szöszke adatai

Egy pillanatra csend lett, ahogy összefonódott a tekintetünk. A kezek rutinosan kapaszkodtak össze, noha csak a vicc kedvéért választottuk az üdvözlés ezen formáját. Lepillantottam, és láttam, ahogy hosszú, fehér ujjaid ráfonódnak az én bütykös maszatos kezemre. A szemed szikráiból tudtam, téged is mulattat a látvány: a lovász, és az író...

Megérezte… megérezte, hogy szeretem. Hogy bármire képes lennék érte, és ezt nem akarta elfogadni. Nem akarta megengedni, hogy bárki, akár egy ló is őszintén szeretni merje őt, és elfutott, elzárkózott, mert rettegett attól, hogy fontossá váltam neki… Amikor erre rájöttem, elhatároztam, hogy vele maradok. Hátha egyszer ráébred, hogy én nem bántom, mint az emberek, hogy nem hagyom itt, hogy örökre fontos lesz nekem… abban reménykedtem, meg tudom szelídíteni, ahogy ő engem… ma már tudom,...

Egy fehér szobában tért magához. Nem érzékelte még teljesen a külvilágot, de a mennyországhoz túl soknak, a pokolhoz túl kevésnek tartotta a fájdalmat, úgyhogy körbenézett, és rá kellett ébrednie: ez se sikerült. Ha nem szakadt volna fel a szája, elmosolyodott volna úgy amúgy gunyorosan önmagán, de helyzetéből adódóan ezt sem tehette. Az ügyeletes nővér lépett mellé, mosolyogva kicserélte az infúziót, majd kiment, teret engedve a főorvosnak, aki nagyvizitet tartott éppen...

Nem kérdezek olyat,
Amit nem szabad.
Mond csak, érzed
Hogyha téged néz a nap? ...

Kelj fel! - Ragyogtak rá barátságosan a folydogáló fények. De már nem volt kedve hozzá. Csak azért felkelni, hogy újra visszalökjenek? Nem ésszerű…Meghalni? Az sem ésszerű…de sokkal kellemesebb...

Felült az ágyban… a lepedő legyúrva, a párna a földön... megint az a rémes álom… miért? Vajon mi értelme lehet? Megint a férfivel álmodott… megint az az érdekházasságos, gondok elmúltával elválós ostobaság, mint már annyiszor mostanában… ölébe vette az alvómaciját, és meredten bámult a sötétségbe… Minden egyes mozzanatát ismerte ennek az álomnak, mégsem tudott szabadulni tőle, és nem tudta, miért…

A férfi csak azt látta, hogy a lány nem a régi. Sőt, igazából mintha egy másik embertől kapná a leveleket. És ritkán írt neki. Persze, hiszen ez nem az a lány volt, akivel szeretett levelezni. Ez valaki más volt…valaki rosszkedvű és számonkérő. Erre nem volt kíváncsi. A régi lányt várta, hogy egyszer majd újra jelentkezik…

Sütött a nap.
Nevettünk…
Egy pillanat…
Közelebb a boldogsághoz,
Mint halandó érhet talán…

Már nagy gyerek vagyok,
S mit az élet adott
A tenyeremben minden itt van…
A fájdalommal pertut ittam.
A halál is retteg tőlem,
És eddig csak ritkán öltem…

Csend van.
Nincs zene, nincs szél,
Nincs mese, nincs fény,
Nincs zokogás,
Sem szívdobbanás...