Krimi történetek - 2.oldal

Egy tárgyalás után indult haza a férfi, két irodaház közti átjárófolyosón, hogy átjuthasson a másik épületbe...

Szeretném azt hinni, hogy Kata is látja mindezt valahonnan, hogy figyel rám, és tudja, hogy mennyire hiányzik. Hogy a rózsák, amiket kiviszek a temetőbe, sajnos csak miatta nőnek, és csak miatta ilyen szépek. Szeretném azt hinni, hogy létezik felsőbbrendű igazságszolgáltatás, és az, aki megölte, a legmélyebb pokol fenekén fog égni az idők végezetéig.

Visszalépés egy előző életbe.

A történet egyfajta folytatása Az asztal másik végén című írásomnak. Lehet, hogy lesz még hozzá kapcsolódó újabb novella is. Egy kis részlet:

"- Ó, hogy bassza meg! – ismételte, és elindult a hang irányába.
Semmi másra nem gondolt, csak arra, hogy Kata elhagyta a telefonját. Nem akart másra gondolni. Nem mert másra gondolni. Aztán hirtelen megint beállt a teljes csend, és olyan tisztán hallotta a dalt, mintha közvetlenül előtte állna."

11.rész – Laura

Hallottam a balhéról és a lövöldözésről is, utána fel is hívtam Emesét, de miután megnyugtatott, hogy vele minden rendben, nem foglalkoztam a dologgal. Épp a bíróságra tartok.

10.rész – Emese

Egy szép napfényes délutánnak nézünk elébe. Ha minden igaz, akkor három versenyszám lesz megtartva, és attól függően, hogy mi lesz a végén, még eldől, beszállok én is, vagy kihagyom a mait. A napsugarak csak úgy csillognak vissza az autók szélvédőiről. Egyik másik még szinte meg is vakítja az embert, ha sokáig nem néz máshova.

A gyárépület igen romos. Omladoznak a falai és mindennek dohos szaga van. Ám van egy része ami el van zárva a külvilágtól. Egy alagsori terem ami annakidején öltöző volt. Most úgy néz ki mint egy konferenciaterem. Középen egy hosszú fémasztal. Körülötte fékszékek. Minden acélkék színű. Igen hideg és hátborzongató egy hely. A harminc szék közül hét foglalt. Hét különös pofa ül rajtuk...

Két, azaz kettő méterre feküdt a frissen kiásott sírtól a vizes füvön a hulla. Ha azt hinnénk, hogy a halott nem volt frissebb, mint a kiásott föld, tévednénk. Ezt a testet nem most kaparták ki koporsójából, nem."

B-novella
Krimi
Csorba Botond

El kell tehát ismernem, hogy vétettem a törvények ellen: az emberek és az Univerzum törvényei ellen egyaránt. Hogy az utóbbit hirtelen hogy ismertem fel, szintén nem tudom megmagyarázni, de azt legalább hamar beláttam, hogy rendjét hogyan hozhatom helyre. Ezek a törvények jóval egyszerűbbnek tűntek az emberi törvényekhez képest. Könnyebb is volt helyreállítani az Univerzum rendjét. A hegy elhallgatott, a lövés hangja elült, a fegyverek nálam voltak...

Úgy érezte, hogy megszűnt a világ, és csak ők ketten vannak, a rendőr és ő. Lassan előhúzta zsebéből a pisztolyt, és lőtt. A rendőr keze is már a pisztolytáskán volt, szemében döbbenet. Viktor látta, hogy összeesik, fülében vízhangzott a dörrenés...