Tündérmese, amelyben nem az Álomtündér a legfontosabb tündér

Mottó: Csak azt hidd el,
ami annyira szép,
hogy nem is lehet igaz.

1. A csoda

Alpok, késő este. Álomtündér csak vékony, átlátszó fátylát borítja rám. Hallom magam mellett a jól megszokott szuszogást, kezem a jól megszokott popsin pihen. A világító óra nem sokkal éjfél előtti időt mutat.
Végiggondolom a napot: a hegyek, a gleccserek, a felvonó minden a helyén, szokásos kirándulós program lebonyolítva, a szép naplemente is működött, mint kell. Mégis mintha valami hiányozna a képből. Nem jövök rá, mit hiányolok.
Álomtündér végre rám teríti vastag fátylát, mély állomba merülök.

A fátyol elvékonyodik, kezdem érzékelni a környezetemet. Nem tudom mennyi idő telt el, mert a mély álomban nincs gondolat, ha nincs gondolat nincs idő sem.
Érdekes, a hang mellettem mintha egy kissé más lenne, mint a megszokott. És a popsi is. Próbálom széttépni a maradék fátylat. Kezem felfedezőútra indul. Először csípőjét, majd a meztelen fenekét simítom végig. Kellemes formákat érzek, nem a megszokott, de nem is tűnik teljesen idegennek. Talán a felfedezőút hatására a test megmozdul, felém fordul. Ettől kezem a mellére siklik. Nem ismerem fel, de igen kellemesen telt formákat, keményedő mellbimbókat érzek a kezemben.

– Sikerült. – hallom és ismerem fel hangodat – Nagyon akartam, és sikerült.
– Én is nagyon akartam.
– Ne bántódj meg, – magyarázod – az is fontos, hogy te is akartad, de az idő tengelyét csak én görbíthettem el.
– Te boszorkány vagy?
– Van, aki így mondja. Valójában ez csak egy kis születetett képesség és sok tanulás eredménye. Nagyon nehéz megtenni és az is kellett hozzá, hogy te is akard. És tudod, – változtatsz a hangon – az engedélyt sem könnyű megszerezni és legfeljebb 24 órára adják. Vigyázni kell, hogy a tér- és időrétegek ne akadjanak nagyon össze.
– Nem egészen értem, de nem is az a fontos. Csak az a fontos, hogy itt vagy.

Karod átöleli nyakam, szorosan simulsz hozzám. Olyannyira, hogy kezem nem is fér el közöttünk, már csak popódat tudom simogatni, de így is a CSODA érzése jár át. Szenvedélyes ölelésben forrunk össze, nyelveink vívják egymással heves csatáikat.
Eközben kezeink sem tétlenkednek, egymás felfedezésére indulnak. Ehhez kissé eltávolodunk egymástól és így már kezem a popsidról előrecsúsztathatom puncidhoz. Beletúrok a sűrű bozontba (sok más emberrel ellentétben és nem szeretem a kopasz puncit, nincs benne annyi báj) és lágyan megsimítom a Vénusz-dombodat. Érzem a rezdülésén, hogy már te is kívánod a következő pillanatot. Kezed rátalál a már ágaskodó farkamra és szorosan öleli, mintha attól félne, hogy megszökik. Jobb térded megemelve könnyíted meg a helyes a út megtalálását. Egy ilyen barátságos invitálást nem lehet nem elfogadni. A nagyajkakat széthúzva simítom végig a puncidat a bejárattól a csikódig és nedvessége, erőteljes remegése már jelzi a fokozódó vágyat. Én is kimondhatatlanul kívánlak már, szinte hallom a szívemről legördülő kő robaját a földön, amikor egy hirtelen mozdulattal hanyatt fordítasz, lábad átvetve rajtam farkam beigazítva puncidba heves lovaglásba kezdesz.

A következő percek leírhatatlanok. Örvények kavarognak, csillagok robbannak. A mindent elöntő kéj hullámai után kellemes fáradsággal borulsz mellemre. Egy csók és megszűnik a világ.
Mély álom után aggódva nyújtom ki a kezem. Megnyugszom, itt vagy mellettem. Mégsem csak álom volt.
Szorosan öleljük egymást, élvezzük a pillanatot, élvezzük egymást, élvezzük a világot.

Az egész nap csodálatos. A programok a szokásosak, de azért minden kissé másnak tűnik. A hegyek szelídebbek, a lejtők kevésbé meredekek, a gleccserek fehérebbek, a felvonó nem zökken akkorákat a tartóoszlopokon, a nap is szebben süt, de nem perzsel. A mormota is mintha közelebb engedne magához, mielőtt eltűnik üregében, a tekintete is barátságosabbnak tűnik, sőt egy kis irigység is látszik benne.

Este a vacsoránál még a szánkban az utolsó falat, de a szemünk már egymást falja. Szemem megakad kissé szétnyíló köpenyeden, amely minden falatnál, előrehajlásnál látni engedi formás melleid. Látom, figyeled tekintetem és kacéran (vagy tán csak véletlenül) átnyúlsz az asztal túloldalán álló borosüveghez. Melleid barátságosan integetnek felém, úgy érzem, már a tenyerembe vágyakoznak. Mindkettőnknek töltesz egy kevés bort és már nem is tudom, mit szédít meg igazán.

Tekintetem a combodon szétnyíló köpeny mögött keresgél, látom, nincs rajtad bugyi (miért is lenne zuhanyozás után?), a felismerés elindítja fantáziám. Nem is tudom, mit tegyek, feszengek. Kezed nyújtod felém, megoldva evvel a helyzetet és kézen fogva elindulunk a hálószoba felé. A nagy franciaágy előtt megállunk, lefejtem rólad a köpenyt, te is rólam, átölellek. Ölelkezve fekszünk (huppanunk?) le az ágyra. Érzem tested melegét mellkasomon, combomon, csókod forró, simogatásod lágy. Bal kezem melledre siklik, érzem a bimbó ágaskodását. Kicsit körözök ujjammal körülötte, majd odahajolok, a következő csók öt illeti.
Arrébb mozdulok, nyelvem a bimbó körül tevékenykedik, de kezem már elindul az oldalad mentén csípőd felé és tovább, megkeresni a kedvelt kis bozontot. Térded kissé megemelve szabaddá teszed a további utat a vágyaim völgye felé. Mutatóujjam (matató ujjam) megtalálja az utat a nagyajkak között, a már nedvesedő résben ujjaimat le-fel csúszkáltatom a csikló és a hüvely bejárata között, itt is, ott is elidőzve egy kicsit.

Jobb kezem a melleden hagyva csókjaimmal egyre lejjebb haladok, köldöködnél elidőzők egy kicsit. Remegésed jelzi, vágyod már a továbbhaladást. Még váratlak egy pillanatig, ujjammal szétnyitva puncid bejáratát, megnyitom az utat nyelvem számára is. Édes nedved, kezed a tarkómon arra bíztat, folytassam, gyorsítsam a tempót. Nyelvemet amennyire tudom kinyújtom, végigsimítom vele a hüvely bejáratát. A Remegésed fokozódik, csípőd egyre erőteljesebben mozog. Nyelvemmel csiklódat keresem, körülsimogatom, számba veszem, megszívom. Csiklód megkeményedik, lüktet, alig tudom követni a heves csípőmozgást, aztán hirtelen a mozgás megszűnik, tested megfeszül, erős pihegést hallok. Ujjam és nyelvem mozgását összehangolva egy erőteljes rohammal eljuttatlak az első sikkantásig, a hosszú-hosszú orgazmusig.

Nyelvem tovább szánkázik le-fel a hüvely bejárat és a csiklód között, míg izmaid el nem lazulnak. Most veszem csak észre, hogy a nagy élvezet hatására abbahagytad farkam simogatását, de az ellazulás pillanatában újult erővel folytatod az izgatásomat. Ködös eszméletemben csak bizonytalanul érzem, mikor simogatsz, mikor nyomsz cuppanós csókot farkam hegyére, mikor táncoltatod körülötte nyelvedet, csak azt érzem biztosan, hogy nagyon jóóó.
Visszafordulok melléd. Lábad megemelve segíted, hogy elő, hogy hozzádférjek. Farkamat kezeddel odaigazítod puncidhoz, végigsimogatod vele puncid bejáratát, csiklódat. A feszültségem már kezd tetőfokára hágni, néhány simogatási kör után, amikor farkam a hüvely bejáratánál tart, egy erős csípőmozdulattal beléd hatolok. Mozgásunk összehangolódik, puncid szorítása végsőkig fokozza vágyamat.

Még nem hagyod, hogy véget érjen a gyönyör. Lassítasz és egy ügyes mozdulattal úgy borítasz hanyatt, hogy szerszámom ki ne essék hüvelyéből. Most már nyeregben érzed magad, te irányíthatod az eseményeket. Rövid sétagalopp után már gyorsítod is a vágtát, érzem fokozódó szorításodon, hogy közel a következő orgazmus. Agyamra lassan lila köd száll és amikor mozgásod lassul, tested megfeszül, hüvelyizmod szorítása feji tovább farkamat, elemi erővel önt el a kéj. Örvények kavarognak, csillagok robbannak. Fülem nem is tudja szétválasztani kettőnk élvezetének hangjait. Rám borulsz, még egy kicsit le-fel csúszkálsz, belülről simogatva magad, majd mindketten ellazulva simogatjuk egymást.
Elálmosodom. Álomtündér vékony fátyla alatt aggodalom tör rám.
– Tényleg csak 24 órát kaptunk?
– Nem lehet több, ez a maximum. Ennek is örülni kell – hallom hangod, amelyben egy csepp szomorúság sincs. Én is megnyugszom, és mély álomba merülök.

A fátyol elvékonyodik, kezdem érzékelni a környezetemet. Nem tudom mennyi idő telt el, mert a mély álomban nincs gondolat, ha nincs gondolat nincs idő sem. Hallom magam mellett a jól megszokott szuszogást, kezem a jól megszokott popsin pihen. A világító óra nem sokkal éjfél utáni időt mutat.
Elfog a kétség: ez álom volt vagy valóság? Honnan fogom megtudni a választ? Meg fogom-e tudni valaha is az igazságot? Azután egy jó érzés tölt el: akár így, akár úgy, ez a nap akkor is az enyém. Örökre az enyém.

(Lehet, hogy ez még nem a vége?)