Marokfegyver beküldött történetei

A titkokra és a kincsekre ugyanaz a szabály vonatkozik: Hiába temeted el 2 méter mélyre, egyszer 30 centiről kifordítja majd az eke.

Egy zongoradarabra emlékezve. És a szerzőjére.
Történet A-ról és rólam.

– Hány emberre figyelsz így?
– Amennyihez kedvem van… – flegmáskodott – az idő végtelen, ráérek akár mindenkivel foglalkozni.

A hósapkás hegyek omladozó alagútjából felhangzott a vonatfütty. A rövid, rekedtest követte egy hosszú, gőgös.
Napra pontosan 150 évvel azután...

Nem erotikus és nem krimi, ráadásul nem is tanyán játszódik.

Minden nap ugyanaz a gépiesség. Sehol egy kis empátia vagy érzékiség a mosdópult flegma flakonjai részéről. A borotva felébresztett, mégis jobb nyitott szemmel készülődni...

be, amikor ő egy laza mozdulattal felrúgta azt a másik kapcsolatot. Egy hétfő reggel közölte, hogy hétvégén visszaköltözött a szülői házba, mert nem bírta már esténként megjátszani magát, hogy mindig fáradt és sosincs kedve hosszadalmasan újra életet csiholni a megszokottá vált, jóval kisebb eszközbe.
- Csukogasd az ajtónyílásba! – ajánlotta párjának a veszekedés hevében, bugyiletépés közben...

Félrelöktem a borítékot.
Amikor azt hallom: „ne gondolj a lila elefántra!”, főleg ha olyan valaki szájából hangzik el a figyelmeztetés, aki fontos számomra, akire odafigyelek, akkor egyszerűen nem tudok másra gondolni, csakis az elefántra, amelyik még lila is. Ki látott már lila elefántot?
NE OLVASD EL!
Újra a kezembe vettem, megforgattam. Micsoda hülyeség...

- Tudod, hogy jó híre van a csajnak? – Eszembe jutott, mi mindent hallottam mostanában. – Mindent úgy állít be, hogy ő csinálta meg, vagy nélküle nem sikerülhetett volna.
- De mindenki tudja, hogy nem igaz, csak egyszerűbb ráhagyni! Ha meg valamit elront, egyből szalad a főnökhöz, hogy ’a lányok tévedtek’, mármint a beosztottjai, s majd ő persze rendbe teszi, ami tulajdonképpen az ő sara volt. Ekkora taktikust! Nem is taktika, mocskosság! Az sem igaz, amit kérdez...

Szédítő mélységben, sebesen kanyarog a hegyek közé beékelt folyó. Inkább csak emlékeimben érzem, s mintha távolból hallatszana a csobogása, de szemeim már nem képesek kiemelni az egyformán sötétszürke környezetből. A völgyben mindig hamarabb száll le az este.
A rozsdás korláthoz lapulok, bár ez duplán felesleges óvatosság. Úgysem jön most semmi, s tudom jól, hogy mindenképpen vége. Aminek van kezdete, annak befejezése is…