Veled...? 2. rész

Veled…? 2. rész

A Pécs külvárosának egyik gazdagabb utcáján álló, tehetősebb család által építtetett ház felső szintjén elhelyezkedő egyik hálószobából most furcsa, kissé szokatlan hangok szűrődnek ki. Igaz, az ajtó nem valami különleges, ritka anyagból készült, mégis jó hangszigetelőnek számít. De ez most mégsem működik úgy, ahogy azt a ház lakói, a felső tízezer közé tartozó S. család, megszokta. Talán az oka mindennek az, hogy az ajtó, igaz alig résnyire, de nyitva van, vagy esetleg az, hogy eme hangok szokatlanul hangosak, és mindenképpen mások, mint amiket bármelyik környéken élő tisztes polgár megszokott volna. Egy fura egybeesésnek hála, a „ricsaj” nem hallható a szomszédos házakban és az S. család által birtokolt építményben sincs senki, a hang két kiadóján kívül.
Visszatérvén a neszre, az átlag beszédnél hangosabb, szabálytalan időközönként jelentkező, kéjes nyögésekről van szó. Ez magában talán még nem is furcsa, csak a hangkiadáshoz kapcsolódó történet, és a két szereplője az.

A hálószoba berendezése egészen átlagos, alig észrevehető rajta, hogy a lakója és annak családja jelentős anyagi háttérrel rendelkezik. Egy egyszerű ágy, igaz, francia, a két ablak között, melyek a keleti oldalon helyezkednek el, így reggelente szó szerint az ember hasára süt a nap és délután mégsincs olyan irtózatos hőség. Jobb oldalt két szekrény, tele ruhákkal; különböző anyagok, egyező méretek. Mellettük még egy kisebb, fiókos szekrényecske, főleg alsóneműk tárolására. Végül a sarokban egy egész alakot visszaadó, egyszerű tükör. Első benyomás talán az lenne, az itt lakó különösen hiú, de ez mégsem stimmel, hiszen a férfi éppen csak annyit törődik saját kinézetével, hogy megmaradjon természetes, férfias külseje. Bal oldalt található még egy íróasztal, rajta számítógép, családi fotók, tollak, ceruzák és minden olyan dolog, ami egy átlagos íróasztalra való. Eltekintve attól a sebtében feltépett óvszercsomagolástól, ami most a klaviatúrán pihen. A vásárlónak, aki mellesleg nőnemű, arra sem volt ideje, pontosabban nem akarta, hogy ideje legyen rá, hogy a szemetesbe hajítsa. Mindebből talán már érthető, mi folyik a szobában.

A kissé gyűrött, finom tapintású ágytakarón, a levetett női ruhaneműk között, anyaszült meztelenül és szétterpesztett lábakkal egy szépséges, fiatal lány fekszik. Hangosan nyögdécsel és kiáltozik, ahogy partnere, a lábai között és az ágy előtt álló, magas, vállig érő fekete hajú férfi ostromolja őt. A lány mindeközben megpróbál teljesen az élvezetre koncentrálni, de közben az jár a fejében, mekkora szerencséje van ezzel a férfival. Hisz’ ő kedves vele, megbocsátja a baklövéseit és nem utolsó sorban elég jól is néz ki. Ő, Klaudia, legszívesebben Hugh Jackman-hez hasonlítja. Az ő szemében ugyanolyan magasak, egyező a testalkatúk – bár a partnere egyáltalán nem szőrös – és mindketten kifejezetten jóképűek. De idővel észre vette, csak ő van ezen a véleményen. Akárhogy is, kissé elfogja a búbánat, ahogy eszébe jut, eme történés után mindennek vége. Bár szex közben igencsak nehéz bármire is gondolni, ő most mégis szomorú, de aztán egy új, vadabb lökés és a gondolatok kiürülnek a fejéből, agya így is éppen elég ködös már az extázistól. Újra hangosabbak lesznek a nyögései, megint kiáltozni kezd:

- „Te jó ég… Ennyire jól még… Sosem élveztelek…”

A lány száját elhagyó szavak azonban nem jutnak el a férfi agyáig. Monoton ritmusban teszi a dolgát, hogy az aktus minél hamarabb befejeződjön, és optimális esetben mind a ketten eljussanak a csúcsra. Az ő feje most különösen tiszta, csak arra tud gondolni, ami úgy egy fél órával ezelőtt lejátszódott itt. Valahol mélyen mégis boldog, hiszen tudja, ha majd jön a megváltó orgazmus, vége lesz ennek az egésznek. Újra szabad lehet, elfelejthet mindent. Nagyon elege van már ebből a… kapcsolatból, bár ezt alig lehet annak nevezni. Közben hallja, ahogy a lány kiáltozik, igaz, nem fogja fel, mit mond. De ennek hatására csak gyorsabban, több erőt beleadva intézi a „lökéseit”. Közben elsimítja a szőke fürtöket, amik eltakarják Klaudia ragyogó kék szemeit, s szépséges arcát. Mégis, nem fogja fel, mit lát, és mit tesz, a tekintete üveges. A lány nyögéseiből gondolja, és saját ágyékában is érzi, az oly sóvárogva várt pillanat már nincs túl messze. Nem akar túlságosan ebbe a gondolatba kapaszkodni.

Eközben a partnere rákulcsolja kecses lábait az ő férfiasan keskeny derekára, majd bal kezével végigsimít széles vállain, csakhogy utána megállapodjon a mellkasán. Végtagjaival egyre jobban szorítja, ahogy egyre jobban magával ragadja az élvezet. A férfi ekkor benyúl a teste alá egyik kezével, átkarolja a csípőjét és felemeli. Aztán két kezével átöleli a derekát, és függőleges pózban folytatják ezt az érzelmi káoszon alapuló szeretkezést. Klaudia már lassan sikítozik az örömtől, ahogy barátja minden egyes lökésével egyre mélyebbre hatol aprócska testében. Számára ez a hím mindig is közel jár a tökéleteshez. Imádja a testét, a szexualitását, a pénzét… Teljesen megfeledkezik arról, hogy mindennek hamarosan vége.

Mindeközben – csak hogy ne kelljen a kitörni készülő orgazmusra gondolnia – felidézi magában kapcsolatuk teljes egészét, a kezdettől. Ehhez visszamegy az időben négy hónappal ezelőttre… A másodperc törtrésze alatt rengeteg emlékkép villan fel a tudatában:
Pécs egyik neves diszkójában van, és egy gyönyörű szőkeséggel táncol. Bár nem illenek össze… De hát annyi ideje magányos már, örül minden társaságnak, igaz, sose voltak gondjai a nőkkel. Rengeteg lánynak tetszik a sötétzöld érzéki szemei, a gyönyörű teste vagy éppen szelíd, kedves jelleme miatt. Viszont be kell látni, igencsak sokan a magassarkújuk legkiálóbb részével látogatnák meg nemesebb részeit.

Következő képek: néhány Klaudia legrémesebb és gerinctelen cselekedetei közül, mint például az az eset, mikor el akarta hitetni vele, hogy terhes, vagy mikor egyszerre két férfival csalta meg… Aztán beugrik néhány kép olyan dolgokról, amiket a lány ráerőltetett: vegyen neki ezt-azt, bizsuktól kezdve egyre drágább dolgokig, aztán a különböző elvárásai szexuális téren, legyenek egymáséi buszon, vonaton, irodában, plusz még bilincses játékok és a többi. De ezeket mind elviselte, csak azért, mert remélte, hogy Dia egyszer olyan lesz, mint amilyen a legelején volt, kedves és elbűvölő.

De most már tudja, erre nincs remény. Rengeteg ilyet nézett már el neki, rengetegszer békültek már ki, de most már elege van mindebből. Gondolatai most a fél órával korábban lezajlott eseményekre terelődnek:
A szobájában ült, és Diával telefonált. Már hatodik alkalommal magyarázta el neki, hogy vége a kapcsolatuknak. Volt itt már mindenféle szakítás, levél, sms, hívás, találka, e-mail… És most újra itt tartanak. Nagy nehezen már ennek a beszélgetésnek is a végére értek, már úgy tűnt, a lány megértette a dolgot. De ekkor hirtelen rákérdezett:

- „Nos, ez így mind szép és jó, megértem, hogy eleged van.” – mondta. „De nem akarnál lefeküdni velem még egy utolsó alkalommal? Afféle lezárásként.”

Ez volt az, amire a fiú abban a pillanatban a legkevésbé számított. Komolyan elgondolkozott azon, vajon rosszul hallotta-e.

- „Na, ne kéresd magad! Csak annyit kérek, hadd forrjak egybe még egyszer utoljára azzal a Hugh Jackman-szerű testeddel. Még talán te is élveznéd.”

Beletelt egy kis időbe, mire mindent felfogott és választ tudott adni.

- „Legyen ahogy akarod, de tisztában kell lenned vele…” – a mindig oly határozott és mély, férfias hang itt egy árnyalatnyit megremegett. „…azután köztünk már nincs semmi.”

Alighogy kimondta ezt a pár szót, hallotta, ahogy valaki feltépi majd becsapja a bejárati ajtót, azután pedig felrohan az emeletre és benyit a szobájába. Elfelejtette bezárni az ajtót, de hát ki gondolt volna erre? Abban a pillanatban Klaudia belépett a helységbe, legcsábítóbb mosolyával és egy falatnyi miniszoknyában. Kezében egyetlen óvszer volt, így elég nyilvánvalóak voltak a szándékai, a férfi mégis remélte, abból ott lufit akar fújni. De már tudta, mi lesz. Legalább gyorsan túlesik rajta…

Most, úgy harminc perccel később, már látják a hegy csúcsát. Mind a ketten egyre jobban és vadabbul hatolnak egymásba és élvezik az összeolvadó testek játékát. Már csak pillanatok választják el őket a végtől, minden értelemben. Eljön a hőn áhított extázis, az orgazmus, és bevégzi a kapcsolatukat. Ezt tudják ők is, mégis, egyiküket ez elszomorítja, másikuk viszont kifejezetten örömmel gondol rá. És most eljött ez a momentum.

Először a férfi érzi, ahogy az élvezet tüzes labdaként végigszáguld az ágyékától a makkjáig. Aztán a nő is, hogy egymásba illesztett testrészeik lángolnak, mint ahogy szinte az egész testük lángol, a kéjtől és talán a dühtől is némiképp. Majd az utolsó lökések alatt ez az eufórikus érzés hullámként száguld végig a testükön. Mindketten beleremegnek, ahogy a férfi kilövelli az életet adó nedvet magából, és ahogy a nő megduzzadt csiklója alatt a résből a padlóra csurran egy kis nedvesség, amit lucskos nemi szerve már nem bír tartani. Ugyanebben a pillanatban az összes izmukat egyszerre feszítik meg és egyszerre hunyják be szemeiket miközben tovatűnik az orgazmus és az élvezet néhány másodperce.

Most testük elernyed. A férfi óvatosan az ágyra helyezi Klaudiát, aki még alig kap levegőt. Hiába, nincs olyan jó kondícióban, mint ő. Afféle utójátékképpen még izgatja egy kicsit a lány nemi szervét és mellbimbóit, aztán rájön, erre már nincs szükség. Felegyenesedik, ellazítja izmait, majd az íróasztalhoz sétál. Leveszi és a csomagolással együtt a szemetesbe hajítja az elhasznált óvszert. Végül megfogja székben heverő sebtében ledobott ingét – ami láthatólag szétszakadt – és megtörli vele izzadtságtól nedves testét, majd hátrafogja haját, s megfordul. A lány már javában öltözködik, bár még mindig zihál kissé.

- „Szép volt, macsó. Nem kell mit mondanod, megkaptam, amit akartam, most elmegyek.”

Cipőjét felhúzva odasétál az ajtóhoz, majd visszafordul egy pillanatra.

- „Csak még annyit: köszönöm. Most már tudom, hogy vége.” – majd még egy utolsó csókot lehel a férfi ajkaira, aztán kilép a szobából, le a lépcsőn, és ki az ajtón.

A férfi még kicsit megdöbbent, gondolatai vadul cikáznak. Leül az ágy szélére, és azon gondolkodik, vajon jó-e így. Kis idő múlva nyugtázza, sikerült meggyőznie magát erről. Végül is, a lánnyal nincs közös jövőjük, jobb ez így. Aztán meghallja a bejárati ajtó csapódását, és ugyanabban a másodpercben megcsörren a telefonja. Úgy véli, ez csakis valami rossz tréfa lehet a lány részéről. Néhány csengés után – még mindig pucéran – odamegy és felveszi.

- „Halihó!” – búgja egy ismerős hang a fülébe. De ez nem Klaudiáé.
- „Csak nem? Barbara? Rég nem hallottam felőled.” – elmosolyodik, a lány régi jó barátja, még úgy tizenöt éves korukban együtt jártak egy darabig, de persze túl fiatalok voltak bármihez. Azóta mindig kiöntik egymásnak a lelküket. Talán azért, mert ő viseli a legjobban a lány nehéz természetét.
- „Szervusz Balázs, jó, hogy elértelek!”

Folyt. köv.