több mint barátság

Ildikó nem bírta a feszültséget, egyszerűen sok volt, betelt a pohár. A férfi, akit szeretett, akinek szült két gyereket, akik már nagyok, és élik az életüket. Úgy érezte, nem tudja, és nem akarja folytatni .
A kórházba, ahová beszállították idegösszeomlással, magába szállt, nem foglalkozott senkivel, az ő baja volt a legnagyobb. Teltek a napok és felfedezett egy új világot, kezdte érdekelni a környezet, érezte, hogy meg akar gyógyulni és nézte, hogy kikkel van egy szobába. Hárman - négyen voltak, csendes magukba forduló magányos nők. Volt, akit látogattak, de volt egy lány, Anita, akihez nem jött senki. Ildikó kezdte érdekelni, hogy milyen ember is és mit tudna segíteni. Apró figyelmességgel indult a beszélgetés, a család, a munka, az élet dolgait beszélték meg. Ildikóban feltámadt az anyai ösztön, és célul tűzte ki maga elé, hogy segít Anitának és anyja helyett anyja lesz. Tartotta benne a lelket, vigyázott rá és gondját viselte. Anita nem mutatta, de nagyon hálás volt ezért az önzetlen szeretetért. Ildikó nagyon megszerette ezt a lányt, és nagyon közel érzet magához, úgy érezte, felelősséggel tartozik a sorsnak, hogy segítse és óvja. Tartotta benne a lelket, etette, itatta és sokat beszélgettek. Együtt csináltak mindent. Anita úgy tekintet Ildikóra, mint az anyjára. A két nő annyira közel került egymáshoz, hogy az egész napot együtt töltötték, ha lehetet volna, még együtt is alszanak.

Ildikóval úgy érezte, valami történik, amit nem tud megfogalmazni. Egy késő délutáni napon történt, a közelgő hétvége miatt amúgy is csendes volt a kórház. Eddig mindig külön mentek zuhanyozni, de most, hogy ilyen jó barátok lettek, természetes volt, hogy együtt mennek zuhanyozni. Anita ment be, és szégyellősen vetkőzött, háttal Ildikónak. Ildikó nézte a lányt és csodálta, hogy milyen szép. Annyira közel kerültek egymáshoz, hogy nagyon sokszor érezte, hogy szeretné megölelni, és megcsókolni. Most a látvány - a szép és fiatal hamvas bőrű lány ott volt előtte meztelenül, és ő érezte, hogy kívánja. Szeretné megsimogatni az egész testét, és annyi örömet adni neki, amennyit csak tud.
Te nem akarsz fürödni? - kérdezte Anita.
- De - tért magához Ildikó -, csak elgondolkoztam, már jövök is .

Ott állt a két nő a zuhany alatt, és a helység párába, ködbe burkolózott. Volt valami varázslatos, valami sorsszerű abban, ami történt. Ildikó természetesnek vette, hogy megszappanozza Anitát, és el kezdte a hátát mosni. Anitának jól esett az érintés, és boldogan át adta magát a figyelmes gesztusnak. A simogatásból masszírozás lett, és a két nő szembe fordult, és úgy mosták, simogatták egymás testét. Szavakra nem volt szükség. A két meztelen test egyre közelebb került egymáshoz és csodálták a másik nőies bájait. A szeretett, amit éreztek egymás iránt, a hála, amit szavakkal nem lehetett kifejezni itt a zuhany alatt, ahol maguk voltak, előtört belőlük. Anita a hátát a csempének vetette, és úgy nézte Ildikót. Hálával tartozott neki, és nem tudta, hogyan is tudná kimutatni, de most magához ölelte és szorosan tartotta. Ildikót meglepte az érzelmi kitörés, de szerette a lányt, és viszonozta az ölelést.

Egy pillanatra elengedték egymást, de csak annyira, hogy a másik szemébe nézzenek. Ildikó és Anita egyszerre mozdult és természetes volt, hogy megcsókolják egymást. A két nő a zuhany alatt, ölelve a másik testét, lehet ugyanarra gondolt. Szeretni és boldoggá tenni a másikat. A simogatásokban, az ölelésben, a csókokban benne volt, ami kimaradt az életükből. A szeretett. Anita térdei elnehezedtek, és nem bírt már állni. Elzárták a vizet, és kimentek a zuhany alól. Nem volt senki az öltözőben, csak ketten voltak. Ildikó, hogy meg ne fázzon a kis kedvence, elkezdte törölgetni szárazra, egy törölközőt terítet a hátára, és dörzsölte. Anita boldog volt. Boldog volt, mert érezte, hogy valami megváltozott az életében. Bajban volt, mert kórházba került, de szerencséje lett, találkozott Ildikóval, akire számíthat, és aki gondját viseli. Ő is törölgette a másik nőt, és ebben benne volt minden szeretete, amit érzett a másik iránt.

A szemük nézése találkozott, és nézték egymást. Egymással szemben álltak, érezték a másiknak a leheletét, a bőrének az illatát, majd lágyan és figyelmesen megcsókolták egymást. Csókolózás lett belőle, lágyan, finoman és szeretettel. A két nő kívánta a másikat, szerették volna, hogy boldogságot adjanak, figyelmességet, és ezért hajlandóak voltak mindenre. Érezték és tudták, hogy az életük megváltozott. Megtalálták azt, aki szeretni tud, és akire számítani lehet. Bementek a szobába, ahol lefekvéshez készülődött mindenki. Ildikó és Anita még lefekvés előtt megszorította a másik kezét, és szép álmokat kívántak egymásnak.
Lassan telt el az éjszaka, mind a ketten arról álmodtak, hogy megtalálták a boldogságot, hogy szaladnak egy virágos réten. Meleg van, és ők kéz a kézben szaladnak.

Reggel lett. Egyszer minden véget ér. Ildikónak azt mondták, hogy most már nem kell a kórházban lenni, hazaengedik. Nem is tudta, hogy örüljön, vagy szomorú legyen. Tudta és akarta, hogy mellette legyen Anita, akit szerethet és gondoskodhat róla. Telefonszámot cseréltek, és Anita az ajtóig kísérte. Búcsúzóul megölelték egymást és érezték, hogy szükségük van a másikra. Anita gyorsan szétnézett, és látta, hogy mindenki el van foglalva a dolgával. Gyorsan odahajolt, és szenvedélyesen megcsókolta Ildikót.
Nehéz volt a búcsú, de mind a két nő sírt, és tartották a másik kezét, mintha soha nem akarnák elengedni.
Anita hosszan nézte a távolodó nőt, és úgy érezte, hogy megszakad a szíve. Tudta és akarta, hogy találkozzanak és meghálálja neki azt a szeretetet, amit kapott tőle.

Folyt. köv.