Krimi történetek - 15.oldal

– És mi az ott a hátán? – mutatott a hulla topjára Melinda.
– Ez furcsa. Olyan, minta hullafolt lenne.
– Az nem csak a halál után jóval jelentkezik? – kérdezte a fiatal helyszínelő.
– De igen. Ahogy az ember maghal, a benne lévő maradék vér a teste legalsó részére folyik, de ehhez idő kell. Van, hogy egy napig nincs jele.
– És miért felül van?
– Ezt a te dolgod kideríteni. Az biztos, hogy nem így találtak rá. Többet csak később...

– Figyeljen ide! A lányom egy biztonságos helyen van, állig felfegyverzett katonákkal védve.
– Csak mondja a címet!
– Rendben, ha kijuttatja onnan a magáé! – mondta és széles vigyor terült szét az arcán.
Két perccel később már csak Fade volt a szobában:
– Halló! 47-es? Lenne egy munkám a számodra…

- Asszonyom! Tudom, hogy a hír, amit közölnöm kell, fájdalmas. A leletek eredményei sajnos nem bíztatóak... az ön méhe... de ma már annyi lehetőség kínálkozik...
- Nem! Nem! Nem! - szakította félbe gondolataiban az orvos magyarázó, vigasztaló szavait.
- Nem lehet! Miért pont velem történik mindez? - zokogta hangtalanul.
Aztán lassan megnyugodott, a könnyek elapadtak, felsóhajtott, újabb, nyugtató gondolatok vették át az irányítást az előző fájdalmasak felett...

Valószínűleg elég kezdők voltak az elrablói, vagy azt hitték, hogy a cloroform hatása tovább tart majd, mindenesetre nem zárták be rendesen az ajtót. Simán kézzel ki lehetett nyitni.
Carol nagy nehezen négykézlábra állt. Rettenetesen fájt a feje, szédült, a világ forgott körülötte. Nagy nehezen elmászott az ajtóig a zötykölődés ellenére, és nagy erőfeszítésekkel kinyitotta...

-Megölöm...-nyugtázta némelykor,és már peregtek is szemei előtt az események.Fogja a párnát, és szorítja férje fejére.-Hallgass el végre!-sziszegi,miközben minden női erejét beveti,hogy legyőzze az életért harcoló férfi hiábavaló küzdelmét.
-Hülyeség..annyit kapnék érte, mint egy normális emberért!-villant át agyán a jól ismert mondás...

A férfi elment, a rendőrök kinyitották helyszínelő táskájukat, és körülnéztek, Ughy fényképezni kezdett, míg Kocsis mintákat szedett. Találtak sok-sok törött poharat, néhányon vérfolttal. Mindegyikből vett mintát Dávid. Ezen kívül volt a boksz oldalán egy nagy vérfolt és beleragadva egy hajtincs. Természetesen ez is mintavételezésre került, és fénykép is készült róla. Kocsisnak feltűnt valami...

- Tudjuk, hogy mi történt a lányával. – szólt Alex.
- Ó. Valóban? Arról is tudnak, hogy egyedül nevelem őt, hogy mindenemet felemészti a gyereknevelés, és a munka? A feleségem évekkel ezelőtt meghalt. Aztán a lányommal történik ez a tragédia, és most azzal jönnek, hogy megöltem azt a zsarut?
- Mi nem mondtunk ilyesmit. De ha nem tud megfelelő alibit péntek délután 4 és 6 óra közöttre, bevihetjük kihallgatni.
- Hát most erre mit mondjak? Nincsen. Itthon voltam, egyedül....

- Igen…és most én végzek veled. Ha az enyém nem leszel, másé se légy! Hmm… kár ezért a szép nyakért…- és ezzel megcsókolta a lány nyakát. - Viszlát szerelmem! - és a kés pengéjét lassan, élvezettel húzta végig Ilona nyakán. Ezután a szájához emelte a gyilkos szerszámot, és lenyalta róla a vért. Patrik fájdalommal, tehetetlenül, megkötözve nézte végig barátnője halálát...

Amikor már mögöttünk volt úgy negyven méterrel, cikkcakkba kezdtünk el futni. A barnamaci a gatyába volt bőven, az adrenalin meg csak a felhőket verte, amikor a motoros szánra szerelt gépágyúval kezdett el ránk tüzelni. A golyószórás fénye vakítóan villogott. Szerencsére nem talált el minket...

2024-et írunk. Az USA már nem létezik helyette egész Amerika egy nagyvárossá olvadt össze. A szindikátust kivéve ők valahol Dél-Amerikában éltek de senki nem figyelt fel rájuk de egy napon a szindikátus néhány embere megtámadta a Biotechnika-i központot...