Szerelem

Ülök a sötétben,
Az ablakon az eső kopog.
Nincsen senki velem,
Mindenki magamra hagyott.

Szerettelek, mint senki mást,
De nem vettél észre.
Csöndben imádtalak így hát,
S vágytam a szerelmedre.

Utáltál és megvetettél,
És én csöndben tűrtem.
Barátaiddal kinevettél,
És én csöndben tűrtem.

Tekintetemet rád emeltem,
Te visszanéztél.
De én megijedtem,
Te hülyének néztél.

Imádtalak egész évben
Imádtalak a nyáron.
Mit szerettem benned?
Soha meg nem tudom.

Gyönyörűség volt
Amikor rám néztél.
Fájdalmam volt,
Amikor gyötörtél.

Imádtalak mindenkor és mindig,
Imádtalak, ha te nem is,
Ha engem nevettek barátaid,
Még ha kacagtál te is.

Aztán egyszer, voltál
Csak te meg én a szobában,
Rám mosolyogtál,
S én rád mosolyogtam.

Közel jöttél hozzám,
Átkaroltál engem,
Én odabújtam hozzád,
És ott voltam veled.

Már nem voltam egyedül,
És mikor rád néztem,
Arcodon mosoly ült.
Nevettél édesen.

Megcsókoltál egyszer.
Rám mosolyogtál.
Megcsókoltalak kétszer.
Rád mosolyogtam.

Órákig voltunk együtt,
Sétáltunk a parkban.
Összerezzentem minden nesztől,
Te átkaroltad a derekam.

Megcsókoltál háromszor.
Rám mosolyogtál.
Megcsókoltalak négyszer.
Rád mosolyogtam.

Néztem a barna hajadat.
Néztem a kék szemedet.
Néztem a piros szádat.
Néztem a férfias kezedet.

Nézted a fekete hajamat.
Nézted a zöld szememet.
Nézted a piros számat.
Nézted a nőies kezemet.

Szerettél már engem,
Imádtuk egymást.
Szerettelek én téged,
Imádtuk egymást.

Aztán jött az este.
Hazakísértél.
Megcsókoltál engem.
Megcsókoltalak téged.

És szerettük egymást,
Szerettük öt évig.
Szerettük mi egymást.
Szerettük tíz évig,

Feleségül vettél.
Két gyerekünk lett.
És te szerettél.
És én szerettelek.

Harminc évesek voltunk.
Te beteg lettél.
És én szerettelek
És te szerettél.

A szíved volt beteg.
Gyakran mondtad nekem,
Beteg, mert úgy szerettél.
És én szerettelek.

Aztán már nem nevettél
Bezártad kék szemedet.
Pedig úgy szerettél.
És én úgy szerettelek.

Eltemettem tested.
Ám lelked bennem élt.
Bár már nem szerethettél,
Mégis szerettelek.

Kijártam hozzád minden órában,
Mikor csak tehettem.
Rózsát tettem sírodra,
Mert azt úgy szeretted.

Hajnal van, az eső esik.
A gyermekeim még alszanak.
Anyám, ki segíteni jött, szintén.
Sírhatok nyugodtan.

Hiányzol nekem rettentően.
Még csak harmincegy éves vagyok.
Az eső szakad erősen.
Én zokogok nagyon.

Fogom a konyhakést.
Kimegyek a kertbe.
Őrült vagyok talán?
Kimegyek a zuhogó esőbe.

A késsel egy bíbor rózsát
Vágok a bokorból.
Vízcseppek ülnek a rózsán.
Vércseppek folynak ujjaimból.

A sírodhoz megyek.
Az eső szakad.
A rózsa a kezemben.
A fájdalom hasogat.

Nézek magam elé.
Kezemben a konyhakés.
Nézek a csuklómra.
Az ereimet hasogatja már a kés.

Sorvadozik a csuklóm.
Most a hasamba mártom fegyverem.
Kirántom, újra mártom.
Már hasogatom mások ereimet.

Térdre zuhanok.
Ömlik a vérem. Kit érdekel?
Egyre jobban elsápadok.
Kezembe vájódnak a tüskék. Kit érdekel?

Egyetlen szó hagyja el
Még ajkaimat, melyek
Sápadtak most, mint a hó:
Szeretlek!