Az alvajáró

Későre jár, este van, már minden hír lement
Csak a szél zúgása hallatszik, és az eresz nyög odafenn
A kertben különös madár ül egy romos oszlopon
„Készen állsz?” – károgja, s tudod, itt az alkalom

Pedig ugyanúgy indult ez a nap is, mint ahogyan a többi más
Gabonapehely búcsúcsók autó munka hajnyírás
Olyan embert adtál, aki tudja mit és hogyan szabad
S egy viszonylag tisztes szív dobbant az öltönyöd alatt

De mikor észrevetted, hogy nyúlnak az árnyak
És vörösbe fordul az ég egyből
Hazautaztál a régi házba, ahol annyi ősöd nőtt már föl
Noha ez már nem divat, innen nem szakíthat el
Semmi, az ablakodban a hold baljósan kelt ma fel

S most éjféltájt, mikor már a család az ágyban
Kiosonsz a házból teliholdfénynél a síri éjszakába
De mondd mért viselsz ilyenkor fekete vagy vörös ruhát?
És mi motoz benn, az elme legmélyén?

Titkos kerted van, valami, ahova mindig visszajársz
Gondját viseled, hogy érezhessed, könnyedén tovaszállsz
Mint a sárkány, magadon érzed vörös tűzszemét
Fejhallgatóból hallgatsz hozzá misztikus zenét

De ha él is valami a csillagokban, messze innen a földön túl
Kicsi ahhoz hogy észrevedd, vagy túl nagy, mindegy, álmokból
Táplálkozik, jó neki, benne neked is ez a szép
A vacsora kihűlt, éhes vagy és a reggeli messze még

De éjféltájt, mikor már a család az ágyban
Kísértet-arcod fehér kör csak a síri éjszakában
Ilyenkor kardot viselsz és fekete, vagy vörös ruhát
És hősi harc dúl az elme legmélyén

Korán lett, és bilincs kattan álmodon
Fel kell kelni csemegézni az újdonságokon
Éjszakától éjszakáig kihúzod talán
De belép e még látogató a házad ajtaján?

Lemértem a csendet, három méter a házig
Újabb hárommal megfejelve a kínos hallgatásig
Csak a szavak hullanak, tőlük virul az ég
Ahol egyenlő minden hangulat minden kép.