Krimi történetek - 15.oldal

Will leállította a kocsit. Tőlünk körülbelül harminc méterre régimódi, ezer éve felújítatlan ház állt, előtte két autó díszelgett. Az egyik egy fekete Mercedes volt. Jack az órájára pillantott.
Alig több, mint öt percnyi várakozás után két ember lépett ki a házból. Egyikük kezében két táska volt.
Betette őket a Mercedesbe, váltott néhány szót a kísérőjével, majd ő is beszállt...

– És mi az ott a hátán? – mutatott a hulla topjára Melinda.
– Ez furcsa. Olyan, minta hullafolt lenne.
– Az nem csak a halál után jóval jelentkezik? – kérdezte a fiatal helyszínelő.
– De igen. Ahogy az ember maghal, a benne lévő maradék vér a teste legalsó részére folyik, de ehhez idő kell. Van, hogy egy napig nincs jele.
– És miért felül van?
– Ezt a te dolgod kideríteni. Az biztos, hogy nem így találtak rá. Többet csak később...

– Figyeljen ide! A lányom egy biztonságos helyen van, állig felfegyverzett katonákkal védve.
– Csak mondja a címet!
– Rendben, ha kijuttatja onnan a magáé! – mondta és széles vigyor terült szét az arcán.
Két perccel később már csak Fade volt a szobában:
– Halló! 47-es? Lenne egy munkám a számodra…

- Asszonyom! Tudom, hogy a hír, amit közölnöm kell, fájdalmas. A leletek eredményei sajnos nem bíztatóak... az ön méhe... de ma már annyi lehetőség kínálkozik...
- Nem! Nem! Nem! - szakította félbe gondolataiban az orvos magyarázó, vigasztaló szavait.
- Nem lehet! Miért pont velem történik mindez? - zokogta hangtalanul.
Aztán lassan megnyugodott, a könnyek elapadtak, felsóhajtott, újabb, nyugtató gondolatok vették át az irányítást az előző fájdalmasak felett...

Valószínűleg elég kezdők voltak az elrablói, vagy azt hitték, hogy a cloroform hatása tovább tart majd, mindenesetre nem zárták be rendesen az ajtót. Simán kézzel ki lehetett nyitni.
Carol nagy nehezen négykézlábra állt. Rettenetesen fájt a feje, szédült, a világ forgott körülötte. Nagy nehezen elmászott az ajtóig a zötykölődés ellenére, és nagy erőfeszítésekkel kinyitotta...

-Megölöm...-nyugtázta némelykor,és már peregtek is szemei előtt az események.Fogja a párnát, és szorítja férje fejére.-Hallgass el végre!-sziszegi,miközben minden női erejét beveti,hogy legyőzze az életért harcoló férfi hiábavaló küzdelmét.
-Hülyeség..annyit kapnék érte, mint egy normális emberért!-villant át agyán a jól ismert mondás...

A férfi elment, a rendőrök kinyitották helyszínelő táskájukat, és körülnéztek, Ughy fényképezni kezdett, míg Kocsis mintákat szedett. Találtak sok-sok törött poharat, néhányon vérfolttal. Mindegyikből vett mintát Dávid. Ezen kívül volt a boksz oldalán egy nagy vérfolt és beleragadva egy hajtincs. Természetesen ez is mintavételezésre került, és fénykép is készült róla. Kocsisnak feltűnt valami...

- Tudjuk, hogy mi történt a lányával. – szólt Alex.
- Ó. Valóban? Arról is tudnak, hogy egyedül nevelem őt, hogy mindenemet felemészti a gyereknevelés, és a munka? A feleségem évekkel ezelőtt meghalt. Aztán a lányommal történik ez a tragédia, és most azzal jönnek, hogy megöltem azt a zsarut?
- Mi nem mondtunk ilyesmit. De ha nem tud megfelelő alibit péntek délután 4 és 6 óra közöttre, bevihetjük kihallgatni.
- Hát most erre mit mondjak? Nincsen. Itthon voltam, egyedül....

- Igen…és most én végzek veled. Ha az enyém nem leszel, másé se légy! Hmm… kár ezért a szép nyakért…- és ezzel megcsókolta a lány nyakát. - Viszlát szerelmem! - és a kés pengéjét lassan, élvezettel húzta végig Ilona nyakán. Ezután a szájához emelte a gyilkos szerszámot, és lenyalta róla a vért. Patrik fájdalommal, tehetetlenül, megkötözve nézte végig barátnője halálát...

Amikor már mögöttünk volt úgy negyven méterrel, cikkcakkba kezdtünk el futni. A barnamaci a gatyába volt bőven, az adrenalin meg csak a felhőket verte, amikor a motoros szánra szerelt gépágyúval kezdett el ránk tüzelni. A golyószórás fénye vakítóan villogott. Szerencsére nem talált el minket...