Velencei Álom

Erdély Maros Vécs:
Egy nap a kedvenc kávézómban ültem, iszogattam a Hargitán szedett áfonyából készült teámat. A kávézó a falu szélében volt jól látszottak innen az erdők a völgy és a Kemény család kastélya. Káprázatos hely volt, minden évben ide látogattam pihenni pár napot vagy hetet. Egy barátomat várom most, Hannát. Még nincs 30 éves, közép magas, átlagos testalkatú lány. Hosszú fekete hajjal és káprázatos színű szemmel hogy miért, mert se nem szürke se nem zöld se nem barna, hanem káprázatos.
Hanna, fotóriporter egy londoni lapnál, a Hírnöknél. 4éve dolgozik itt, szereti a munkáját, tehetségét páratlannak tartják, semmi pillanat alatt tűnt fel a semmiből és tört a magasba. Csinos, a pasik álma, de ő a szinglik boldog életét éli mondván nem ér rá párkapcsolatra. Ezért a kijelentése végett pletykalapok sokat cincálták, de ő könnyen kivágta magát.
A fotósok nagy kihívása minden évben Velence legnagyobb ünnepe a karnevál. A méltán elismert fotós Hanna, idén megkapta a lehetőséget, hogy bizonyítson. 
Ez az utazás nagyon fontos volt a számára, azt mondta rengeteg mesélni valója van.
Kedd. / London/
Leon ( az újság igazgatója)
- Hanna, beszédem van veled. Mondjuk most!
- Megyek!
Beültünk az irodába.
- Mond?
- Nos, mint tudod, Velencében hétvégén kezdődik a karnevál, ami nagyjából egy hétig tart. Nos, ez idén nem lesz akármi, mert Londonban versenyt hirdettek, mégpedig a tavasz fotósa címen. Minden újság akarva akaratlan nevez, ha a hírét őrizni akarja. A lényeg Velence életét megörökíteni páratlan módon, mint még senki. Egyszerű, de nagyszerű képekből összevarázsolni mind azt, amit egy ember ilyenkor átérezhet. Nem csak az álarcokra kíváncsiak, hanem arra, ami mögötte rejtőzik. Értékelik a fotót és a fotóst egyaránt. – Hanna némán hallgatott és figyelt. – Azt akarom, hogy Te menj. Te vagy az, akinek esélyen van megnyerni másnak, nincs! Már mindent elintéztem egy jó barátomnak van, ott lakása ott fogsz lakni. Szem előtt, de ezért mégsem olyan feltűnően. A Rialto híd mögött nagyjából. Már akár este indulhatsz. – Leon önelégülten mosolygott.
- Azt nem kérdezed, hogy akarok-e menni? Tudod jól, hogy én ilyenkor Japánba szoktam utazni, avagy Erdélybe, mert kb. egész évben nem pihenek semmit. – Fintorgott Hanna.
- Tudom, de ez most nagyon fontos! – Nézett rá kérlelőn Leon.
- Na, jó de akkor oda leszek 2 hétig legalább hanem 3, és nem zargatsz naponta, és nem üvöltözöl ha nem leszek hajlandó a telefont felvenni.
- Jó rendben megígérem. Berakatom mindjárt az asztalodra a jegyeket, a kulcsot mindent.
- Rendben, köszi.
1. Szerda / London – Velence/
Nem sok kedvem volt Velencéhez, de valami azt súgta jó lesz. Munka után hazamentem összepakoltam aludtam még pár órát és az éjszakai géppel már repültem is. Pirkadt már mikor megérkeztem a városba. Ritka érdekes látvány volt különös érzés fogott el, amikor kiszálltam a vaporettoból. A „part” mentén kikötött gondolák táncoltak. A nap arany, narancs és vörös sugarai különös melegséggel töltöttek el, ahogy a sötét elkotródik, helyébe mindenütt fény költözik olyan volt a város, mint egy rózsa, ami most bont szirmokat. Egyszerűen csodás volt. 
Ahogy lépkedtem a macskaköveken úgy láttam a várost egyre ébredni. A virágos lány kipakolta a virágokat, égszínkék tekintete tündéreket idézett. Hallottam az öreg fűszeres harsona hangját, ahogy korán reggel kurjong. A gyümölcsös néni most bontogatta a szebbnél szebb portékáját és kezeivel elvarázsolta a gyümölcsöket. A kávézókból a frissen főzött fekete illata áradt, mint ha egy selyemszőnyeget gurítottak volna elém. A meleg pékáru illata táncra hívott. Az emberek lassan ébredeztek. Mire a kis lakáshoz értem egykét helyről a kiabálásokon kívül énekszó hallatszott. Hirtelen elvarázsolt a hely. Mintha itt ebben a cölöpökön épült városban egy másik világ rejtőzne.
A lakás egy szem előtt lévő ám mégis eldugott sarokban volt. Picike volt, de épp elég. Otthonos kis konyha egy kis nappali, ami a városra nézett a hídra, a gondolákra egyszerűen meseszép volt. Az ablak mellett húzódott egy csigalépcső, ami a galériába vitt, ami a hálószoba volt egyben. Egyszerűen fantasztikus volt.
Lepakoltam ittam egy teát olvasgattam egy kicsit és el is aludtam a kanapén kora délután tértem magamhoz. Átöltöztem rendbe tettem magam és neki indultam a városnak. Egy afféle felfedező útra, még a karneválig 2 nap volt, de már javában ment a készülődés, díszítettek maszkokat árultak, szebbnél szebbeket, kalapokat mindent, ami a játék része. 
Séta közben nagy riadalomra lettem figyelmes és paták csattogását hallottam. Megfordultam láttam két megbokrosodott ló rohant felém hajtó nélkül. Varázsütésre a másodperc töredéke alatt gondoltam egyet és felkapaszkodtam a mellettem elzúgó hintóra. Sikerült megfogni a két lovat, a téren megfordítottam őket. Ekkor lettem csak figyelmes egy lovagló ruhában szaladó lányra. Aki kiabált, én nem értettem , de a lovak igen, - Álmos, Tücsök mit csináltok, álljatok meg – értették, ugyan de ügyet se vettetek, rá mert ekkor már biztonságban voltak fogtam a hajtóágat. Szegény mire odaért majd kiköpte a tüdejét. De még mielőtt rám nézett volna a lovakat kezdte el pörölni. Alacsony vékony ugyan akkor izmos rövid barna hajú aranybarna szemű teremtés volt. Mikor kellőképp kiosztotta szegény párákat, hogy szégyelljék el magukat és lehetőleg bújjanak a föld alá szégyenükben (mellesleg megjegyezném a lovak tényleg lesütötték a fejüket még az egyik fülüket is bocsánatkérően az előbbi cirkuszért) Ezután fordult csak hozzám. Furán nézett rám nem tudtam eldönteni, hogy haragszik vagy mi lelte. Kurtán megköszönte helyet cseréltünk és elhajtott. Mondhatom szép kis köszönet, amiért megmentettem a lovait, de semmi gond.
A lakáshoz közeli étteremben vacsoráztam hamisíthatatlan olasz pastat. Sokáig járt még a fejemben a lány és a furcsa tekintete. Emlékeztetett valamire azt hiszem, nem is tudom. Vacsora után felmentem a lakásba kiadós fürdő után füstölőt és gyertyát gyújtottam. Próbáltam elmerülni magamban megtisztítani az elmémet. Meghallgatni a tanítást, amit fentről kapunk. Furcsa dolog történt, látomásomban egy sötét téren álltam egy lámpa alatt. Egy sárga ló jött hozzám szemben állt velem, rám ágaskodott zaklatott volt és ideges. Majd feléje nyújtottam a kezem megszagolta, megsimogattam az orrát majd látszólag megnyugodott. Ekkor riadtam meg, de erőtlenül dőltem el a szőnyegen. Nem tudom meddig voltam ebben az önkívületben, de másnap reggel tértem csak észhez.
Kiadós zuhany után fekete teát kortyolgattam miközben bámultam kifelé az ablakon. Azon tűnődtem mit akart mondani az a sárga ló, a délutáni lovas kalandomat vagy mit, és ahogy ágaskodott először, mint ha csatázni akart volna nem értettem igazán. 

2. Csütörtök / Velence/
Ma már fényképező géppel indultam útnak készítettem pár képet az árusokról, pékről, cukrászról, a virágos lányról, a gyümölcsös néniről, a kurjongató fűszeresről, aki mellesleg nagyon kedves volt egy közös képért cserébe kaptam egy csomag gyógyfüvet. A nap zajosan telt sokat nevettünk mosolyogtunk ismerkedtem az emberekkel. 
Alkonyatkor indultam haza, valahonnan zeneszó ütötte meg a fülem. Méghozzá hegedű elindultam a hang irányába. Páran körbe álltak egy hegedűst az egyik kávézó kertjében, közelebb érve jöttem rá ki is ez. A fogathajtó lány volt az. Közelebb mentem én is hallgattam a játékát, meseszerű volt és megnyugtató. A körülötte álló emberek beszélgetéseiből leszűrtem ő minden este itt játszik. Sokak örömére.
Mire végzett a hajtókalap bizony megtelt apróval. Az utolsók közt maradtam ott beszélni akartam vele pár szót, a tegnapi miatt. Mire oda értem hozzá már a hangszert is elcsomagolta. A tegnapival ellentétben most a tekintete melegséget sugárzott nyugalmat és kedvességet. Ahogy rám nézett elmosolyodott és lesütötte a szemeit. Majd kedvesen megszólított.
- Ne haragudj, Te vagy az, aki tegnap megfogtad a lovaimat?
- Igen én – mosolyogtam vissza
- Kérlek, ne haragudj, amiért tegnap olyan csúnyán viselkedtem veled. De a lovakkal voltam nagyon elfoglalva. Nagyon szépen köszönöm, hogy megfogtad őket.
- Ugyan már nincs mit!
- Értesz a lovakhoz?
- Kicsit, tereplovagaltom sokat, meg eljártam túrázni. De egy baleset után abbahagytam ma már ritkán ülök lóra vagy bakra.
- Oh értem. Te nem vagy idevalósi igaz?
- Nem, angol vagyok, vagyis ír. De Londonban élek ott is dolgozom. A karnevál miatt jöttem fotóriporter vagyok.
- Oh, az jól hangzik. Hol szálltál meg?
- A Rialto híd mögött egy kis lakásban a főnököm egy barátjáé. Lorenzo-é.
- Nem ismerem, de a környéket igen. Én két utcával arrébb lakom. Jaj, bocs a nevem Léna
- Én Hanna vagyok.
- Egy darabon mehetnénk együtt?!
- Persze. – mosolyodtam el újra.
Hazáig elkísért jót beszélgettünk, mint elmesélte napközben kocsikáztat a városban este pedig hegedül felajánlotta, hogy ha gondolom, fuvaroz párszor, amikor szükségem van rá. Cserébe, amiért megfogtam a lovait és ezzel olyan sok mindenkit megmentettem.
3. Péntek / Velence/
Másnap reggel jött értem és bejártuk a város minden szegletét, ami érdekes volt a számomra. Megkért este hallgassam meg a játékát ugyan ott. 
Most többen játszottak volt, aki dobolt volt aki csörgőt használt és volt még egy hegedűs és egy trombitás is. Középkori hangulatot varázsoltak egy pillanat alatt lenyűgöző volt. A rögtönzött koncert után iszogattam egyet a zenészekkel majd Lénával hazaindultunk. Útközben a bor mámorától kicsit megeredt a nyelve.
- Neked van barátod?
- Nincs, neked?
- Nekem sincs, nekem nem kell, férfi utálom a fajtájukat. Semmit érőek. Én tulajdonképpen a lányokat szeretem. Éppen azért amilyen mocskosak a férfiak. - megdöbbenten néztem rá – Neked miért nincs barátod?
- Mert tulajdonképpen nincs időm egy kapcsolatra a munkám és a lovak az első. Meg, mert egyszer valaki megbántott és durva volt velem az óta nem tűröm meg őket különösebben magam körül. Miért szerettél ki a pasikból?
- Volt egyszer, aki tetszett udvarolt is egy darabig, de aztán egy barátnőmet vitte ágyba majd el is vette. Egy másik pedig csak pár napja ismert mikor megerőszakolt sose felejtem, el napot azóta nem tűröm, hogy férfi érjen hozzám.
- Megértelek!
Mindeközben odaértünk a sarokhoz ahonnan mindenki megy a maga útján. Felém fordult, zavart volt a tekintete. Megérintette az arcom az ajkaimat majd szó nélkül sarkon fordult és elment.
Mikor felmentem a lakásba próbáltam magam összeszedni több-kevesebb sikerrel. Kiadós forró zuhany után most mezítelen ültem le a nappaliban gyertyákat és füstölőt gyújtottam. Próbáltam elmerülni magamban. Megint a sötétségben álltam és megint jött a sárga ló. Most odabújt hozzám, megnyugvóan támasztotta a fejét a mellkasomnak majd mélyen a szembe nézett és elment. Ekkor tértem magamhoz úgy éreztem valamit megértettem, de ebben a pillanatban eldőltem. Valamikor hajnalban-verejtékben úszva ébredtem.
4. Szombat / Velence/
Kimentem tusolni majd papírt-ceruzát kerestem leírtam a látomásaimat és arra a következtetésre jutottam, hogy a sárga ló Léna, és hogy azért ugrott nekem, először mert az én szellemem is ló egy sötétpej ló. Ezen elmerengtem egy darabig.
Kicsit később elővettem a laptopom és felvittem az elmúlt napok képeit jó érzéssel töltött el, ahogy nézegettem őket majd megakadt a szemem Lénán. Készítettem pár képet róla is mikor a kávézó előtt játszottak. Miért volt látomásom róla, miért? Sokáig időztem ezeken a képeken, amíg kicsit megjavítottam őket. Majd a többiből is válogattam egy két jót. Délfelé járt mire végeztem a válogatással. Éhes lettem lementem a közeli pizzériába és ettem egy salátát. Szokatlan volt a sürgésforgás mire rájöttem ma kezdődik a karnevál mától egy héten át őrületes forgatag minden este vigadalom.
Ebéd után a felszerelésemet a nyakamba akasztottam és indulás. Napsütéses hideg idő volt készítettem pár képet a még csak lézengő álarcosokról majd a művész sarokra tévedtem. Zenészek táncosok, kosárfonók, szuveníreket készítők és Festők tucatjai kápráztatták a nézelődőket. Egyikőjük munkáin megakadt a szemem. Szóba elegyedtünk egymással.
- Csao! – köszöntöttem könnyedén
- Csao! – köszönt vissza lazán, és rám nézett. Ahogy kiegyenesedett, magas volt és izmos hosszú világos barna haja cofba volt kötve, szemei barnák voltak melegséget árasztottak mosolya a füléig ért. – Mi járatban? Segíthetek?
- Hanna vagyok, örvendek. Fotóriporter vagyok, és a karneválról készítek képeket és gyűjtöm az életutakat, sztorikat egy cikkhez.
- Én Áron vagyok, Erdélyből jöttem. Festő vagyok és keramikus ebből élek. – ahogy formálta a szavakat úgy ejtette rabul az embert. – Segíthetek neked valamiben?
- Pár képet szeretnék készíteni a munkáidról rólad – ekkor éreztem, hogy kis híján elpirulok és zavartan veszem el a tekintetem az övétől –
- Persze nyugodtan. – mosolygott és beinvitált a sátrába ahol több kép is volt.
Beszélgettünk még csináltam pár képet majd tovább álltam. Nagyon megnyerő férfi volt számomra. Nem hittem volna, hogy én valaha tudok férfit így hirtelen ilyen szinten értékelni. Hosszúra nyúlt a mai nap, alkonyodott már mikor hazaindultam. Visszafelé Áron előtt mentem el, ő is pakolt össze felé.
- Na, eredményes volt a nap? – kérdezte vidáman
- Igen az volt köszönöm és neked?
- Az eladtam pár képet lett néhány megrendelésem is. Nem iszunk meg valamit?
- Nem köszönöm még dolgoznom kell a képeken és össze kell állítanom néhányat a főnökömnek. – Kissé zavarba jöttem a kérdéstől, szerettem volna is meg nem is. Eszembe jutott Léna és a látomások. – Esetleg holnap reggel egy kávé?
- Rendben van? 8kor? A sóhajok hídja előtt?
- Rendben, szép estét, Csao! – Köszöntem vidáman
- Csao Bella! – Vágta rá huncutul.
A kávézóhoz siettem, mint minden este, hogy lássam Lénát. Most is játszott, öröm volt nézni, hallgatni, ahogy beleélte magát minden hangba. Ilyenkor ragyogott csak igazán. Ahogy néztem akkor jöttem rá azt hiszem, hogy vonzódom hozzá. Megörült mikor meglátott, megölelt és dobott egy puszit az arcomra kérte üljek le közéjük. Úgy is tettem csináltam pár képet róluk. A kávézóban minden este fergeteges hangulatot tudtak csinálni. Ma hajnalig húzódott a játékuk 2 óra is elmúlt mikor hazaindultunk.
A saroknál ismét szembe állt velem, de a tekintete tisztább volt, mint előző éjjel. Az arcom felé nyúlt ekkor én is az övéhez így álltunk egy hosszú pillanatig egymás arcán a kezünkkel majd végig húztuk az ujjunkat egymás ajkán aztán elváltunk. Éreztem, hogy a vonzalom erősödik közöttünk. Majd szó nélkül váltunk el egymástól.
Felmentem lezuhanyoztam, ma is gyertyát gyújtottam ma is elmerültem. Furcsa dolgot láttam két ló forgott táncot járt egymás körül, de ugyan akkor megjelent egy sólyom is a képben. Önkívületben dőltem el ma is.
5. Vasárnap / Velence/
Reggel zuhany, tea, jegyzetelés. Úgy éreztem futnom kell egyet mire eszembe jutott, hogy 8 órát beszéltem meg Tamással. Összekaptam magam lementem a sóhajok hídjához ott várt rám két kávéval és egy - egy tasak vajas croasont hozott kérte járjunk egyet. 1.5 óra úgy elszaladt nem is gondoltam volna, vele öröm volt a beszélgetés. Országokról, művészetekről érzésekről. Úgy éreztem elbűvöl, féltem ettől az érzéstől főleg azért is mert Léna is megmozgatott bennem valamit. Fél 10 körül elváltunk ő ment festeni én fotózni. 
Visszafelé szándékosan nem mentem arra. Nem akartam vele beszélni a zűrt rendbe akartam tenni a fejemben. Korán hagytam abba aznap a munkát. Kimentem kikötőbe egy eldugott csöndes részére és csak bámultam a tengert. Miközben elméláztam a látomásom újra megjelent előttem a két ló és a sólyom. Mikor vége lett megszédültem, de most nem estem össze furcsálltam is kissé. Pihentem még egy kicsit aztán összeszedtem magam és hazamentem. Készítettem némi harapni valót és bele vetettem magam a munkába este 7 re kész voltam azzal, amit elterveztem, felöltöztem. Felvettem egy fekete leginget egy barna kissé rakott szoknyát egy fekete magas nyakú testhez simuló felsőt, egy kardigánt és a barna hosszított kabátom és a fekete csizmám. A hajamat kiengedtem, picit begöndörítettem. Ma nem vittem gépet csak egy kézi táskát. Elindultam a kávézó felé, a zenészek már mind ott voltak, de még csak hangoltak. Léna nagyon örült ragyogott a szeme. Ma játszotta a legjobbat, amit eddig hallottam. Korábban végeztek ma hisz vasárnap volt 9 óra körül indultunk haza kértem egy üveg bort Gustotól.
Séta közben nem szóltunk egymáshoz, mikor a sarokhoz értünk rám nézett nem tudtam mi van a szemében, de éreztem, ami az övében az ott van az enyémben is. Ekkor megfogtam a kezét és elindultunk a lakásom felé szótlanul. Miután kibújtunk a kabátból-csizmákból leültünk a nappaliba, vittem két poharat iszogattunk nem igazán szóltunk egymáshoz csak néztünk némán. A szemeink beszéltek helyettünk.
Meleg volt ezért kibújtam a legingemből és a magas nyakút is levettem alatta csak egy trikó volt. Ő is levette a kardigánját alatta krémszínű trikó volt, de nem volt rajta melltartó. Látszottak a formái, a mellbimbói, elfogott a vágy, hogy gondolataimat eltereljem elmentem letusolni, mikor visszajöttem megkérdezte ő is letusolhat e, adtam neki törülközőt. Amíg tusolt én meztelenül ültem a nappaliban, az égő gyertyák között a levendula füstjében. Még nem merültem el mikor kijött magára volt tekerve a törülköző. Mögém térdelt, a törölközőt félredobta és apró puszikat lehelt a nyakamra, a vállamra. Majd simogatni kezdett, éreztem, ahogy a vágy átjárta a testem-megfordultam és megcsókoltam. A csókja hosszú volt élvezetes egyszerűen mennyei.
Felmentünk a galériába kérte feküdjek hanyatt, mivel én még nem voltam nővel mindent úgy csináltam, ahogy kért. Csókolóztunk majd szépen elindult lefelé, a nyakamról a melleimen át egészen izzó ölemig. Nyelve olyan volt, mint a hűs patak éltető vize egy halk sikollyal jutalmaztam attrakcióját. Csókjai, nyelve kényeztetett majd ujjait is használni kezdte itt már éreztem mindjárt itt a vég, csípőm ritmikusan és gyorsan mozgott, hajszolta a beteljesülést. Majd hatalmas sikoly kíséretében elélveztem. Verejtékben úszva feküdtem az ágyon ő feljött mellém és megölelt, puszilgatott cirógatott. Kellett egy kis idő mire észhez tértem akkor viszont nem maradtam adósa.
Kíváncsisággal fedeztem fel a testét leheltem csókot minden porcikájára, míg nem a legnemesebb részét is elértem. Csiklója már izzott mikor a nyelvem megérintette felnyögött és járni kezdett a csípője. Finom kezeivel érzékien húzta szét ajkait, hogy mindenhová odaférjek. Majd kérte az ujjaimat, amit természetesen meg is kapott először csak az egyiket majd két ujjamat dugta kelyhébe. Ekkor már éreztem, rajta hogy nem kell neki sok csípője vadul táncolt, míg hatalmas nyögések között elélvezett. Az élvezettől kissé öntudatlanul feküdt az ágyon kérte bújjak hozzá. Érzéki csókokat váltottunk cirógattuk egymást, így telepedett ránk az álom.