Teljes kibontakozás

Több száz társával együtt zárták össze egy apró papírzacskóba, melyen ez a szöveg állt: virágmag.
Arra lett figyelmes, hogy utazása során teljes lénye rázkódott, nem tudta, miért, és hogyan, de egyben biztos volt, nem a félelem okozta. Majd hirtelen fény és melegség kápráztatta el, s egy hatalmas nyugodt, de érdes kéz nyúlt feléje. Óvatosan kapaszkodott, hogy a szél el ne repítse, mielőtt az anyaföld puha veremébe zuhant. S mialatt felfoghatta volna, hogy mi is történt, sötétség borult rá ismét. Az ismeretlen helyen csupa kellemes hatás érte, mintha mindig is ide vágyott volna, és bár nem mozdult, lassan hozzászokott a körülményekhez. Később, meg mert volna rá esküdni, hogy valami nedvességet érez, ami fokozta elégedettségét. Kezdetben aprólékosan térképezte fel közvetlen környezetét, miután nem tapasztalt nyugtalanító tevékenységet, óvatosan kidugta gumóit, amelyek a napok során szépen növekedtek.

Telt, múlt az idő, s eltökélte, mindent megtesz azért, hogy újra láthassa azt az elkápráztató csodát, melyet érkezésekor megbámult. Még nem tudta, hogy álljon neki, de valami láthatatlan erő felfelé vezette. Amikor elfáradt, megpihent kissé, álmodozott arról a csodás dologról, s ez új energiákat szabadított fel benne. Közel járt céljához, mikor egy hajnal, harmatcsepp csöppent, frissen kikelt hajtásaira, és egy pillanatig elhomályosodott előtte a világ. Óriásit nyújtózkodott, hogy minél jobban lásson, és észrevette, amelyet olyan áhítattal keresett. Feléje fordította bimbóját, de az túl messze volt. S érezte minden sejtjével, hogy őt hívogatja. S miközben magába szívta csalogató sugarát, figyelme a körülötte hallható sustorgásra terelődött, tarka ruhájú virágok serege az új jövevényről beszélt. Nem is lepődött meg azon, hogy itt minden olyan világos, tiszta ebben a szép, új világban, hisz épp így képzelte el.

Körülötte a varázslatos illatú és díszes szoknyájú virágok az ő csodálatos alakjáról áradoztak. Akkor nézte meg saját gyönyörű, zöld sudár testét, melyen még a veszélyes tüskék is kedvesnek tetszettek. A közeli harmatvízben tűzpiros szirmai tündököltek, s úgy érezte, boldogság önti el. Tavasz volt, mindenféle repülő pöttyök, magában csak így nevezte őket, úsztak a levegőben, mikor a nap fényében fürdött, és jó napot kívántak, miközben szorgosan munkálkodtak. Csodálatosan bódító illatfelhő lengte be egész hajlékony alakját, melyet a többiek irigyeltek tőle. Hívogatta a pöttyöcskéket, hogy nektárját kosárkáikba gyűjthessék, s repüljenek tova ismeretlen céljuk felé. A virágok nem beszélgettek vele, kiközösítették, így magába zárkózott. Egyszer gondolataiba mélyedve, halkan felzokogott, s egy hangos sóhaj tört fel belőle, amit már nem bírt magába fojtani: Milyen jó lenne, ha neki is lennének szárnyai, és szállhatna fel az égig, ahonnan az a melegség árad.
Hangos kacagás törte meg az elkeseredett érzelmi csalódást. Szomszédai csúfolták: Nem pillangó vagy te, csak egy felfuvalkodott rózsa!

Ettől még jobban elszontyolodott. Miért bántják őt, hiszen nem ártott senkinek. Kis barátai a pöttyöcskék, hasztalan vigasztalták, próbáltak lelkére beszélni. Mígnem az egyik méhecske, kit leginkább kedvelt, de mélyen titkolta, szokásához híven, életvidám zümmögéssel, de most kissé mámorosan, így szólt: Az álmaidtól senki sem foszthat meg!
Ezzel, mint aki teljesen kimerült, belezuhant széttárt puha szirmai közé, és mély horkolásba kezdett. Ezen, muszáj volt elmosolyodnia, és gyengéden betakarta a fáradt vándort. S elgondolkozott a hallottakon. Majd elkövetkezett az a nap.
Korán kelt, és leveleivel épp vizet fröcskölt selymes orcájába, mikor egy különös hangot vélt hallani. Egy olló, száránál vágta el. Emberi hangok jutottak el hozzá, ugyanakkor fájdalom hasított belé.
Ez a leggyönyörűbb rózsaszál! Vigyázzon rá, kedves kisasszony, gondozza, ápolja, és meglátja, meghálálja nagylelkűségét!
Fájdalmain keresztül elmosódottan belső könnyeitől látta a fiatal lány arcán a boldogság észrevehetetlen jeleit, és még így is elérzékenyült. Érezte, lassan kiszáll belőle az élet, mégsem haragudott, hogy elválasztották anyaföldjétől, ki védelmezte törékeny testét. S a szél, mintha kitalálta volna az utolsó gondolatát, kicsavarta őt a lány kezéből, s repítette az ég felé. Mindent feledett, és átadta magát az áramlatnak. Repült.