Tyr a múlt harcosa 17

17. fejezet
Más világ

Antonia hírtelen abbahagyta a sírást. Nem értette miért, de képtelen volt sírni. Elfogytak a könnyei. Nézte a földön fekvő halottat, ám nem látta. Üres volt az agya, ösztönösen nyúlt a félig kihűlt testhez, hogy lezárja a szemeit, és ugyanígy állt fel, s indult. Elhagyta a kikötőt, de fogalma sem volt róla, hová megy. Nem látott, nem hallott, csak ment, amerre a lába vitte. Az emberek, akik vele szembe jöttek alaposan megbámulták, ha valaki elé állt, hogy megtudja, mi baja, egyszerűen félrelökte, és ment tovább. A megbántott, és megfélemlített emberek, ösztönösen elcsodálkoztak, és ezt mondták:
- Micsoda lélektelen valaki!

Senki sem merte igazából megszólítani, mert volt benne valami félelmetes és nyugtalanító. Egész nap csak ment, nem tudta hol van, ám a délután közepén elzúduló eső magához térítette. Felijedt, mint az alvajáró, ha felébresztik, és körülnézett. A város főterén volt, de fogalma sem volt róla, hogy hogyan került oda. Behúzódott a városháza előtti átjáró alá, és csak nézte az esőt.
„Sírnak az égiek. Siratják velem együtt Tyr-t:”- gondolta szomorúan. Leült a lépcsőre. Vele szemben két lány állt, akik várták, hogy elálljon az eső. Mindketten cigiztek. Az egyik barna hajú volt, a másik vörös.
- Bocsánat!- szólította meg őket a lány.
- Igen?- fordult felé a vörös hajú lány.
- Tudnátok adni nekem egy szál cigit?
- Persze. - szólt a lány, és odanyújtotta a cigis dobozát, és Antonia kivett belőle egy szálat, majd kért egy gyújtót.
- Kösz szépen!- bólintott a lány felé, mikor visszaadta a gyújtót.

Antonia beleszívott a cigibe, majd kifújta a füstöt, és nézte a heves esőt. A lányok beszélgettek, és nem foglalkoztak tovább vele, amit most a lány nem is bánt. Két órát esett, majd mikor elállt, hazaindult. Freyja farkcsóválva fogadta, és kereste Tyr-t, ám a lány csak ennyit mondott neki:
- Hagyd, Freyja, Tyr nincs többé!
Bement a házba, lezuhanyzott, átöltözött. Épp a pólójába bújt bele, mikor megcsörrent a telefonja. Felvette.
- Igen?
- Szia, kicsim!- szólt bele a vonal másik végén egy mély férfihang.
- Szia, apa!- morogta a lány nem túl lelkesen.
- Mi baj, nem is örülsz, hogy hallod a hangom?
- De örülök!- szólt. Megpróbált jókedvet, és örömöt tettetni, ami úgy tűnt, jól sikerült.
- Figyelj, szívem, pár nap múlva otthon leszek.
- Ennek örülök! Mit csináljak vacsorára, mire hazajössz?
- Mindegy hogy mit, de ne készítsél fejedelmi lakomát, érted?
- Igen. Lazacleves és sült csirke gombával meg zöldborsóval, desszertnek pedig csokipuding jó lesz?
- Remek lesz!
- Akkor mikorra várhatlak?
- Két nap múlva otthon vagyok, az neked megfelel? Vagy vársz valakit?- nevetett bele a telefonban a férfi.
- Nem, nem várok!
- Akkor két nap múlva! Szia, kicsim!
- Rendben, szia!
Antonia mérgesen rakta le. Most nem kellene hazajönnie az apjának. Nem mintha nem szerette, vagy nem hiányzott volna neki, de ez a mostani hazatérés nem igazán tudta felvidítani. Nem volt soha jó színész, és az apja nem tudhatja meg, hogy majdnem három hónapig egy hadistennel lakott egy fedél alatt, aki most meghalt.

„A fenébe! Most aztán játszhatom a jó kislányt, és csak titokban sírhatok, mint egy szerelmes! Remélem, útközben kap egy telefont, és a rá következő félórában már megy is a következő géppel, csak ne jöjjön haza!”- gondolta dühösen. Felment Tyr szobájába. Körülnézett, és azonnal megrohanták az emlékek, amiktől sírni kezdett, és rávetette magát a férfi ágyára. Fejét belefúrta a párnába, és érezte Tyr illatát. Ettől teljesen elkeseredett, és álomba sírta magát.
Hogy mi történt Tyr-rel? Ő már Hél előtt állt az Alvilágban. Bátran, felemelt fejjel nézte a trónján ülő asszonyt, aki félig kék, félig hússzínű volt. A családja is eljött a fogadására.
- No csak, végül mégis csak eljöttél hozzám?- kérdezte Hél. Hangja mély volt, és betöltötte a boltíves csarnokot, ami a trónterem volt.
- Igen.
- Hallom, a szolgám győzött le, és elég könnyű volt a dolga veled. Nem ilyennek ismertem a híredet, Tyr!
- Jól hallom, hogy csalódott vagy?
- Igen, többet vártam el tőled. Azt mondják, te bárkit meg tudsz ölni.
- Akik ezt mondják, azok nyilván halandók.
- Nem csak a halandók, hanem, a családod is ezt mondja.
- Örülök neki.
- Bár, ha túl élted a Ragnarököt tényleg tudsz valamit.
- Ezt bóknak veszem. Én azonban a szolgáddal akarok ismét megmérkőzni. Kihívom egy újabb párviadalra, ám most módosulnak a feltételek. Ha győzök, elengedsz és visszakapom a hatalmamat, hanem akkor maradok,
- Nos, elfogadod a vakmerő kihívást?- fordult Hél jobbra a szolgájához.
- El, Felség- hajolt meg a démon.
- Akkor rendben, ám csak holnap tartjuk meg, mivel Tyr biztos fáradt, és gondolom, a szeretteiddel is szívesen találkoznál.
- Felőlem most is megtarthatjuk, nekem teljesen mindegy, hogy most vagy holnap.- jelentette ki az isten.
- Helyes!- mosolyodott el Hél.

Azzal Tyr elment, a trónterem ajtaja becsukódott mögötte. Az ajtó előtt már várták. Ott volt a családja. Sorra ölelték meg a férfit.
- Jó hogy újra velünk vagy!- mondta neki Frigg, Odin felesége.
- Attól tartok nem maradok sokáig, mert várnak rám odafönt!
- Tudjuk, fiam. De most nem is ez a lényeg, hanem az, hogy jól sikerüljön ez a harcod, és mindannyian szeretnénk neked segíteni.
- Köszönöm, elfogadom a segítségeteket! Vissza kell mennem, nem veszíthetek! Nincs sok időm, a holnap hamar itt van.
- Valóban, ám a földön ez megfelel egy egész évnek.
- Tényleg?- csodálkozott a férfi.
- Igen. Gyere, mutatok neked valamit!- intett neki Odin, majd két termen mentek át, majd a harmadik teremben álltak meg, melyben egy hatalmas tó volt.
- Nos a halottak innen figyelik az élőket! Ez a tó, ami tükrünk.
- Értem, és hogyan működik?
- Ugyan azt a varázslatot kell alkalmaznod rajta, mint amikor összevesztél Antoniával.
Tyr aggódva nézett az öregre.
- Biztos? Hiszen én minden varázserőmet elvesztettem!
- Jaj, ne haragudj, elfelejtettem, látod milyen vízeszű lett néhány évezred alatt szegény apád!
A másik férfi elmosolyodott.
- Nos, akkor van egy másik módszer.- mondta az öreg, azzal végigsimított a vízfelületen, és Tyr legnagyobb ámulatára megjelent Antonia, aki épp ajtót nyitott az apjának.

Tyr látta, a magas, negyven évesen is jóképű, szőke hajú férfit, és az oldalán egy csinos, világosbarna hajú, talán harminc éves nőt.
- Apa! Örülök, hogy itt vagy! Miért nem szóltál, hogy vacsora vendéget hozol?- mosolygott a lány, de a férfi látta, hogy csak a szája nevet, a szeme nem. A szemében kialvatlanság, és szomorúság ült.
- Ne haragudj, szívem, de az utolsó percben alakult így. Beengednél?
- Hogyne.
A lány beengedte a férfit és a nőt, majd a nappaliba invitálta őket. Mikor beléptek Freyja felugrott az ajtó melletti szőnyegről, és hevesen csóválta a farkát, de közben halkan morgott is. Mintha azt mondaná:
„Oké, fickó, téged ismerlek, de azt a nőt ott nem.”
- Szia, Freyja, szia, kutyus!- szólt oda a férfi, mire a kutya engedte, hogy megvakargassa a fülét, ám a nőt gyanakodva fogadta.
- Valami innivalót kérnétek?- szólt a lány.
- Antonia, szeretném neked először bemutatni Charlotte Rochestert.- szólalt meg az apja.
- Örvendek! A munkatársad?
- A mennyasszonyom!- szólalt meg a férfi, mire Antonia kezéből kisestek a szépművű borospoharak, és ledöbbenve bámult az apjára.
- Jaj, istenem, de ügyetlen vagyok! Bocsánat!- mentegetőzött a lány, és nekilátott, hogy összeszedje az üvegszilánkokat.

Miután összeszedte, kidobta a szemétbe a roncsokat, és új poharakat hozott. Vacsora alatt a lány gondosan felmérte Charlotte-ot, akit a viselkedése alapján az utcalányokhoz hasonlított. Egész este mászott az apjára, aki úgy tűnt fülig szerelmes belé, és nem is nagyon foglalkozott a lányával, hanem inkább a nővel. Antonia elhatározta, hogy valahogy leállítja a nőt, mivel már nagyon unta, hogy rég nem látott apja nem is figyel rá. Udvariasan megkérte a párocskát, hogy viselkedjenek, de mintha a falnak beszélt volna. Úgy döntött, hogy miután a nő távozik, beolvas az apjának. Az este gond nélkül telt el, majd a nő fél tíz tájban elment, és a lány azonnal rátámadt az apjára.
- Te szerencsétlen! Anyám ez alatt az este alatt háromszor, ha nem többször, fordult meg a sírjában! Hogy tehetted ezt vele? Amikor meghalt, úgy tudom, tettél egy fogadalmat, mi szerint más nő sose lesz a nejed, és erre tessék! Csúnyán megszegted a fogadalmad! Szégyent hoztál rá!
- De lányom! Tizennyolc éve már, hogy özvegy vagyok, jogom van a boldogsághoz! Azon kívül te se lennél többé egyedül!
- Köszönöm, hogy gondoltál rám, de nem kell aggódnod miattam, egyedül is jól elboldogulok! Ez egy cafka, anyám hozzá képest, tisztes polgári nő volt! Egy becsületes nő helyébe nem léphet, sőt a nyomába se érhet! Vagy te is osztod mostmár a” kurvából lesz a legjobb feleség” elvet?
- Hogyan? Hogy mersz ilyet mondani nekem? A saját apádnak? Antonia, gyermekem, ne légy rosszindulatú, meglátod, Charlotte nem olyan, mint amilyennek látszik!
- Teszek rá, hogy milyen, ebbe a házba nem teszi be a lábát! Ez a ház, az enyém, és nem engedek ide semmiféle ócska fehérnépet! Vidd innen, ahová akarod, de itt velem egy fedél alatt nem fog lakni! Válasz! Vagy a szeretőd, vagy én!
- De hát…- kezdte volna a férfi, ám a lány lehurrogta:
- Nem érdekel, eddig is megvoltam egyedül, nélküled is felnőttem, igaz, a szomszéd néni tanított meg főzni, bevásárolni, és sok mindenre helyetted, de élek! Hogy te hol voltál ez alatt? Futottál a munkád után, no meg gondolom, idegen nőkkel osztottad meg a szállodai szobádat éjszakánként!

- Elég, Antonia, a mindenségét neki! Ezt nem tűröm el! Fogd be a szád! Hogyan merészeled ezt? Kikérem magamnak ezeket a feltételezéseket, és vádakat! Alig értem haza, és a „drága kislányom” máris vádaskodik! Elveszem Charlotte-ot, és pont!
- Mit szólnál, ha ezt a kérdést, egy kardpárbajban döntenénk el? Ha nyerek, nem veszed el a csajt, ha veszítek, befogom a szám, és hagyom, hogy azt tegyél, amit akarsz! Tetszik? Elfogadod a kihívást?
- Mikor tanultál meg kardod forgatni? Honnan van kardod? Teljesen lemaradtam!
- Ja, lemaradtál, mint a borravaló, és sok mindent nem tudsz rólam, mivel majdnem egy évig nem voltál idehaza, de ne aggódj, majd pótolod. Nos, elfogadod a lányod kihívását? Vagy gyáván meghátrálsz?
- Mikor legyen a párbaj?
- Most! Az első sebesülésig tartson. Aki hamarabb megsérül, az veszít!
- Rendben, elfogadom a feltételeidet!
- Helyes, most pedig csomagolj ki, aztán feküdj le, holnap fárasztó napod lesz!

Ezzel a kép eltűnt, és Tyr csodálkozva nézett Odinra.
- Bátor kislány! Nagyon jó munkát végeztél, fiam! Nincs mindenkinek mersze kihívni egy mindent eldöntő párbajra a saját apját. Ráadásul ilyen nyíltan! Mintha csak a legádázabb ellensége lenne!
- Majd meglátjuk, mit produkál a viadalon. Csak akkor leszek elégedett, ha ő jön ki győztesen ebből a harcból.- szólt sötéten a másik férfi.