Véletlenek nincsenek...

Lassan egy éve nem találkoztunk… A barátnőim minden alkalommal, ha az „olasz ismerősömről” beszélek, sokatmondó mosollyal néznek rám... Hát igen… az olasz ismerős… véletlenek nincsenek.

A vizsgaidőszak közepén a barátnőim elrángattak egy buliba, bár sokáig nem kellett győzködniük. Még nem kezdődtek el a koncertek, mi pedig a hely lépcsőjén vártunk egy pár hűsítő sör és egymás társaságában. Ekkor lépett mellém. Szó szerint, mivel két közeli lánytól akarta megtudni, hogy hol találhatnak barátaival egy helyen bárokat, éttermeket… Az egyik lány éppen barátnőjének panaszkodott, hogy bár felsőfokú nyelvvizsgája van angolból, mégsem érti ezt a srácot. Időnként rámtőr, hogy országimidzs-építésben vegyek részt, ezért megszólítottam, s elirányítottam jobb híján a Váci utcára. (Utólag kiderült, hogy rögtön miután megtalálták, egy örömlány akaszkodott rájuk, aki áradozott az olasz férfiakról, és miután visszautasították sokrétű szolgáltatásait, még fiúkat is ajánlott…)

Miután visszajött, megkeresett. Végigzongoráztuk a kötelező „magyar találkozik külföldivel” párbeszédet (ki mit gondol a másik országáról, népéről, stb.) Számot cseréltünk, de mivel elkezdődtek a koncertek, különváltak útjaink. Másnap hívott, megkérdezte van-e kedvem este meginni velük egy sört valahol. A megbeszélt helyen várt egyedül.
Két óra múlva azt mondta, felmegy a szállodájába letusolni, átöltözni, mivel egész nap járták a várost. Mielőtt elindult, felajánlotta, hogy búcsúzzunk el úgy, ahogy az olaszok szoktak. Ekkor csókolt meg először.

Sokáig vártam vissza, de nem jött. Már épp indultam, mikor megjelent a barátaival. Beszélgettünk egy ideig négyesben, majd a srácok kacsintva kijelentették, hogy szétnéznek a környéken. Mivel egy szabadtéri helyen voltunk, a járókelők körülbelül 2 perc múlva már jó szórakozást kívántak.

„Húha, gyerekek mi lesz itt még ma este!” - kiáltotta egy srác, majd hangos nevetés kísérte elmés beszólását. Biztos elnevettem volna magam, ha éppen nem mással vagyok elfoglalva.

A következő pillanatban már egy taxiban ültünk, úton a szállodájába. A sofőr valószínűleg nem szerette volna, hogy elfajuljanak a dolgok, ezért időnként kérdéseket tett fel nekem. Azt nem láthatta, hogy a hátsó ülés sötétjében kezeink felfedezőútra indultak. Mindketten érezhetően vágytunk már a szállodára, és valami másra. Nem is tudom, hogy a liftben mit szerettünk volna jobban, hogy sose álljon meg, vagy érjen már fel az ötödikre.

Amint becsuktuk a szobaajtót, hozzám lépett és megcsókolt. Az ágyra döntött, lassan vetkőztetett, kiélvezve, hogy minden ruhadarabnál többet láthat belőlem. Majd felült, s egy hosszú pillanatig csak nézett. Láttam a szemén, elhomályosuló tekintetén, hogy tetszik neki, amit lát. Engem pedig még inkább felizgatott pillantása. Semmire nem vágytam már, csak hogy végre magamba fogadhassam az ismeretlent…

Mozdulataink egyre hevesebbek, keze testem minden porcikáját felfedezi, kivéve ölem legforróbb pontját. Ajkaink összetapadnak, nyelveink vad táncot járnak. Szorosan átkarol, kemény mellbimbóim érintésre várva szorulnak mellkasához. Férfiassága izgatóan ér hozzám, a vágy egyre inkább sóvárgásba csap át. Mélyen a szemembe néz, tekintetem könyörög érte. Minden mozdulata tudatja, ő irányít, s tőle függök. S kivételesen élvezem az alávetettséget, mint az ősi természet hagyományát, amelyet még nem sikerült leigáznia a modernségnek.

Kezével combjaim közé nyúl, s izgatni kezdi duzzadt csiklómat, vonaglok a gyönyörtől, miközben melleimet kényezteti. Felnéz, látja arcomon a kéjt, a vágyat, s dönt. Lábaimat kezével kitámasztva birtokba vesz, a pillanat, melyet úgy szeretek és már annyira szomjaztam, halk nyögésre késztet. Érzem, hogy kitölt, s egy pillanatig mozdulatlanul élvezzük az egybeolvadást.

Lassan kezd mozogni, egyre mélyebbre s mélyebbre hatol. Folyamatosan nő bennem a feszültség, arcán látom, ő is érzi. Érzem, hogy egyre közelebb az orgazmus, összehúzom izmaimat. Kérdezi, hogy jó-e s arcán büszke mosoly suhan át elhaló válaszomat hallva.

Ritmust vált, ki akarja élvezni legújabb zsákmányát. Megfordít, s hátulról hatol belém. Egyre gyorsabb az iram, a szoba elegáns bútorzata, az éjjeli város fényei már egybemosódott árnyékok, nincs más, csak mi ketten. Lélegzete egyre gyorsul, el-el akad, én is érzem, hogy közel a beteljesülés.
A következő pillanatban már nem tudok gondolkozni, még közelebb kerülök az éghez, s ő csak folytatja. Nyitva a szemem, de egyre kevésbé látok, míg egy lökésnél az egekbe repít. Remegek, egész testem megnyugszik a hatalmas orgazmusban, s csak ekkor veszem észre, hogy bennem van, mozdulatlanul, s egyre lassabban és nyugodtabban lélegzik.

Egymást átkarolva fekszünk, végigsimítja a gerincemet, s beszél. Furcsának tűnik, hogy ő, aki leigázott, magáévá tett, most a gyerekkoráról, a dél-olasz éjszakákról, az első szerelméről, az első csalódásáról, sorsról, végzetről mesél.
Nézem római profilját, kavarog bennem az előzőek emléke, a birtoklás és a behódolás, majd a kölcsönös megadás közös emléke. Ekkor megértem, s már nincs ellentét, nincs értetlenség, csak bizalom, s bizonyosság, hogy véletlenek nincsenek, s ez az éjszaka neki sem csak egy a sok közül.