Tűz és árny

- Gyere már!
- De hová megyünk? – A barna bőrű fiú megfogta a fehér lány csuklóját és húzni kezdte.
- Majd meglátod, csak gyere!
Egy szűk és sötét utcába vitte ahol csak egy-két narancssárgán pislákoló lámpaoszlop világította meg léptüket. Végig mentek az utcán ahol egy elágazás várta őket, jobbra fordultak és rögtön az első ház kapujában álltak meg.

Egy kétszintes ház, úgy nézett ki, mint valamiféle szobor. A falak kékes szürkék, minden ablakon egy-egy szürke függöny. Viszonylag szép ház egy ilyen környezethez képest. A kertje tiszta és rendben tartott, csak élettől duzzadó zöld fűszőnyeg vette körül a lakást. Zoltán bevezette Nórát a házba. Végig mentek a belül szinte teljesen barna házban és a legutolsó szobához értek. Az ajtaja fekete, különböző non-figuratív jelekkel a fába vésve. Zoltán benyitotta az ajtót és előre engedte Nórát, majd bezárta mögötte az ajtót. A szobában 10-12 ember gyűlt össze, valamilyen furcsa helyzetben ültek egy francia ágy előtt. Nem kell hozzá nagy boszorkányság, hogy bárki megmondja ez egy szektagyűlés. Az ágyon egy 20-22 éves férfi ült és amint megpillantotta, magához hívta Nórát. A lány engedelmeskedett neki. Mielőtt bármit mondott volna neki, kiküldött mindenkit a szobából. Mikor mindenki kiment és az ajtó becsukódott beszédre nyitotta a száját.

- Kérlek, foglalj helyet. – A lány úgy tett. A fiú közelebb húzódott hozzá és átkarolta, majd a nyakába lihegett. Nóra eltolta magától.
- Mit akar tőlem? – A férfi a lány kezeire pillantott és elengedte.
- Még semmit, kedvesem. Gyere közelebb. – Nóra teljesen felült az ágyra, tekintetét le sem vette a férfiról. Addig, míg valami el nem vonta a figyelmét huzamosabb időre. Ekkor a férfi kihasználva a helyzetet, egy tűt rántott elő, amiben rozsda vörös folyadék lötyögött. Egy hirtelen mozdulattal bele nyomta a lány nyakába, aki csakhamar el is ájult.

Órákkal később egy hídon tért magához. Egy rúdon volt fellógatva, valamiféle medence fölött, miben méregzöld folyadék hullámzott. Körülötte a szekta tagjai álltak és vigyázták, hogy véletlenül se tudjon megszökni. A vezetőjük kicsit messzebb bámulta a lányt. Amikor Nóra is megpillantotta rögtön oda ordított neki:
- Mit akarsz tőlem?!
- Hát nem tudod? Csupán csak az elemi erődet kedvesem. – Ezzel a tűz és a levegő uralmára célzott, ami Nóra kezeiben van.
- Mit kezdesz vele? Az enyém nem elég, amíg a másik fele nincs meg! És a hordozóját sosem találod meg!
- Ellenkeznem kell, már meg is találtam.
Nórát közvetlenül a folyadék fölé engedte, amiben egy félig levájt csontváz úszott.

- Ne… - A szívében érzett fájdalmak a százszorosukra nőttek az alak felismerése után és elárasztották az egész testét. Egy percnyi csend után egy könnycsepp gördült le Nóra arcán egyenesen a hajdan volt ember, hajdan volt szívére. Amint a csepp elérte helyét a lány eszeveszett kapálódzásba és himbálódzásba kezdett. A kötél, ami tartotta hamar el is szakadt és Nóra a vízbe esett. Egy pillanattal később már kezdte érezni, ahogy a folyadék lassan leégeti róla a bőrét, de nem törődött vele. Megfogta a csontváz kezét és koncentrálni kezdett.

Pár perccel később zöld, vörös, kék és fehér fénycsóva tört elő a medencéből, majd az egész felrobbant. A sötétzöld sav beterítette a hidat és a szektatagokat mind szétmarta. Nóra a vezető felé vette az irányt, aki lemenekült a hídról. Az ábrázata szörnyű volt, a fél arcát lemarta a sav és kimart darabokat a testéből is. Borzalmas eltorzult hangon még a menekülő férfinek vetette:
- Az erőmet akarod? Hát akkor csak győzd! – Mikor ezt kimondta tűzvihar kerekedett a környékre, mintha csak a szél vitte volna a hosszú tűz csíkokat és mind egy embert célzott meg. A szekta vezérét elborította a láng és csak egyre több és több záporozott felé. Nem tudta megállítani őket, hamar el is égett, még a csontjai is koromfeketék lettek. Nóra térdre esett, a szívét elérte a sav és kiégette, de most már nem tiltakozott.
- Jó volt hordozónak lenni, de egyszer minden véget ér…