Vak Áció 1. rész

Mert mi is olyan jó a nyárban? A vízparton ücsörögni egy korsó sörrel a kezemben? Átaludni a délelőttöt, miután egy forró éjszakát töltöttem a barátnőmmel? Haverokkal nyaralni és bulizni? Vagy éppen mindezt egyszerre ...

Egy hatalmas nyaralótelepre ruccantunk ki a Duna mellé. Én és a barátnőm, a legjobb haverom, a barátnőm két lány ismerőse, meg még egy szerelmes pár, akikkel nem nagyon szoktunk foglalkozni, el vannak magukban, csupán szívesebben mennek úgy, hogy tudják, más ismerősök is vannak a közelben.
A buszon már kezdtük jól érezni magunkat, de amikor beléptünk a telep kapuján, végérvényesen és visszavonhatatlanul elöntött a kellemes nyári hangulat.

- Várj egy picit! - szólt a barátnőm, de mielőtt befejezte volna a mondatot, már meg is fogott és visszarántott. Elő vette a kis tip-top oldaltáskájából a tükör szentségével megáldott szemfestéket, és hosszú percekig igazgatta magát. Mintha már egyenesen a kifutóra készülne. Unalmamban bámészkodtam.
Ekkor jött be a kapun egy szőke lány. A szemeim rátapadtak.
Meg szoktam bámulni a nőket. Nem túl feltűnően, de nem tudok ellenállni annak a szépségnek és csodának, amit egy női test, főként a lábai és a feneke nyújtanak, főleg ha minél jobban odatapadnak a ruhaneműk. Esetleg alig vannak rajta ... DE most nem egészen ez történt. Habár igen csinos, vékony lányról van szó.
De az arca! Hihetetlen. Kedvességet, nyugodtságot árasztott. Egy igazi cukorfalat! Ahogy haladt, a lágy szellő meglobogtatta hosszú szőke hajtincseit. A meleg, lágy napsugarak átsütöttek rajtuk, és egyenesen a mellkasomba hatoltak. A szívem egy ütemmel többet vert, egy hullámot indított bennem, ami folyamatosan áradt ki a kezeimbe, egészen az ujjaim végéig.
Hirtelen furcsa képek jelentek meg a gondolataimban. Mint jelenetek egy filmből, amelyeket, kitépkedtek a hosszú szalagról és összeragasztottak. Egy érintés a testén. Egy ölelés. Egy csók.
Elhaladt. Szemeim visszatértek az unalmas külvilághoz. Elgondoltam, mi is történt az utóbbi pár pillanatban, és hirtelen félni kezdtem. Már éreztem mögöttem a barátnőm szúrós tekinteteit, ahogy azt mondja: "Hát Te meg minek bámultad meg azt a csajt!" Idegesen, lassan fordultam hátra, amikor is megláttam, valójában még mindig sminkeli magát. Igaz lehet? Más nő egy olyan bámulást, mint amit az imént követtem el, már-már szakítóoknak vél, ő pedig észre sem vette? Nagy kő eshetett volna le a szívemről, ehelyett inkább csak rosszul esett.
Egyszer csak megtört az átok. Becsukta a szemfestékes dobozkát, eltette, és újra elindulhattunk.

Remekül kialakított üdülő volt. Két-három-négy, esetleg hat ágyas kis faházikók voltak felállítva a telek két szélén, igen nagy számban. Középen egy focipálya, egy parkos rész padokkal és asztalokkal, végül leghátul egy nagy medence állt. Elöl egy étkező szerű építmény, ahol esténként bulizhat, aki csak akar. Már ha meg is szervezik. Általában pár nyaraló összefog, és halk zene mellett hosszasan elbeszélgetnek.
Lassan sétáltunk befelé, kezünkben hatalmas poggyászokkal és gyomrunkban az érzéssel, hogy a bűvös tizenkettő óra nulla nulla hamarosan eljön. Megbeszéltük a társaságon belül, hogy a parkos rész ideális lesz egy nagy zabálásra. Rövid időre elváltunk egymástól, hogy aztán minél hamarabb visszajöhessünk. Csupán a nehéz cuccot kellett bepakolni a faházunkba, hogy inkább az roskadjon, és ne mi. Szerelmes páronként jutott egy-egy házikó, de hogy a költségek kevesebbek legyenek, a haver a maradék két lánnyal egybeköltözött. Néha komolyan mondom, irigylem.

Nemsokára a parkban találkoztunk. A közeli étteremből hoztunk pörköltet, no meg ott ácsorgott egy üveg pálinka az asztalon aperitif gyanánt. Ketten a haverommal ültünk az egyik asztalhoz, a lányok egy másikhoz, és a szerelmes pár a harmadikhoz. Leöblítettük a torkunkat a tüzes vízzel, és már neki is láttunk a főételhez, nehogy bármi bajunk is legyen. Az első pár falat után már beszélgetni is kezdtünk.
- Na, hogy tetszik a hely? - kérdeztem.
- Nagyon! - hangzott a válasz, és egy újabb falatot nyeltünk - Láttad azt a szőkét?
- Jaja - szólta lefelé nézve.
- Ilyen jó csajt évek óta nem láttam. Úgy megkenném, hogy elolvadna, mint vaj a napon.
Nem hangzott szerényen. De én már ismertem őt. Nem akart semmi rosszat, csak egy kicsit adta a nagyfiút. A lelke mélyén szelíd, jófej srác. És az egyik legjobb barátom.
- Hát menj oda, és szólítsd le! Olyan ártatlanul néz mindenfele, biztos nem haragszik meg!
- Az még csak hagyján! Egyedül van. Nem láttam vele senkit.
- Nahát, akkor itt az idő - mondtam, és belemerültem az ételbe. Nem tudtam mit mondani tovább. Most, hogy eszembe juttatta, csak a szőke lányra tudtam gondolni. És tudtam, ő is.
A hosszas álmodozásból egy lazán eleresztett nyakas pofon rendített ki. A barátnőm ilyen "finom" mozdulattal adta tudtomra, hogy figyeljek rá.
- Bemegyek a faházba. Gyere Te is!
- Befejezem az evést! - mondtam mérgesen. Nem szólt semmit. Felé fordultam, és láttam, hogy szigorúan néz. Nem ordítva, de annál erőteljesebben, más hangsúllyal mondtam el újra - Befejezem az ebédet.
Durcásan hátrafordult, és a faház felé vette az irányt. Én visszafordultam a pörkölt felé, és felemeltem a villám. De úgy elöntött a méreg, hogy csak a tányérba vágtam, felálltam, elköszöntem, és a házba mentem.

Mindketten az ő ágyán ültünk. Láttam rajta, hogy beszélgetni van kedve, nekem nem volt túl sok. Azért nem zavartatta magát, hamar belekezdett.
- Tetszik a nyaraló?
- Aha.
- Kellemes kis hely, nem igaz?
- De. Így van.
- És tudod, mivel tehetnéd kellemesebbé?
Na jó. Ha az embert akarják, az mindig felvidítja. Felálltam, és széles mosollyal válaszoltam neki:
- Nálam senki sem tudhatja jobban.
- Akkor kezdjünk hozzá!
- Most? - komorodtam el egy pillanat alatt - Nem lenne jobb este?
- Megbeszéltük a csajokkal, hogy este résztveszünk az étkezőben a bulin. Tudod, minden héten rendeznek az új beköltözőknek.
- Jó, én ezt értem, de most nincs túl sok kedvem ehhez - Ő is felállt, s vállával az enyémet kezdte dörzsölni - Dorombolj csak, kiscicám, de ez a jégtömb nem fog elolvadni.

Ekkor ő kigombolta a farmerom sliccét, vékony ujjacskáival benyúlt az alsómban, és izgatni kezdte az amúgy sem lustálkodót.
- Na, ugye hogy Te is akarod - vágta az arcomba.
- Sosem bírtad elviselni, ha nemet mondanak Neked. Igaz-e?
- Gyere kis majmocskám! Gyere a gazdihoz!
Idegesen elütöttem a kezét rólam.
- Ezer meg ezerszer megmondtam, hogy ne becézgess így!
- Jaj, kicsim, nem akarok én rosszat. De néha pont olyan gondterhelt az arcod, mint annak a csimpánznak a tévében - Még fortyogott bennem a düh, de azért átkarolt, és a fenekemre tette a kezét. Testével a medencémhez dörzsölgette magát.
- Rendben cicám. Kezdhetsz vetkőzni.

Pillanatok alatt levette mindenét, és az ágyra feküdt. Szúrós tekintettel bámult belém. Miután megszabadultam én is ruháktól, lassan fölé kúsztam. Megpuszilgattam a hasát, és egyre feljebb haladtam. Ő pedig csak nevetett. És nevetett. Ha mosolyog, szép. Egyszerűen szép. Megcsókoltam. Simogattam a combjai belső felét, feljebb, feljebb, és egyre feljebb. Mikor elértem testének legérzékenyebb pontját, hatalmasat sóhajtott. Lágyan és finoman cirógattam, s közben figyeltem, ahogy egyre jobban ellepi az izgatottság a talpa aljától a feje búbjáig. Majd mikor elérkezettnek láttam az időt, megérintettem az egeket kémlelő testrészemmel, és apró mozdulatokkal egyre beljebb igyekeztem. Óvatosan, vigyázva kezdtem bele a gyönyört hozó tánc járásába. Vigyáztam rá. Nekem kellett mindkettőnkre vigyázni. Heves mozgásokkal és apró szünetekkel igyekeztem azért, hogy mindkettőnknek ugyanannyira jó legyen az együttlét. És akkor egy pillanatban mindkettőnknek ugyanannyira jó volt.

Miután befejeztem, izzadt testemmel melléfeküdtem, és vártam a szokásos szeretkezés utáni rituálét: Az első mondatok. Megcsókolt, hogy ezzel kifejezze az összes háláját a kellemes percekért.
- Nekem jó volt. És Neked? - kérdezte pihegve.
- Igen.
Igen, végül is elélveztem. Mit is mondhatnék. Kicsit többet vártam ettől az együttléttől. Elnyújtóztunk az ágyon. Azonban egy kis idő múlva furcsa szavak sértették meg a fülemet.
- Nekem így nem kényelmes. Át mennél a saját ágyadba?
Mérgesen felkeltem, áttotyogtam és belezuhantam az ágyba.
Pihengettünk.

Délután kimozdultam a házból. Még be sem jártam rendesen a nyaralót. De a parkos résznél tovább nem jutottam. Úgy éreztem, le kell ülnöm, és rendeznem a gondolataimat. Nemsokára megtört a csend.
- Szervusz. Miért ücsörögsz ilyen csendben?
Odafordultam. A szerelmes pár volt az, akik velünk jöttek. A srác szólított meg.
- Csá! Nem tudom. Rossz kedvem van.
- Idáig eljössz otthonról, és rosszul érzed Magad?
- Elmegyünk sétálni a város fele. Nincs kedved velünk jönni? - kérdezte közben a lány.
- Na jó - mondtam, de csak azért, mert néha nem tudok nemet mondani - Rögtön, elhívom a barátnőmet is.
Ahogy felálltam, hirtelen megdermedtem. Átláttam a medencébe, ahol láttam kedvenc szőke nyaralótársunkat. Biztos nagyon szereti a vizet. Ahogy elnéztem, egy szál fürdőruhában, már-már kezdtem érezni, hogy én amúgy is csak kispályás lehetnék mellette.
Elindultam a faházunk felé. Benyitottam. A drágám épp olvasott valamit.
- Elmegyünk sétálni.
- Szia - válaszolt anélkül, hogy felém fordította volna a fejét vagy érdekelődő arckifejezést vágott volna.
Nélküle indultunk sétálni.
- Benéztek este a partira? - kérdeztem.
- Nem hiszem - válaszolták - Estére mást terveztünk kettőnknek.
Hozzá teszem, olyan kaján mosolyt, még nem láttam az arcukon.

A buli mindenesetre jó próbálkozás volt, nekem sajnos nem tetszett. Talán azért mert nem sikerült még ennyi idő alatt átvennem a nyaraló és környezetének légkörét. Talán mert én voltam épp rossz passzban. Talán. Az ebédlő épülete egy fallal két részre volt osztva, ez éppen alkalmas volt arra, hogy az egyik teremben pörgősebb, gyorsabb, hangosabb zenét játszanak, tánctérrel, a másikban pedig asztalok és székek legyenek elhelyezve, a háttérben halk, lágy muzsikaszóval. Volt még egy konyha ahol felállítottak egy büfét, és mindenféle finomat és ártalmasat lehetett vásárolgatni. A lányok elvonultak egy asztalhoz, és hangos nevetés kíséretében pletykáztak mindenféléről. Kívülről kicsit furcsának tűnt ez az egész. Ezt a furcsaságot a köznyelve nemes egyszerűséggel "ciki" - nek nevezi. Mi meg a haverommal egy másik asztalnál próbáltuk múlatni az időt. Minket néhány boroskóla kísért. Egy-egyes. Csak lazán! A haverom folyton körbe-körbe nézett, keresett valamit. Tudtam jól, mit. A helyében én is azt kerestem volna. Később két fiatal srác csatlakozott hozzánk. Nem ismertem őket. Ők sem minket. De jól el lehetett velük beszélgetni. Vagyis inkább lehetett volna. A probléma csak az volt, hogy mindkettőnk feje tele volt kavargó gondolatokkal.
- Hej! - szóltam a havernak - Én inkább kimegyek friss esti levegőt szívni, mint ezt a dohányfüstöt. Nem jössz?
- Nem, nem - válaszolta - Talán még várok egy kicsit. Hátha történik valami érdekes.
- Ahogy gondolod - zártam rövidre a témát. Elköszöntem, fogtam a poharat, visszavittem a büféhez, kimentem az ajtón, kiszemeltem a parkos részen egy padot, és odamentem.

Furcsán néztem ki. Alig ittam valamit, de a fáradtságtól úgy tűnhetett, akár két üveggel is megittam a borból. Magam elé néztem, és töprengtem arról, mi is történt ma velem. Egyszer csak feltűnt, hogy a mellettem levő padon valaki beszélget. Nem akárki. A szőke lány mobil telefonnal a kezében cseverészett. Csak figyeltem, ahogy mozgatja a száját, azt, hogy mit mondott, nem fogta fel az agyam. Majd egy hirtelen mozdulattal lekapta a füléről, és mérgesen felsóhajtott az éjszakába. Felé fordultam, és halkan megkérdeztem:
- Mi történt?
- Lemerültem - hangzott az unott válasz - Mint mindig - és mivel semmi dolga nincsen, hátradőlt és pihent.
- Hát a buli? Nem tetszik?
- Micsoda tetszene benne? A részegek? Vagy azok a buta nők?
Hát igen. Csak reménykedni tudtam, hogy engem nem nézett részegnek.
- Miféle buta nők?
- Például a vörös rövid hajú. Nagyon sötét nő.
- Tudom. A barátnőm.

A lány picit megdermedt. Mindkettőnk szégyellte magát. Ő azért, amit mondott, én meg azért, mert igaza van. Végig néztem a lányon. Ha ráhajtanék, két embert sértenék meg egyszerre. A haveromat és a barátnőmet. Egyiküket sem szeretném megbántani.
Különben is a barátság szent dolog. Nálunk. Főként nő ügyben. Tudtam nagyon jól, hogy a haverom minden vágya, hogy összejöjjön ezzel a lánnyal. De valami nagyon vonzott benne. Valami egyszerű, de megfoghatatlan. És a szívem-lelkem azt kívánta, hogy a beszélgetés folytatódjon. Még ha nem is történik köztünk semmi. Átültem hozzá.
- Hova valósi vagy? - kérdeztem.
- Budapest - nyugtázta a lány, hogy nem haragszom az előbbi mondatáért. De ez talán egy kicsit megdöbbentette.
Innentől kezdve pörögtek a mondatok. Hosszasan elbeszélgettünk mindenféléről, ami csak jött. Előkerült Pest, az iskola, a zene, a szórakozás, hogy volt egy barátja, de nagyon rondán összevesztek, azóta nem is tartják a kapcsolatot, magányos, tetszik mindkettőnknek a nyaraló, milyen jól el vannak a partizók, de ő most rossz hangulatban van, és egyébként sem szereti a dohányfüstöt. A nyelvemen voltak olyan apró megjegyzések, hogy "De szép vagy!", "De csinos vagy!", "De aranyos egy lány vagy!", de szó mi szó, nem mertem kimondani őket. Féltem, hogy megbántok valaki vele, még ha az a valaki nem is ő lett volna ... Azonban nagyon rég nem beszélgettem ilyen jót egy lánnyal.
- Azt hiszem, későn van már. El kellene mennem aludnom - mondta.
- Talán igazad van. Holnap is nap lesz. Azért remélem, látjuk még egymást.
Ezt már nem tudtam kihagyni.
- Hát persze - felelte mosolyogva.

Visszamentem hát a faházamba. Óvatosan kellett lépkednem. A barátnőm már ott feküdt az ágyában. Mérgesen ránéztem, aztán bevetettem magam az ágyba. Gondolkodtam. Felkeltem. Elnézegettem őt. Annyira aranyos, ahogy alszik. Odahajoltam fölé, és az arcára adtam egy finom puszit. Kicsit megmocorgott, de aludt tovább. Vissza feküdtem én is.
Sokáig nem bírtam aludni. Csak forgolódtam. A gondolataim egytől egyik a szőke lányon járt, aki egyetlen mosollyal többet adott, mint a barátnőm. Ki akartam verni a fejemből. De minél jobban el akartam felejteni, annál jobban bennem maradt. Szörnyű éjszaka volt. Utoljára akkor nem bírtam ennyire aludni, mikor a barátnőmet megismertem. Mi van velem? Á, voltak már ilyen nők az életemben, egytől egyig el kellett őket temetnem magamban. Tudom, most nehéz, de egy két nap, és minden rendbe jön.