.
- Elég legyen! - csapta össze ekkor hangosan a tenyerét többször is a Gyógyító.   Engedd el! Halljam, mit akarsz!
- Segítened kell! - fordult felé a démonfajzat.
- Pofátlanul rám törsz, fitogtatod az erődet, parancsoló hangnemben kérsz segítséget... Ugyan miért segítenék?! - fintorodott el a szőke, szikár férfi.
- Mert különben meghal... valaki, aki fontos nekem - bökte ki egy pillanatnyi hallgatás után.
Nem merte kimondani, hogy szereti Nhourát. A Gyógyító érdektelenül megvonta a vállát.
- Történt már ilyen sokakkal. Nem...
- Megfizetlek! - vágott a szavába. - Ha kell, éveken át! Kérlek! Könyörgöm... - próbált valamennyire megalázkodni előtte az Emberevő, de nehezen ment neki. Nem ehhez volt szokva.
- Nem vagy túl meggyőző - villantotta rá kék szemét a férfi. - Nem segítek.
Az Emberevő úgy érezte, szétveti a kétségbeesett tehetetlenség. Sietniük kellett volna. Nhoura bármelyik pillanatban meghalhatott, és akkor vége. Mindennek. Onnan nincs visszaút.
- Akkor erőszakkal viszlek, ha magadtól nem jössz! - váltott hirtelen fenyegetésre, ami sokkal jobban ment neki.
- Próbáld csak meg... - hunyorított rá a Gyógyító.
Az Emberevő gondolkodás nélkül esett neki. Fogalma sem volt, mit tesz. A szeme izzott, a tudata tompa volt, a fájdalom azonban ott lüktetett szüntelen a mellkasában, a fejében, az egész lényében. Nem halhat meg! Sietni kell! Beleőrül, ha elveszíti! Vörösen izzó szeme egyre csillogóbbá vált. Amikor véletlenül sikerült a férfit a torkánál fogva a falhoz szorítania, valami elpattant benne.
- Nhoura meghal, ha nem segítesz rajta, te szemét! - tört ki belőle és az átkozott könnyei kicsordultak a szeméből, elmosva az izzást.
A Gyógyító figyelte, ahogy a démonfajzat szinte fuldokolva próbálja visszatartani a sírást. Karja megrázkódott, a szorítása elgyengült, arcán keserves kínlódás tükröződött.
- Rendben, segítek - mondta aztán hűvös hangon, miközben lefejtette magáról a férfi kezét. - De csak, mert élvezem a szánalmas látványt, amit nyújtasz. Szedd össze magad, és vigyél minket hozzá!
 
***
 
Ahogy megérkeztek a csarnok nagy kapuja elé, a Gyógyító és a szőke nő elléptek az Emberevőtől. Amennyire a nő emberi maradt, legalább annyira volt kellemetlen látvány ez a fura férfi. Bőrét óriási, zöld foltok tarkították, amiknek a felülete olyan volt, akárcsak a növények bőrszövete. Azt mesélték róla, hogy nincs szüksége élelemre. Hogy csupán a víz és a napfény elegendő neki az életben maradáshoz. Ritkaságszámba mentek a hozzá hasonló elfajzottak az egész világon. Úgy tartották, hogy hasonlóan a növényekhez, ők is elő tudnak állítani a saját testükben sok hasznos vagy épp ártalmas vegyületet, amit könnyedén kinyernek magukból. Ám biztosat senki sem tudott róluk. Csupán kevesekkel osztották meg lényük valódi természetét.
 
Az Emberevőt kirázta a hideg, ahogy alaposabban szemügyre vette a szikár férfit. Aztán hirtelen meg kellett támaszkodjon a csarnok falánál. Igyekezett nem mutatni, de forgott vele a világ. Túl sok energiáját emésztette fel túl hirtelen az, hogy egyszerre két másik személyt is magával rántott a tér egy távoli pontjából. A Gyógyító bár látta rajta, hogy a feladat majdnem meghaladta az erejét, de nem tett rá megjegyzést és a nőnek is intett, hogy ne mondjon semmit. Inkább lassú léptekkel közelített a vértócsában fekvő, haldokló lányhoz. Csendben végigpillantott rajta, majd megvárta, hogy az Emberevő összeszedje magát.
- Te tetted ezt vele? - fordult aztán felé, mikor ő mellé lépett.
A démonfajzat nem válaszolt, csak elnézett oldalra.
- Majdnem megölted, hogy rájöjj mennyire fontos neked? - röhögött a Gyógyító, miközben a fejét csóválta.
- Nem érdekel a véleményed! Azért hoztalak ide, hogy ne hagyd meghalni!
A férfi Nhoura mellé guggolt, hosszú, göcsörtös ujjait végighúzta az arcán, majd tenyerét a homlokára helyezte, ráhangolódott a lányra. De csupán azért, hogy megbizonyosodjon arról, amit már első ránézésre is látott: a legapróbb nyoma sem volt benne a változásnak.
- Mit csináljak egy egyszerű emberrel, akinek csupán percei vannak hátra? - kérdezte szemöldökét felvonva, majd a démonfajzatra hunyorított. - Vagy... azt akarod?
Az Emberevő beleborzongva bólintott.
- És ő akarja? - szegezte neki a kérdést a Gyógyító.
Erre már viszont csak zavartan megvonta a vállát.
- Én beleegyezés nélkül nem...
- Nem érdekel! - szakította félbe határozottan az Emberevő. - Most így fogod csinálni!
Az a parancsoló hangnem... A Gyógyítóval érkezett női démonfajzat erre rögtön ugrott, de a férfi a szőke nő elé húzta a kezét és visszatartotta.
- Hagyd! - suttogta neki halkan, aztán az Emberevőre nézett. - Te vállalod a felelősséget ezért! Ha bosszút akar állni, azt rajtad tegye! Különben nagyon megbánod!
- Úgy lesz - hagyta jóvá a démonfajzat a szikár férfi szavait.
- Ajánlom is, mert vele így nincs egyezség! Add a karod!
Az Emberevő vonakodva tartotta oda a karját. A Gyógyító elkapta, majd tenyerét hirtelen erősen a felkarjára nyomta. A démonfajzat felszisszent, amikor valami durván megszúrta.
- Mi a fene ez?! - kérdezte, miközben a szúrás helyén maradt vörös foltra meredt gyanakvón.
- Az egyik szimbionta baktériumfajom endospórái. Ne aggódj, csak növényeket fertőz, téged viszont könnyen megtalállak így, hogy megjelöltelek vele. Tudod, ha esetleg a későbbiekben összetűzésem adódna a lánnyal... - nézett a démonfajzatra fél szemöldökét megemelve. - Na gyerünk, kapd fel és hozd be, mielőtt még meghal! - intett és a csarnok bejárata felé fordult, aztán határozott léptekkel megindult.
 
Az Emberevő alig mert hozzáérni Nhourához. Remegett minden tagja, ahogy karjai között tartotta a tehetetlenül lógó testét. Miért tette ezt vele? Nem emlékezett rendesen arra, hogy mikor fordultak dühbe a félelmei. De igyekezett nem is gondolkozni ezen, és inkább a Gyógyító után sietett. Odabent a földre fektette a lányt, oda, ahova a férfi mutatta. Megkönnyebbült, amikor eltávolodott tőle. Megrémítette annak a lehetősége, hogy talán pont a kezei között hal majd meg. Ezután versenyt futottak az idővel. Szinte már csoda volt, hogy Nhoura teste még nem adta fel a felesleges küzdelmet. Hiába volt vékony és törékeny, mégis nagyon élni akart. A Gyógyító végigvágta a ruháit a késével, aztán finoman lefejtette róla mindet.
- Egy olyat hozz ide! - mutatott az Emberevő kisebb méretű, vízzel telt edényei felé.
Ő erre az erejével magához rántotta az egyiket.
- Á, víz van benne... - állapította meg a Gyógyító, mikor kiloccsant belőle egy kevés. - Öntsd rá, legalább lemossa a vért - intett fejével a lány felé.
Az Emberevő szó nélkül ráborította a vizet, majd kérdőn nézett a szőke férfira.
- Úgy a harmadáig töltsd meg a véreddel!- utasította aztán, miközben az edényre bökött.
- Mi?! - rökönyödött meg a démonfajzat.
A Gyógyító nem törődött vele, csak folytatta:
- Lehetőleg egy vénádat vágd fel, ne ússzon minden a vértől! Gondolom, rá tudsz segíteni, hogy gyorsabban folyjon ki belőled. Sietünk - mondta. Az Emberevő elképedt arcát látva azért még hozzátette: - Pár óra alatt újratermeled ezt a mennyiséget. Majd ülj le, nehogy összeess!
 
Az Emberevő igyekezett gyorsan teljesíteni a feladatot. Fejbe vágta a hirtelen vérveszteség, tényleg le kellett üljön. Szédült és elgyengült, de aztán perceken belül már jobban is érezte magát. A Gyógyító szeme narancsvörösen felizzott, mikor a vérével telt edény fölé tartotta mindkét kezét. Furcsa változásokat idézett elő a sötétvörös folyadékban, aminek a színe lassanként lilára változott és apró kristályszemcsék emelkedtek ki belőle. Elengedte őket a levegőbe, ott keringtek körülötte, majd újabb adagot nyert ki az egyre sűrűsödő és sötétedő folyadékból. A nő, aki a védelmét szolgálta, a földön ült egy munkaasztal lábának vetve a hátát. Onnan figyelte unottan az eseményeket. Nem először látott ilyet. Az Emberevő azonban elképedve nézte, amit csinált. Nem tudta, hogy ez így működik.
 
Mikor már szinte ki sem látszott az apró, színes szemcsék közül, a szőke férfi felállt, és a lányhoz lépett.
- Tarts még ki - suttogta, mert Nhoura légzése egyre ritkábbá és gyengébbé vált.
Fölé irányította az összes kristályszemcsét, majd mikor egyenletesen eloszlottak a teste fölött, hirtelen mind belefúródott a bőrébe. Az Emberevő teste összerándult a látványtól. Fájóan ismerős érzéseket idézett fel benne.
- Veled is ez történt, csak sokkal apróbb szemcsék voltak és sokkal több is. Kegyetlen érzés, nem? - vigyorgott rá a Gyógyító. - Csak hogy tudd... nagyobb kínokban lesz részed ennél, ha nem tartod magad a megállapodásunkhoz!
A férfit kiverte a veríték és remegett a keze, ahogy feltörtek a mélyre temetett emlékei a változásról. Akkor azt hitte, bele fog halni, de helyette olyan kínokat élt át, amilyet előtte soha és azóta sem. Bele is őrült, még ha csak pár hétig tartott is, és utána kitisztult a feje.
- Feloldja a sejtjeid, majd újraalakít... - mondta a Gyógyító, aztán alig észrevehetően megborzongott.   Milyen szerencsés, hogy ő nem érzi... és mennyivel hamarabb túl lesz rajta. A teste nem tud már ellenállni, hiszen alig él - simította ki Nhoura arcából a haját. - Kár, hogy csak másodvonalas lesz. Tudod, hogy mostanában egyre jobban üldözi őket a te fajtád.
- Tudom - bólintott az Emberevő.
- Takarjátok el a jeleit, ha maradnak rajta.
A démonfajzat újból bólintott, majd megszólalt.
- Állítsd le a változást, ha a teste rendbe jött!
- Biztos? - szaladt fel erre hirtelen a Gyógyító szemöldöke.
- Igen! Azt akarom, hogy minél emberibb maradjon!
- Azt akarod, hogy gyenge maradjon? - hunyorított rá.
- Nem! Azt akarom, hogy ne veszítsen sokat abból, amilyen volt.
- Bár általában így szokott lenni, de a képességek alakulása nem mindig a fizikai változás után következik - mondta a vállát megvonva a Gyógyító. - Nem garantálom, hogy úgy lesz, ahogy kéred.
- Akkor is csináld úgy, ahogy erre a legnagyobb az esély!
- Ahogy akarod... - hagyta rá. - Önző vagy - tette még hozzá.
Az Emberevő bár hallotta ezt, de nem reagált semmit. És ha önző volt?! Mit számított abban a világban?
- Mi dolgod volt vele? - kérdezte aztán a szőke férfi.
- Semmi közöd hozzá.
- Hadd találjam ki... - nézett sötét vigyorral az Emberevőre. - Azért tartottad, hogy dughasd. Te marha, meg belehabarodtál időközben.
- Semmi közöd hozzá!
- Ugyan! Mennyi ilyet láttam már! - nevetett. - Erőszakolod hetekig, hónapokig, majd elborul valamitől az agyad, majdnem megölöd, aztán jössz sírni hozzám, hogy mentsem meg. - A Gyógyító csak a fejét csóválta, de közben ördögi vigyor ült az arcán. - Mekkora egy rohadék vagy...
- Te mennyivel vagy különb?! - kapta el a torkánál fogva a férfit és emelte meg a levegőbe.
Ő azonban csak nevetett.
- Semennyivel. Mondtam bármikor is, hogy különb lennék? - fogott rá a démonfajzat csuklójára.
Mintha ezernyi tűt szúrtak volna át rajta. Ő erre fájdalmasan felszisszent és hirtelen elengedte.
- Lássuk, mivel is tartozol a munkámért... - kezdte. - Kitéphetném a szemed, egész sokat érne - hajolt az Emberevő arcába, mire őt kirázta a hideg és elhátrált tőle. - De elnézve téged... nem tudnád visszanöveszteni. Megnyomorítani meg nem akarlak. Miért félsz ennyire a változástól? - szegezte neki a kérdést.
- Te sem vagy teljes! - vágott vissza a démonfajzat.
- Apránként azzá válok. De te megtorpantál valahol és nem mozdulsz előre.
Az Emberevő nem válaszolt.
- Gyáva vagy. Rettegsz. Undorító vagy. A fajtád szégyene vagy. Nem csoda, hogy egy ilyen isten háta mögötti helyen élsz.
- Hogy képzeled?! Nem érdekel a kibaszott véleményed! - kapta el erre újból a Gyógyító torkát, aki csak sötéten vigyorgott.
- Ez is a fizetségem része. Hogy a pofádba mondom a véleményem.
- A kurva anyádat! - engedte el aztán a démonfajzat.
- Jobb, mintha a szemedet vinném, nem?
Az Emberevő megtörten visszavonult és tűrte a Gyógyító megvetését. A szőke nő közben felkelt a földről és hozzájuk lépett.
- Ideje indulni - szólalt meg csendesen.
- Már ennyi az idő? - nézett rá a Gyógyító.
A nő csak bólintott.
- Hm... - dörzsölte meg az állát a férfi - szóval a fizetségem... - és azzal körbefordult a csarnokban, gondolkodott egy ideig, majd visszanézett Nhourára. - Először is a haját kérem!
A démonfajzat meghökkenten meredt rá.
- Bár most kicsit koszos - folytatta a szőke férfi -, de egy kis tisztítás után bizonyos körökben sokat fizetnek ezekért a finom és egyedi színű tincsekért.
A démonfajzat nem tudta, mit válaszoljon.
- Ha az életéről magad döntöttél, a haját már igazán semmiség kimagyarázni. Meg az úgyis újra megnő magától - nézett gúnyosan az Emberevőre.
- Azért hagyj neki valamennyit... - mondta ő, nem törődve a szúrós megjegyzéssel.
A Gyógyító csak bólintott.
- Ezen kívül pedig... nemsoká lesz egy húzósabb ügyem, ahova eljössz velem Kara mellé - mondta aztán.
A nő erre rögtön tiltakozni kezdett, de a férfi pillanatokon belül leintette.
- Nem, Kara! Te is tudod, hogy oda egyedül kevés vagy.
- De pont egy ilyennel?! - pillantott megvetően az Emberevőre. - Én nem...
- Csend legyen! Meg akarsz halni? Én nem örülnék neki! Szóval tedd félre a büszkeséged, kérlek.
A nő tehetetlenül kifújta a levegőt.
- Ha így akarod... de ez megalázó.
- Nem baj! Ki a faszt érdekel, mit gondol az a tetves banda?! A legjobb lenne, ha kinyírnátok mindegyik köcsögöt! - és a Gyógyító szeme szinte szikrázott az indulattól, ám mire az Emberevő felé fordult, a dühe már el is párolgott. - Szóval, ha üzenek, velünk jössz és elintézed, akiket el kell. Értetted?
Az Emberevő szó nélkül rábólintott.
 
A Gyógyító Nhoura mellé térdelt, elővette a kését, és végigfésülte a haját hosszú ujjaival.
- Az a sok vér odakint... tudod mi volt? - kérdezte az Emberevőtől, de valójában nem várt választ tőle. - Elvetélt. Terhes volt - folytatta aztán színtelen hangon, miközben átnyújtotta a lány tincseit Karának.
A férfi torka összeszorult, ahogy ezt meghallotta.
- Nem szoktak jól végződni az embereknél az ilyen terhességek. Ha nem vetélnek el az első három hónapban, általában belehalnak utána.
A démonfajzat hirtelen rettentő rosszul érezte magát. Az ő hibája volt, hogy terhes lett a lány. Minden az ő hibája volt... A Gyógyító tökéletesen tudta, hogyan taposson még jobban a lelkébe.
Talán rászolgált.
Az Emberevő nem is szólt ezután többet. Mikor végeztek, egyszerűen csak visszavitte a Gyógyítót és a nőt a tanácsterembe. Nem köszönt meg semmit, nem kérdezett semmit. Fájt az üresség, amit magában érzett.
Előző részek
Egy posztapokaliptikus világban játszódik a sztori - sok erőszakkal és valamennyi fantasztikummal. A nálam szokásosnak mondható felállás jellemzi: egy huszonéves lány meg egy harmincas pasi botlanak egymásba, az erőviszonyok pedig ezúttal extrém módon a férfi javára tolódnak el.
Hasonló történetek
- Ez a varázstárgy megsokszorozza a mágiahasználó erejét, így komolyabb varázslatra is képes. Nektek adom, ha találkozni akartok vele, vigyétek el neki - s átnyújtotta a lánynak. - Rendben van, megpróbáljuk, remélem, sikerrel járunk, de ha nem akkor arra jobb nem is gondolni... - sóhajtott Esyer. Elrakták a gyűrűt, s elbúcsúzván a fiútól tovább indultak. - Hát akkor irány a várbörtön - adta ki az útirányt a lány...
A medál szív alakú, és egy apró aranyláncon lóg. Megtisztítottam mindkettőt, és alaposan megszemléltem őket. Nagyon finom kezek kellettek az elkészítéséhez, ez látszik rajta. A szívbe pedig valami bele van vésve...
Hozzászólások
Még nincsenek hozzászólások
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned