Vonaton

Ismered magadat? Volt olyan időszaka az életemnek, amikor habozás nélkül igennel válaszoltam volna erre a kérdésre, pedig sem a lányokat, sem magamat nem igazán ismertem.
Egy osztálytársammal a középiskolában véd, és dacszövetséget alkottunk. Az osztályfőnöki órák egyik témája volt, hogy létezik-e barátság lány és fiú között, a barátságpártiak bennünket hoztak fel bizonyítékul, úgy látszott a többiek szemében, mintha mi csak barátok lettünk volna. Nem olyan értelemben, ahogy ma használjuk a barát szót, mert ha ma ugye valakinek a barátja vagyok, akkor az ágyában alhatom, akkoriban ez még nem volt divat, sőt a legnagyobb erkölcstelenségnek számított.

Mi sem voltunk tisztában egymás szerepével, mert úgy tartották, hogy a férfi legyen idősebb négy öt évvel, egyidősként tényleg csak a jóbarát szerepét tölthettem be, legalább is a világ előtt. Nagyon sikeresen titkoltuk, hogy mi igen szoros kapcsolatban voltunk. Mindezt azért tehettük, mert szüleim egy lakást béreltek számomra, mert vidéken tanultunk. A hatvanas években ez ritkaság volt. Egy véletlen hozott össze bennünket, egy kötelező olvasmányt ajánlottam fel Annának, aki meglepődött, hogy nekem külön lakásom van, és amikor a zárt ajtók mögött átöleltem, nem tiltakozott, csak a végén esketett meg, hogy a történteket senki nem tudhatja meg, sőt azt sem, hogy akár a kezét megfoghattam. Az eskümet tartottam, mert bíztam benne, hogy az ölelések, ölelkezések megismétlődnek. Egymás között sűrűn leszögeztük, hogy nincs közöttünk szerelem, hiszen a korkülönbség nincs meg, tehát úgy sem lehet a feleségem. Szüleink is csak azt tudták, segítünk egymásnak a tanulásban, és ebben volt is igazság, mert előtte és utána tanultunk is. Tudtunk egymás szívügyeiről, nekem mindig rosszul esett, ha végig kellett hallgatnom, hogy a felsősök közül valaki tette a szépet Annának, és nem árulhattam el, hogy több közöm van hozzá, mint gondolnák, hiszen az összes anyajegy, testének, minden zuga, minden íze ismert volt számomra. A teljes képet árnyalja, hogy Anna igen tartózkodóan viselkedett a fiúkkal, akkor is, ha nem voltam ott.

Az első alkalommal, nagyon óvatos voltam, kissé meg is lepődtem, amikor a hanyatt fekvő, meztelen lány arra a kérdésre, tudja-e kicsit fájni fog, mosolyogva nézett rám:
- Aligha, mert te a harmadik vagy. és marokra fogta a tétován combjait érintő rudat, majd egy határozott mozdulattal juttatott az örömbe.
Akkor, az első középiskola őszén, én már szintén tapasztalt férfi voltam, amit aztán pihenés közben jól ki is tárgyaltunk. Nekem Erzsiről, és Ágiról kellett beszámolni, ő pedig egy meglett férfiről, akinek boltja volt a falu szélén, és az unokabátyjáról, ez a fiú, szerinte ötös osztályzatot érdemelt volna, ha a szerelmet osztályozta volna valaki. Ha hét végén hazamegy, akkor mind a két szeretőjét boldoggá teszi, nincs részrehajlás, hiszen egyik sem lesz a férje. Unokabátyját minduntalan szóba hozta. Olyan jó az illatát érezni, sóhajtott, és én arra gondoltam , milyen oroszlánszag van a fiúk öltözőjében. Amikor a nyakamba szagolva egyszer kijelentette, hogy az unokabátyjának is ilyen szaga van, elhatároztam, hogy veszek egy üveg kölnit.
Megkönnyebbültem, mikor egy este, öltözés közben borús képpel jelenette be, hogy unokabátyja valahova a határ mellé, ment dolgozni.

Már évek óta nem találkoztak, mikor esküvői meghívót kapott Anna, az unokabátyja küldte. A legfontosabb kérdés az volt, ki kísérje el a hosszú útra. A hatvanas években még akár egy teljes napot is eltartott egy ilyen út, a vonatok is lassabban jártak, a csatlakozásokra is várni kellett. Végül is nagy köntörfalazások után, Anna anyukája megkérdezte, nem volna -e kedvem a lányukat elkísérni. Volt. Falusi lakodalmat nem láttam még, és ők is úgy gondolták, elég mulya alak vagyok, hogy ne tegyek kárt a lányukban. Nem tudták , hogy egy kezemen nem tudnám megszámolni a kártevőket, mert Annának volt egy igen jó szokása, hűségesen kitartott minden férfi mellett, akit egyszer a lába közé vett, így aztán kötelezettségei évről évre nőttek. Az érett korú boltos éppen úgy rendszeres örömökben részesült, mint a többi, aki utánam állt be a sorba, egyikünk sem érezhette magát elhagyottnak.


A Déli-pályaudvarról indult a vonat, a menetrendet az unokabáty levélben írta meg, tehát nem volt véletlen, hogy a pályaudvar előtt összefutottunk.
Anna még a szokottnál is elegánsabban öltözött az útra, szép, amerikából érkezett, krokodilbőr, magassarkú cipőt vett, melyben a lába vonalai igen nőiesek voltak, selyem szoknyája lábközépig ért, középen gombokkal, derekánál szűk alább harang formájú. Felső, karcsú része kiemelte csípőjét, minduntalan azon kaptam magam, hogy meg szeretném ezt a szoknyát simogatni, a gombokkal ellentétes oldalon. A szoknya alatt harisnyanadrágot viselt. Akkor, még ritka volt ez a ruhadarab, a nők irigyelték érte, én bosszankodtam, mert levenni, vagy alatta kalandozni, nagyon bonyolult manővert igényelt. Gyönyörű, csipkével díszitett blúz feszült, a szintén most vásárolt, szerintem egy számmal nagyobb melltartóján. A divat hatására, már néhány nő ezt a szerszámot is levetette, így legalább természetes szépségében mutatkozott meg nőiességük. Anna szerintem, sokkal szebb volt kantár nélkül. A többi ruhadarab, a menyasszony bosszantására szánt ruhakölteménnyel együtt az általam cipelt csomagban várt sorára. Anna unokabátyját látatlanban is utáltam, és ha lehet ez az utálat még fokozódott, amikor megláttam. A lány majdnem összeesett, egész testében remegni kezdett, amikor előttünk leszállni látta a villamosról ezt a kese, jól ápolt frizurájú velem körülbelül azonos magasságú, de határozottan vézna, rossz tartású fiút. Undorom csak fokozódott, amikor megláttam vizes szemeit, sárga fogait, és valami sárga pamacsot , bajusz gyanánt hordva keskeny ajkai felett.

- Osztálytársam. Mondta parnernőm, egy oktávval magasabb hangon. Ez a galád, gondoltam magamban, csak így mutat be, le akar tagadni?
- Egyidősek vagytok? Azt hittem fiatalabb!
Hányingerem támadt, és dühösen cipeltem utánuk a bőröndöt.
- Szálljunk be, javasoltam. Az undok vízszemű, akire Anna azóta is valami áhítatos szerelemmel nézett, mintha tényleg vak lenne, (már kezdtem félni, hogy ha nem lát, leesik a lépcsőn) szóval a fiú fölényesen legyintett, van még időnk, igyunk meg egy kávét.
Anna lelkesen helyeselt, pedig nem szerette ezt a szerinte keserű italt, később az én üres poharamat feltünés nélkül, ki is cserélte a sajátjával, amiből csak egy kortyocskát fogysztott, miközben egy balatoni vitorlásról beszéltek. Nagyon jól tudtam, hogy ott egy pár hetet töltöttek mézeshetek gyanánt.

Végre megkerestük a vonatot. Világos, hogy addigra nemhogy űlőhely nem volt, hanem felszállni is alig tudtunk. Az egyik ablak mellett zsúfolódtunk, most már nem csak a fiúra haragudtam, hanem Annára is, mert kézi táskáját kezembe nyomta, és továbbra is csak egymással szövegeltek. Holnap délig állhatok itt a tömegben emiatt a lenyalt frizurás bájgúnár miatt, dühöngtem magamban. Annyi előnyöm volt, hogy a szoknya ráncainak elsimítása ürügyén, no meg a tömeg taszigálása miatt, hozzá érhettem a lányhoz, aki időnként hátra, hátra nézett, de nem szólt egy szót sem.

Végre nagy pöfögéssel elindult a vonat. Már szürkület volt. A pályaudvar után az alagút következik, kihasználtam a sötétet, és mindkét kezemmel a gömböket kerestem, iszonyúan dühös lettem,, amikor az áhított domborulatok helyett a fiú kezét fogtam meg. Az alagút vége felé az oszló sötétben tisztán láttam, hogy Anna gyönyörű tupírral ékesített, kontyos fejét félrehajtva csókolózik ezzel a keshedt alakkal. Piros arcát, hevesen emelkedő blúzát látva egy pillanatra valami öröm és vágy horgadt fel bennem, aztán a teljes fényben csak a fiú iránt érzett düh maradt meg.
Anna továbbra is egy oktávval magasabb hangon beszélt, én pedig az ablakon át, mogorva képpel figyeltem a homályosuló, cammogó vidéket.
Egy idő múlva a lány észre vette borúmat, és megsimogatta arcomat, miért vagy olyan bús?
- Mert csókolózás közben összekócolt, igazítsd meg a kontyodat, mordultam vissza. Anna elpirult, elkérte a kézitáskáját, és elvonult.
- Nyugi öcsi (ezt a szót utáltam a legjobban) elbúcsúzom tőle, aztán neked adom. Jó nő, érdemes rá időt pazarolni, vigyorgott a srác, nem válaszoltam, mert szerettem volna szájon vágni.

A külső sötétség miatt, mintegy tükörből néztem a benti világot, Anna nehezen ért vissza hozzánk, tisztán láttam, hogy egy katona keze a szoknya gombjai között tűnik el, hevesen vert a szívem. Anna nem tudott közelebb kerülni, a nadrágom is feszülni kezdett. Kaján örömmel gondoltam, a katona csalódhat, mert a harisnyanadrág megtréfálja a férfiembert, aki ugye harisnyatartóhoz van szokva, és keresi azt a tenyérnyi helyet, amely a nadrágocska és a selyemharisnya között simaságával, kellemes tapintásával örvendezteti meg a feljebb is utat kereső ujjakat. A lány hirtelen hátra rúgott, és a katona azonnal elengedte. Anna oda ért hozzánk, én izgalmamban magamhoz szorítottam. Percekig álltam mögötte, és nem húzódott el. Az új család anyagi helzetét tárgyalták, közben a lány jobbra, balra mozdulva dőlt nekem. Végre engem is észre vett.

Az egyik űlőhely üres lett, Anna el is foglalta, én pedig megnyugodva álltam mellette. Kitaláltuk, hogy felváltva ülünik le. Én kerültem sorra, már sötét este lett, az ablakban világosan láttam, hogy a selyemszoknyájával, most unokabátyja testének támaszkodik, és ringó mozgással segíti elő a háta mögött álló vágyait, sőt a fehér blúz alá sikló kezet mosolyogva fogadja, és piros arccal ring a zötyögő vonat ritmusát követve. A derekát kissé előre, hátra mozdítja. A homlokom, tenyerem izzadt, olyan állapotba kerültem, mintha én állnék a lány háta mögött,és döfködném puha testét. Szerencsére volt egy üveg víz is a csomagban, és zsebkendőmet megnedvesítve hűtöttem magam ott, lahol egy férfi vágyának leginkább látható jelei vannak. Anna egy jó félóra ringatás után, a férfi felé fordult, és gyors suttogásba kezdtek. Szemből is derekát a fiú nadrágjához szorította. Nem értettem, miről suttognak, a fiú nagyon udvariasan hozzám fordult, most ő szeretne leülni. Anna kiment a toalettre, miután kis táskáját elkérte. A lámpák éjfél után elaludtak, csak egy pislákolt halványan az ajtó fölött. A fiú halkan megnyerő hangon beszélt, hallja, hogy én is fradista vagyok, mennyire irigyel kitűnő bizonyítványomért, közben szép körmű áplt keskeny kezeivel gesztikulált.

Anna megjelent, rögtön észre vettem a gyér fényben is a változást. Mellei szabadon, izgatóan ringtak a búz alatt, sőt a szoknya is csak egy gombbal zárult a vonat zakatolásának ritmusát felvevő, karcsú derekára. Egy lépésnél kinyílt a szoknya, és csak egy sötét folt, meg a fehér bőr kontrasztját láttam. Jelentőségteljesen nézett rám, és ujját az ajkai elé emelte, a kézitáskát a kezembe adta. Az ablakkilincset szorítottam, és nem néztem rájuk, az ablakon széles foltot rajzolt ki forró leheletem. Nem értettem, miért reagálok ilyen heves vággyal, erre a fordulatra! Miért esik jól, hogy közvetlen mellettem megcsókolják. A világ előtt nem volt semmi közöm hozzá, de az enyém volt a lány, az előbb, amikor a katona kezét láttam, miért volt olyan csodálatos érzés, amint a vágy végig hasított testemen, miért volt csalódás, mikor a katona, aki végül is azon bátorodott fel, hogy a csókolózó lány közben az én kezem simogatását is tűrte, el kellett, hogy engedje a megvadult ló módjára rúgó lányt. Miért örülök annak, hogy tudom, mire készülnek, mert a táskába nyúlva megérzem a nedves bugyit, zakatolni kezd az agyam, mert szabad a fiú útja a mindkettőnk által vágyott hely felé, amit olyan jól ismertem. Anna szorosan a fiú mellé állt, szoknyája eltakarta a nadrágot. Az utastársaság tagjai horkolva, szuszogva aludtak, az előbbi katona szeme megrebbent, amint a lány derekáig felhúzta a szoknyát, és a fiúnak hátat fordítva az ölébe ereszkedett. A katona elfelejtett horkolni, mert a felhúzott szoknya pár másodpercig mindent látni engedett. Anna a lába között hátra nyúlt, derekát egy kissé előre hátra mozdította, és halk sóhajjal elhelyezkedett. A fiú kissé hátradőlt, és becsukta a szemét, az egyesülés öröme látszott az arcán. Kezem, lábam reszketett Anna a zakatoló vonat segítségét is kihasználta, piros arccal, és csillogó szemmel nézett rám, és kezével végig simította a nadrágomat, elmosolyodott, mikor kezével ugyan azt a keménységet érezte, mint amikor testével nekem dőlt. Lehúzta a fejemet, és lihegve megcsókolt.
- Ez most jó, lehelt az arcomba, rámosolyogtam, és megsimogattam az izzadt homlokát, arcát, ajkait.
- Elveszel feleségül?
Nem tudtam válaszolni, kiszáradt a torkom, hiába nyeldekeltem. Ez a lány őrült! Most kellene megfojtanom! Nem akarom, hogy ezt tegyék! De főleg nem akarom, hogy abbahagyják, és elmúljon az Anna testéből áradó áramlás. Páráinak, gőzeinek felém áradó hulláma. Gyönyörű a szeme, lüktető halántéka, amint az elrobogó állomás fényei megvilágítják! Kívánom azt a szoros, lucskos valamit, amely felől alig hallhatóan, de tisztán, világosan érzékelem a cuppanásokat, amint jóízűen falatozik egy másik test nedveiből. Szorosan mellettük álltam a sötétben időnként felvillant a csukott szemű fiú fehér arca, időnként egy fájdalmas, talán kéjes kifejezés villant fel férfias vonásain. A lány blúzába nyúltam, és éreztem, szíve verése az emberileg lehetséges sebesség határán lehet, a tüdeje levegő után kapkodott. Egy pillanatra az ablak felé fordultam, és a nadrágot ismét kigombolva a nedves zsebkendővel hűsítettem, nyugtattam magam. Anna becsukott szemmel, kissé feltartott fejjel hullámzott, mint a viharos Balaton, mely mellett száguldottunk. A blúz utolsó gombjait megnyitottam, Anna rám nézett, én egy pillanatra a katonát figyeltem, aki nem aludt, amikor megfogtam a blúzt, és levettem a reszkető ringó mellekről, Anna még felfogta mosolyomat, majd becsukta a szemét. A fiú mit sem látott, teljesen eltorzult arccal kezdett vonaglani, tudtam, most történik a legszebb dolog, ezek a pillanatok jelentik a csodát!

A félmeztelen lány derekán a szoknya gombja vágyakozva villant, oda nyúltam, és a kezemben volt a gyönyörű selyem, a fehér test a fel- felvillanó holdfényben, amely a száguldó felhők között fénybe borította a vasúti kocsit, mint egy szobor, úgy világított! A katona sliccéhez nyúlt, gerincemben őrült kavarodás, villámlások sorozata, nem tudtam kint, vagy bennem dúl jobban a vihar. Ha nem akarom össze kenni a nadrágomat, gyorsan cselekedni kellett, zsebkendőmmel a kezemben szabadítottam ki magam, és az utolsó pillanatban sikerült a nadrágot megmenteni. Anna akkor ocsúdhatott fel, mert a kendőt kivette a kezemből, és erős markával maga felé irányította a feltörő forrást. Minden elsötétült, kezembe harapva tartottam vissza jajgatásomat.

Hajnalban Anna vette észre hogy az én nadrágom, ugyan tiszta maradt, de a leendő férj slicce igen csak foltos. Nadrágot kellett cserélnünk, kivonultunk az illemhelyre, jókat röhögtünk a kis helyiségben. A fiú elismeréssel szólt, amikor levettem magamról az alsót, hogy újra cseréljem. Megállapítottuk, neki sincs szégyenkezni valója, és hogy Annának mindig volt érzéke a partnerei megválasztásában. Most láttam, mennyire nyílt és értelmes a tekintete. A lakodalom után még ott maradtunk vendégségben. Jókat trécseltünk Andrással, mert a fiúnak ez volt a becsületes neve, hármasban kijártunk egy közeli erdőbe, senki semmi rosszra nem gondolhatott, hiszen Anna vőlegényeként mutattak be. A régi szokás szerint, még ott lebegett a szárítókötélen a véres lepedő. Amint kikerültünk a látótávolságból, Annát átöleltem, és kigomboltam a szoknyáját, ami leesett a földre, aztán már csak a blúzt kellett kigombolni. A leesett ruhadarabokat András gyűjtötte össze. Javasoltam játsszák el, mi történt a nászéjszakán. A harmadik napon, egy ilyen bemutató alkalmával, Anna éppen befejezte a sikoltozást, mert ez volt a szerepe. Az újdonsült asszony András beszámolója szerint nagy műsort adott, amikor ő férj jogait kezdte gyakorolni, mellettük ülve a földön, megfogtam Anna meztelen, kalimpáló talpát, és amikor az izzadt homlokú lány rám nézett még kissé homályos tekintettel, mosolyogva mondtam: IGEN.
Mindketten rám néztek, András kezére támaszkodva megemelte felsőtestét, a lány komoly arckifejezésén elámulva. Anna kiszabadította a lábát a kezemből, és András meztelen derekát átkarolta combjaival. (Azt a szokását negyven év óta megtartotta, hogy nem tűrte a kapkodást, UTÁNA, a férfiembernek csak szépen lassan lehetett elválnia, ha már teljesen megnyugodott ő is.
- Csak nem arra válaszoltál, amit a vonaton kérdeztem? Kezével végigsimította az arcomat, én pedig halkan súgtam, de csak akkor, ha tényleg szeretsz.
András ki akart szabadulni, de a hátára tettem a kezemet. Maradj, van még időnk, fejezzétek be, nem akarom elrontani Anna kettős örömét.
Azóta lett hat unokánk, Andrásékat minden évben egyszer meglátogattuk, és ha lehetett András is velünk utazott, egészen addig, amíg meg nem javították a világítást a vonatokon.
Ismeritek magatokat? Én is azt hittem! Feleségemmel harmóniában élünk, veszekedéseink nem voltak, vitáink csak pillanatokig tartanak. Ja, és gyermekeink mind rám hasonlítanak, mert arra azért vigyáztunk, illetve... de ez egy másik történet.