szöszke adatai

Minden nap olvasta a horoszkópját. Nem mintha hitt volna benne, csak szeretett volna hinni. Felhúzta a szemöldökét, úgy futotta át az épp aktuális szöveget. Aztán legyintett: …Szerelem…halál, ugyan, nem megy ez ilyen könnyen. - és útnak indult.

Egy kép előtt állok,
Már ha képnek lehet nevezni,
Rémisztő, mit látok,
Ugyanakkor kedvem volna nevetni...

Másodszor megtörtént,
Hogy nem történt semmi,
S sokadszor, hogy könnyeimen,
Én kezdtem nevetni...

Majd a lány elindult festeni egy félkész épületbe, a kőműves pedig kerítést rakni a kert végébe. Mindkettőjük fejében varázslatos emlékek cikáztak az előző éjszakáról, de külön-külön arra a következtetésre jutottak, hogy álmodták az egészet...

Álmodom.
A város fölött repülünk az ágyamon,
Te és én,
Az ég nevet,
S én lelkesen mesélem neked,
Hol, s mi történt velünk...

Ritkán járt haza. Fájónak, és távolinak érezte azt a világot, melyben még mindig a sugárzó jókedvet, és az állandó mozgást kötötték a nevéhez. Fájóan távolinak a srácot, aki miatt újra kellett teremtenie önmagát. Teljes átalakulása igazából csak egy célt szolgált: nehogy még egyszer megismétlődjön a rettenetes tragédia, tudniillik, hogy beleszeret valakibe...

Csak vékony sarlója látszik a holdnak
A nap már lement.
Kilátástalannak tűnik a holnap:
Fájdalmat jelent...

Egy srác volt, olyan, amilyet a lányok 99%-a hites férjének és gyermekei apjának álmodik. Okos, kreatív, jóképű, ráadásul szeretett… képes volt szeretni azt az üres lényt… Tudtam, hogy ha megpróbálom vele, boldog lehetek. Tudtam, hogy a tenyerén hordozna élete végéig, mégis elküldtem, minden magyarázat nélkül… Ne kérdezd miért...

Fények.
Halkan, majd egyre hangosabban ének,
Élet,
Köröskörül emberek, akik néznek...

Kis piros virág vagy, hervatag,
Mégis örül mind, ki ad, ki kap.
Összecsukod puha szirmaid,
Bár nem titok, mi köztük lakik...