Theokritosz kalandjai: I. fejezet - Pontosz hegyei

Üdv néked, eljövendő korok gyermeke! A nevem Theokritosz, Megara városának gyermeke. Bizonyára mire történetemet olvasod tán már nem is nyelvemet fogod beszélni, miképp egykor Babilon dicsősége is szertefoszlott...

Történetem idején katona voltam, pontosabban zsoldos. Hellász földjén ekkoriban béke honolt, így a férfiúk, kik feltörekvőek voltak és nem a földeken akartak görnyedni, elszegődtek valamely messzi vidékre hozzám hasonlóan. Így keveredtem én egy zsoldos vezér, és általa Pontosz királyának szolgálatába. Busásan fizetett nekünk a király. Részt vettünk határvitákban, adók behajtásában és zömében kereskedelmi utak ellenőrzésében.

Ezen fejezet idején egy, a keleti határhoz közeli utat kellett ellenőriznünk, mivel nyoma veszett egy fontos szállítmánynak. Hosszas menetelés kezdődött. Kopár, száraz vidéken vezetett az utunk, és már nem lehettünk messze a célunktól, mikor váratlan társaságunk lett.
Éles női hang szólt egy szikra pereméről: - Dobjátok el fegyvereiteket behatolók!
A lemenő nap utolsó sugarai még vakítottak minket, de láttuk a hegy tetején a nő körvonalát. Alakját tekintve nőnek tűnt, de mintha sisakot és páncélt viselt volna. Amit viszont jól ki tudtunk venni, az a miénkhez hasonló kerek pajzs volt, mit a bal karján tartott, és a lándzsát jobb kezében.
- Megsütötte a nap a fejedet asszony?! - tört ki nevetésben Plutarkhosz, a csapatunk vezetője. - Inkább dobd el a férjed fegyvereit, és gyere le játszani kicsit! Ha talán özvegy vagy, most vigaszra lelhetsz nálunk!
- Lemehetek... - válaszolt higgadtan a titokzatos nő. - De ha nem bánod viszek még magányos asszonyokat. - tette hozzá.
Ahogy ez kimondta, újabb és újabb alakok jelentek meg a szikla peremén minden irányból.
- Össze! - üvöltött Ptolemaiosz, és mi össze is ugrottunk háttal egymásnak egy kört alkotva. De nem sok időnk maradt: egy gyors nyílzáport követően, már minden irányból lezúdultak ránk az őrült asszonyok. Szúrásaik pontosak voltak és kimértek, férfimód harcoltak. Tartottam a pajzsomat, de egy hatalmas rúgás után vele együtt zuhantam a porba. A következő pillanatban már fölöttem is állt egy amazon, és elveszthettem eszméletem, mert másra már nem is emlékszem az egészből.

Magamhoz tértem egy idegen helyen. Még iszonyúan szédültem a rúgástól. Teljesen meztelen voltam, és fejemet kivéve a teljes testem szőrtelen lett, és tiszta. Egy barlang belsejében lehettem, de a falak simára voltak faragva, föntről pedig fény szűrődött le ebbe a természetes csarnokba. A padló szép kövekkel volt borítva. A berendezés is olyan volt, amihez hasonlót csak Pergamon királyának termeiben láttam. Egy gyönyörű ágy volt a helységben és rajta nagyon finom gyapjú takaró.
- Sokáig voltál eszméletlen! - szólt rám egy amazon az ajtóból. - Mivel én ejtettelek el, így valószínűleg az én kutyám leszel, megtartalak. - mondta.
Feltápászkodtam a takaróról.
- Kutyád?! Egyáltalán kik vagytok? - kérdeztem.
- Nem engedtelek szóhoz kutya! - felelt a nő. - A nevem Artemiszia, és legyen elég annyi, hogy szabad asszonyok vagyunk, kiknek halandó férfi nem parancsol. Az, hogy neked van-e neved, vagy volt-e nem érdekel! Kutya vagy! - ordította rám.
Elhallgattam. Lassan összeállt bennem a kép, hogy mi történt, és hogy elfogtak, és hogy itt csupán rabszolgának számítok. Ez az Artemiszia egy velem egyformán magas, erős testalkatú, vastag combú nő volt. A haja hosszú volt, és hullámos a színe pedig a búzához hasonlított, bőrét pedig megszínezte az anatóliai nap. Ránézésre talán harminc esztendőt élhetett meg.
- Látom már higgadt vagy! - szólt újra. - Nem vagy olyan őrült mint a többi... Sokan próbálnak ilyenkor támadni, és kiszabadulni innen, de ha rajtam túl is jutnál több tucat nővérem őrzi az ajtókat. Elmondom mi lesz a feladatod! Mint kutyámnak kötelességed minden parancsom teljesítése. Mivel az én hadizsákmányom vagy, így én lettem az űrnőd. Te fogod rendben tartani a szállásom, lepucolni a páncélom ha visszajövök, és te fogsz a fürdőbe kísérni, ha úgy óhajtom. - mondta.
Világossá vált bennem, ha hősködni, feleselni próbálok halott ember leszek, így - noha minden szava nehezemre esett - a következőt mondtam:
- Miben lehetek még szolgálatodra űrnő?
Kérdésemre meglepetten reagált, majd közel, egészen közel lépett hozzám és mélyen a szemembe nézett. A szívem hevesen vert a félelemtől. Sokáig nézett majd kezével szétnyitotta a számat és a fogaim vizsgálta. Amikor ezzel végzett végigtapogatta a mellkasom, és karjaimat. Majd szétnyitotta lábaim és határozottan megmarkolta a heréim.
- Jól van! Megfelelő vagy. Királynőnk és Artemisz istennő akaratának engedelmeskedve gyermeket kell ajánljak a nővéreimnek. Te fogod elhelyezni bennem a magod. - jelentette ki.
- Ahogy óhajtod űrnő. - feleltem rezzenéstelenül, de letaglózott a kijelentése.

- Most nyugovóra térek. - mondta, miközben kezem a falból kiálló lánchoz bilincselte. - Kikötlek kutya, hogy ne csinálj semmi ostobaságot, amíg én alszok. Bár... te talán értelmesebbnek tűnsz! - Artemiszia ezzel hátat fordított majd az ágyhoz lépett. Kikötötte saruját, majd lehúzta a ruháját, és megláttam formás feszes fenekét. Ahogy megfordult, semmi nem takarta edzett testét.
Hiába vettem fel az engedelmes szolga szerepét, hogy életben maradjak, nem tudtam nem oda lesni, ahogy testemnek sem tudtam parancsolni. Teljes testem bizsergett és éreztem ahogy falloszom ágaskodni kezd. Igyekeztem ezt eltakarni, de nem sikerült.
- Ezért nem kell félned kutya! - nevetett Artemiszia. - Sőt! Kedvem támadt egy kis szórakoztatáshoz. Gyerünk csináld magadnak! A kezeddel! - mondta, és elfeküdt velem szemben az ágyon.
Nem tudtam, csak próbára akar-e tenni ez az eszelős nő, vagy tényleg ebben lelné örömét, de ismét csak engedelmeskedtem neki. Megragadtam farkam és csuklómmal körözve, verni kezdtem, miközben végignéztem a harcos nő testén. Bár tudtam, hogy ez a nő maga a halálos veszély, mégsem tudtam másra gondolni, mint hogy a magamévá tenném.
- Szép dárdád van kutya! - mulatott. - Ez itt szerencse!
A torkomban éreztem a szívem, de nem mertem abbahagyni az önkielégítést.
- Mondd csak, kutya... ha majd eljön az ideje, és épp úgy kívánom, meg fogsz tudni baszni igazán keményen? - kérdezte miközben jobb kezével lesiklott testét, és két ujját benyomta csillogó puncijába. Rég voltam asszonnyal így elvesztettem a fejem.
- Adj rá alkalmat és megmutatom Úrnő! Tépd le láncaim is megteszem most! - válaszoltam felbuzdulva miközben próbáltam közelebb lépni, amennyire a láncok engedték.
- Csábító gondolat, de még nem ismertelek ki. Most inkább gyorsíts, miközben erre gondolsz! - parancsolt rám.
Eleget tettem a kívánságának és szabályosan rángatni kezdtem falloszom. Önkívületi állapotba kerültem, ahogy néztem a harcosnőt és az ő szintén egyre hevesebb játékát az ujjaival. Láttam, ahogy egyre emelgeti a csípőjét, majd éles sikítás mellett élvez el. Ilyet még nem láttam az otthoni asszonyoktól, még csak hasonlót sem.
Éreztem ahogy már pengeélen táncolok, de nem tudtam viszont mit csináljak. Attól tartottam meg fog büntetni, ha a szép padlóra kerül a nedvem. Így testemet a falnak döntöttem, térdeimet berogyasztottam, és így készültem magamra befejezni.
- Mit csinálsz kutya?! Állj egyenesen! - parancsolta, miközben közel lépett hozzám. Két tenyeréből egy kis tálat formázott, majd a falloszom alá tartotta.
- Ide ürítsd ki magadat kutya! - szólt az újabb parancsa.
Egy pillanatra értetlenül álltam, de folytattam, mígnem kilőttem összes forró nedvemet a tenyerébe.
Artemiszia a spermámmal megtelt kezeivel alaposan bekente kebleit, és ami még ujjai végén maradt azt szemei alatt az orcáján húzta el.
- Néha ez is egy jó módszer, ha nincs kéznél mirha, vagy valamilyen olaj. - magyarázta a kenegetés közben. - Most pedig aludj! Holnap a fürdőbe fogsz kísérni. - vágta hozzám.
Megszégyenülve kuporodtam a földön lévő fekhelyemre, és azon kezdtem el tűnődni, hogy lehet, hogy innen már nincs visszaút...