Valahol Kaliforniában 2.rész

Susanna az előszoba közepén állt háttal kérdezőjének, és behunyt szemmel azt kivánta, ez most bár ne vele történne...
~Most meneküljek, vagy rárérek késöbb is? Na Christin te okos, ilyenkor hol vagy...?! - gondolta magában a lány, és az agya olyan gyorsan pörgött hogy azthitte, már fizikailag is hallható.
Végül döntött. Megfordult. És szembenállt számonkérőjével, barna szemeivel pedig mélyen belenézett a rikítóan zöld szemekbe. Ismét megérezte a remegést, és úgy érezte, hogy az idegen zöld szemek szinte vonzzák és a mélybe húzzák. Végül elpillantott a fehér konyhaszekrényre, visszatérítve magát a fizikai világba. A szerkényajtó tényleg gáz látványt nyújtott... Bement a konyhába, közben végig a szekrényt figyelte. Azonban nem hagyta magát, egy mosoly kíséretében visszapillantott az ajtóhoz.

Ám a férfi akkorra már nem volt ott. Valami végighasított a lányban, valami fájó, valami rossz érzés.Mostmár esélye sem volt megismernie azt, aki Hamupipőkének nevezte.
Összeráncolt szemöldökkel a konyhapult felé indult és letépett egy darab papírtörlőt, amit a csap alá tartva benedvesített. Majd tisztára törölte vele a konyhaszekrényt.
A kezébe lévő papírt kidobta a szemétbe, majd kiment a konyhából és a bejárati ajtó felé vette az irányt, amit szeretett volna már végre kijáratként használni.
Nem érdekelte, hogy nem pakolt el Christin helyett, csak lerakta a zacskókat az asztalra. De innen mennie kellett, azonnal.

Az ajtót kinyitva megcsapta arcát az enyhe június esti szellő, és ismét felfigyelt a motoros hangjára. Megborzongott, nem tudta hogy a szellő, vagy a hang váltotta ki ezt belőle, csak végigrázta a hideg. Tekintetét felemelte a földről és a kapu felé pillantott, még mindig az utcán voltak, és beszélgettek, a gyomra összerándult és diónyira szűkült, nem kért még egy adag megalázást, nem. Hallva a nevetést, a lány most kezdte el feleslegesnek érezni magát. De amikor becsukta maga mögött az ajtót, Christin, Josh és a motoros fickó akkor indultak meg befelé. Susanna nem habozott, gondolkodás nélkül sietett le a lépcsőn és Christin elé ugrott, aki ijedtében megrándult.

- Mindent lepakoltam az asztalra a konyhában... és... letakarítottam a konyhabútort-szólt
a lány és az utolsó mondatnál a mellette álló idegenre pillantott visszaadva szemével a gúnyos pillantást, amit a konyhában kapott.
A "letakarítottam a konyhabútort" megjegyzésre Christin csodálkozva felúzta a szemöldökét, ő nem értette, hogy miről van szó, de átfutott az agyán hogy Susanna unalmában lepucolta a szekrényt, így már neki nem kell.
A férfi addigra már levette a bukót a fejéről, de Susanna nem tudta kivenni az arcát a sötétben, igy nem is próbálkozott vele, nehogy feltünő legyen a bámulása, Isten ments hogy azért kapja akövetkező megjegyzést a motorostól, hogy:
~ Mi van Hamupipőke mit bámulsz? Tán kiállítási tárgynak nézel? - Neem, ez már túl sok lett volna egy napra neki.
Csak a srác mosolyát szűrte ki a sötétben, azt is csak a fehér árnyalat miatt, ami egyre szélesebbre húzódott.
~ Nahát...mosolyogni is tudsz? Milyen meglepő, ha nem vigyázol még emberi is tudsz lenni. Szép, minimum 2-300 dolcsi havonta a fogfehérítése... - gondolta a lány, és egy enyhe beletörödő mosoly húzódott végig az arcán néhány másodperc erejéig.
~ Igaz is... aki motorral jár, az nem spórol semmiben és... - Suze gondolatait bátyja hangja szakította félbe.

- Hello. Ő, ismeritek már egymást? - mutatott Josh a férfira.
- Szia Josh, ő... már bent... szóval már találkoztunk, de Suze örülök - nyújtotta kezét a lány.
- Üdv, Stephen, nem különben. - A férfi megfogta a lány kezét, és erősen megszorította, ahogyan a vele szembenálló is tette.
~Te is tudsz valamit haver, sötétben kell bemutatni...-gondolta Stephen bosszúsan, és tiszta szívéből haragudott Joshra.
Tudni kell, hogy Josh és Susanna sosem szerették egymást igazi testvérként, a másik bátyjával jobban megértette magát, de Josh... ő más eset volt. Miatta vitázott legtöbbet az apjával, és Josh miatt verte meg az apja számtalanszor. A köztök lévő ellentét szavakban is érezthető volt.

A lány kézfogást talán még sosem élvezett így, bár ezt magának sem akarta bevallani. Igaz a fárfi teljes arcát még nem látta, csak a szemeit, de úgy gondolta, hogy akinek ilyen a pillantása annak a külseje is lehengerlő, bár ez a modoráról nem mondható el.
Igaziból maga sem tudta miért gondol ilyenekre, hiszen látszólag a férfi a bátyjával egykorú, tehát idős hozzá, lehet hogy van kapcsolata és... az örök szabály, ami már a lány fejébe vésődött: A bátyja haverjai tabuk számára, és ez oda-vissza is működött. Ezért az előző gondolatokat ki is préselte a fejéből.
Ám Josh nem hazudtolta meg önmagát, és a már jól ismert modorát, gúnyosan így szolt a húgáról:
- Bár őt nem érdemes bemutatni, teljesen jelentéktelen... kislány még... - és az ajtó felé igyekezve meglökte húgát, aki majdnem beborult a petúniák közé.

Susanna eröltetett mosollyal az arcán sétált ki a kapun, tekintetét pedig erősen a kilicsnre szegezte, nehogy a motorosra pillantson. Bár annak ellenére, hogy ő nem nézett a másik felé, érezte ahogyan a Stephen tekintete végigkiséri minden egyes mozdulatát, és ez hihetetlen módon zavarba hozta, és ott belül
annak örült a legjobban, hogy sötét van és nem látszik a feje, mert bizonyára már lángba borult az arca és talpig vörösödött a történtektől.

Végül gyorsan becsukta maga mögött a kaput és egy gyors sziával elköszönt Christintől és a titokzatos idegentől.
Jólesett végre egyedül sétálnia, ahogyan eredetileg is tervezte, szokásához híven a part felé vette az irányt, és papucsát kezébe véve sétált végig a már enyhén hűvös puha homokban, közben pedig hallgatta az óceán mély morajlását. És fejében újrapörgette az eseményeket, amik az elmúlt 1órában történtek vele.
Ami azt illeti bőven volt min gondolkoznia. Bár a legfurcsább és a legijesztőbbnek azt találta hogy agyának minden képkockájába Stephen befurakodott be.

És akárhogyan próbált szabadulni, ott kavarogtak a fejében szüntelenül a zöld szemek, a motoros overall színe, a sisak, és ismét látta maga előtt, ahogyan a férfi az ajtófélfának dőlve áll, karjait összefonva. A gúnyos megjegyzés, és a bemutatkozás, a mély hang pedig újra és újra mind a fülében csengtek.
Lábára pedig séta közben fel-fel csaptak az óceán langyos hullámai, és semmi más nem törte meg a part csendjét csupán a víz csobogása. 9 óra felé járhatott az idő, a nappali pezsgéssel ellentétben, ilyenkor már üres volt a strand, a nyugágyak pedig leláncolva hevertek egy kupacban.

A fekete GSXR cikázva szelte a sávokat az úton. Stephen pedig minden figyelmével az útra összpontosított, hiszen az éjjeli feketeséget csak a motor lámpája törte meg. Imádott ilyenkor egyedül száguldani, olyan volt, mint a versenyen: nem számított semmi, csak a sebesség, és az adrenalin ami doppingolta.
Bár meredten figyelte az utat, fejében egyre csak Susanna arca jelent meg, ahogyan a konyhában állt leöntött felsőben, és ahogyan beletúrt gyönyörűen csillogó sötétbarna fürtjeibe. Eszébe jutott a kézfogás, az érintés, a kimondott szavak, amelyek mind-mind elhagyták a lány ajkát. Az eddigi 26 éve alatt, talán még egy lány sem babonázta meg így, ilyen rövid idő alatt. Dühében mégjobban rámarkolt a kormányra és egy másodpec töredéke alatt
eltünt a sötét úton, csak a motor hangját lehetett még hallani egy darabig.