Vaskoppányi éjszakák - a varázsgolyó

A hold vigyorgó, ostoba arcként lebeg a falu mozdulatlan, néma teste felett. Az utcák üresek, néha egy-egy gajdoló részeg tűnik fel, amint hazafelé ballag az iskolai buliról. A lámpák fénye sárga patakokban folyik végig a kövezeten, a fák árnyai hidakként keresztezik őket. A levegő balzsamos, tücsökciripelés s láthatatlan éji állatok lehelik be a település zárt, csöndes éjszakáját. A Tómellék és a Hegyalja utca sarkán magányosan villog egy közlekedési lámpa; munkások helyezték oda, mivel épp új vízvezetéket fektettek le. Most semmi dolga, alszik a kereszteződés. Úgy tűnik, minden alszik, szinte halotti nyugalomba burkolódznak az épületek, a terek, az utcák. Ám ez csak csalfa látszat. Akadnak ébren levő emberek, állatok, még növények is: van, aki most él igazán, és olyan is, aki sosem alszik. De még az álmodók agya sem mindig pihen: az elme puhán dajkálja önnön boldog, vagy épp szörnyű zűrzavarát.

Bözsi néni mélyen alszik, álma nyugodt és mély, mint mindig, ha a múlt emlékei lepik meg. Fiatal katonákról álmodik, sima, sugárzó arcaikról, ahogyan visszajönnek a háborúból. Annak idején vagy ötven fiatal férfit vittek el Vaskoppányból, és mind visszatért: közülük egyet sem kaszálták le a muszkák golyói. A Pető Sanyi ugyan fél karral érkezett vissza, de a többi testrésze ép és egészséges maradt, mint erről ő maga is meggyőződhetett. Amikor Németország letette a fegyvert, a falu hatalmas ünnepséget szervezett. És az akkor húszas éveiben járó hajadon kivette részét az ünneplésből. Alaposan. Álmában most újraéli az egészet: durranó puskagolyók, amiket a fritzek által hátrahagyott fegyverekből adtak le, tábortüzek, vakító mosolyok… látja mindezt, s látja magát is, hanyatt fekve, szétdobott lábakkal hever a kukoricásban, mialatt a bakák sorra beléhatolnak, szopják hatalmas melleit, csókolják hasát. És ő is mindent megtesz ezeknek a fiúknak, amit csak kívánnak. Miért is ne? Megharcoltak az országért, s végeredményben érte is; vért s könnyet áldoztak, megérdemelnek hát egy kis szórakozást. Most kívülről látja magát, kukoricásban vonagló hófehér testét, melyet még nem borítanak ráncok, s mely még élettel telin, kívánatosan simul a férfikarokba. És látja a hajnalt, a földekre csorgó meleg fényt, mely vörösre festi a körülötte heverő mezítelen férfiak bőrét. Bözsi néni elmosolyodik álmában, s mosolya most olyan, akár egy fiatal lányé. Aztán megfordul ágyában, s ráncos ajkai közül kicsap az öregek savanyú lélegzete.

Oravecz Dani még nem alszik. Támolyogva búcsúzkodik kedvesétől, Kittitől, a lány házának kapualjában. Kitti mosolyogva, megértően bólogatva hallgatja a fiú akadozó körmondatait, aztán egy villámgyors csókkal lezárja a beszélgetést, és belibben a kapun.
- Józanodj ki Dani, holnap beszélünk. Szeretlek ám, de későre jár. Érj haza épségben!
Dani még vagy öt percig imbolyogva bámul a lány után, mire tudatosul benne, hogy otthagyták. Akkor felsóhajt, és hunyorogva körülnéz. Igazából fogalma sincs róla, hol van, azt pedig képtelen eldönteni, merre induljon. Ideiglenes megoldásként úgy dönt, balra fog menni, aztán egyenesen. Akkor biztos oda jut, ahova akar. Ettől felderül a kedve, és lassú, megfontolt léptekkel elindul, majd rekedten énekelni kezd. Aki aludni szeretne, nem mind díjazza ezt: egyikük-másikuk kiordít neki, hogy fogja be a pofáját. Dani meg se hallja. Csak halad, míg agyára rátelepszik a se kép, se hang állapot. A fiú befészkeli magát a puha semmibe, és fölszívódik a sötétségben.

Dudás Kriszta aludna már, de képtelen rá. Álmatlanul forgolódik ágyában, eltelve furcsa, idegen érzelmekkel – izgalmasakkal és borzalmasakkal -, őrlődve vágy és szégyen között. Az éjszakába nyúló tébolyult estét járja körül agya, magyarázatot keres saját viselkedésére. Az ballagási bankett után lefeküdt a meghívott zenekar, az A Csotrogányok dobosával, akiről csak annyit tudott, hogy Balázsnak hívják. Ha belegondol, a lefeküdni szó nem a legjobb kifejezés: a fiú állva dugta meg, az egyik emeleti osztályterem falának támaszkodva, teljes sötétségben. Nagyon kemény, és nagyon vastag farka volt: vagy tíz percig döngölte őt, mire a széles hátú bika vállába harapva, fergetegesen elélvezett. Gondolatai elsősorban mégsem ekörül forognak: ő a Oravecz Danira gondol, a banda gitárosára. Arra, hogy szeretné, ha a fiú az övé, és csak az övé lenne – testét, lelkét odaadná neki újból és újból. Mennyire kívánja! Mennyire szeretné, ha Dani arcát láthatná most széttárt, meztelen combjai között, és érezné, hogy nyelve öléhez ér… végignyalja duzzadó szeméremajkait… bekapná csiklóját…
De nem lehet! Mert Kittivel jár, azzal a gazdag, nyafka kis kurvával! De nem addig ám… el fogja hódítani a tőle Danit. Ha megadja neki, amire minden férfi vágyik…

A lány forgolódik, egyre képtelenebb képzelgésekbe hajszolva magát. Hasra fordul, aztán lábai közé nyúlva, s ujjait fürgén használva kielégíti magát. Kívülről látja magát, pucsító fenekét, tátongó, széthúzott punciját. A csúcsponton halkan felsikolt a gyönyörtől, és érzi, ahogyan nedveinek illata betölti a szobát.
Visszahemperedik a hátára, és gyengén piheg. Mielőtt végre elaludna, gondolatai hagymázas mélységekbe tévednek, és rémülten pattannak fel szemei: de már odaát, a rémálmok országában.
A dobos fiú, Balázs szintén virraszt. Az asztalánál ül, gyönge lámpafénynél. Egy nagy, úgy húsz centiméter átmérőjű üveggömb hever előtte, azt bámulja megigézve. Nadrágja letolva, farka merev. Néhány perce még emlékezett a Krisztával történtekre, és felmerült benne némi aggodalom, hogy nem kapott-e el tőle valamit - védekezéssel ugyanis akkor egyikük sem fárasztotta magát. Az ilyen kis kurvákkal jobb óvatosnak lenni. Ám amióta elővette az üveggömbjét, ez a kérdés meglehetősen másodlagossá vált számára. Mire a gömb felragyogott, el is feledkezett az egészről.

Az üveggömböt – magában varázsgömbnek nevezte, voltaképp az is volt – tavasszal lőtte a helyi búcsúban. Balázs csupán megszokásból ment el rá. Húszévesen már nem nagyon érdekelték a fröccsöntött játékkamionok, a vattacukrot pedig mindig is utálta – de a búcsút magát jópofának találta, és gyerekkori emlékeket ébresztett benne. Persze gyerekként még kólát vedelt, ezúttal pedig sört a barátaival. No nem sokat. Délre mindössze nyolc üveggel termelt be, és csak három óra felé kezdtek elködösülő szemei a naplemente színeiben játszani.
Ilyen állapotban talán nem a legjobb ötlet a céllövöldével próbálkozni, de Balázsnak ez nem okozott problémát. Józanabb haverjai megpróbálták lebeszélni, de a fiú hangosan üvöltözve közölte velük, hogy ő igenis lő magának egy kibaszott plüssmacit. A többiek, akiknek már a szemük előtt lebegett a kép, ahogyan a légpuska lövedéke kiüti a lövöldében strázsáló nagydarab fickó szemét, az pedig utána kipaszírozza belőlük a szart is, tovább erősködtek, hogy Balázs próbáljon inkább horgászni. Egy aranyos kis nyuszit, mondjuk. De a fiút már nem lehetett eltéríteni a szándékától. Ő akkor is lő egy kurva mackót, kiabálta, ha cigánygyerekek potyognak az égből. A többiek arca erre kínos fintorba rándult. A céllövöldés faszi a kinézete alapján ugyanis egyértelműen roma volt.

Ám a nagydarab, sötét bőrű férfi, akinek alumíniumkereszt lógott a füléből, csak mosolygott. Aztán intett Balázsnak, hogy jöjjön közelebb. A fiú diadalmas vigyorral hajolt a pultra, és a fickó már nyújtotta is neki a puskát. Kacsintott egyet.
- Én bízok benned, öcsém.
Balázs kitámasztotta a fegyvert (bár a fegyver talán erős szó rá), és becélozta az egyik rózsaszín bundás játékmackót. Három pálcát kellett volna eltalálnia, hogy megkaphassa nyereményét. Persze egyet sem talált el. Csalódottan káromkodott. A barátai szemüket forgatva figyelték. A lövöldés férfi csak mosolygott, és mosolyában volt valami különös.
- Semmi baj, öcsém. Még egy kör?
- Haver, húzzunk már innen – szólalt meg valaki Balázs háta mögött.
A fiú azonban nem is hallotta. Megpillantott valamit, amitől hamar elhalványult benne a mackó megszerzése iránti konok vágy. Az üveggömb volt az.
A cigány követte pillantását, és meglátta, mit bámul Balázs. Akkor kellemetlen fény gyúlt a szemében, s vigyorogni kezdett, mint egy kutya a tűző napon.
- Szép mi? Ez egy varázsgömb. Hatpálcás, de…
- Lelövöm – mondta határozottan Balázs, és visszaadta a puskát a cigánynak, hogy újratöltse.

A haverjai ismét kísérletet tettek, hogy elvonszolják őt a bódétól, de a fiú megmakacsolta magát. Azt mondta nekik, ne aggódjanak, szeme ismét éles, mint egy sasé, és lesz egy varázsgömbje, bizony, ezt lefogadhatják. Azok vállat vontak. Tudták, Balázsnak hat lövésnél többre úgy sincsen már pénze.
Mikor a cigány végzett a puska megtöltésével, Balázs ismét célzott. Keze egyáltalán nem remegett, s valami különös nyugalom szállta meg. Olyan tisztán látta maga előtt a hurkapálcákat, mint ha csak távcsőbe pillantana.
És lőtt. Pakk. Egy pálca eltörött. Pakk. Még egy. És sorba lőtte ki őket, a barátai nem győztek álmélkodni. Csak a lövöldés cigány arcán nem látszott meglepetés. Ő félrehúzódott bódéja sarkába, és mosolygott, mosolygott rendületlen.

Amikor a hatodik pálcát is kettéhasította a légpuska lövedéke, Balázs arcán bolond vigyor ömlött szét. Ám helyét a következő pillanatban átvette a döbbent rémület.
A golyó gurulni kezdett lefelé a polcról, amint a cigány elhelyezte. A polc vagy másfél méternyire volt a földről. Balázs számára nem volt kétséges, hogy egy ekkora üveggolyó nem éli túl a zuhanást, hanem ripityára törik a kockaköveken, amiken a bódé áll.
- Nee! – kiáltotta, és a cigányra nézett, hogy ugorjon már a gömb után, és kapja el. Az azonban meg sem mozdult, csak nézett a fiúra derűsen. A következő pillanatban a üveggömb legördült a polcról. Balázs kétségbeesetten lehunyta a szemét.
A gömb azonban nem tört össze.

Balázs csak bámult a földön guruló golyóra, látta, ahogyan megcsillan a napfényben. Üvegből van, ez kétségtelen. Hogyan lehet, hogy egészben maradt?
Az gömb a cigány lábához gurult, majd viseltes, ócska cipőjébe ütközve elveszítette a lendületét, és megállt. A férfi lehajolt, és felemelte. Azután gyengéden megsimogatta. Balázs őrült féltékenységet érzett, és biztos volt benne, hogy a cigány nem fogja neki odaadni. Ha pedig kiveri a palávert, a fickó szól egy-két gázsinak a karavánból, és akkor…
De a cigány már rakta is le elé a golyót a pultra, és csak annyit mondott, most már mosolytalanul:
- Ugye mondtam, hogy varázsgolyó. Most már a tied, öcsém.
Ezt az üveggömböt bámulja most Balázs, asztalánál ülve, megbabonázott tekintettel. Persze azóta, hogy a cigánytól elnyerte, a varázsgolyó sokkal látványosabb attrakciókat is produkált annál, minthogy nem tört szilánkjaira, ha a földnek csapódott.
Például, képeket mutatott.

Az elsőt a búcsút követő héten, egy éjszaka mutatta meg a fiúnak. Balázs akkor arra ébredt, hogy kísérteties, kék ragyogás árad a könyvespolca felől, ahol a varázsgömböt tartotta. Felkelt az ágyából, és leemelte onnan a cigánygolyót, mely elnevezéssel a barátai illették gúnyosan. Leült vele az asztalához, és kíváncsian forgatni kezdte a kéken ragyogó gömböt. Az elmúlt hét napban számos furcsaságot tapasztalt a golyóval kapcsolatban, de ez volt eddig a legkülönösebb.

És akkor meglátta a képet. Sőt, képek sorozatát. Benne, a gömbben. Nem egyszerűen az üveg felületén, hanem a golyóbis belsejében. Nyelnie kellett, és farka hamarosan megduzzadt a nadrágjában.
A varázsgolyó megmutatta neki, hogyan maszturbál Dudás Kriszta, az a kis nyolcadikos tündibündi az ágyában. Hálóinge feltűrve, combja széttárva, ujja a szájában, ha épp nem a csiklóján. Balázs tátott szájjal figyelte, és arra gondolt: a lány tisztára úgy csinálja, ahogyan egy pornófilmben szokás.
Később, amikor a fiú türelmetlenül lerúgta bokszerét, és verni kezdte a farkát, a kép szélesedett, mélyült, s olyan élessé vált, hogy Balázs úgy érezte, szinte ott van a lánnyal együtt, annak szobájában. Mintha a világ legtökéletesebb felbontású plazmatévéjére bámult volna.

Ez volt a kezdet. Azóta a gömb sok-sok mindent mutatott neki. Olyan lányok titkos masztiját, akiket két évvel korábbi ballagása előtt mindennap látott az iskola folyosóin. Olyanokét, akik akkoriban ijedt kis elsősök voltak, és sokat ábrándozott róluk, hogyan csinálhatják maguknak. Olyanokét, akikről el sem hitte volna, hogy képesek dolgokra… olyan dolgokra, amiket a gömb mutatott neki. A kis Zabolai Hajni, az az egérszerű ministránslány a templomból… aki mindig húzta a száját, ha valaki a füle hallatára mondta ki a szar szót. Nos, ez a lány… Balázs látta a gömbben, ahogyan meztelenül fekszik hason a szobájában, az ágya felett egy hatalmas kereszt, Hajni ujjai pedig a fenekében, konkrétan a SEGGÉBEN, és ujjazza, ujjazza, aztán a punciját is, ujjazza magát mindkét lyukában, és nyög, és a párnáját harapja, és…

Néha ez kicsit sok is volt Balázsnak. Mindazonáltal talán érthető, hogy a varázsgömb rabul ejtette őt. Titkokat tudott meg, az ösztönös mocskos, hatalmas és gyönyörű titkait, és e tudással felvértezve nagy sikerrel közeledhetett a lányokhoz. Hiszen a gömbnek hála, pontosan tudta, mire van szükségük.
Ezen az éjszakán, amikor Vaskoppány nagy része alszik, és a falu felett komor fellegek gyűlnek, ismét látja Dudás Krisztit masztizni. Nemrég dugtam meg, hát nem volt neki elég? – gondolja szórakozottan. Úgy tűnt, de a kérdés már nem nagyon izgatja. Sokkal érdekesebb látvány következik, mikor vált a kép: a gömbben ezúttal a Vaskoppányi Általános Iskola matematikatanárnője bukkan fel, rendhagyó pozítúrában: a családi franciaágyon hevet az ágytámlához bilincselve, csaknem meztelenül. Azért csaknem, mert van rajta egy fekete harisnyatartó, és egy farsangi macskaszemüveg. A férje terpeszben áll felette, sörhasa a farkára lóg, ám ez nem akadályozza meg abban, hogy ne tudja húzogatni fel-le a bőrt a makkján. A tanárnő vadul rángatja a bilincseit, sikoltozik, hogy a férje verje rá, verje a nyakára, a szájára, mert le akarja nyalogatni, tehát csinálja, MOST RÖGTÖN.

Balázs kimeredő szemekkel bámulja a gömböt, amelybe belefér egy egész világ, és maszturbál, megállás nélkül. A tanárnőt mutató képek lassan elhalványulnak. Helyette a fiú kedvenc színésznője, Christina Ricci bukkan fel. A gömb egy hollywoodi parti kandikamerás felvételét mutatja, amelyen Christina egy pezsgősüvegektől zsúfolt asztal alá bújva, éppen leszopja Orlando Bloomot. A színésznő arca önfeledt és átszellemült, nyilván biztosra veszi, hogy senki sem látja ténykedését.
Balázs hat orgazmus után (a Dudás Krisztivel átéltet nem számolva), végsőkig kimerülten, hajnal négy körül alszik el. Feje az asztalra csuklik, pénisze elgyötört kis kígyóként lifeg lába között, a gömb ragyogása pedig lassan kialszik. Az utolsó, kivetülő képet már nem látja a fiú: egy égő házat mutat a vaskoppányi erdőben, a lángokon pedig átsejlik egy arc. Balázs nem ismerte volna fel, de az idősebb falubéliek megmondhatnák neki, kinek is az arca az: hideg kék szeme van, háborús filmekből ismerős egyenruhát visel, vigyora pedig csábító, ugyanakkor gúnyos és kegyetlen.