Fantasy történetek - 21.oldal

És már jött is a következő varázslat. Ael karja, a könyökétől az ujjai végéig sisteregni kezdett, majd egy villámnyilat hajított Vayne felé. Az ember félreugrott, de ennek ellenére is megérezte azt a néhány kis szikrát, ami az oldalába mart. Talpra akart állni, ekkor azonban egy finom mívű, fekete csizma taposott az arcára.

A küzdőtér egy homokkal leszórt, kör alakú verem volt, ami körül egy emelvényen ülőhelyek voltak elhelyezve. Innen nézhették az endoriak, a Birodalom fővárosának lakosai a gladiátorküzdelmeket.
A veremben két férfi kerülgette egymást körbe-körbe. Az egyikük egy lazább, néhol hézagos keményített bőrvértet viselt és sarut. Harci eszközeit egy kis fapajzs és egy rövidkard alkotta. A férfi nem volt túl magas, se izmos, átlagos endori polgár volt, mielőtt letartóztatták és gladiátornak...

Hát újra ott voltam. A kerek teremben félhomály uralkodott, a falakra akasztott fáklyák épp csak pislákoltak, fényüknél a kőfal bordázata meg-megcsillant.
Nagyon nem akartam itt lenni. Már rég elmúlt éjfél, már angyalszárnyakon kellene repülnöm egy alacsony felhő felé... na jó, talán az angyalszárny túlzás, de akkor is...

Egy hete már, hogy a lovas nélküli szekér, ami egy összekötözött, ájult bestiát hozott, megérkezett Roquen-be, a lovagok legfőbb erődjébe. Egy hete már, hogy Errain Sharpclaw az erőd pincebörtönében raboskodott. Csuklóit és bokáit súlyos vasbéklyók tartották, kevéske tulajdonától teljesen megfosztották. Bár többször is próbáltak rá hatni, beszéltek vele, fenyegették, egyszer meg is verték, egy hete egy szót sem szólt...

Pár nap alatt magas fák nőttek ott, ahol korábban üres mező tátongott, bokrok bukkantak elő a talajból, ahol korábban az országút kövezett útjai húzódtak.
De nem ez volt a legszörnyűbb dolog. Sötétföld erdeiben különös teremtmények jelentek meg éjszaka, melyek tizedelni kezdték a lakosságot. A parasztok két lábon járó agyaras szörnyetegekről, farkasemberekről és apró, hegyes fogú teremtményekről számoltak be a lovagoknak, melyek lerágták az ember húsát, csupán csontokat hagyva maguk...

Itt egy részlet az egyik történetemből... kicsit másképp, átszerkesztve, hogy novella jellege legyen.

A háború és a csatározások rengeteg ártatlan halálát okozták. Végül Sötétföld ura eljutott egészen Calantria szívéig, ahol ostrom alá vette a királynő kastélyát. Hónapokig próbálta bevenni az erődítményt, de végül be kellett látnia, hogy ez ostromgépek nélkül aligha sikerülhet neki, így hát parancsba adta országa minden népének, hogy hatoljanak be a Sötét Rengetegbe, ha kell, vágják ki az összes fát, de legyenek meg idejében a kért ostromfegyverek...

Azt mondják az emberek, hogy csodák nem léteznek. Ám egy fiatal matróz mégis megcáfolja ezt, mikor akarva s akaratlanul egy olyan teremtményre bukkan, aminek a létezését homály fedte egészen mostanáig.

A különös lény semmihez sem hasonlítható. Hófehér a haja, a szemei pedig kékek, akár a tenger. A viselkedése egész normális, de mégsem olyan, mint egy emberé.

Mi lesz a sorsa? Mi és ki is ő valójában?
Szép lassan eltűnnek a titkok. Egy kegyetlen játékba kerül,...

Egy prológusból ugyan nem sok minden derül ki... de idővel küldöm a fejezeteket is. Minden esetre kíváncsi vagyok a véleményetekre:)

Sétáltak az úton közben a tegnap esti filmekről beszéltek. Meg a neten megbeszélt hétvégi bulizásról. Észre sem vették, hogy mennyi utat tettek meg a beszélgetés alatt, csak mikor a Rendelőnek majdnem a sarkánál jártak. Fordultak volna éppen be, amikor egy magas, vöröses barna hajú srácba botlottak. A fiú hátrált egy két lépést, majd megállt. Sajnos Karen nem ilyen szerencsésen járt.. Ö a földön landolt, és a tenyerét megvágta a betonból kiálló kődarab. Az ismeretlen fiú ijedten és meglepetten...