Vihar előtti csend

Hétfőn, miután a kis Rj is már elment az iskolába, Linda szedett néhány szál virágot a kertjéből, majd visszavonult a házba.
- Asszonyom, szabad feltennem egy kérdést? – szólalt meg az inas.
- Persze Jean, nyugodtan. Mire kíváncsi? – érdeklődött Linda, miközben a vázába rendezte.
- Feltűnt önnek az a tény, hogy az utóbbi héten elég sok ismeretlen személy kapott munkát a környékünkön?
- Hát perszehogy, és én ezt dicséretesnek is veszem. Egyre több lakója lesz a mi kis városunknak. Máshonnan jönnek erre a nyugodt környékre, hogy családot alapítsanak, de konkrétan a kertészünkre gondol?
- Nemcsak őrá. Ott van még az egyik eladó abban az élelmiszer üzletben, ahová vásárolni jár, vagy új utcaseprők, a szemeteseknél is előfordul néhány általam még nem ismert személy...
- Jaaaj, Jean, hát majd idővel megismeri őket is! Nincs ebben semmi újdonság – nyugtatta az idős lakájt Linda.

Ugyanazon a napon a város másik pontján gyűlést tartott a kémszervezet. A megbeszélésre Noway főhadnagy is meg volt hívva, hogy megismertesse a jelenlévőkket az ellenséggel. Az alacsony, de testileg kidolgozott ember, rögtön a lényegre tért.
- A neve Cecilia Lopez de Jesús Blanco – kezdte az ismertetést a főhadnagy, aki csapatával szintén a nő nyomában van. – Venezuelában született, ahol piti bűnözőként kezdte még gyerekkorában, amikor is zsebtolvajlással egészítette ki a család jövedelmét. Tizenegy éves korában túszul ejtett és megölt egy gazdag gyereket – osztogatta a mappákat a munkatársainak. - Később drogcsempészként dolgozott, majd a főnökét megölve átvette a helyét. Most már a drogkartell vezetője és azóta már jócskán megnövelte forgalmát. Legújabb információink szerint hálózatát prostituáltak futtatására is kiterjesztette.
- Le se csukták? – kérdezte az egyik.
- Nem is egyszer, de neki valahogy mindenhonnan sikerült kisétálnia, szó szerint. Nem egy amatőr, kistílű bűnöző, nem szabad lebecsülni! Elég magas az intelligenciahányadosa ahhoz, hogy még a legokosabbakat is át tudja verni.
- Körülbelül mégis mennyi? – kérdezte az egyik szinte vigyorogva.
Egyáltalán nem tartották nagy feladatnak elkapni egy drogos tolvajt, főleg azért, mert egy nőről volt szó. Ami a dél-amerikaiaknak nem sikerült, azt majd mi  végrehajtjuk – gondolták többen.
- Azt hiszem, hogy a magáénak a duplája, - erre mindenki elkezdett nevetni. – Látom itt mindenki humorosnak tartja, éppen az ilyen amatőr viselkedés miatt van még mindig szabadlábon. Az ő IQ-ja jóval 140 fölött van, a felső határ nincs meg, mivel nem töltött annyi időt a celláinkban. A neve rajta van a legveszélyesebb bűnözők listáján, az FBI leginkább keresett Top 10-es körözési listájának az élén szerepel. Minden szükséges felszerelést meg fognak kapni ahhoz, hogy teljesítsék az akciót, mert általában ahányszor mi megkörnyékeztük, azok a bevetések mindig ugyanúgy folytak le. Úgy játszott velünk, mint macska az egérrel. Hidegvérű, érzéketlen, könyörtelen és kegyetlenül aggresszív. Remélem érthető voltam.
- Igen, uram!

Aznap este a vacsora után John felszaladt a szobájába, és ahogy magára zárta az ajtaját, leült az ágyra. Munkatársaitól kapott egy csomagot, amelyekben az információk voltak. Kibontotta a küldeményt, és elkezdte olvasni a hozzá tartozó levelet. Az eszem eldobom! Ezek teljesen bolondnak néznek? – szörnyűlködött. Az üzenetben ez állt:
„Ezek szükségesek ahhoz, hogy elhitesd magadról, hogy te pénzért szexuális szolgáltatásokat nyújtasz igényes emberek számára:
Kinézet:
Fürdő, zuhany: – Abszolút tisztának kell lenned! - Még szép, hogy lezuhanyzok előtte! – gondolta.
Arc: pakolás (mellékelve) - Hát ezt nem fogom használni!
Szőrtelenítés (egész test intim helyeken is!): borotválás, epilálás, depilálás, gyantázás... - Hm, a  gyanta megteszi. Az a  leggyorsabb az összes közül.
Frizura: hajszárító, fésü, lakk, hajgél (kép mellékelve) – Mi ez a borzadály? Hol élünk? A tizenkilencedik században? Ez a kép rettenetes! Biztos nem lesz ilyen a hajam! Majd megoldom egyedül.
Körmök: reszelő, átlátszó körömlakk, kisolló (mellékelve) - Azt akarják, hogy lakkozzam a körmöm! Hát mi vagyok én, valami kur... ja tényleg! Az leszek.
Illat: parfüm (mellékelve) - Sajátom is van.
Öltözék: teljes öltöny (nadrág, selyem ing, mellény, zakó, nyakkendő, cipő, zokni, tanga...)”
Hát ezt el sem hiszem! Még könyveket is mellékeltek az ajánlott viselkedésről, és szlengszótárt? Egy kottont meg belenyomtak a zakóm zsebébe! Hát amatőrnek néznek engem? Ennyire nem tudják, hogy hol nőttem fel? Hamarabb tanultam meg ezeket, mint írni! De mindegy – mérgesen összegyűrte a levelet, és dühösen a földre dobta. – Később, eltüntetem, de most már el kell kezdenem átvedleni! – figyelmeztette magát, mert már nyolc órát ütött az a folyosón a ketyegő. Gyorsan levetkőzött, beállt a zuhany alá, miután felforrósította a gyantát.

Olyan két óra múlva már teljesen készen volt. Megvárta a tíz órát, utoljára leelenőrizte zsebeit, megvan-e mindene. Sajnálattal nézett a gondosan eldugott coltja felé. Azt írták, ne vigyek fegyvert magammal – jutott eszébe. – Remélem, nem is fog kelleni! Engem beépülni küldenek oda, lövöldözzönek a többiek!
Elindult. Remélte, hogy nem találkozik senkivel, és feltűnés nélkül kisurranhat a házból.  Nem volt olyan szerencséje!
– Hát te meg hová mész, fiam? Udvarolsz-e már valakinek? – hallotta meg a nagyi őrjítően magas hangját!
– Jó estét! Gondoltam, sétálok egyet. Olyan jó idő van most kint. Hűvösebb, nem olyan meleg, mint nap.. – kezdte volna a hadoválást az időjárásról, de a nagyi most is, ahogy mindig, közbeszólt:
– De szépen kirittyentetted magad! Gyere csak ide a fénybe, hadd nézzelek! – kapta el a karját, és maga után húzta a konyhába.
Megfogdosta a zakóját, majd meglepetten csak annyit mondott:
– Ej, de milyen jól megy neked! Mennyit is keresel? – mintha nem tudná, mennyit fizet neki a lánya, de ő már elég idős, nem csoda, ha elfelejt dolgokat.
Folytatta a kikérdezést anélkül, hogy a választ megvárta volna.
– Mert egy normális fizetésből ilyenre nem telne! De ha gondolod, ebben a selyemöltönyben még a jányokat is megkörnyékezheted! – kezdte el csipkedni a kertész arcát, mintha gyerek lenne. - Rádférne már egy kis hancúrozás, ahogy látom – rákacsintott, majd megfordult, és elindult lefeküdni.
– Persze csak udvarlás után! – tette még hozzá. – Bezzeg az én koromban a férjemmel, hajaj... – és John már nem hallotta mit mond, mert egyszerűen otthagyta.
Teljesen ledöbbent, belenézett a tükörbe, hogy megnézze, mit rontott el. Hogy hogy nem látni rajtam, hogy kefélek? Néhány napja a lányát vágtam gerincre, amit még az unokája is látott! – nézte az arcát. – Nemsokára, nyanya. Nemsokára! – húzta el a száját és elindult a küldetése felé.

Az a bizonyos áprilisi este nyugodt, felhőtlen és nesztelen volt. Ebben a mai gyors világban az ember általában ritkán tapasztal ilyen csöndességet. Ez az a pillanat, ami ha elég sokáig tart, akkor a csendet csak a saját szívdobogásunk töri meg. Csak a saját légzését, és a sercegést hallotta, ahogy beleszívott kedvenc cigijébe. Sehol egy lélek, csak a csillagok ragyogtak.
Tökéletes idő a megbeszélt akcióra. Úgy néz ki, holnap még melegebb lesz. Tényleg le kellene már vágatni a füvet a kertben! – gondolkodott. – Később elintéztetem. Ha egyáltalán túlélem az éjszakát! – húzódott grimaszba az öltönybe öltözött Zack Maldoy szája. Már a második cigarettáját szívta. Eléggé hiányzott a napi nikotin adagja. A házban ahol lakik, ugyanis tilos a dohányozás.
Tíz óra után tizenöt perccel érkezett meg a megbeszélt épülethez. Miután körbenézett, bement, és ahogy benyitott az ajtón, rögtön feltűntek neki a monitorok, amelyek nem voltak ott korábban. A megfigyelt objektum kintről teljesen be volt kamerázva.
– McRoy, Dolan – köszönt biccentéssel főnökének és munkatársának.
Ők a képernyők előtt ülve éppen parancsokat osztottak a többieknek.
– Lám, megérkeztél! – lepődött meg főnöke, miután felállt a székéről. – Már azt hittük, felültettél minket, és nem vállalod a küldetést – nézett mosolyogva a másikra.
– Sikerült mindent elvégezni? Tudod, hogy tökéletesen kell kinézned – figyelmeztette Dolan végignézve a „selyemfiún”. - Fordulj meg! Hadd nézzünk! Riszáld egy kicsit a hátsód! – piszkálta újra vigyorogva.
Maldoy nem mondott semmit, csak grimaszolva bemutatott nekik. Elég sok időt töltött a fürdőszobában ahhoz, hogy most elfogadhatóan nézzen ki. Addig fogalma sem volt arról, hogy a gyantázás ilyen sok időt vesz igénybe. A saját feneke szőrtelenítése korántsem sorolható a könnyű feladatok közé.
– Nem kellene a hajaddal valamit kezdeni? Megmostad egyáltalán? Olyan zsíros vagy milyen. Tudod, hogy fodrászt is hívhatunk, ha gondolod – érdeklődött főnöke, miközben tapogatni kezdte lelógó tincseit.
– Felesleges, – hessegette el a kezét – az csak a gél rajta. Az a kép, amit küldtek már legalább ötven éves! Nem engedem, hogy olyan legyen a fejemen! – válaszolta mérgesen.
Pontosan tudta, hogy nincs tőle jobb ügynök erre a posztra. Elvégre a többiek vagy kopasz öregek, vagy túlsúlyos vének – elmélkedett. - Én vagyok  az egyetlen jóképű fiatal, aki szóba jöhetett.
– Rendben, ahogy gondolod – mondta felettese beletörődve a férfi makacsságába.
– Felkészültél? Ne aggódj, hátulról fedezünk! – mondta nevetve Dolan. – Hátulról, érted? – röhögtek mind a ketten főnökével.
Én megyek ki élesbe, ezek meg itt vihorásznak, mint a csitrik, és még ők nevezik magukat profinak?! – forgatta a szemét Maldoy, majd mély levegőt vett, és megvárta, amíg a röhögő görcsük elmúlik. Addig meg van kötve a keze.
– Komolyra fordítva a szót, lehet nagyon mocskos dolgokat fog kelleni csinálnod. Valószínűleg megmotoznak és letesztelnek – jegyezte meg a hadnagy, miközben rákacsintott. - Te csak viselkedj úgy, ahogy ebben a noteszben le van írva – és a kezébe nyomott egy jegyzettömböt.
Zack már várta, hogy megkapja a következő személyisége jellemzőit. Enélkül nem sokat tudott volna tenni. Miután kinyitotta és beleolvasott, nagyott nézett. Azt hitte, hogy ez az első tíz perc volt a legkínosabb, de ami az irkában állt, az nagyon gáz volt.

„Orvosi igazolás: Erotománia, hiperszexualitás”

- Erotomán? Komolyan gondolják? – hüledezett. – Hát ilyen eddig még nem volt - majd vigyorogva tovább olvasta.
- Miért? Az mit jelent? – kérdezte a mit sem tudó munkatársa, Dolan.
- Hát, hogy a legyet is röptében – magyarázta Maldoy, miközben grimaszolva tovább olvasta az utasításokat.
- Esetleg van valamilyen problémád a potenciáddal? Az orvosi papírjaid szerint nincsenek merevedési gondjaid, nem vagy impotens. Tudod, hogy bármit be tudunk szerezni – pánikolt főnöke.
Arra gondolni sem mert, hogy esetleg az akció veszélybe kerülhet amiatt, hogy az ügynökének nem áll a farka.
- Nem, nem! – válaszolta Zack.
- Nem, nem mi? Nem áll? – kérdet rá a hadnagy. – Nyugodtan elmondhatod, nem kell szégyelned magad, mindenkivel megtörténik.
- Semmi bajom! – mondta most már mérgesen.
Végig szeretett volna futni a papírokon, de a főnöke újból megzavarta.
- Mikor csináltad utoljára? Tudom, hogy az ilyet nem lehet elfelejteni, de előtte talán gyakorolhatnál. Nem kellene inkább...
- Néhány napja – vágott gyorsan a főnöke szavába.
- Blöfföl! Ki se tette a lábát a Leichtner házból – kontrázott Dolan.
- És mégis kin mentél végig? – kérdezte döbbenten McRoy. - Valakit csak úgy elkaptál? Remélem tudod, hogy az a kislány még kiskorú! Az illegális...
- Jó, nagy szarban vagy, öregem – kommentálta vigyorogva Dolan.
- Dehogyis! Az anyját.
- Hú, az egyik özvegy! Habár abban a házban csak özvegyek laknak gyerekekkel. Te se fecsérled az időd! Hány napja is vagy ott? – kérdezte Jack vigyorogva.
- Dolan ez nem vicc! – szólította meg alkalmazottját a hadnagy, majd Zack felé fordult. - Te azért vagy ott, hogy közel lakj a bárhoz. A kertészkedés, csak játék. Nem kell annyira komolyan venni – magyarázta a hadnagy.
- El akart menni a bárba, hogy végre valaki megkúrja! Én csak hamarabb megbasztam, hogy be se nyisson oda! Ennyi.
- Te mindenkit megkefélsz, hogy elállítsd az utadból? – érdeklődött a főnöke.
- Nem ezt mondtam! De akkor este... úgy jöttek össze a dolgok.
- Persze, szétrakta a lábát, te pedig csak megbotlottál és „bele”estél – gúnyolódott Dolan.
- Nem, – forgatta a szemét Maldoy - de lehetett látni rajta, hogy szüksége van rá. Elolvashatom végre?
- Persze, de vigyázz! Ne keverd a munkát a magánéleteddel! – figyelmeztette McRoy, és hagyta, hadd olvassa el a papírt, amin a következők álltak:

„Adatok:
Név: Matthew Patrick Wetters
Életkor: 28 év
Szexuális hovatartozás: biszexuális
Cél: túlzott szexuális étvágyát szeretné pénzzé tenni. Sok pénzre van szüksége a megjelenése miatt.
Elvállal: heteroszexuális, homoszexuális, illetve szadista - mazochista aktusokat, gangbang-et.
Kedvence: órákig tartó folyamatos szex
Elmondása szerint: Két aktus között is maszturbál. Nem bírja kivárni a következő alkalmat.
Fiatalkora:
- 12 éves korában kezdődött.
- Szülei észrevették, hogy túl gyakran maszturbál.
- Megijedt, amikor az anyja orvoshoz vitte 13 évesen. (Akkor még nem is sejtette, hogy van ilyen „betegség“, és szégyelte, hogy bolondnak fogják tartani.)
- Pszichológushoz kellett járnia, ahol különböző terápiás kezeléseken kellett részt vennie.
- Sokszor negatív megkülönböztetésben volt része.
- Korábbi szerelmi kapcsolatai megbízhatatlanok voltak.
- Bármikor elcsábíthatta valaki az ellenkező, esetleg az azonos nemből. (Ha elkezdett járni egy lánnyal előfordult, hogy egy fiúval csalta meg vagy fordítva.)
- Fiatal korában dísztárgyakat (szobrokat, vázákat) lopott a saját házából, hogy eladva pénzhez jusson. (A pénzt pornográf anyagok vásárlására, vagy prostituáltakkal folytatott szexuális aktusokra költötte.)“
Az eszem megáll! Biszex erotomán! Elő kell szednem, amit fiatalkoromban tanultam – tűnődött Maldoy. – Honnan a fenéből tudják, hogy ugyanígy loptam, és azt, hogy pont emiatt? Senkinek sem mondtam el. Hát nem lesz nehéz beleélnem magam! – vigyorgott grimaszolva.
- Sikerült megjegyezni? Itt van egy kiírt potencianövelő szer csak neked, hogy szexuálisan fitt légy – mondta főnöke, és egy dobozkát húzott elő a zsebéből, amelyben kék tabletták voltak. – Nyugodtan használd, ha úgy érzed! Azt mondták szinte azonnal hat, de csak a munkádhoz! Magán szerelmi légyottok előtt nem.
- Ez most valami vicc? Nem vállalom! – döbbentett meg mindenkit Zack. – Nem fogok pasikkal kamatyolni! Erre nem vesznek rá! Erotománia okés, biszex kizárva!
- Mondtam én, hogy csak a problémánk lesz vele! – nyögte Dolan.
- Kár, pedig a múltkor meggyőzően játszodtad a buzit, de rendben, legyen ahogy akarod! Szabad kezet kapsz, de aztán biztos legyen, hogy felvesznek téged. Megértetted? – mondta a hadnagy.
- Az még rendben, hogy kurvának küldenek oda, de akkor most nekem mindenkit meg kell kefélnem?
- Tudod mi teljesítjük a feladatot, nem kommentáljuk – oktatta Dolan.
- Te szabad akaratodból választottad ezt, de engem kényszerítenek! Különbség – válaszolt Maldoy.
- Elég legyen ebből! – csitította őket a hadnagy. - Koncentrálj Maldoy! Nem tudjuk, mi van odabent, ezért mindenre fel kell készülni! Helyezd a füledbe ezt a lehallgató készüléket. Ha lehet úgy, ahogy eddig is. Ügyelj arra, hogy ne legyen észrevehető! – és egy kis átlátszó gépecskét adott neki. – Ezen keresztül majd mindent hallani fogunk, amit te is hallasz. Viszont folyamatosan tudósítanod kell a látottakról!
Maldoy a fülébe helyezte és hajával takarta. Mintha valami görcs alakulna a gyomrában. Korábban ilyen akkor jelentkezett, amikor félt. Vett egy mély levegőt. Irány az éjszakai dugás sorozat! – motiválta magát.
- Mondj valamit, hogy leteszteljük! – utasította McRoy.
- Indulhatok?
- Sólyom jelentkezik. Látási viszonyok megfelelőek! Sok szerencsét! – szólt az egyik orvlövész, aki már elfoglalta a helyét.
- Sas, itt Sirály. Puskavégen az egész épület. Ha valami, szólj! Fedezünk!
- Keselyű jelentkezik. Egy teherautó állt a kapu elé. Látási viszonyok nem megfelelőek! Ismétlem, a látási viszonyok nem megfelelőek!
- Valószínűleg a már eladandó anyagot akarják kicsempészni – kommentálta McRoy, ahogy meghallotta alkalmazottai jelentését.

Maldoy ügynök, Sas álnéven, határozott léptekkel elindult a bárba. A megbeszéltek alapján whiskyt fog rendelni, majd a harmadik pohár után érdeklődni kezd. Információjuk alapján a bárból drogokat hordanak szét a városba.
- Itt Albatrosz, mindenki maradjon a helyén, Sas kirepült. Ismétlem, Sas kirepült.
- Sólyom látja Sast.
- Sirály látja Sast. Sok szerencsét!
- Itt Keselyű. A teherautó körül mozgást érzékelek.
- Tartsátok a pozíciótokat! – adta ki az utasítást Albatrosz. - Keselyű, krákogj a látottakról!
Sas bement a bárba. Ahogy az ajtót kinyitotta, olcsó cigarettafüst csapta meg az orrát. A bal oldalán volt a széles bárpult, jobb oldalra kellett fordulnia, hogy az egész kocsmát láthassa. A terem kisebb méretű volt a külsőhöz képest. A másik végén egy színpad emelkedett, ahol két rúdtáncos táncolt, akik köré több vendég is összegyűlt.
Meglepődött, mert annyi emberre nem számított. Többségében illuminált állapotú férfiak voltak, akik a számukra kihelyezett fotelokban ültek. Váratlanul a fiatalkori emlékei rohamozták meg. Gyorsan elhesegette őket, tudta, hogy most koncentrálnia kell.
Leült a pulthoz és rendelt egy pohár whiskeyt.
- Látom új vagy a környéken. Mivel foglalkozol? – kérdezte a pultos.
- Csak nemrég költöztem ide. Valójában munkát keresek – válaszolta majd  legurította a whiskeyt a torkán. – Még egyet.
A pultos kiszolgálta, majd az új vendégekhez fordult. Sas pedig tette a dolgát és szinte alig hallhatóan elmotyogta, hogy mit lát. Szándékosan úgy csinálta, mintha már olyan részeg lenne, hogy magában beszélt. Az ügynököknek főleg színészkedni kell tudni. Elhitetni másokkal, hogy ők azok, akiket játszanak. Amikor megitta a harmadik pohár itókáját is, újból magához intette a kopasz kocsmárost.
- Bocsi, de nincs ettől valami erősebb?
- Erősebb? – vigyorodott el a kérdezett. – Akkor a Zöld Tündért ajánlom. Tölthetek?
- Ja, de én valami másra gondoltam. Olyanra, amit nem lehet „kitölteni”, ha érted.
A kocsmáros közelebb hajolt hozzá, – csak hogy senki se hallja, amit mondani fog neki - és a fülébe súgta, hogy van, olyan amiről beszél, de az egyáltalán nem olcsó, majd megkérdezte, hogy hány löketet kér. Erre Matt türelemre intette, majd előhalászta a pénztárcáját a zsebéből, és megszámolta a benne lévő bankókat úgy, hogy a pultos is láthassa, tele van pénzzel.
- Ennyiből mennyi jön ki? - kérdezte, miután kivette az összes pénzének a felét és letette a fickó elé.
- Pont annyi, hogy a mai legyen életed eddigi legjobb estéje – mondta vigyorogva, miután bezsebelte a dohányt.
- Becca, Nicol! – intett oda két fiatal lányt. – Kérlek, foglalkoztassátok az új vendégünket. Törődjetek azzal, hogy semmiben sem legyen hiánya.
- Helló szépfiú! – szaladtak oda hozzá mindketten.
- Üdv. Azt hiszem, hölgyeim, talán egy kicsit túl vannak öltözve – jelentette ki az észrevételét, miközben a fekete bőrű Nicol melleit bámulta.
- Gyere velünk, elviszünk a mennyországba! – karoltak belé két oldalról.
- Vezessetek... – jelent meg az a bizonyos kaján mosoly az arcán.
Néhány óra múlva, amikor már a két nő visszaszállt a mennyből a földre, újra leült a pulthoz, és mindenkinek a bajáról hadovált. Hogy milyen nehéz egy erotomán élete, miket kell végig szenvednie álló farokkal.
- Gyere utánam – adta ki a parancsot a pultos, majd elindult a toalettek felé.
Matt nem volt teljesen biztos abban, hogy egyáltalán megértették egymást, de követte. Amikor észrevette, hogy az egyik mosdó alatti kar megmozdításával egy rejtett ajtó nyílik a falban, amely mögött lépcsők helyezkedtek el, elvigyorodott magában. Bingo! Ez az amiért jöttem! Ezt komolyan nem lehet észrevenni, vajon a női budiban is található egy ilyen titkos járat?
Miután felmentek a csigalépcsőn, egy folyosón találták magukat, amely végén két fegyveres fickó állt. Úgy saccolta, hogy abba a szobába mennek. Neki persze el kellett suttognia, hogy mit lát, mert a munkatársai csak hallják őt és a körülötte lévő zajokat, elmormolta: Sötét falak, omladozó vakolat, gyér világítás, ajtók száma kb. húsz, kamerák száma kettő. Hattyúk: min. nyolc, kettő csonkított, galambokat nem észleltem, héják száma kettő. Szobákban: ágy, kamera. Vendégek: kb. nyolc.
- Mizu Boris? Új vendég? Hozdd csak ide, bennem elfér!
- Ide vele! Ez az ajtó vezet Brúnó apó kunyhójába! – kiabáltak a folyosón álló lányok, ahogy meglátták őket.
- Állítsátok le magatokat! Nem vendég, hanem a konkurensetek akar lenni – szólt a lányoknak Boris.
- Helló – integetett vigyorogva mindenkinek Matt.
Néhány lépés után két őrt kellett elmellőzniük, majd egy elég nagy, gusztusosan berendezett szobában találta magát. Nyolc fegyveres, dívány, fotelok, dohányzóasztal, földgömb, festmények, szekrények, ablak nincs, mint ahogy bárban sem volt – durmolta magában.
- Ki a fene ez az új arc? – kérdezte ordítva a szobában ülő öltönyös fickó. - Mondtam nektek, hogy ne hordjátok nekem ide a kuzinjaitokat, mert nem fogom őket felvenni! Hányszor kell még ezt elszajkóznom? – felállt, és közelebbment az egyik őrhöz. - Ennyire hülyék vagytok? – kiabálta, miközben ütögette a fickó fejét.
- Nem testőr, – szólalt meg Boris - kurva akar lenni.
- Üdvözlöm, Matthew Patrick Wetters – és a beépِített ügynök udvariasan a kezét nyújtotta.
- Szóval prostinak jelentkezik? Maga? – kérdezett vissza kételkedve. - Motozzátok meg! – szólt a Főnök néven illetett személy az őröknek, és ketten azonnal végigtapogatták. Semmit sem találtak.
- Nincs rejtegetni valóm, csak van egy...betegségem, ami miatt – nézett maga elé – hát maga is láthatja, órákig áll a farkam, ahogy most is. Egyszerűen nem tudok vele mit kezdeni.
Mindeközben sikoltásokat lehetett hallani a szomszéd szobából.
- Miért kell minden álló farkú majmot felhoznotok hozzám? Verje ki magának! Ki a búvalbaszott tevetrágyát érdekel, hogy mi a baja?
- De Főnök, ő tényleg nagyon jól csinálja – mert közbeszólni Boris. – A bár budijában két kurvát próbált fel, és mind a kettő úgy elment, hogy még mindig nem tértek magukhoz.
Matt, boldogan hallgatta a kissé húgyagyú csapost. Tőle jobb reklámot venni sem lehet. Tényleg tartott egy kis előadást a női toalettben, ahol megkérte a két hölgyet, hogy legyenek nagyon hangosak. Természetesen fizetett nekik, de végül visszaadták neki a pénzt azzal, hogy ekkora orgazmusban már nagyon régen volt részük, és nagyon szépen köszönték. Elképesztőek azok a bogyók,amiket kaptam. Úgy fogom szedni, mint az orvosságot.
Újabb női sikoltások hallatszódtak a szomszédból, de ahogy Matt végignézett a társaságon, ez senkit sem érdekelt. Ő is próbálta megőrizni pókerarcát. Mit csinálnak azzal a nővel? – gondolta, majd mintha vezényszóra történne, kinyílt az ajtó, és egy véres lány esett be a szobába, mögötte pedig egy nagydarab véreskezű idősebb asszony, késsel a kezében.
- Látjátok a luvnyát? Így jár az, aki kokót mer lopni tőlem! – ordította, majd belerúgott egy hatalmasat.
Fogta magát, és mintha mise történt volna, a mosdó elé állt, hogy letisztítsa magáról a nő vörös nedvét.
Ki a fene ez? Miért nem segít a lánynak senki? Félnének tőle? – pörgette agyát Matt.
- Stan! – ordította az asszony, kézmosás közben, anélkül, hogy megfodult volna.
- Igen? – rezdült meg az egyik fickó.
Ennyire beszari lenne? Ja nem, ő Stan – próbálta visszatartani Matt a grimaszát.
- Vigyél vagy két embert magaddal és pucoljátok fel a szobát! A ribanc összeokádta, mihelyst meglátta az ujjatlan kezét.
Tényleg, - nézett végig Matt a földön fekvő nőn - egyik kezén sincs egy darab ujj sem. Tetszik ez az asszony, az őrökkel takarítatja a szobát. Határozottan kegyetlen. Elég veszélyesnek látszik. Ő az én emberem vagy csak valakinek az anyja?
- Ez a faszi meg mit keres itt? Ismerjük egymást? – fedezte fel az ügynököt egy szempillantás alatt.
- Azt mondja magáról, hogy ő kefél a legjobban – szólt a Főnöknek nevezett egyén.
- Igen, de ezt nem én mondtam – mosolygott a nőre, majd a kezét nyújtotta felé. – A nevem Matt Wetters és itt szeretnék dolgozni.
- Egy pillanat! – emelte fel mutatóujját. – Ki vinné már végre valaki innen ezt a ringyót? Vagy még meddig kell hallgatnom a nyögéseit? Ha gondoljátok, keféljétek, neki már nem számít, de kössétek be a kezét, nemhogy elvérzik. Holnaptól újra munkába áll, sokat kell még neki ledolgoznia.
Az őrök közül négyen is ugrottak, és elvonszolták a lányt a szobából.
- Mit is mondott, mi akar lenni?
- Vendégeket szexuálisan kielégítő egyén – tartotta a nővel a szemkontaktust.
- Oh, hogy megválogatja szavait – mondta nevetve, miközben a többiek felé fordult, erre mindenki elkezdett röhögni, még ha erőltetve is. - Akkor mutasd magad.
- Kérem?
- Vetkőzz!
Matt elszégyelte magát, amiért olyan amatőr módon fogadta a kérést. Persze, hogy le kell vennem a ruhám, amúgy honnan tudnának, hogy hogy nézek ki – gondolta, majd szépen levetette magáról zakóját, nyakkendőjét, ingét, és szép sorban mindent, amivel egy társasági lény takarja pőre testét.
- Fordulj! – utasította az asszony, és Matt azt csinálta, amit mondd  neki. Kell az állás!
Matt a szeme sarkából látta, hogyan reagálnak a többiek az ő meztelenségére. Próbálta nem izgatni magát, habár az egyik fegyveres őr, igencsak nyalogatta az ajkait, mint egy gyerek a délutáni torta előtt. Mint a fogdában, ott is így kellett masírozni sorbaállásnál a zuhanyhoz – törtek elő emlékei.
- Hát nem a legnagyobb - nézte ágaskodó hímvesszőjét –, de meglátjuk, hogy hogyan bánsz vele – ment hozzá közelebb és szó szerint a kezébe vette az új fickó tesztelését.
- Ezt itt micsoda? – bökte meg a mellkasán lévő három centis heget.
- Mondjuk úgy, hogy egyesek meg akartak állítani, de nem nagyon sikerült nekik – jelentette ki magabiztosan.
- Hát akkor már nincs más hátra, gyere és dugj meg! – mondta a nő, majd otthagyva őt elvonult a szobájába.
- Tessék? – érdeklődött Matt, mert nem volt biztos abban, hogy jól hallotta.
- Süket vagy? – fordult meg az ajtóban. – Gyere és dugj meg! Most! – parancsolt rá már hangosabban.
- Menj, ha jót akarsz – súgta oda az egyik őr, de Matt még mindig az időt húzta.
- Jo, Bob, Terence, hozzátok az új gyereket, a többiek mehetnek a dolgukra! – adta ki a parancsot a nő.

A kémszervezet alkalmazottai a beépített ügynök minden szavát hallhatták a fülében lévő adóvevő segítségével. A hallottakból ítélve bementek egy szobába, ahol szexuális aktust kellett lebonyolítania. Viszont azt nem tudják, hogy ebben mindenki részt vett-e, vagy csak az ügynök és a nő.
Olyan egy óra tizenkét perc után, amely idő alatt, csak nyögéseket lehetett hallani, egy lövés dördült el. Azóta nem hallották a beépült ügynökük hangját. Negyvenhat perccel a lövés után egy halottaskocsi állt meg a bár hátsó bejárata előtt. Egy koporsót vittek be, néhány perc múlva pedig vissza az autóba. Valószínűleg egy tetemmel együtt.
Nem egész három óra múlva McRoy hadnagy már a gyászbeszédjét írta az elhunyt ügynöke emlékére:
„Ezen a napon Zackery Maldoy, David Marshall, John Silverman, Matthew Patrick Wetters nevekkel illetett ügynökünktől búcsúzunk, aki valójában Zeko Hiraoka néven született. Bátorságáért, szorgalmáért és azért, mert kész volt életét áldozni egy lényegesen fontos cél érdekében, ezennel – sajnos már csak - posztumusz kitüntetést kap a losangelesi rendőrkapitányságtól. Ez a kitüntetés egy Bátorság Érdemrendet és 200 000 amerikai dollárt foglal magába...”

Reggel hat óra után, Matt visszaért oda, ahonnan elindult és egy eléggé fura dolgot vett észre. Az összes munkatársának fekete szalag díszelgett a karján, és mindenki elfehéredett, ahogy őt meglátták. A gyászfalon pedig az ő fényképe lógott. Egy felirattal: Elhunyt: és a tegnapi dátum.
- Mi folyik itt? – kérdzete.
- Hé, ide nézzetek, visszatért! – kiáltotta az egyik.
- Sokaknak visszajár a szelleme, de eddig még nem talákoztam ilyennel. Olyan mintha valós lenne – bámulta a másik.
- Zack, nem hallottunk felőled már több órája.
- Mi ez a hülye vicc? Nem én haltam meg! Akit elvitt a hullaszálító, az az a nő volt, akinek lenyirbálták az ujjait és elvérzett. A lövés pedig az egyik őr fegyveréből szólt. Hamarabb sült el kefélés közben, mint én. Ezt meg vigyétek innen – kapta le a falról a fotóját és bedobta a szemetesbe. – Felvettek! Prosti lettem. Külön szobát kaptam, teljes felszereléssel, ahol majd a kuncsaftokat fogom kielégíteni. Azt mondjátok, hogy ez a szar a fülemben nem működik? – idegeskedett Maldoy, majd kivette a lehallgatókészüléket és a földhöz vágta. - Tudjátok, hogy mennyit güriztem? Láttátok már, hogy hogy néz ki az az asszony, akit meg kellett kefélnem? Húzzatok a jó büdös... én mentem. Később hozom a jelentést.

- Linda! Lindus, drágám! – kiabált aznap reggel a nagyi. Lányával akart beszélni, egy nagyon fontos ügyről.
- Tessék anya! Mi a baj? – sétált Linda az anyjához.
Tudta, hogy megint valami abszolút bagatell dolog miatt visítozik. A múltkor a virágcserepek nem tetszettek neki, vagy a képkeretek, a kilincsek és a többi. Talál valamit, ami mindig is ott volt, és meg akarja változtatni. Többször elgondolkodott azon, hogy hazaküldi Skóciába.
- Lányom, rendesen utána néztél a beosztottaidnak? Biztosan tudod, hogy mifajta nép?
- Kivel van bajod? Nem tetszik Conchita frizurája, vagy Jean borotválkozik rosszul?
- A kertészről van szó, lányom. Tudod te azt egyáltalán, hogy mit csinál éjszakánként?
- Valószínűleg alszik, anya, pont úgy, ahogy mindenki más. Nem fogok a szobájába kamerát szereltetni, hogy lássuk minden lépését... – és még folytatta volna, amikor az anyja közbeszólt.
- Akkor ezt nézd! – kinyitotta a konyhaajtót, ahol láthatták az asztalon félig fekvő, félig ülő Johnt, aki éppen keményen húzza a lóbőrt egy pohár gőzölgő kávé mellett.
- Szerintem éjszaka inkább a lányok után kajtat ahelyet, hogy az ágyacskájában csucsukálna – fejezte be mondandóját a nagyi.
Linda ledöbbent. A kertészem, akinek már olyan negyed órája a kertben kellene lennie, a konyhában alszik. Odalépett hozzá. Szemügyre vette és kiáltott egy nagyot:
- JOHN! - és még egyet, mert nem reagált. - Johnathan! John! - kezével elkezdte mozgatni a vállát. - Ébredjen!
- Látod, van olyan pofátlan, hogy fel sem kel, amikor költögeted. Mondtam neked, hogy nem szabad a szolgálóknak olyan nagy szabad teret hagyni, mert még a fejedre nőnek. De te nem, ők is emberek, bla bla bla. Hát látod, itt van az eredménye! Ellustulnak. Az a nagydarab nő is miért olyan nagydarab? Lefogadom, hogy egy tolvaj szarka, és ő lopja a kaját a házból! Ott van a kedvenc sütim esete. Azt ember szándékosan meghagyja magának másnapra, és az éjszaka folyamán felszívódik. Fogadjunk, hogy az a dagadék zabálta be!
- Jaaaj, anya! Hagyd már abba! – szólt rá Linda.
- Nat! - riadt fel álmából John, miközben levegő után kapkodott. Iszonyatos rémálma volt, mint mindig, amikor elalszik.
- Na végre valahára! – kiáltotta Linda. – Ugye tudja, hogy ezért ki is rúghatnám! Milyen dolog az, hogy reggel a konyhaasztalon alszik, miközben már dolgoznia kellene?
- Ez az, lányom, mondd csak meg neki! – szurkolt Veronica.
- Mi? – kérdezte kábultan a kertész.
Gyorsan a kávéja után nyúlt és beleivott, de azonnal megbánta. Megégette a nyelvét, mert még mindig forró volt. A francba! – gondolta, majd kitörölte a láthatatlan csipát a szeméből. Azt a kurva eget! Hogy dolgozzak, ha nem hagyják, hogy aludjak? – gondolta.
- Elnézést! Sajnálom, tudja nem aludtam valami jól az éjjel – mentegetőzött John, miközben felállt. – Nahát, már ennyi az idő? Megyek is dolgozni – és kiment a konyhából maga mögött hagyva a két asszonyt.

John azonnal kiviharzott a ház elé és elkezdte nyírni a sövényt. Nem volt megterhelő munka, de elég soknak tűnt. Az az udvar nagyobb volt, mint a szomszédos házak udvara. Úgy saccolta, hogy háromszor akkora. A porta pedig ezzel az élő kerítéssel volt bekerítve. Itt ott még az udvaron belül is volt belőle. Tudta, hogy az egész napja ezzel fog eltelni. Azon gondolkodott, hogy ha egy kicsit begyorsít, akkor talán nem fog kelleni egész héten is ezt csinálnia.
Mi a fenének siessek? Csak ez az egy dolgom van: rendbe tenni a kertet. Elvégre én vagyok a kertész. Egész héten ráérek, itt nincs más dolgom – gondolta grimaszolva, és lassított. Nem kellene annyira megterhelnem magam – körbenézett az utcán, ahol akkor indult be az élet.
Az emberek járkáltak, sétáltak, siettek, ültek, buszt vártak, reggeli kávét ittak, hot-dogot ettek, taxit intettek le. Hallotta, a kukásautó zaját is. Nemsokára ideérnek. Kiviszem a szemeteseket a kapu elé – jutott eszébe, azzal letette az ollóját, és kirakta mind a két kukát. Megérkeztek. Tudta, hogy az egyik munkatársának, Jack Dolannek is köztük kell lennie. Nem irigyelte őt. Nem csodálkozom, hogy pipa emiatt. Én se csinálnám fülig érő mosollyal az ő munkáját! Egész nap a szemetet hordja. Dehát ilyen az élet! – gondolta, majd fültől fülig érő vigyorát leplezni próbálva, biccentett Jacknek, és újra a bokrait nyírta.
- Szevasz, régen találkoztunk! Látom kiengedtek - szólalt meg egyik fickó az útról.
Amikor meghallotta azt az erős hangot, amely csak a rémálmaiban szokott előjönni, a mosolya azonnal az arcára fagyott. Mi a fene? Pedig azt hittem, hogy már felkeltem! Ilyen hosszú álmom sem volt még – gondolta magában John. – Nem, nem létezik, hogy ez ő lenne, mint ahogy az sem, hogy itt áll a kapu mögött, és engem bámul – vett egy mély levegőt, lassan abbahagyta a nyesést. A látogatóhoz fordult. Ránézett, és a vér is megállt folyni benne. Basszus, ez tényleg ő!
Nagy Medve. Így hívatta magát a börtönben. A majdnem két méter magas, kétszáz kilós fekete több dutyilakónak okozott álmatlan éjszakát. Az egész intézetben nem volt olyan ember, aki ne félt volna tőle. Nem, hogy nem mertek a szemébe nézni, de még ha háttal állt, akkor sem tekintettek rá. Igyekeztek vagy elkerülni, vagy a kedvében járni, de akit ő maga szemelt ki...
- Sajnálom, de valószínűleg összekever valakivel – próbált nyugodtan válaszolni, miközben folytatta munkáját.
- Nem, nem – forgatta fejét jobbra balra. - Nem versz át! Látom kiengedtek. Szép kis hely, mondhatom – nézett körbe a telken, házon. - Te aztán rendesen megfogtad az Isten lábát, faszikám! – kiáltotta már nevetve a fekete, majd szemei megálltak egy ponton, valahol John válla felett. Egyértelmű volt, hogy valamit vagy valakit nagyon vizslat.
- Ki az a kis spiné a medencénél? A lányod vagy dugod?
Ekkor vett John egy mély sóhajt. Azt a jó büdös, kurva eget! Vivien. Miért nem viszi már el innen ezt a többszörösen visszaeső gyilkost, az a rohadt Dolan? Ezzel is buzerálni akar? Kihoz a fogházból mindenkit, csakhogy engem gyötörjön. Ráadásul pont a legrosszabbat.
- A főnököm leánya. Sajnálom, hogy ha esetleg félreértést okoztam önnek, de én még soha nem láttam magát.
- Még mindig ugyan olyan vagy, mint akkor, de most mennem kell. Még találkozunk – mondta, majd Jackkal együtt felszállt a szemétszállítóra, és elrobogtak.
Délután a megbeszélésen, új információkat vártak az ügynöküktől, amelyek alapján kidolgozzák a drogbáró letartóztatását. A szobában többen tartózkodtak. Mindenki a beépült ügynököt hallgatta.
Zack Maldoynak az volt a szerepe, hogy inkognitóban utána nézzen a megfigyelt személynek. Fel kellett világosítania munkatársait arról, hogy mit talált, látott, hallott valamint, hogy mire kell figyelniük leginkább.
- Utána néztünk – kezdte egy másik kollégája. - A C&H nem kocsma, vagy bár, hanem egy teljesen legális üzem. A papírjaik alapján harminc alkalmazottat foglalkoztatnak, akik munkaruhákat varrnak a nap huszonnégy órájában, három műszakban.
- Az lehetetlen – kommentálta Maldoy.
- Pedig dotációkat, támogatásokat sőt, még árkedvezményeket is kapnak az államtól. Átírták a kocsma nevét közkereseti társaságra, tehát hivatalosan C&H kkt. A dokumentumok alapján hátrányos helyzetű egyéneket alkalmaznak, akiknek nem csak szállást és étkeztetést biztosítanak, hanem még iskoláztatják is őket.
- Hát szobák azok vannak, az igaz, de oda inkább a kanos pasik járnak tömni a kurvákat – kommentálta újra Maldoy.
- Ne haragudj, de neked nem az volt a feladatod, hogy az összes luvnyát megfarkald, te szerencsétlen! – világosította őt fel a munkatársa.
Kötelességüknek érezték, hogy tudassák a beépült ügynökükkel, hogy milyen „mélyen” szabad csak felvennie a számára kiosztott szerepet.
- Mit tehettem volna? – tárta szét mindkét kezét.
- Az az utasítást kaptad, hogy nézz körül, kutas narkotikumok után, nem pedig azt, hogy jól érezd magad!
- Ők akarták! Mire az egyikkel végeztem, már hárman álltak sorba. Nem tehetek arról, hogy kibaszottul jól dugok.
- Legalább valamilyen információkat csak hoztál a mellméretükön kívül – szólt közbe mérgesen a hadnagy.
- Persze. Itt van minden a jelentésben. Amikor szünetet kértem, egy kicsit körülszaglásztam, és találtam egy helységet, ahol több kilónyi mák volt. Abból valószínűleg ópiumot állítanak elő, és ezért... – beszélt Maldoy.
- Ezt mindenki tudja! Nem információ – szólt közbe magabiztosan Dolan.
Gyorsítani akart az egészen. Elege volt abból, hogy csak a háttérben ül, amíg ez az exrab végig keféli az egész környéket. Ez az egész nevetséges! Sokkal jobban nézek ki, mint ez a kicseszett sárga mellettem! Lefogadom, hogy a munkáért végigszopta az egész főnökséget! – gondolta magában Dolan.
- Remek. Akkor nyilván azt is tudod, hogy hogyan. Igaz? – kérdezte a felbőszített Maldoy. – Vagy tudod mit? Tessék! – és egy összekapcsolt dokumentumot csapott az asztalra. - Itt van az egész leírva. Remélem az olvasástól okosabb leszel! Köszöntem! – fejezte be a mondanivalóját, felállt és egyszerűen otthagyta a munkatársait.
A rohadt, elcseszett, szerencsétlenül kibaszott hülye faszkalap! Azt hiszi, hogy jókedvemben járok abba bárba? – mérgelődött magában. Elővette a zsebéből a cigijét, és útközben rágyújtott. Lefogadom, hogy a felét sem tudta volna elvégezni annak, amit én megcsináltam! Csináld ezt, csináld azt, közben nézz erre, figyelj arra! Mindenki csak utasítgat! Elegem van már ebből!
Észrevette, hogy ilyen tempóban nemsokára a házhoz ér. Lassított. Le kellett higgadnia. Mélyen beleszívott cigijébe, amely nyugtatólag hatott rá. Ránézett az órájára. Még volt nem egész tíz perce arra, hogy hazamenjen. Haza? Dehogy a hazám! A hazám a szomszédos nagyváros gettó negyedében van! Egyáltalán nem akarta beleélni magát a szerepébe. Úgyis nemsokára itt fog mindent hagyni. Viszont volt egy dolog, amit biztos akart: elszívni egy újabb szálat.
Azt mondták neki az elvonón az orvosok, hogy ez valamivel jobb függőség, mint a marihuána. Lófaszt! Aki ezt kitalálta, az még semmit sem szívott! - akkor is ugyanezt gondolta, és azóta is. Nem azért kezdett el drogozni, mert unatkozó tini volt, aki valamilyen kábításra vágyott. Egyszerűen csak el akart menekülni a valóságtól. Ha az ember nem ismeri az apját, az anyja pedig szó szerint kurva, és egy putriban élnek, az előtte álló élet nem sok jóval kecsegtetett.
Már második hete vártam ezt a napot. Végre szabadom van. Kialudhatom magam. Rámfér – mélázott magában, amíg lassan a jelenlegi otthonához sétált.
Elég meleg volt, hát megállt még a szomszédos ház mögött az árnyékban, hogy elszívja utolsó cigijét és bement a házba. Éppen vacsoráztak.

Miután jóllakott nyugodt szívvel mondhatta azt, hogy aludnia kell, hiszen előző este nem nagyon tudott. Boldogan ment fel a szobájába, de mire odaért ideges lett. Elkezdett körbe járkálni a szobában, miközben magában szitkozódott. Nem tudta, hogy mit akarnak még mindig tőle.
Ha a hűvösön maradtam volna, akkor már rég szabad lennék, de nem! Csak még ezt, még azt, de a következőt már nem vállalam! Nem én! Lejárt a büntetésem, engedjenek el! Eszem ágában sincs felvenni még egy személyiséget, így is sok van már belőle! Lassan azt sem fogom tudni, hogy ki a fene vagyok! – gondolta mérgesen, ökölbe rándult kézzel. – Voltam már tanár, maffiavezér rég nem látott unokaöccse, drogdíler, most pedig díszfasz. Milyen szó már ez? Díszfasz! Ki a fene találta ki? – tépelődött magában.
Még egy jelentéssel tartozott a másik főnökének, amit el is kezdett körmölni. Gondolkodott, hogy egyáltalán mindent leírjon-e neki, mert valójában a módszer, ahogyan ő majd ki fogja elégíteni a kuncsaftokat, nem tartozik rájuk.
Inkább ködösítek! Még a többiek is megtudják, akkor hallgathatom a hülye megjegyzéseiket – gondolta és csak annyit ír: „Sikerült közelebb kerülnöm az általunk megfigyelt személyhez.“ Ennyi bőven elég! Meg még az a két oldal amit írtam. Azt a tényt meg nem kötöm az orrukra, hogy dugom is a megfigyelt személyt! – fintorodott el, és gyorsan elkezdte elpakolni a holmiját, amikor hirtelen kiáltásra lett figyelmes.
- Ne, ne, neee! Hagyj békén! Tűnj el! – szólt hangosan egy női hang.
John felkapta a fejét. Sejtette, hogy valami probléma van. Villámgyorsan előrántotta coltját, kibiztosította, és kiszaladt az ajtón. Az ajtót nem nyitotta, inkább tépte, és amilyen gyorsan futott, olyan gyorsan ment neki a szobája előtt álló személynek, akit letepert és rászegezte fegyverét.
- Fel a kezekkel! – ordította.
- Nem tudtam, hogy a kertészek felszerelése közé a fegyver is tartozik - szólalt meg nyugodtan az idős lakáj.
- Oh, elnézést! – szabadkozott, amikor észrevette, hogy nem egy betörőt tepert le. – Tudja, ezt – mutatta a pisztolyán - csak önvédelemre használom. Veszélyes környéken laktam korábban. Valójában, azt se tudom, hogy hogyan működik – hazudta megint.
Céllövészetben profinak mondja magát, elvégre a coltjával még a repülő bogarakat is eltalálja. Ha akarja. Bár, kár az ilyenekre pocsékolni a töltényt.
Az előbb nem kiáltott valaki? – próbálta elterelni a szót, miközben fegyverét leeresztve felállt, és felsegítette Jeant.
- Ne aggódjon, nincs semmi probléma. Csak a kishölgy álmodott rosszat – mondta nyugodtan az inas. – Hogy hogy eddig nem hallotta, hogy éjszakánként néha sikoltozik? Tudja van neki az a fránya kórja, az a betegsége, ami miatt a házhoz van kötve.
- Milyen betegség? Kinek? – kérdezte John a szemöldökét ráncolva, semmit sem értett.
- Csak rosszat álmodott a lányom, néha szokott így kiabálni, igaz Kincsem? – világosította fel a kertészt a főnöke másnap.
- Hát persze, megtörténik az ilyen – helyeselt és remélte, nem jönnek rá, hogy ő az estéit néha máshol tölti.

Vallomás – I. rész

„Hibáink beismerése nem jelenti azt, hogy kudarcot vallottunk. Vállaljuk a felelősséget saját helytelen cselekedeteinkért! A felelősségvállalás nem a kudarc, hanem a lelki érettség jele.”
Gary Chapman

Johnnak szabadságot kellett kérnie egy csütörtöki napra a főnökétől, Mrs. Breznotól az orvosára hivatkozva. Azt mondta, hogy a cukorbetegsége miatt kell meglátogatnia Los Angeles egyik kórházát, de valójában nem sokat hazudott, hiszen tényleg orvoshoz készült.
Dr. Ellen Jeffrey pszichiáter 2014. április harmadikán, délelőtt kilenc óra negyven perckor az egyik – talán jövendőbeli - páciensére várakozott. Csalódottan olvasgatta az anyagát, amit a helyi rendőrségről küldtek át neki. 32 éves, 184 cm magas, 78 kg. Fegyelmezetlen, hiperaktív, bosszúálló típus. Cukorbeteg. Letartóztatott, drogügyletek, kémkedés, többszörös beépülés elég nagy nyomás alatt – gondolta. – Ajánlatos lenne beszélnie valakivel, mert ha magában tartja, azzal csak a szanatóriumba nyer egy belépőt. Ha valakinek, hát akkor neki biztos, hogy szüksége van egy pszichiáterre!
Valójában nem hitte, hogy bármikor is el fog jönni. Most már harmadszor kapott időpontot, de még egyszer sem jelent meg. Nem baj, majd megírom a diagnózist anélkül, hogy valaha is találkoznék vele - tervezte. Éppen azon volt, hogy eltegye a dokumentumot és főzzön magának egy teát. A következő betegét csak tizenegy órára várta, amikor kopogtak.
- Tessék! Nyitva van! – szólt, miközben az izgalomtól – vagy az ijedségtől - nagyot dobbant a szíve, felállt, hogy fogadni tudja vendégét.
Egy eléggé apró szemű, vékony pasas dugta be fejét az ajtón.
- Elnézést! Dr. Jeffreyt keresem... – szólalt meg a férfi.
- Mr. Maldoy?
- Ön Dr. Jeffrey? – döbbent meg a manus. Honnan tudja a nevem? – jutott eszébe.
- Igen, én vagyok, üdvözlöm! Fáradjon be nyugodtan és kérem helyezze kényelembe magát - fogadta páciensét mosolyogva, és az előtte lévő székre mutatott. – Lefogadom, úgy gondolta, hogy ilyen névvel férfi vagyok.
- Hát, igen – bólintott kissé habozva a másik, majd beljebb ment.
A szoba otthonosan volt berendezve. Egyáltalán nem hasonlított orvosi rendelőhöz. A falak mellett könyvespolcok sorakoztak, tele könyvekkel. A sarokban cserepes virágok, az ablak előtt íróasztal. A férfi első gondolata az volt, miután gyorsan körbenézett a szobában. Kurva eget! Lefogadom, nem olvasta el az összes könyvet ami itt van. Ez csak dísz, hogy okosabbnak tűnjön. Felismerem a csalókat, hiszen én is az vagyok – zsörtölődött magában
A férfi fáradtnak tűnt, mintha már napok óta nem aludt volna. Az enyhén ferde szemei körül nem kék, hanem inkább fekete karikák szobroztak. Arca vékony volt és beesett, öltözete, mint egy koldusé. Haja kócos, láthatóan több napja nem borotválkozott. Nem lehetett pontosan kivenni, hogy szakálat növeszt, vagy csak lusta tisztálkodni.
Maldoynak egyáltalán nem volt ínyére, hogy egy agyturkásszal kell beszélnie, hiszen semmi baja. Ő nem bolond, és nem akarta, hogy így könyveljék el! Levette a kabátját, és leült a nővel szemben. Legyünk túl rajta minél hamarabb! Az egész nem lesz több tíz percnél – tervezte.
- Hát akkor el is kezdheti! Kérem meséljen magáról – mondta a doktornő és egy jegyzetfüzetet vett elő, majd egy tollat is.
Pontosan ettől félt! Mert sajna már maga sem tudta, kicsoda. Olyan volt, mintha mondani akarna valamit, de egy hang sem jött ki a torkán. Tátogva gondolkodott. Hogy is hívnak valójában? David? John? Matt? Nem, Zackery asszem, de ezt a doki is tudja, már kimondta a nevem! Nem, mégsem! Engem nem így hívnak! – szidta magát, majd megkérdezte:
- Mire kíváncsi?
- Bármire, amit megosztana valakivel.
- Priuszos, hazug, gyilkos, drogdíler vagyok. Többszörösen is.
- Értem, – döbbent meg a Dr. Jeffrey - folytassa, nyugodtan.
Ekkor gondolta főhősünk azt, hogy igaza volt. Egyáltalán nem kellett volna eljönnie. Csak az idejét pocsékolja. Itt van ez a cafka, azt hiszi, hogy valaki, mert ebben a mesterségesen berendezett szobácskában dolgozik. Úgy gondolja, hogy azzal, hogy meghallgatja mások problémáját, már orvosnak tekintik? Röhej! – grimaszolt.
- A probléma az az, hogy egy: egyáltalán nem jó dolog bárkit is megölni, kettő: nem kellene azokra a papírokra hagyatkoznia, amiket mások írtak, mert nem egészen egyeznek a valósággal.
- Akkor miért nem mondja el ön, hogy mit kell tudnom magáról?
- Ez a harmadik probléma, hogy már eléggé megkopott a valódi énem.
- Hát, akkor kezdje az elején, mondjuk azzal, hogy megszületett – mondta a doktornő, és elkezdett valamit írni a noteszébe.
A fickó csak a szemét forgatta, de nem szólalt meg.
- Olvastam az anyagát és látom magát is. Ha gondolja, felírhatok egy enyhe nyugtatót illetve altatót, mert szemmel láthatóan nem túl jó alvó.
- Kösz nem, bogyókat nem kértek.
- Ha nem szeretne beszélni és gyógyszert sem kér, akkor abba előbb vagy utóbb lelkileg belerokkanhat.
- Maga most fenyeget?
- Ez nem fenyegetés, inkább javaslat.
Újabb perc telt el azzal, hogy a kérdezett töprengett. Válaszoljon vagy hagyja a francba, és menjen el?
- Oké – adta be a derekát az ügynök – de figyelmeztetem, hosszú és iszonyúan gyomorforgató lesz!
- Rendőrségi pszichiáter vagyok. Hozzá vagyok szokva az ilyesmikhez. Nyugodtan meséljen.
- Drogokat adtam el, hogy pénzem legyen. Nem csak eladtam, hanem elő is állítottam, amiért le is csuktak, de kiengedtek azzal, hogy dolgozzam nekik.
- Kiknek?
- Hát a zsaruknak. Segítségre volt szükségük, vagy mi a fene a rossz fiúkkal kapcsolatban. Be kellett épülnöm, és azt kellett tennem, amit a többiek is tettek, csak azért, hogy ne bukjak le. Információkat csempésztem nekik, gyerekeket, fiatal lányokat raboltam, drogoztam be, erőszakoltam, csonkítottam meg, majd ha valamelyikük meghalt, el is temettem. Nem tudom, mennyi sírt ástam, nem számoltam, de elég sok volt. A mostani beépülésem alatt is én vagyok a bár selyemfiúja, giggolója, úgyhogy még abból is pénzt szereznek, hogy nekem a nyolc órás munkaidőm alatt majdnem tíz nővel kell közösülnöm, de úgy, hogy ki is elégítsem őket.
- A beépített ügynököknek ez a dolga. Úgy értem, hogy nem szabad magára vennie azt a sok mindent amit el kellett követnie, mert azokat jó cél érdekében tette. Teljesen normális, ha vádolja magát. Bárkivel meges...
- De volt még más is – szólt közbe a férfi. – Azt nem ők mondták, hogy verjem szét annak a stricinek a fejét...