Repülés

Kínoz a tiltott vágy,
Miért nincs nyugtom már?!
Ráleltem életem szerelmére,
Mégsem lehetek boldog véle.
Elszakít a nagyvilág,
Nem ad már csodát.
Sorsunk volt egymásba szeretnünk,
Hogy féktelenül repüljünk.
Igaz érzések, átugrott akadályok,
Felhőtlen gyönyör, végtelen mámor.
A múlté már, meghalt rég,
Nincs, de szívünkben még él.
Kiölhetetlen tiszta érzés,
Senki nem veheti el, csak a miénk.
Két igaz szerelem lángol
Két igaz szerelem, mely magányos.
Összetartoznak Ők, egymáséi,
Gyilkos, fájó szavak,
Melyek hazudnak.
Csodálatos életet adnának egymásnak,
De gyávák, félnek, hogy elszakadnak.
Kényszerrel elválasztaná Őket a világ,
Így hát maguktól mennek tovább.
Utaik most százfelé válnak,
De lelkük még összetartozik,
Soha el nem szakadtatik.
Végtelen élet, mely rejtelmes,
Ki tudja, talán egyszer még egymásra lelnek.
Telnek, múlnak a külön töltött hetek,
S egyre csak őrlődnek.
Miért féltek, miért nem mertek élni?!
Sokkal fájdalmasabb így nékik.
Hívná egyik a másikat,
De még mindig tétováznak.
Nem merik vállalni magukat,
Tartanak, hogy a másik járja már a Felejtés utakat.
Boldogtalanok mindketten, ha egymást nem ölelhetik,
Talán ráébrednek egyszer, hogy minden rossz tévhit.
Szerelmük szárnyal végtelenül,
Magányosan, reménytelenül.
Túl komolyan vették a halandóságot,
S inkább választották a magányosságot.
Fiatal szerelmesek,
Kiknek érzéseik párra leltek.
Végső érvágás a kötelesség,
Hiába minden bölcsesség.
Nem igaz az élet, ha nincs szerelem,
Miért kell mindig felednem?
Egymás lelkét rombolják,
Őszinték az érzések, tiszták.
Igazságtalan a létezés,
Ha nem lehet azzal, kivel szeretné.
Nincs remény, elhagyta Őket,
De igazságtalan eme tett!
Adj bátorságot életem,
Hadd legyenek megint boldog kebleden.
Utolsó csepp erőik egymáshoz vezetnek,
Remélve, hogy nem feleslegesen.
Erőt vesznek hát magukon,
Hátha eredményesek még a harcok.
Hihetetlen bátorság, vak szerelem,
A magányosság ellen.
Egymásnak vannak Ők teremtve,
Soha el nem feledve.
Már csak hinni kell a folytatásban,
S nem elveszni a lét forgatagában.
Erőt vesznek magukon,
Elfelejtve a sorsot.
Mindketten felélednek kedvesük láttára,
Visszatér beléjük az életnek imádata.
Szorítják, ölelik egymást,
Nem követik el mégegyszer ugyanazt a hibát.
Összetartotta eddig Őket az érzés,
Mely néha igazi büntetés.
Szeretni szívből az igaz kitüntetés,
S nem feladni a valódi küzdés.
Szerettek, nem adták fel,
Összetartja még Őket az igaz érzelem.
Segítik egymást, ha szükség van rá,
Tudja, mindig számíthat párjára,
S viszont a másikra.
Egymásnak lettek teremtve,
S majdnem ez lett mindkettejük veszte.
De túlélték a nehezet,
S jutalmuk a szerelem lett.
Egy őszinte, tagadhatatlan mámor,
Túllépve minden álmon.
Soha nem feledve,
Csak egymásnak élve.
Lelkük összefonódott,
Nem szakadhat szét semmilyen módon.
Megtalálták egymást, megtanultak élni,
Éltették egymást, hogy tudjon fájni semmi,
S jutalmuk egy mennyei hit.
El nem választhatók,
Érzéseik el nem múlandók.
Legyenek Ők példák mindenki előtt,
Hisz ez a valódi erő.