Laeya beküldött történetei

Kata feltépte az ajtót és kiszaladt az éjszakába. A farkasok nem követhették, hisz akkor egész fajuk épségét kockáztatták volna. Szélsebesen futottak, immár ember alakban, de Kata lépéselőnyben volt. Érzékei kitisztultak és a lábai gyorsabban mozogtak, mint valaha. Egy bokorból előugrott egy negyedik és elkapta a lányt. Kata minden erejével azon volt, hogy letaszítsa magáról a fiút, de nem ment neki...

Színek sokasága tárult elém. Összemosódtak, így új csodás alakokat hozva létre és én szédülni kezdtem, így elkaptam a tekintetem. Úgy éreztem, hogy itt a vég...

A rohanó Világban nem értékeljük a kicsit. Mégis van, aki megáll az "értéktelent" megismerni...

Parázslott szemében a tűz, mikor megláttam. Sokan mentek el mellette aznap. Senki nem figyelt őreá. Az emberek csak átléptek rajta. Senkit sem érdekelt, hogy mi lesz a sorsa. De benne a tűz, csak égett, és égett, mikor két szép szemem reá tévedt...

Hirtelen minden szétesett. Fekete körbenézett, szerelmét viszont sehol sem látta. Ráébredt az igazságra. Ő egy kéjgyilkos. Tudta, hogy szerelme örökké benne él. Irtózatos fájdalom hasított a szívébe. Egy nászéjszaka után sem érzett ilyet. Szemeiben könny csillogott...

- Agytumor - szólt gyászos hangon az orvos.
A fiú megbabonázva lépett ki a rendelőből. Langyos szellő kapott barna hajába, de ő jéghidegnek érezte. Zöld szeme könnytől csillogott. Megnyalta száját. Kiszáradt. Gondolataiba temetkezve vágott neki a hazaútnak...

Rohanni kezdtem a kijáratnak vélt ajtó felé, de az emberek elém álltak. A bűztől, ami a teremben terjengett, hányingerem lett. Összerogytam, és öklendezni kezdtem. Éreztem a Halál tekintetét magamon. Mikor ránéztem, az édesapám arcával nézett reám. Leguggolt mellém és megölelt. Belesúgtam a fülébe: Örökké szeretni foglak...

– Ugye nem akarod megtartani? – kérdezte úgy, hogy rám sem nézett. Tudta, hogy imádom a gyerekeket. Azt is tudta, hogy biológiailag nem sok esélyt mondtak az orvosok babára. Egy fiatalkori betegség után szinte meddővé váltam. Ezért sem védekeztünk. Megbabonázva néztem rá. – Nem szeretném, ha megtartanád. – szólt ellenvetést nem tűrő hangon.
– Pedig nem fogom elvetetni! – kiáltottam. Felpattantam az ágyról, feltéptem az ajtót...

Nézem a boldog gyermekeket és látom a jövőjüket. Ugyanolyan 0 emberek lesznek, mint a szüleik. Egy szőke kislány akkorát tanyál, hogy kis kezéből kiserken a vér. Hangosan dőlök a nevetéstől. Nem vagyok ám kárörvendő! Gyűlölködő pillantások ezreit érzem magamon, ideje lenne távoznom...

Már három hónapja nem tudott aludni Laci. Minden este ugyanazt látta. Azt hitte ez a büntetés a botlásért. A fiú már tudta, hogy hibát követett el. Annyira hiányzott neki Kata, hogy mindenhol tartott egy fotót a lányról. A hálószobában, a konyhában, a mosdóban, az autóban, a munkahelyen. Nem tudta elfelejteni a lányt. Minden egyes perc, amit valaha együtt töltöttek hiányzott neki...