Vak Áció 2. rész

Másnap délelőtt csak későn mozdultam ki a házikóból. Majd álmosan körülnézve vettem észre, hogy a szőke lány a medencében fürdik, és beszélget a haverommal. Kicsit összeszorult a szívem. "Így kell lennie." - gondoltam - "Nekem már van valakim. És ők is boldogok lesznek." Közben arra jött a barátnőm, s arconcsókolt. Nem mozdultam. Hazudnék, ha azt mondanám, jól esett. Inkább mintha fogpiszkálóval szúrtak volna meg.
- Mit csinálsz ma? - kérdezte.
- Nem tudom. Pihenni akarok. Esetleg jelentkezek a délutáni focimeccsre.
- Hát jó. Mi a csajokkal inkább elmegyünk, körbenézünk a közeli város boltjaiban. Inkább, minthogy semmit se csináljunk.
Rám célzott.
- Te tudod! - mondtam. Abban az értelemben, hogy: "Hagyjál békén!" Azzal elindultak a kapu felé - És ... - szóltam, mire egy pillanatra hátrafordult - Érezzétek jól magatokat!
- Köszi! - válaszolta mosolyogva. Imádom, ha mosolyog. Ahogy elmentek, a társaságukat felváltotta a haverom, aki legfrissebb élményeit szerette volna megosztani.
- Beszélgettem ma reggel a szőkével - újságolta.
- Na, jól van akkor! Csak így tovább!
- Valami közbejött - és várt egy kicsit, hátha rájövök, mi lehet az - Szóba került, hogy ismerlek. És aztán Rólad beszélgettünk. Igencsak érdeklődött utánad.

A meglepetéstől elment a hangom. Nem akartam rosszat neki.
- Ne haragudj - nyögtem ki végre.
- Ne így fogd fel! Tudod, a barátság szent dolog. Főleg nő ügyben. Annak a lánynak Te kellesz!
- Jó, de nekem barátnőm van.
- Te hülye vagy! Hát azt hiszed, nem látom, hogyan mennek a dolgok köztetek? Menj oda a szőkéhez. Neked is jót tenne!
- Nem tudom. Esetleg ebéd után.
Ócska kifogás arra, hogy amint belegondoltam az egészbe, megremegett a gyomrom az idegességtől.

Miután megebédeltünk, szétváltunk, s én céltalanul bolyongtam a parkban. Ez nem igaz. Vártam, mikor futok véletlen össze vele. Aztán a távolban megláttam őt. Ideges lettem. A tenyeremen apró vízcseppek jelentek meg. Éreztem, ahogy a pupilláim összeszűkülnek. És megdöbbentem. Hiába nyűgözött le újra és újra a szépsége, zavart, hogy éppen egy idegen sráccal beszélget. Úgy tűnt, hajt rá a fiú. Megálltak. És beszélgettek tovább. Már indulni akartam, amikor elköszöntek egymástól, és a lány arra jött, amerre én álltam. Szerencsére. Már csak üdvözölni kellene. A legjobbkor. 3 ... 2 ... 1 ...
- Szia! - köszöntem neki. És próbáltam mélyen a szemébe nézni. És jól esett.
- Szia! - válaszolta elvékonyult hangon.
- Kialudtad Magad?
- Igen. Volt rá időm.
- Az arcodra van írva. Még szebb vagy, mint tegnap este.
Tegnap este sötét volt. Alig láttam az arcát. De most látom. És látom rajta, hogy igencsak jól esett neki ez az egyszerű bók.
- Köszönöm!
- Ráérsz?
- Attól függ, mit szeretnél.
- Nézni, ahogy mosolyogsz. Ritkán lát ilyen szépet az ember.

Önkéntelenül mosolyra fakadt. Csak néztük egymás szemét. Elmerültünk, mintha könyvet olvasnánk. Néhány apró mosoly jelezte, hogy mondanánk valamit a másiknak. De semmi nem jutott eszünkbe. Egyszer csak zavartan elkapta a fejét. Ekkor én is másfele néztem. De a pillantásaim önkéntelenül vissza-visszatértek a lányra. A szemére. Az arcára. A testére. Minden részletében finom volt, akár a citrom fagylalt.
Szaggatottan szólalt meg.
- Én ... talán ... visszamegyek a faházba.
- Magamra hagysz?
- Nem feltétlenül - mondta, de elharapta a végét. Meggondolatlanul mondta ki. Csillogó szemekkel figyelte, mit teszek.
- Meglepne Téged, ha azt mondanám, hogy elkísérlek?
- Nem - mosolyodott el olyan szépen, hogy én is felvidultam tőle.
Elindultunk együtt a faháza felé. Nem mertem megfogni a kezét, azért sem, hátha valaki meglát minket. De olyan közel mentem mellette, hogy a vállunk néha összeért. Nem zavarta. Kinyitotta az ajtót, befelé indult, visszafordult, s most ő nézett a szemembe. Mivel én le sem tudtam venni róla a szemem, a tekintetünk ismét összetalálkozott. Újra csak bámultuk egymást. A testem újra megtelt izgatottsággal és valami különös érzéssel, amelyre nincs megfelelő szó. Bementünk és becsuktam magam után az ajtót. A kis házikóba ahogy a függönyön keresztül besütött a nap, sárga félhomály lett úrrá.
- Gyönyörű vagy! - törtem meg a romantikus csendet.
- Te sem panaszkodhatsz - hangzott a halk válasz.

Mint a filmekben. Csak néztük egymást, s közben a fejünk folyamatosan közelített egymáshoz. Hátha nem ezt akarjuk. Hátha megszólal a másik, hogy ezt nem szabadna megtennünk. Ehelyett végül összeértek az ajkaink, és egy egyszerű puszit adtunk a másiknak. Felemeltük a fejünket és újra egymást csodálgattuk.
Kezemet finoman a csípőjére tettem. Onnan pedig óvatosan csúsztattam oldalt végig a combján. A puszta, ruhán keresztüli érintéstől megremegtem. És ez csak fokozódott, mikor olyan közel lépett hozzám, aminél jobban nem is lehet. Mindenünk összeért. A combunk. A hasunk. A mellkasunk. A csípőnk, erősen, határozottan. Végül az ajkaink is újra egymásra találtak.
Finoman csókolóztunk, alig érintve egymás ajkait. Apró, lágy mozdulatok tengere tört elő belőlünk. Hosszasan élveztünk minden egyes mozzanatot. Csak finoman. Csak lágyan. Csak óvatosan. Ismét felnéztünk.
Vártunk valamire. Valamire, amit mi sem tudunk, micsoda. Talán csak azért vártunk, mert még várakozni is kellemes volt.

Átkaroltam a derekát a bal kezemmel. Magamhoz szorítottam finoman, de annál erősebben. A másik kezem feszes fenekére tévedt. Alul összenőttünk, fent szabadok voltunk. Kezeivel körbekerítette a nyakamat. A számra tette ajkait. Éreztem, hogy apró, lágy testecskék óvatosan szétfeszítik a számat. A nyelve simogatni kezdte az ajkaimat. Én pedig a nyelvét. Cirógattuk egymást ahol csak értük. Nemsokára már nem is tudtuk, mi az enyém, mi az övé. Majd fokozatosan véget ért.
Összeért a fejünk, és az izgalmaktól hangosan vettük a levegőt.
- Szóval? Mit szeretnél? - kérdezte pihegve.
- Remélem, amit Te. Örömet szeretnék szerezni Neked.
Lenyúltam a feszes nadrágjához, és kezdtem kigombolni, úgy hogy ő továbbra sem engedett el engem. A nyíláson keresztül benyúltam, s egy lágy simítással jutottam el a fenekéig, fejtve le róla a ruháját. Ahogy kicsit megigazgattam, az lehullt a lábairól. Kilépett a papucsból, és egyben a nadrágjából is. Én pedig a talpaimmal lerántgattam magamról a cipőimet. Picit simogattam az alsó testét, mindenfele. A combját. A fenekét. A szeméremét. S ő hangos levegővételekkel jelezte nekem, mennyire jó eső érzés volt. Végül levettem róla az alsóneműjét, közben ugyanúgy simogatva tájait, hogy biztonságot éreztessenek meztelen testének. Apró nedvességcseppek tapadtak az ujjamhoz, majd a cirógatással újra rákerültek.

Miközben fogtam a fenekét, óvatosan leengedtem az ágyra. Föléhajoltam, és újra csókolni kezdtem puha ajkait. Lágyan és finoman, ahogy azt korábban tettem. Talán még lágyabban és mégfinomabban. Levette rólam a kezeit, és miközben folytatta a csókot, kigombolta az ingemet, és óvatosan lefejtette a vállaimról. Olyan csend volt, hogy hallottam, ahogy a ruhadarab leesik a földre, és a gombok a padlón csattannak. Kioldotta az övem, kigombolta a farmerem, és úgy húzta le rólam, hogy közben beleadta mind azt a kecsességet és gondoskodást, ami egy nőt csak jellemezhet. Ki kellett bújnom a nadrágból. Hogy a számmal ne engedjem el. Hátra döntöttem a lányt, rátámaszkodtam két kézzel az ágyra a feje mellett kétoldalról, és föléálltam négykézláb. Ő pedig simogatta az alsó részeimet. Hamarosan megtalálta férfiasságom hosszan nyújtózkodó áruló jelét, és fölötte az alsómon egyetlen nedves foltot.
Abbahagytuk a csókot.

Lágyan cirógatta az alsóm minden pontját. Alig ért hozzá, mégis nagyon kellemes volt. Végül belenyúlt, s lassan levette rólam. Végig kísérte a lábaimon, s végül a zoknimmal együtt ledobta rólam. Mellé feküdtem. Benyúltam a pólója alá, és ahogy ő tette, olyan óvatossággal simogattam a hasát. Közben a póló egyre feljebb csúszott, s egy kis segítséggel leemeltem róla. Fölé ültem. Meztelen fenekemet a combjaira tettem. Alulról átkaroltam, magamhoz öleltem, s közben újra egy csókba kezdtem. S miközben ő is magához szorított, kezeim művészien kapcsolták ki a lány melltartóját. Visszaengedtem az ágyra. Anyaszült meztelenek voltunk. És mégis ugyanúgy néztünk egymás szemébe, mint mikor bejöttünk az ajtón. Ahogy feküdt, a hasa szépen kisimult. Bimbói megdermedtek és felém nyújtózkodtak. Az arca pedig egyszerre tükrözött ártatlanságot, izgalmat és vágyat a folytatásra.
Megpusziltam a hasát. Finom nyelves csókot adtam a mellbimbójára. Végül lágyan rátettem az ajkaimat a nyakára, és finoman cuppantottam. Egész testében megremegett.
- Ez nagyon jó volt! - sóhajtott fel.
- Nekem is - mosolyogtam rá. Ő vissza.
Hálából vékony ujjaival csiklandozta felhevült bőröm, és apró csókok tengerével lepte el egész testemet. Mindahányszor hozzám ért, szinte sistergett a bőröm. Minden újabb érintés egy külön élmény, egy külön történet volt. A testemet érintette, de minden mozdulat belém hatolt, egyenesen a lelkemig. Rám koncentrált, megfigyelte, melyek azok a pontok a testemen, ahol a legérzékenyebb vagyok, és ott sokkal többször és sokkal finomabban kényeztetett. Én pedig minden tudásomat beleadtam, hogy viszonozzam azokat a kellemes pillanatokat, amiket nekem szerzett.

Az csókjaim, az ujjaim bebarangolták az egész testét, ahol csak értem. Mindig felfedeztek új tájakat, de mindig visszatértek oda, ahol a legjobban esett neki. Végül lágyan simogatni kezdtem női vonásainak legszentségesebbikét. Izgatottságának nedve síkossá és érzékivé tett minden mozdulatot. Először csak az ajkakat és a csiklót érintettem meg, majd egyre beljebb és beljebb haladtam a középső ujjammal. Kicsit hátrahúzódtam. Ujjaimmal szétnyitottam az ajkakat, s nyelvem hegyével csiklandoztam az elém táruló izgalomtól harmatos virágot. Eljátszogattam vele lágyan és óvatosan. Míg láttam rajta, hogy egyre jobban izgalomba jött, egyre jobban hevült és kipirult arca.

Feltápászkodtam. Lábai közé másztam, és csípőmmel egyre közelebb mentem az övéhez. Nemeinket megtestesítő szerveink összeértek. Finoman, és óvatosan simogattam. És közben egyre jobban csökkent köztünk a távolság. Egyre beljebb éreztem magam benne. Megálltam. Lágyan a derekára helyeztem a kezeimet. Föléhajoltam. Megcsókoltam. Megpusziltam a nyakát. A melleit. Újra a száját, majd újra a nyakát. És mozogni kezdtünk. Először csak szép lassan mozgattuk a csípőnket, majd fokozatosan, egyre lendületesebben.
Mindig egymásra koncentráltunk. Elmondtuk, hogyan lenne kényelmesebb, s odafigyeltünk a másikra, hogy mi lenne számára jó. Néha, mikor már a végső gyönyör közelébe értem, megálltam. Vártam, hogy kicsit nyugodjon a testem, de addig is simogattam, puszilgattam. Főleg a nyakát és a bimbókat. Érintéseimmel éreztem őt. A szívverését, az izgalmát, majdnem hogy minden gondolatát. Ő pedig finom sóhajtásokkal és csiklandozó cirógatásokkal biztatgatott engem.

S mikor újra lehetett, ismét ringatózni kezdtünk. Egyre hevesebben. Egyre izgatottabban. Egyre fantasztikusabb érzésekkel gazdagabban ... És akkor egy pillanatban tanúja lehettem annak, amire mindezidáig vártam. Láttam, hogyan adja át magát a lány a boldogságnak és az élvezet mennyei gondviselésének. Teste teljesen ellazult, a gyönyör lett úrrá rajta. Felsóhajtott, mintha élete nagy álma teljesült volna az utóbbi pár percben. És ahogy láttam, mennyire jó neki, egy kis erőteljesebb bedobással elértem, hogy én is átélhessem ezeket az érzéseket. Boldogsággal és örömmel teltünk meg. Csodálattal figyeltem, ahogy a kielégült lány levegőért kapkod. Nemsokára újra mozogtam vele, amíg teljesen fel nem oldódtunk. Ekkor egy kicsit eltávolodtam tőle, de a szememmel minden rezdülését figyeltem. Ő pedig csak nézett felfele és nagyokat lélegzett. Majd felém fordította a fejét, és széles mosollyal nézett. Még várt egy kicsit, aztán mutatta, hogy menjek oda hozzá.
Mellé feküdtem. Bal kezemet áttettem a derekán, és finoman kicsit magamhoz húztam. Megcsókoltuk egymást, majd ellazulva feküdtünk és pihentünk.

- Most mi lesz velünk? - kérdezte később.
- Nem tudom - válaszoltam, miközben kezeimmel még mindig magamhoz szorítottam - Csak azt tudom, hogy nem akarlak elengedni.
Éreztem rajta, hogy ezt szívesen hallotta, viszont még zavarta valami.
- Mi lesz a barátnőddel?
- Hagy följön a saját levében!
- Gondolom visszamész hozzá ...
Láttam az arcán, ahogy habozok, egyre rosszabbul esik neki. De hirtelen nem tudtam neki vigasztalót mondani. Szerettem a barátnőmet, még akkor is, ha az utóbbi időben nem értettük vele meg egymást. Viszont tőle már régen nem kaptam meg azt a csodálatos élményt, aminek most frissen a birtokában voltam.
- Fogalmam sincs, mit kellene tennem.
Adtam a szájára egy puszit, és erősen, mégis óvatosan magamhoz szorítottam. De még ezzel sem tudtam az elkeseredett arcát mosolyra fakasztani.

Késő délután kint gimnasztikáztam a focipálya mellett. Bemelegítettem. Közben jött a többi nyaraló is, mindenki sportosan felöltözve. Nem csak fiatalok. A két csapat érdekesen alakult. Néhány ötvenes korú férfi úgy gondolta, hogy elkeni a húszasban járó fiatalok tejfeles száját. Mi pedig felvettük a kesztyűt. Pláne, hogy a mi csapatunkban volt az adu ász, a "kis köpcös" becenévre hallgató, kétméter magas nagydarab srác. Ugyan a fürge öregek pillanatok alatt kicselezhetik, viszont ha baj van, nem fog gondolkodni azon, hogy kit kenjen pofán. Nem tisztességes fegyver, de ha például az én játéktudásomat veszem alapul, mindent be kell vetni. Ha tiszta foci lesz, nos, akkor talán gondban leszünk. Nagy gondban.
Elkezdődött a meccs, és mi fiatalos lazasággal és nagyképűséggel kezdtünk a játékhoz. Ennek meg is lett az eredménye. Öt perc múlva az öregek már kettővel vezettek. Ekkor mondtunk az öregeknek, hogy "most már elkezdünk játszani", mire azt válaszolták, hogy "jó, akkor ők is".
Javában ment a játék, amikor észrevettem, hogy a szőke lány is odajött, leült a padra a haverom mellé. Úgy nézett engem, nem csak hogy zavarban voltam, de addig is igen csekély játéktudásom tovább zuhant.

Haverommal pedig összemosolyogtunk. Osztozott velem az örömömben. És torzult arccal nézett a kapu felé, mikor a barátnőm visszatért a vásárlásból a többiekkel. A szőke lány is elkomorodott, és elindult vissza a házikójába. "Még ide sem ért a nőm, már is tönkre tett valamit." - gondoltam magamban.
Odajöttek hozzám, s a barátnőm egyenesen felszólított, hogy menjek vele a faházba.
- Focizom! Nem látod?! Majd vacsora után megyek.
Megint duzzogva elvonult. Utálom, ha ezt csinálja. Még csak nem is jogos.
Bedühödtem, és teljesen elvesztettem a fejem. Erőből rúgtam, nem csak a labdát, hanem mindent, amit értem. Folyamatosan gerjedtem, amikor hirtelen ...
A labdát egy öreg elrúgta előlem, én pedig eltaláltam a lábát. A férfi azonnal orra bukott. Hanyatt fordult, megfogta a bokáját, és teli torokból üvöltött.
- A! Ne haragudjon! Nem történt baja? - kérdeztem, mikor végre észhez tértem.
- Dehogynem! Majdnem megöltél!
A férfi ordított velem, de nem róttam fel neki. Teljesen igaza volt.
- Ne haragudjon, nem volt szándékos - próbáltam menteni a menthetőt. Felsegítettem. Haragudott rám, de nem utasította vissza. Tudta, hogy nem akartam bántani - Eltört valamilye?
- Azt hiszem nem. Csak nem tudok ráállni.
Mindenki minket figyelt, egy másik férfi odajött, és megvizsgálta a sérültet, és úgy tűnt, mintha értett volna hozzá. Megállapította, hogy nem történt semmi nagy baj, annak ellenére, hogy a sérült nagyon fájlalta. A többiek nélkülünk kezdtek tovább játszani.
- Nézze, nagyon sajnálom - mondtam a sérültnek - Azt hiszem, mi már nem is kellünk ide. Meghívhatom egy sörre?
- Hát nem sikerült ezzel a rúgással belopnod Magad a szívembe, fiam, de ha segítesz eltotyogni egy kocsmába, egy jó sörre nem mondok nemet.

Benn ültünk a legközelebbi italozóban. A férfi kezében egy sörösüveget tartott, én pedig egy pohár bort. Megbeszéltük az élet nagy problémáit. Az üzletet, a politikát, hogy már alig fáj a lába, és persze nem maradhattak el a csajok sem.
- Láttam, helyes kis barátnőd van, fiacskám!
- Magáé lehet, ha akarja - válaszoltam vissza.
- Nono! Azt hiszem, én már megtaláltam a nekem való asszonyt. Mi a problémád vele?
- Idegesítő, kotnyeles, csak magával törődik, és sötét, mint az éjszaka.
- Igen? És akkor miért jöttél össze vele?
- Jól néz ki. Meg aztán nem volt mindig ilyen. Valamit rosszul csinálhattam, ha így a fejemre nőtt - tettem le a poharat - És azt hiszem, ha nem megyek hamarosan vissza, megint hisztizni fog.
- Ne hagyd, hogy uralkodjon Rajtad. Ennyi az egész. Ami pedig azt illeti, ezt a keveset már nem hagyom itt - mondta a második, teli üvegre - Utána már mehetünk is.
Víg kedélyű, kedves ember volt. Még sokáig elbeszélgetünk, mielőtt elindultunk volna. Szóval tartott - és mit is mondhatnék - jó volt hallgatni.

Este volt már, mikor a faházban az asztalra könyökölve múlattam az időt. A barátnőm hol a legújabban vett ruháját csodálta, hol valami női magazint olvasott. És nevetgélt közben. Idegesített, hogy neki jó kedve van. Én meg csak bámultam kifelé az ablakon. Egyszer csak összecsapta az újságot, és vihogva rámkiabált.
- Mit ülsz ott, mint egy balfácán? - a szavai egyenként sértették fel újra és újra a fülemet - Inkább foglalkozz Velem!
- Rögtön, drágám! - szóltam olyan ember hangján, mint aki megunta az életet, és levegőt is már csak megszokásból vesz.
- Na, mi lesz már? Ott ücsörögsz egész álló este?
- Igen. Ezt akarom. És ha nem tetszik, hát sajnálom! - magam is megdöbbentem, mennyire lázadó lett a hangom. Hát még ő! Az ablakon tükröződött eltorzult arca.
- Inkább tehetnél valamit, hogy kellemesebb legyen!
- Hogy ’Neked’ kellemesebb legyen.
- Ugyan már! Na, huppanj át ide, mielőtt elunom magam teljesen!
- Drágám, valamit el kell mondanom - fordultam hozzá, és mondtam is tovább, nehogy véletlen félbeszakíthasson - Találtam valakit, aki szerintem jobban illik hozzám.
- Ne hülyéskedj! Remekül összeillünk.
- Lehet, Te így gondolod. Nekem azonban hiányzott valami belőled.
- Mindent meg tudok adni Neked, amire szükséged van!
- Most már tudom, hogy nem.

Csak nézett előre. Az arca teljesen átalakult. Ha csak egy pillantást vetettem rá, magam előtt láthattam, milyen a pokol. Ezért inkább próbáltam máshova bámulni. A hangja pedig a düh és az ideges meglepetés keverékét tükrözte. Nem mondtam semmi rosszat. Látszólag. Azonban az ebben az apró mondatban rejlő mögöttes tartalmat ő azonnal észrevette.
Ezt meg hogy érted? Mi történt, hogy most már tudod??
- A szőke lány. Megmutatta, milyen az, mikor foglalkoznak a másikkal.
- Te lefeküdtél vele?! Te engem megcsaltál!!
- Én inkább úgy mondanám, őt választottam.

Ezek után a kedvesem monológba kezdett. Egy egyszemélyes színdarab, egy hosszú beszéd, megemlítve az ostobaságom, hűtlenségem, elveszettségem, örök kárhozottságom és minden teljesítő képességet nélkülöző férfiasságom, mindezt megspékelve a gúny, a sikítozás és az idegbeteg mozdulatok módszereivel, továbbá a szokásos, hogy mennyire kihasználtam és elárultam őt. Közben csak belülről figyeltem a külvilágot, és ahelyett, hogy beavatkoztam volna, elmélkedtem. "Meg akartam Veled beszélni! Szépen, finoman, kultúráltan ... De Veled semmit nem lehet megbeszélni." Ezt szerettem volna mondani. Odaköpni ezt a gondolatot, egyenesen a szeme közé, beleadva minden gyűlöletemet, sértettségemet és igazságérzetemet. Üvölteni, ordítani, toporzékolni, hogy kiadjak magamból minden feszültséget. Ahogy ő is teszi. És ekkor magam elé pillantottam, és megláttam, mennyire idétlen, mennyire szánalmas az ilyen. Ezért jobbnak láttam, ha szép lassan kimegyek, és becsukom magam után az ajtót. Ahogy kint távolodtam a faháztól, még hallottam, milyen szitkokat és átkokat szór rám. Mígnem hangos csattanással kinyílik az ablak, kihajol, és hangosan felém ordít:
- Pokollá teszem az életed !!!
Tőlem rég nem látott nyugalommal álltam meg, fordultam felé, és válaszoltam neki hallkan.
- Már úgyis kezdtem hozzászokni.
Csak néztük egymást. Gyűlölettel, haraggal. Nem szóltunk. Ő nem tudott reagálni arra, amit mondtam, nekem pedig nem volt kedvem bármit is folytatni, főleg, ha vele kapcsolatos. Még fél percig álltam, majd elindultam a szőke lány faháza felé.

Odaát már nem égett a villany, de azért reménykedve kopogtattam az ajtón. Még nem aludt. Kiszólt, hogy "Mindjárt!", majd lusta léptekkel közelítette meg az ajtót. Kinyitotta. Álmosan nézett kifelé, de mikor meglátott, egy laza kis mosollyal tudatta velem, hogy egyáltalán nem zavarja a jelenlétem.
- Mi a helyzet, kis farkasom? Éhes vagy rám?
Egyszerűen jól esett ez a a bók.
- Majdnem. A helyzet az, hogy egy kis lágy kényeztetésre vágyom. Szörnyen kiakasztottak - mondtam, majd pici idő múlva hozzátettem - Tudod ki ...
- Szerencsés napod van, mert ma mindent megkapsz tőlem! Kerülj beljebb!
Beengedett, bezárta az ajtót. A sötétben elvezetett az ágyáig. Lágy érintésekkel mutatta meg, hogyan kell befeküdni az ágyba. Olyan lágyan simogatott, miképp egy anya fekteti le az ágyba fáradt gyermekét. Mellém feküdt. Kettőnkre húzta a takarót. Lábával szétfeszítette az enyémeket, közéjük tette az övét és átkulcsolta az egyiket. Az egyik kezét a testem alá bújtatta, a másikat fölém tette, majd szorosan magához ölelt. Adott egy jóéjtpuszit a számra, végül ő is lehajtotta a párnára a fejét. Testének melege, szívének verése hamar mély álomba ringatott.