Sztrájk adatai

A kezdőbetűket összeolvasva...

Szűnjek, újra ezt kérem,
Zöld szemeid nem lássanak
Engem többé. Ha meredten
Rádborul a pillanat
ezernyi emlékből álló
Tévelyedett...

Nyugtalan álmom volt az éjjel
(Benne voltál):
néma érzések téptek széjjel,
Szívemben ikrázott a halál...

,,Warte nur Walde, ruhest du auch’’
Mondom magamnak, és nézem ahogy
a két hangos, zörgő kölyök akutt
játékszenvedéllyel alkot romot...

A percek - Te jó ég! - vánszorognak,
Míg várom az órát -
A fél városon át
Utazom hozzád. A percek állnak...

Persze nem az a fontos, hogy mit nem láttam, mert ilyen ugyebár van elég, hanem az, hogy mit láttam - senki ne piruljon el, nem a társadalmunkra oly jellemző exhibicionizmus újabb példája következik, sőt, másokat sem leplezek le -, ami, valljuk be, elég volt ahhoz, hogy legközelebb jóval nagyobb horderejű dögrovás kelljen ezen cselekedet megismétlése érdekében...

Unottan lapozgattam a csatornák között, színvonalasnál nívósabb műsorok gördültek tovább, míg hirtelen, mint égi fény Győzike arca világlott fel a képernyőn. Gondoltam, mivel úgyis csak jót hallok a drágámról, ideje, hogy magam is megismerkedjek vele és műsorával. Ha itt van, miért ne? ...

Hát persze, itt van. Hol másutt lehetne? Reggelente csiripelnek a madarak, zsonganak a méhek, és hangosan kattognak, hörögnek és vonyítanak a munkagépek. Mert az utat is tavasszal kell bontani, ugyebár. A friss szellő lágy ölén elolvadnak a lelkek, alkonyatkor jácint tömény illata száll a légben. Igaz, hogy az emberek fele fuldoklik a töméntelen mennyiségű pollentől, de ugyan! nem fontos...

Nem suhan -
Zúg a szél haragosan.
Hangjában
Düh - kiabál untalan.

Reccsenő,
Esengve síró erdő;
Vad felhő -
Ne félj, föld! Még ma megnő ...

Fülön fogtam a farkast,
Velem szemben vicsorít.
Mint fába szorult: ordít
És reám dühöt áraszt.
Csattogtatja fogait
De innen el nem riaszt! ...

Fáj, hogy el kell hagyjalak.
Nem erő ez, sem gyengeség,
Pusztán józan akarat
Mondatja: ez legyen a vég...