Krimi történetek - 8.oldal

Előszó:

Ezt az igen rövid történetet még egy jó pár hónapja írtam egy este alatt, és a mai estén tökéletesítettem. Ezek az első szárnypróbálgatásaim, és szerintem, lehetne jobb is, de azért remélem, elnyeri a tetszéseteket.

Emma élvezte önmaga kényeztetését. A futástól ellazultak az izmai, a zuhany felfrissítette. Ahogy olajos kezével végigsimított simára borotvált testén, Adam-re gondolt és arra, hogy ma este a vacsoránál el fogja csábítani. Magához hívta meg vacsorára, valami könnyen elkészíthető ételre gondolt, amit kevés munkával össze tud hozni. Majd a szexre tereli a szót, és az alkalmas pillanatban meg fogja csókolni. Hogy mi lesz az este vége? Nos, Emma reménykedett, hogy végre egészen közelről is...

Ki lehet az, senkit nem hallottam közeledni?! Gyorsan hátat fordítottam a szobornak, és szembe kerültem egy, magas, talpig feketébe öltözött férfival. Hosszú fekete köpenye, és széles karimájú kalapja miatt igen ijesztően hatott. Maga mögött, egy fehér lovat vezetett.
Ahogy jobban felém fordult, láttam, hogy egész arcát fehér maszk fedi. Ijedten léptem egy lépést hátra, s csak nem a szobornak mentem.
- Riadalomra semmi ok, Noir kisasszony – mondta nyugodtan az idegen, és szokatlanul...

Nem tudja, melyik szoba felé induljon. A gyilkosnak annak idején szerencséje volt vele, hiszen ő akkor nem tartózkodott a házban, neki most végeznie kell a nagyobbik gyerekkel is. Pillanatnyi hezitálás után dönt, jobbra fordul, és a szomszédos szoba kilincsére teszi a kezét. Semmi neszt nem okoz, amikor kinyitja az ajtót...

- Mi van veled! – kiáltott kétségbeesetten.
- Te vagy az – kiáltottam, és első dühöm meglendítette kezem. Hatalmas pofont kevertem le a megdöbbent lánynak.
- Ki? –kérdezte értetlenül kedvesem, szemét elöntötték a könnyek, arcán ott piroslottak ujjaim nyomai.
- Te ölted meg őket – sziszegtem. Lassan rám emelte villogó tekintetét, és a foga között sziszegte...

Aztán egy vészjósló ablakcsörömpölés, egy hatalmasabb puffanás, és mintha felpörgették volna az eseményeket. Emily berohant a nénje hálószobájába, az ablakhoz futott, kinyitotta. és kimászott rajta. Bár tudta, hogy ebből a magasságból nagyon megsérülne, de ha villámgyorsan lecsúszik az ereszcsatornán, kevésbé lenne fájdalmas. Pillanatnyilag nem tudta számba venni a többi lehetőséget, hiszen egész testét uralta a pánik, amitől csak az lobogott a szeme előtt, hogy menekülni kell, bármi áron......

Ez most tiszta munka volt. Ismét kikötözte az ágyhoz, aztán egy sálat tekert a nyaka köré, és megfojtotta. Az ember azt hinné, hogy hatalmas erő kéne ahhoz, hogy így valakit megfojtsunk, de nem így van. Az ágy tele volt megint testnedvekkel. Eszembe jutott, hogy Csillagszem milyen nedves volt, de elhessegettem a gondolatot. Az ügyre kellett koncentrálnom...

Beültünk hát a kocsiba, és én elmélyedtem az aktában.
- Tehát most már biztos, hogy ugyan az a nő volt?
- Igen. A női testváladék ugyan azé az őrült nőé. Meg hányt is.
- Igen, én is láttam – fintorodtam el. – Na, ilyenek a női gyilkosok. Nem bírják, amit csinálnak.
- Férfiben is volt már ilyen. Emlékszer a csokis gyilkosra, az is mindig kidobta a taccsot...

- Akarlak, most, azonnal – mondta, és az ágy szélére ült, majd hanyatt feküdt, és széttárta magát nekem. Gyöngéden végig simítottam szemérmén, de ő mohón kapott merev péniszem után, és nedves öléhez igazította, így hát nem kíméltem, és tövig vágtam bele. Halk kiáltás volt a válasz. Háta ívbe görbült, szeme pedig egyszerre sugárzott hihetetlen szerelmet, és gyűlöletet. Nem mozdultam, ő pedig beharapva ajkát várta az élményt...

A meggyilkolt zenész ügyével nem haladtunk. Hiába beszéltünk minden barátjával, aztán minden ellenségével, olyan volt, mintha a gyilkosát aznap ismerte volna meg. Persze ez nem lehetetlen, hiszen én is már az első nap felvittem Katherinát a lakásomra...