Novellák - 4.oldal

A leghűségesebb barát

Béla telefonált a titkárnőjének.
– Csoda, vacsorázni megyünk este, a szűk, mini piros színű koktélruhát vedd fel.
– Parancs, értettem.
A barna rövid hajú férfi elmosolyodott majd kinyomta a telefont. Farmernadrágot és piros színű pólót viselt.

Régen volt egy barátom, nagy kíváncsisággal és felfedező szellemmel. Járta a világ szebbnél szebb, érdekesebbnél érdekesebb helyeket keresve. Bármilyen ötlete volt, bármelyik helyet nézett ki magának, ő elment és felfedezte azt a kis szeletét a földnek, de nem ám egyedül, dehogy egyedül, még egy olyan határozott ember se bírná ezt magányos farkasként csinálni mint ő. Volt neki egy hű társa, fujima, a kutyája. Általában barátságos kutya volt egészen addig, amig nem a gazdája védelméről...

Lenyugodni készült a nap, a fénye megvilágította egy falu házait, néhány kutya ugatott. A katona, a negyvenes éveiben járó férfi, terepszínű ruhában, ballagott egyenesen befelé a faluba, látszott rajta, hogy ágrólszakadt, ahogy vidéken mondják. A zsebe üres volt, ráadásul az éhség is gyötörte. Barna rövid haját megigazította és egy követ látott az út szélén. Épen akkorát, hogy belefért a zsebébe.

Zhenya, megfésülte a hosszú, szőke haját, miközben a tükörbe nézett. A fiatal nő tetszetős volt a férfiak körében, hiszen a modell alkat, és a mindig jókedv, vonzó az erősebb nem számára.
– Készítek vinyegrét. – mondta vidáman a fiatal nő és kinézett az ablakon, a barátságos Szibériai táj ismerős volt, hiszen kislány kora óta itt élt.
– Durr! – hallatszott nem túl távolról.
– Biztos a szomszéd lőtt egy farkast.

Anna listát készített, amire fölírta, hogy mik azok a dolgok, amiket nem szabad elfelejtenie az utazás előtt elintézni és bepakolni. Úgy gondolta, hogy majd mindig kihúzza a már elintézett dolgokat a listájáról, de a terve nem sikerült, mert az elintézendő dolgok és becsomagolandó tárgyak csak gyűltek a felsorolásba és szinte semmit nem tudott kihúzni onnan.
Egyedül az orvosi vizitet tudhatta maga mögött. Amikor a leleteket megkapta először föl sem fogta a tartalmukat, aztán próbálta...

Anna úgy érezte, hogy nem bírja tovább.18 éves volt és nem látott maga előtt jövőt, csak szenvedést, amit már nem akart tovább, elviselhetetlennek érezte a helyzetét. Kiöntötte a kezébe az egész üvegcse gyógyszert és elkezdte a szájába tömni. Ivott rá, nyelte, majd elővett egy újabb levél gyógyszert, aztán a végén bekapott két fájdalomcsillapító és görcsoldót is. Meg akart halni, de nem akarta, hogy fájjon. El akart aludni, el akart innen menekülni.

– Anyu, szeretnék kis tigrist simogatni. – mondta Éva a tizenkét éves kislány.
– Mondd apádnak. – válaszolt Boglárka az édesanyja a Magyar köztársaság elnöke, aki piros, fehér, zöld színű kosztümöt viselt, és töltött magának egy pohár konyakot.

Lelépett a vonat lépcsőjéről. Megállt, szeme csodálkozva derítette fel a sosem látott tájat. Lába alatt a lassan hűlő beton, s feje fölött az ég ismerős volt, de valahogy mégis. Nem a megszokottan egyhangú, hanem valami más illatú, más hangulatú. Igaz, csak egy picit, de szíve mégis a torkában dörömbölt. Hetek óta erre vágyott, ezekre a percekre, hogy elinduljon, hogy végre itt legyen...

A negyvenes évei elején járó, barna rövid hajú férfi, egy íróasztal mögött ült. Egy női magas sarkú cipő volt a kezében. Világoszöld zakót és fehér inget viselt. Felvette a mobiltelefont és a füléhez tartotta.
– Csoda, remélem, hogy ma este velem vacsorázol.
– Ez parancs volt? – kérdezte egy fiatal női hang.
Béla a miniszterelnök nevetve válaszolt.
– Igen, ez parancs volt.
Majd kikapcsolta a készüléket és megsimogatta a szexis női cipőt.