Fantasy történetek - 20.oldal

Íme történetem második fejezete.. remélem tetszeni fog..

Prológus


Egy sötét lélek története egy második esélyrôl, újrakezdésrôl, lemondásról ...


"- Az idô mindent megváltoztat.
- Mindenki ezt mondja, de ez nem igaz. Csak a tettek hoznak változást. Ha nem tesz semmit, nem változik semmi."


(Dr House sorozat)

Íme az első fejezet ...

Hát, ez az idő is eljött! Íme történetem utolsó fejezete.

Erre senki sem készülhet fel igazán. Sőt, erre felkészülni sem lehet. Egyszer csak bekövetkezik, és abban a pillanatban átfut a gondolataidon, hogy akár te is lehetsz a következő. Sőt, miért is ne lehetnél te a következő? Mint mikor pókerben az osztó osztja a lapokat; senki sem tudja előre, hogy ki fog nyerni. Vagy mégis? Lehet, hogy van egy belső ember és az osztó már a játék kezdete előtt sorba rakta a kártyákat? A helyzet ugyan az: egyesek szerint ezt valaki már rég eldöntötte, mások...

És már jött is a következő varázslat. Ael karja, a könyökétől az ujjai végéig sisteregni kezdett, majd egy villámnyilat hajított Vayne felé. Az ember félreugrott, de ennek ellenére is megérezte azt a néhány kis szikrát, ami az oldalába mart. Talpra akart állni, ekkor azonban egy finom mívű, fekete csizma taposott az arcára.

A küzdőtér egy homokkal leszórt, kör alakú verem volt, ami körül egy emelvényen ülőhelyek voltak elhelyezve. Innen nézhették az endoriak, a Birodalom fővárosának lakosai a gladiátorküzdelmeket.
A veremben két férfi kerülgette egymást körbe-körbe. Az egyikük egy lazább, néhol hézagos keményített bőrvértet viselt és sarut. Harci eszközeit egy kis fapajzs és egy rövidkard alkotta. A férfi nem volt túl magas, se izmos, átlagos endori polgár volt, mielőtt letartóztatták és gladiátornak...

Hát újra ott voltam. A kerek teremben félhomály uralkodott, a falakra akasztott fáklyák épp csak pislákoltak, fényüknél a kőfal bordázata meg-megcsillant.
Nagyon nem akartam itt lenni. Már rég elmúlt éjfél, már angyalszárnyakon kellene repülnöm egy alacsony felhő felé... na jó, talán az angyalszárny túlzás, de akkor is...

Egy hete már, hogy a lovas nélküli szekér, ami egy összekötözött, ájult bestiát hozott, megérkezett Roquen-be, a lovagok legfőbb erődjébe. Egy hete már, hogy Errain Sharpclaw az erőd pincebörtönében raboskodott. Csuklóit és bokáit súlyos vasbéklyók tartották, kevéske tulajdonától teljesen megfosztották. Bár többször is próbáltak rá hatni, beszéltek vele, fenyegették, egyszer meg is verték, egy hete egy szót sem szólt...

Pár nap alatt magas fák nőttek ott, ahol korábban üres mező tátongott, bokrok bukkantak elő a talajból, ahol korábban az országút kövezett útjai húzódtak.
De nem ez volt a legszörnyűbb dolog. Sötétföld erdeiben különös teremtmények jelentek meg éjszaka, melyek tizedelni kezdték a lakosságot. A parasztok két lábon járó agyaras szörnyetegekről, farkasemberekről és apró, hegyes fogú teremtményekről számoltak be a lovagoknak, melyek lerágták az ember húsát, csupán csontokat hagyva maguk...