Parton, part alatt
– Mit akartok? – nézett fölfelé a lány.
– Gyere ki, bazzeg! Mi is segítünk neked, te is segítesz nekünk! – Bazzeg előrehajolva nyúlt a víz felé.
Angéla tisztában volt vele, hogy végtelen időkig nem ácsoroghat a folyóban. Azért sem, mert annyira nem meleg a víz, s a fiúkról leolvasta, hogy azok akkor is kihozzák, ha magától nem jönne, tehát ezért sem érdemes maradni.
– Szétszedünk! – helyezte kilátásba Bammeg, és nyomatékul felröhögött.
A másiknak annyira megtetszett a kifejezés, hogy ízlelgetve ismételte:
– Szétszedünk, szétszedünk, bazzeg, szétszedünk…
Mindegy volt már a gondosan összehajtogatott ruha! Angéla akár meztelenül is felpattant volna a kis lila motorjára, ha valahogy elmenekülhet, de erre semmi esélyt se látott. Néhányszor volt már szorult helyzetben, nemrég majdnem egy kilométert kellett futnia éjnek idején, a discotól egészen hazáig üldözte egy ismeretlen koma. Máskor az asztalosműhely hátsó szögletébe próbálták beszorítani… de mindannyiszor tudta, hogy – a látszat ellenére – ő van fölényben, és amit erőszakkal akarnak a pasik, az nála van. És nem adja! Mindig bízott a fürge lábaiban, vagy a kemény térdében, mert elég egy hirtelen betérdelés valamelyikük érzékeny pontjára, és váratlanul a többieknek is másfelé akad dolga.
Ezek ketten mások. Látásból ismerte őket, hallotta a hírüket. A helyzet is más: Ha megteszi a hátralévő három lépést – márpedig kénytelen lesz, mert testének vízben lévő része kegyetlenül fázik, míg a víz felettit hideg verejték lepi –, akkor éppen a karjaikba esik. A karjaikba? Mindkettőnek meredezik a farka a gatyában, vagy anélkül.
– Egy út van – gondolta, és kikapaszkodott a partra.
Az utolsó lépésnél két oldalról négy kéz ragadta meg, így a váratlan, meztelen sprint ötletét máris elvetette. Tökön-rúgásra se volt alkalom.
– Szétszedünk, bazzeg… – Durván megmarkolta az egyik ágaskodó mellbimbót, melyet Angéla már nem takargatott, és csavart egyet rajta.
A következő pillanatban ugyanaz a kéz mélyen a hosszú lábak között kapirgált – „Az a seggem, te idióta!” – nyögött fel a lány, de senkit nem érdekelt.
– De száraz a pinád, bazzeg!
Összeszorította a fogait, egy brutális ujj kíméletlen behatolását és mozgását érezte.
– Mi a faszt akartok? – szólalt meg váratlanul, majd minden erejét összeszedve, szinte kedvesen folytatta: – Nem is férek hozzátok.
A remélt hatás nem maradt el: meglepetésükben elengedték. „Most!” – biztatta magát, de lábai bénán vesztegeltek. – „De nagy marha vagyok, meg is érdemlem…”
Hogy mit érdemel meg, az igen határozottan kiderült, mert a srácok vállánál-fejénél fogva guggolásba nyomták – úgy látszott, hogy mielőtt földre-döntéshez alkalmas méretű helyre vonszolnák, mást terveznek, de azt rögtön –, és két falloszt kínálgattak egyszerre. A kisebbik olyan rendíthetetlenül meredt az ég felé, hogy a gazdája meg se próbálta a női ajkak közé irányítani, inkább a tövét illesztette a lány arcához és szája csücskéhez, a másik oldalról egy nagyobb – hosszabb és vaskosabb – tolakodott, amelyik hajladozott minden irányba – „szerencsére, mert elérne egyik fülemtől a másikig” – a lány rémülten leste, mekkorára nő ez meg, ha még keményedni akar.
Hátrébb evickélt, térdelésre váltott, és megkapaszkodott a két srácban, éppen ott, ahol azok a legjobban szerették volna. Úgy érezte, hogy nincs veszve minden, mert „ezek annyira beindultak, hogy nem jutnak el… addig”…
Ettől a felismeréstől megnyugodott, és az eddigi, kívülről szemlélős, lebénult, „velem-ilyen-nem-történhet-meg” állapot elillant. Finoman húzogatta a két farkat, a hosszabbat kígyóbűvölő-módra állítgatta háromnegyedről egész felé.
– Ez nem lehet igaz! – morgott érhetetlenül, bosszúsan magában. – Most nem mondhatná már, hogy milyen száraz a punim… azt mondta a marha, hogy a pinám…
Úgy gondolta, hogy nem fogja bekapni egyik falloszt sem, mert ezek az idióták tényleg meg akarták – remélte, hogy mondhatja így, s nem „akarják” – erőszakolni, ezért nem érdemlik meg, de cseppnyi félelem se maradt, inkább egészséges izgalom. Ajkaival közelített, megnyalta a levegőt… ha önként, és nem kényszerből térdelne a két fiú előtt, hajlamos lenne továbbmenni a játékban. Először látott két farkat egyszerre, sőt – ha jól utánaszámol – összesen se látott még sokkal többet, érdekes volt a helyzet. És az érzés: mintha elhagyná a punciját egy csepp, vagy két csepp, és diszkréten a kövekre huppanna.
– És ha ezek elmondják mindenkinek? – villant eszébe, és kezével mérges rángatásba kezdett. – Hallani mindenféle mendemondát a parton történtekről, s bár eddig hitte is, nem is, a saját nevével mégsem lenne kellemes ilyesmiben szerepelni.
A srácok szinte egyszerre nyögtek-szuszogtak – Angéla kicsit hátradőlt –, szapora, sűrű fehérség bukkant ki a keskeny, rövid nyílásokon, és nagy cseppekben, hangtalanul hullott a földre.
– Ennyi – sóhajtott megkönnyebbülten, miközben legszívesebben felpofozta volna magát, mert szinte megértő szeretettel szemlélte a két kielégült falloszt. – Nem is szedtetek szét… – mondta hangosan, felnyalábolva a ruháit.
Bammeg és Bazzeg elégedetten vigyorogtak egymásra, aztán a lányt nézték, ahogy az mégis leteszi a ruháit, majd egyenként magára húzza… „Ezt már lekésted!” – gondolta ő bugyi-felhúzás közben, amikor észrevette, hogy az egyik megint markolássza magát.
– Itt máskor is megtalálsz minket, bazzeg! – bíztatta a másik.
*
Történt mindez ugyanabban a percben, amikor egy másik helyszínen – innen mintegy 40… vagy csak 39 kilométernyi távolságra – egy közeledő vonat legelső peronján Emese ügyes kézzel, gyors elsősegélyben részesített egy ismeretlen, elszánt, ám bátortalan, szürkeöltönyös férfit, majd dolga végeztével, tenyerét és csuklóját egy illatosított papír-zsepibe törölve, visszalibegett a fülkébe.
*
Alig 30 méterrel arrébb egy kisebb homokos partszakasz terül el, a folyó irányában sziklákkal és bokrokkal leszűkülő nyílással, ideális hely szerelmeseknek és a szexet gyakorlók – kezdők és haladók –számára.
Sziszi, a félhosszú, barnás-vöröshajú lány igyekezett árnyékba húzódni, miután a vízben lemosta magáról barátja nyomait. A folyó nagyon hideg, a szürkés-sárga- csillogó homok forró, ráadásul jólesett volna egy kicsit összebújni, átölelve feküdni, ehelyett a fiú – mint aki jól végezte a dolgát – elhatározta, hogy átúszik a túlpartra és vissza… Fiú? A lány szülei „fiatalemberként” emlegetik a kemény húsz éve miatt, és bíznak benne, hogy „komolyak a szándékai”.
– Én is bízom benne, de ne legyenek már túl komolyak! – szokta ilyenkor hozzátenni Sziszi, persze csak magában.
Nemcsak túlságosan koravénnek tartotta, de unalmasnak is. Arra is nehéz volt rávennie, hogy ne csak otthon ücsörögjenek, mint afféle, ókori udvarlási szertartás elszenvedői, hanem néha lejöjjenek a partra, és ami jólesik, abban ne fogják vissza magukat.
– És ne pattanjon fel rögtön, ahogy kihúzza belőlem a dorongját, hogy ő bizony átússza a folyót! – dohogott Sziszi elkésve, és napszemüvegét megigazítva, magányosan végigfeküdt az árnyékban. – Legalább valami zene szólna! Vagy mit csináljak? Aludjak?
Negyedóra, vagy valamennyivel több telt el azóta, hogy idejöttek a kacskaringós ösvényen. Előtte a két srác… Önkéntelenül elmosolyodott: olyan esetlenül igyekezték fűzögetni, hogy erős kísértést érzett, talán várakozás közben mégis kicsit elbolondozzon velük. „Bammeg… mindenre azt mondja az egyik, haha! A másiknak meg már előnedves volt a gatyája, olyan kefélhetnékje támadt… haha! Szegényke! Hova dughatta végül?” Tenyerét végighúzta a mellein – hamar megszáradt a víz, amivel az előbb leöblítette magát –, és meg sem állt a húsosan puha, intim dombig, amelynek a közepén egy apró sziget található, éppen olyan barnás-vöröses, mint a haja, csak egészen rövid. Háromszög alakú, és akkora mindössze, mint egy tízforintos.
– Csúcsára állított, háromszög alakú tízforintos, haha! – Meglepődött a saját hangjától. Hát már így kell szórakoztatnia magát? Vidámsága dühre váltott: – Mi vagyok én? Nyugdíjas nénike?
Mutatóujja, mint tollpihe végigcsúszott a rés vonalán, majd vissza, ugyanezt megismételte kevéske nyomással, csatlakozott a középső ujj is, és ketten kicsit széthúzták a duzzadt ajkat… Mint máskor is, mint elég gyakran.
*
Bammeg megtorpant.
Hátranézett barátjára, aki hirtelen fel sem fogta, hogy megérkeztek. Kicsit késve, de éppen a legjobbkor. Bámulták a lányt, fejük összeért.
Egy-két perce még a legteljesebb egyetértésben folytatták a korábban megkezdett és megszakított portyát: – Hol az a pina, bammeg? – Egyformán bánták, hogy ennyire simán elengedték Angélát, hiszen eljátszadozhatnának még vele, ahogy tavaly nyáron tették a csajokkal… Igaz, azok mindenben benne voltak! – Nosztalgiával szokták emlegetni azt az időszakot: – Az Emese, bazzeg!...
Meresztgették a szemeiket: mérnöki pontossággal, éppen a gyalogösvény folytatásában feküdt az a lány, akit ma már egyszer elszalasztottak, amikor, utolsó pillanatban megérkezett a pasija.
– Telibe, bammeg! – Valami ilyesféle jelentése volt a két váll összekoccanásának. A szűk csapás, melyen idáig óvatoskodtak, éppen a lány széttárt lábai közé vezetett, ahol szorgos ujjak matattak szórakozottan.
– Ez már a miénk! – jelezték az összevillanó tekintetek.
