Halottakra emlékezve

Temető falán repkény kúszik
életutakat hajózik
régvolt mosolyokat
öleléseket szalad.
Reszket a napnak szép karja
ölelve megsimogatja
a fagyott sírhantokat.
Még a gyertyák is sírnak
jajgatnak a csillagok
a hold ezüstje kiborul
értük fújnak a szelek
halottak napján múltunk megremeg.
Kezed imádságra kulcsolod,
koszorúdat sírra rakod,
ahány virág a hantokra kerül
az égen annyi angyal hegedül
pereg a sosem álló idő homokja
oda fönt Isten birodalma van
ahol együtt leszünk majd újra.