Történetek - 6.oldal

A nő már nagyon készülődött, a barátja minden percben betoppanhat. Két hónpaja voltak együtt, legutóbb a szex hiányát az esti gyors önkielégtések nem pótolták teljes mértékben. Fantáziájában visszagondolt legutóbbi szeretkezésükre, amikor barátjának dagadó makkját csókolgatta, és a spontán ejakuláció összspriccelte nyakát, mellét...

Hosszú fonalban spriccelt a kantej kedveséből. Lehajolt és bimbójához dörzsölte a makkot ejakuláció közben. Barátja felnyögött a gyönyörtől. Az ondó vaskos, lusta cseppekkel harmatozta mellét. A férfi vonaglott még az ölében, amikor a szenzáció bekövetkezett nála is...

- Fogjuk össze az energiánkat, ezt kérte a tanárunk, a csapatmunkát - mondtam hangosan, és elkilátottuk magunkat: Tűz, Víz, Föld, Levegô! - kiabáltuk, és a kezünket elôre helyezve piros, kék és zöld fénycsíkokat lôttünk a démon irányába. Mikor a szörnyet elérte a támadásunk, a démon felkiáltott fájdalmában, majd visítozva felrobbant...

A férfi keze nem volt tétlen, kedvese szoknyája alá nyúlt, és kezébe vette a nedvességtől csöpögő puncit. A nő szokatlan bőséges kéjnedvvel lepte meg a férfit. Az ujjával kicsit kinyitotta a duzzadó szeméremajkakat, és gyöngéden dörzsölgetni kezdte kedvese csiklójának tövét...

Jó barátom, egy költő, szívszorongató magyar magyarverset írt, melytől kissé még én is megsajnáltam magamat, őt, magunkat magyarokat. Írt hősi csatákról, melybe esélytelenül mentünk bele, és minthogy kutyából nem lesz szalonna, vesztettünk. Vesztettünk, de legalább dicső halállal halt az a sok-sok magyar...

Tenyeremben a földgömb. Megforgatom, s találomra egy pontba bökök.
- A fenébe, megint a földrengés jut Japánra! – szavamra megreng a Föld Japánban, Az öntöttbeton utak megnyílnak, pusztul a világ, halnak az emberek.
- Szegény teremtmények azt hiszik ők a hibásak, pedig ez a fránya földgömb…

Magam sem tudom miért, de egyszer csak leültem a keskeny, járda mentén futó árok szélére, s a virágot már nem fogtam oly féltve. Nézegettem, forgattam, majd kitéptem egy szirmát. „Szeret.” Kezdtem a buta játékot. „Nem szeret.” Egy újabb szirom földre hull. „Szeret, nem szeret, szeret.” Ekkor fölpattantam, hazaviharzottam, és kertecskémben elültettem a megtépázott szépséget...

Túlsúly. Elhatározás. Edzés. Mozgás.
Soha életemben nem jutott (volna) eszembe koedukált edzőterembe járni, pláne nem a város legnagyobbjába és legfelkapottabbjába, ahol 21. század gyártotta, ’ipari’ kocka hasú, izompólós férfiak stírölik a manapság szintén felkapott szőke, deréktetkós, D kosaras királylányokat...

Kicsit zavarban voltam, mivel azt hittem én leszek az első lény, aki más bolygóról látogat ide, de mivel senki más nem jött üdvözlésemre, így először arra gondoltam, biztos más fajjal is felvették már a kapcsolatot és ez a jól bevált protokoll. Kértem vezessen egy emberhez. Ő azt válaszolta, hogy hív azonnal egy járművet, ami elszállít úti célomhoz. A négykerekű jármű, ami érkezett, ugyancsak automata volt...

(S\M)
Altatót csempésztem az italodba - mondta. - Ne aggódj, csak ideiglenesek a mellékhatások. De mire végzek veled, már rég nem fogod érezni - kacsintott, majd felállt és az ajtóhoz ment. Feneke eközben kirívóan ringott. Nem tudtam, mi van velem. Részben tetszett a játék, de ugyanakkor megrettentem az egésztől. Becsukta az ajtót, majd visszatért, és felült vissza mellém. Kezével lenyúlt, éreztem, ahogy a hímvesszőm gyúrja, markolássza, néha meg-megkarmolja...