firkasztunder beküldött történetei

És én azt is mondtam neked, hogy ne mondjuk egymásra, hogy olyan kis hülye vagy, csak te nem hallgattál rám, és ha butaságot csináltam, akkor mondtad néha, de csak olyan kis kedvesen, hogy egy aranyos kicsi hülyének éreztem magam, és ez rendben is volt, egészen addig a napig, amíg le nem törtem véletlenül a mosógép kapcsolóját, és ahelyett, hogy azt mondtad volna, hogy ’Majd megjavítjuk.’, ahelyett azt mondtad, hogy ’Te olyan hülye vagy.’ ...

Ő elmegy mellettem, nem vesz észre, vagy igen, elkapja a pillantását, vagy neki nem is fontos, elfoglalt benyomást kelt, akit lehet irigyelni, akire vágyni lehet, mert ő aztán nem fog a világ kedvében járni, mert ő egy ilyen fickó, határozottan halad, naná, ők a királyok, kozmóálcám mögött remeg a kislány, hogy egyszer majd lehull a lepel, és ő továbbra is itt fog állni, a világ tetején, míg én csak egy kislány vagyok fonott hajjal, kiskosárral a hegy lábánál, de most tartom az arcom,...

- Mit tud még?
- Miért izgatja magát? Elmondom mi van: vagy kivág innen, és akkor teljes joggal tovább végezhetem önpusztító, a maga mazochista módján vonzó gyakorlataimat, vagy nem, és akkor sajnálhatom magam, amiért megfosztott attól, hogy sajnáljam magam...

Sajnos nincs tőkém egy kft. Alapításához, ezért egyenlőre bt-ben gondolkodom, meg is mondom, miért. Van nekem ez az emocionális alapú gondolkodásom. Amikor gimnazistaként egyenleteket oldottam meg, mindig szurkoltam, hogy a végén pozitív eredmény jöjjön ki. Ez FONTOS volt nekem, hogy pozitív legyen, mintha a pozitív lenne a jó, a negatív meg a rossz. TUDOM, hogy a gondolatmenet hibás, hiszen például, ha arról van szó, hogy a tartozásainkat számoljuk ki, jobban járunk, ha negatív szám jön...

Oldalról nézve nagyon látványos mozdulatsor, ahogy a kezemmel, valamint az egyik lábammal, amelyik előrébb van, ellen tartok, közben pedig a fejem egy nagyjából 100-110 fokos ívet tesz meg oda-vissza. Barna hajam lobog utánam minden alkalommal, kiszolgáltatva a gravitációnak és a fizika más játékszereinek. Mindehhez még hozzátenném, hogy különösen szép is vagyok, mint ahogy azt már fent leírtam, és most egy kicsit olyan hatást keltek, mint egy megvadult kozmólány, ami nagy teljesítmény,...

Biztos találkoztatok mostanában ilyen nagy építkezésekkel, amikor a sok classic ház közül párat levernek, aztán körbe mindenfelé merednek a tűzfalak, alul meg a szédítő mélység, földkupacok, jobb nem is tudni, még miminden. Le sem látni a gödrök aljára, a palánkokon átkukucskálva csak annyi állapítható meg, hogy ott valami nagyon van, nem is tudjuk, mennyire. ..

Miközben én a megmozdulás misztériumán tűnődtem, ő megmozdult. Nem testrészenként, hanem az egész teste egyszerre indult el felém anélkül, hogy a test egyes elemei rezdültek volna. Nagyon tudtam volna értékelni a mutatványt egy teljesen más szituációban. Ebben a konkrétban kicsit sem. Talán fele olyan lassan indult meg azon a nagyjából két méteres távon, ami őt az ágy szélétől elválasztotta...

Értő szemmel nézett rám, és mosoly jelent meg a szája sarkában. Egyetlen pillanatra csak, egyetlen pillanatig tartott kiolvasnom a szeméből, hogy tudja, hogy tudom, és hogy jól tudom. Én vagyok az, aki tudja. A mosoly és a pillantás elenyészett a kocsi gyér világítása alatt. A szerelvény megállt. A nő bemondta a Kossuth teret. Halál a vigyor maradékával a szája sarkában felállt, és kisétált a világba...

Könnyek között közöltem vele, hogy vissza nem merje dugni a mocskos pofáját közös otthonunkba, mely számomra a boldogság bástyája volt ebben a gonosz és kiábrándító világban. Felelőssé tettem továbbá hirtelen támadt hímundoromért, valamint ebben a pillanatban éledezni kezdő leszbikus hajlamaimért, hiszen örökké kiábrándultam a rondábbik nemből. Érthető okokból nem említettem a hitvesi ágyunkban fekvő férfi Novemberistent, sem egyéb olyan körülményeket, amelyek csak zavarosabbá tették volna...