Krimi történetek - 11.oldal

Két pasas feküdt az ajtó előtt kinyúlva. Ezek sem mennek többet váratlanul vendégségbe. A 38- asomat az övembe dugtam és én is egy géppisztolyt vettem elő a kofferból. A tár kattant és már lőttem is a bejárati ajtón át közeledőkre. Az egyik megsebesült a vállán, de a másik eltűnt a szemem elől...

"Lehet, mégsem jó ötlet ez az öngyilkosság. Valaki csak kisegít pár dollárral" gondolta akkor ő, bár ennek pont az ellenkezőjéről volt meggyőződve; hónapokkal azelőtt elveszítette minden hitelezőjét, befektetőjét, többen közülük perbe is fogták, s az ügyek sikeresen haladtak a bíróság falain belül...

Ellenben nagyon is úgy festett, ezek itt valami rosszban sántikálnak. Na jó, akkor nem tévedtem el. Feleszméltem. A csapos ott tornyosult előttem, arcáról heveny érdeklődést olvastam le. Nem vettem volna rá mérget, hogy információéhsége csak fogyasztási szokásaimra irányult. Fittyet hányva rá, rendeltem egy vodkanarancsot. Míg megkaptam végigtekintettem a pulton...

A teremben továbbra is csend volt, senki, sem mert megszólalni, a tanárnőt nézték, aki valahogy betegnek tűnt volna. Arcáról leolvadt a vigyor, és e helyébe kétségbeesés költözött félelemmel vegyítve.
„Kirúgattad őt! Elégedett vagy?” – üvöltött a fejében a kis hang, ami mindig megmondta neki, mit kéne tennie, és mit nem. Az utóbbi időben a kis hang azt reklámozta, hogy nem szabadna kísérleteket tennie arra, hogy a fiút eltávolítsák az iskolából, csak hagyja érlelődni, előbb-utóbb...

- ROBARTS BRENT SZÁZADPARANCSNOK VAGYOK. – süvöltötte lentről egy megafonnal felerősített hang, és nyomban megállt mindenki, aki valamilyen mozdulatra szánta volna el magát. – KÖRBE VAN VÉVE AZ ÉPÜLET, SENKI SEM TUD MENEKÜLNI. KÉREM, TEGYÉK LE A FEGVYEREIKET, ÉS FELEMELT KÉZZEL JÖJJENEK KI A FŐBEJÁRATON. – darálta a hang, mire kihasználva ezt a kis hatásszünetet, hátralöktem magamtól Jack-et, és kirántva a fegyveremet belelőttem Meredis fejébe. Egy lövés dördült csak el, de az levitte...

Hallgattam a szövegelését. Már nagyon untam, de nem hagyta abba. Mondta, hogy legyek jobb, mert ez neki fáj a legjobban. Én nagyon dühös voltam, azt hittem ráborítom az asztalt. De mialatt ezen járt az eszem, jobb is eszembe jutott...

Csütörtökön volt huszonnegyedike, így Sanyinak volt még egy kis ideje. Az ajándékokat már hétvégén megvette, legalább ezzel nem kellet bajlódnia. Amikor hazaért meglehetősen fáradt volt, ez okból rögvest álomra hajtotta a fejét. Éjszaka elég kellemetlenül aludt, hiszen azért mégis csak egy tanárát meggyilkolták, ráadásul pont az ő távozása után...

Segítened kell, bajban vagyok. Az életemre törnek, szeretnék valamit rád bízni. A borítékban lévő kulcs egy West-River-i bank 21es számú kazettáját nyitja, ha bármi történne velem, vedd magadhoz a benne lévő iratokat és a dobozt, és kérlek, bosszuld meg a halálom. Tudom, számíthatok rád, régen is mindig Te voltál a „nagy testvér” aki megvédett, amikor meg akartak verni az utcán a többiek, vagy amikor 18 évesen megmentettél a börtöntől…

"Izzóba harapott egy 38 éves budapesti férfi" - mondta a szörnyű hírt a bemondónő. A nyomozó nem tudta mire vélni az esetet.
"Mi vihette rá arra, hogy beleharapjon?! Ráadásul ilyen fiatalon!" - gondolta. Ő könnyen beszélt, 55 éves múlt. Az egyik legjobb volt. Egészen eddig az esetig...